https://doi.org/10.59851/mj.72.12.12
A tanulmány a gyermek érdekének védelme mint a hazai családjogi szabályozás egyik legmeghatározóbb alapelve, valamint a szülőket megillető jogok közötti ütközőpontokat igyekszik összegezni és szemléltetni a hazai szabályozási környezet és joggyakorlat eredményeinek fényében. A nemzetközi jog követelményei a gyermek mindenek felett álló érdekét helyezik a középpontba, ugyanakkor a hazai szabályozásban megjelenő alapelv érvényesülését akképpen igyekszik elősegíteni a jogalkotó, hogy közben a szülők jogai se szenvedjenek szükségtelen sérelmet. Ebből adódóan a családjogi ügyekben, elsősorban a szülői felügyelettel, valamint a kapcsolattartással összefüggő kérdéskörök azok, ahol a bíróságnak ezt a kollíziót szükséges feloldania és a megfelelő egyensúlyi helyzetet megtalálnia. A tanulmányban szereplő ügy éppen ennek a nehézségeit igyekszik szemléltetni, valamint rávilágít arra, hogy a gyermek érdeke leginkább a szülők együttműködése által képes a leginkább érvényesülni.
Kulcsszavak: gyermek érdeke; szülői jogok; szülői felügyelet
The study summarizes and illustrates the collision between the protection of the interests of the child as one of the most important principles of the Hungarian family law regulation and the rights of parents in the light of the results of the Hungarian regulatory environment and legal practice. The requirements of international law focus on the best interests of the child, but at the same time, the Hungarian legislator tries to promote the enforcement of the principle appearing in the domestic legislation in such a way that the rights of parents do not suffer unnecessary infringements. Therefore, in family law cases, primarily issues related to parental responsibility and contact/visitation right, it is where the court needs to resolve this conflict and find the right balance. The case in the study tries to illustrate the difficulties of this, and highlights that the interests of the child can be best enforced through the cooperation of the parents.
Keywords: interest of the child; parental rights; parental responsibility
A szülői felügyelet a szülőt a gyermekkel szemben megillető jogok és kötelezettségek összességét[1] testesíti meg, amelynek gyakorlása elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a gyermek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődése biztosított legyen. A szülői felügyelet akkor képes megfelelően betölteni a funkcióját, ha a szülők képesek közösen együttműködve gyakorolni az őket megillető jogokat és kötelezettségeket. Abban az esetben viszont, ha a szülők között vita alakul ki, majd az együttműködés akár lassan, fokozatosan, vagy akár váratlanul megszűnik, a szülői felügyelet gyakorlásának diszfunkcionalitását tapasztalhatjuk. Legyen szó egy házasság megszűnéséről vagy a szülők különválásáról, a gyermek feletti joggyakorlás szinte kivétel nélkül vita tárgyát képezi, ezt az utóbbi évek joggyakorlata is visszatükrözi. Megnőtt azon esetek száma ugyanis, ahol a felek közötti kollaboráció még a gyermek érdekében sem volt fenntartható, így ilyenkor kardinális kérdéssé válik, hogy a továbbiakban mi legyen a szülői felügyelet gyakorlásának sorsa. Emellett korábban és napjainkban is tapasztalható, hogy a szülők a vitájuk során számos alkalommal helyezik előtérbe a személyes érdekeiket, míg a gyermek érdeke ezáltal háttérbe szorul. Sőt akár az is előfordul, hogy a gyermeket befolyásolva, a gyermek érdekére történő hivatkozással igyekeznek saját érdekeiket érvényesíteni a felek a családjogi eljárásokban. Éppen ezért láthatjuk, hogy az utóbbi néhány év jogalkotási folyamatai szerte a nagyvilágban előtérbe helyezik a gyermek érdekének érvényesítését, ami azonban különböző megoldásokat eredményez a nemzeti szabályozásokban. Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa azt, hogy hazánkban mennyire érvényesül akár a jogalkotás, akár a jogalkalmazás szintjén a gyermek érdeke az őt érintő eljárásokban. Kiemelten foglalkozom a Kúria egyik unikális precedensképes határozatának elemzésével, mely álláspontom szerint kiválóan szemlélteti azt, hogy a gyermek érdeke hogyan is viszonyul az eljárás egyéb szereplőinek, különösen a szülőknek a jogaihoz. A fő kérdés tehát: a gyermek érdekének védelme azt jelenti-e, hogy annak mindenek felett érvényesülnie kell, vagy elegendő, ha csupán döntő tényezőként szolgál a vita megnyugtató rendezése érdekében.
A szülő-gyermek viszony tekintetében az érdekek érvényesítése nagy kihívások elé állítja mind a jogalkotót, mind a jogalkalmazót. E jogi helyzet jellemzője, hogy ideális esetben komplementerként idomul egymáshoz a gyermek és a szülő érdeke. Ugyanakkor az sem vitatható, hogy a kettő között a feszültség is kimutatható, amit elsősorban a jog feladata valamilyen módon kezelni. E feszültség főleg akkor mutatkozik meg a családjogi perekben, amikor a szülőknek nem is a gyermekkel, sokkal inkább egymással szemben vannak ellenérzéseik, így a kettejük közötti konfliktushelyzet szükségszerűen hat a gyermekre is.[2]
A jogi szakirodalom bővelkedik azokban a tanulmányokban, amelyek a gyermek érdekének érvényesülését vizsgálják a különböző jogi eljárásokban[3], ugyanakkor
- 784/785 -
- úgy gondolom - a gyermek érdekének érvényesülését a joggyakorlat képes igazán szemléltetni.
A Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény (a továbbiakban: New York-i egyezmény) 3. cikke foglalja magában, hogy a szociális védelem köz- és magánintézményei, a bíróságok, a közigazgatási hatóságok és a törvényhozó szervek minden, a gyermeket érintő döntésükben a gyermek mindenek felett álló érdekét veszik figyelembe elsősorban. E szakasz értelmezése számos kérdést vet fel, többek között azt, hogy a gyermek érdeke tényleg minden más érdeket háttérbe kell-e, hogy szorítson, vagy adott esetben csak ennek kell lennie a döntő tényezőnek? Szerencsétlen ugyanis a megfogalmazása és a fordítása e szakasznak, hiszen nyelvtanilag a "mindenek felett álló érdek" azt sugallja, hogy a gyermek jóléte és érdeke az egyetlen kizárólagos szempont, amit figyelembe kell venni. Ezen ellentmondás hamar megmutatkozott az egyezmény alkalmazásakor, éppen ezért 2013-ben az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága közzétett egy kommentárt, ami a szakasz értelmezését hivatott segíteni. Eszerint a gyermek érdeke mint fogalom hármas jelentéstartalommal bír:
- egyfelől magába foglalja a gyermek azon egyéni jogát, hogy az őt érintő kérdésekben felmérjék, hogy mi a gyermek érdeke, és az egyéb szereplők érdekével való kollízió esetén a gyermeket részesítsék előnyben, vagyis ahogy fentebb fogalmaztam, a gyermek érdeke lesz a döntő tényező;
- másodlagosan egy értelmezési rendező elvet is magában foglal, méghozzá azt, hogy ha egy tételes jogi rendelkezés az adