A lakásmaffia néven ismertté vált jelenség változatlanul nagy súllyal van jelen a magyarországi írott sajtóban, így az újabb sajtótükörben kénytelen vagyok foglalkozni vele. A NÉPSZABADSÁG október 4-i számában megjelent "Szakma vagy maffia?" című cikk abból indul ki, hogy durva általánosítás lenne az ingatlanszakmát felelőssé tenni az ingatlanok körül tapasztalható anomáliákért. A helyesnek mondható kiindulópont után azonban az ingatlanok tulajdonjogát érintő szerződéseket készítő ügyvédek és közjegyzők megkapják a magukét. Idézet a cikkből: "...az ingatlanokhoz kötődő bűnügyekben rendre felbukkannak magukról megfeledkezett ügyvédek, megvesztegethető közjegyzők is; mégsem jut eszébe senkinek az Ügyvédi - vagy a Közjegyzői - Kamarát tenni felelőssé..." Sajnos ez az álláspont joggal keltheti az olvasóban, hogy ez a cikk bizony nyíltan az "ingatlanszakma" érdekeit szolgálja. Hiszen lényege az, hogy a különböző szakmai szervezetek (Magyar Ingatlanszövetség, Magyar Ingatlangazdálkodók Szövetsége stb.) mindent megtesznek annak érdekében, hogy hatékonyan képviseljék ügyfeleik érdekeit. Nincs okunk, hogy mindezt kétségbe vonjuk, de kizárólag az ügyvédek és a közjegyzők nyakába varrni az ingatlanforgalomban tapasztalható negatív jelenségeket - ugyanolyan durva általánosítás, amelynek elkerülését a cikk szerzője az írás elején kilátásba helyezte... Anélkül, hogy azt hinném, hogy zsebemben a bölcsek köve, nyugodtan kijelenthetem, hogy az ügyek kivizsgálása az esetleges felelősség megállapítása mindenkinek elemi érdeke: az érintett ügyfeleknek, és az érintett szakmai közösségnek egyaránt. Ugyanakkor az is alapvető érdek, hogy indokolatlan hangulatkeltés ne legyen azon szakmai szervezetek iránt, amelyek tagjainak túlnyomó többsége aggályosan ügyel a törvényi és etikai követelmények betartására.
A BUDAPESTI NAP 2003. január 27-i száma egy teljes oldalnyi összeállításban szintén hasonló kérdésekkel foglalkozik. A "Másfél év börtön az elveszett lakás miatt" című cikk néhány közérzetborzoló történetről ad számot. Az egyikben szó van közjegyzőről is... Az összeállítás másik darabja - "Nincs gyógyszer a hiszékenységre" címet viseli. Ebben olvasható az alábbi fontos mondat: "a jogásztársadalom egységes annak megítélésében, hogy sem az ügyvédek, sem a közjegyzők nem képesek megállapítani az adásvételhez benyújtott papírok valódiságát." Ennek a megállapításnak elsősorban az a jelentősége, hogy legalább nem tekintik automatikusan felelősnek azokat a jogászokat, akik olyan szerződést készítenek, amellyel valamelyik ügyfél utóbb visszaél.
A MAI LAP 2002. október 28-i számában megjelent "Mérgez, ver és fenyeget a lakásmaffia" című cikk is hasonló kérdésekkel foglalkozik. A Sors - Társak Egyesület elnöke, Török-Szabó Erzsébet szerint "akadnak ügyvédek, közjegyzők és kölcsönadók, akik újra és újra megjelennek az általunk megismert esetekben." Egy rendőrtiszt pedig utal rá, hogy néhány közjegyző érintettségére is fény derült, de egyelőre nem gyanúsítottak meg senkit. A közjegyzők szerepéről akként nyilatkozik, hogy az "...nem más, mint a fiktív, vagyis hamisított személyi igazolvánnyal, hamisított aláírással, vagy kikényszerítés útján előállított adásvételi szerződés ellenjegyzése." A cikkben dr. Tímár György ügyvéd, a Sors - Társak Egyesület jogi tanácsadója is nyilatkozik. Az ő véleménye az, hogy az évtizedeken át gondoskodó állam a rendszerváltozást követően nem tanította meg az embereket a magántulajdon megbecsülésére. Szerinte az államot még ennél is nagyobb felelősség terheli a telekkönyvi rendszer felszámolásáért. Ugyanezt a véleményt fejti ki rendszerezett formában a HETI VÁLASZ 2003. január 31-i számában megjelent, "A lakásmaffia áldozatai" címet viselő interjúban is. Meggyőződése, hogy az ingatlanokkal kapcsolatos jogi ügyek intézésének kiemelése az Igazságügyi Minisztérium felügyelete alól, a földhivatalok felállítása, a széljegy intézményének bevezetése a "nómenklatúra" érdekeit szolgálta, és megteremtette a lakásmaffia későbbi működésének előfeltételeit. Dr. Tímár György elszántságát és az áldozatokat segítő tevékenységét figyelemreméltónak érzem, de lendülete egy ponton a következő állítást eredményezte: "A bűnözők kölcsönfedezetként dátumozatlan adásvételi szerződést csaltak ki ügyvédek, közjegyzők és lefizetett földhivatali tisztviselők segítségével a megszorult emberektől, akiket már semmi sem védett".
A közjegyzők pontosan tudják, hogy dátumozatlan adásvételi szerződést nem csupán nem szabad készíteni, de ez egyben lehetetlen is, hiszen egy közjegyzői okiratnak nem csupán kelte, hanem ügyszáma is van.
A MAGYAR DEMOKRATA 2002. október 12-i számában megjelent "Lakásmaffiózók 2." címet viselő összeállításból csak az egyik alcímet szeretném fölidézni, minden kommentár nélkül. Ez pedig (sajnos) így szól: "Óvakodj a közjegyzőtől". Ugyancsak a MAGYAR DEMOKRATÁBAN, a 2003. január 30-i számban "Ahol nincs lakásmaffia" címen, az ingatlanforgalom németországi szabályozásáról olvashatunk áttekintést. Megtudhatjuk, hogy az adásvételi szerződések elkészítése, a tulajdonjog bejegyeztetése terén kiemelt fontosságú szerepe van a közjegyzőknek. Terjedelmi okokból nincs mód arra, hogy részleteiben ismertessem a német megoldást, de biztos vagyok abban, hogy ennek a feladatnak a közjegyzők hatáskörébe utalása mutatja a közjegyzők iránti közbizalmat, amire ők minden bizonnyal rá is szolgálnak.
A NÉPSZABADSÁG 2002. október 17-i és október 28-i száma egyaránt a "Jogász a családban" sorozat "Kössünk ingatlan adásvételi szerződést" című darabjával foglalkozik. A kiadvány célja - helyesen - nem az, hogy szerződésmintákat bocsásson a jogkereső közönség részére, hanem az, hogy végigvezesse az érdeklődőket az adásvétel teljes folyamatán, bemutatva a felmerülő veszélyeket, illetve a közjegyző és az ügyvéd konkrét feladatait. Számunkra az lehet a legizgalmasabb kérdés mindebből, hogy a szerzők miként elemzik a közjegyző vagy ügyvéd szerepét, azt, hogy egy-egy ügyet melyik szakma gyakorlójára érdemes bízni és miért. Bár nincs okunk feltételezni, hogy útbaigazításuk aggályos volna, mégis érdemes lenne áttekintenünk ezt a kérdést a saját szemszögünkből is.
A MAGYAR NARANCS 2002. december 19-i száma "Turkáljunk a más zsebében!" címmel a 2001. évi adóbevallásokról tesz közzé elemzést. Ebből megtudhatjuk, hogy a tíz legnagyobb jövedelmet bevalló egyéni vállalkozó között három közjegyző van. Talán érdemes megemlíteni, hogy a másik hét adózó mivel foglalkozik. Van közöttük, aki gyógyszer-kiskereskedelemmel, gépi földmunkák végzésével, irodai szolgáltatással, ingatlankezeléssel, közúti teherszállítással, gazdasági szakmai szolgáltatással, illetve elektroműszerészettel foglalkozik. Ebből pedig az következik, hogy sok olyan szakma van, amely magas jövedelem elérését teszi lehetővé. Az a körülmény pedig, hogy ezen a listán három közjegyző is szerepel, számomra - a nyilvánvaló objektív tényezőkön túlmenően - azt is egyértelművé teszi, hogy a közjegyzői hivatás gyakorlói (akik számára az egyéni vállalkozói státusz nem önkéntes választás eredményeként adódik) jelentős adófizetői morállal is rendelkeznek. Ugyanezzel a kérdéssel foglalkozik a NÉPSZABADSÁG 2003. január 20-i számában megjelent "Közjegyzők kivételezett helyzetben" című írás. A cikkből megtudhatjuk, hogy más jogászi szakmák gyakorlói szerint munkánk nem túlságosan megerőltető, a fizetség pedig nem kevés... Az újságíró szerencsére megszólaltatta Várkonyi Verát, aki nagy türelemmel és alapossággal világította meg a lap olvasói számára az egész kérdéskört a közjegyzői kar oldaláról. Egy rövid részt szeretnék idézni tőle: "...azzal mindenki tisztában van, hogy ez korántsem jelenti azt, hogy mi keressük a legtöbbet az országban. Csupán azt, hogy mi minden fillér után adózunk, lévén mindenről számlát adunk."
A MAGYAR HÍRLAP 2003. január 17-i száma "Műhiba az illetéktörvényben" címmel, Bókai Judit segítségével átfogó tájékoztatást ad arról a szakszerűtlen és méltánytalan rendelkezésről, amely szerint a felemelt öröklési illetékek azokban az ügyekben alkalmazandók, amelyekben a jogerős hagyatékátadó végzést 2003. január 1-je után kapja meg az illetékhivatal. Az új szabályozás rövidlátó pénzügyi szempontokból tehát szakít azzal a hagyománnyal, hogy az illetékfizetési kötelezettség az öröklés megnyíltakor, és nem a hagyaték átadásával keletkezik. Az igazságügyi és a pénzügyi tárca között ebben a kérdésben ellentét alakult ki, de utóbbi ragaszkodik az új szabályozáshoz. Úgy látszik azonban, hogy a vita még nem ért véget, mert az IM politikai államtitkára, Hankó Faragó Miklós jelezte, hogy mint országgyűlési képviselő esetleg törvénymódosítást fog kezdeményezni.
Ez az összeállítás alapvetően az írott sajtóval foglalkozik, de időnként az elektronikus médiában elhangzó nyilatkozatokat is érdemes megemlíteni. 2002. november 23-án a Szerencsejáték Rt. szóvivője a lottósorsolás törvényes megtartását biztosító tényezők között megemlékezett a közjegyzők szerepéről is. ■
Visszaugrás
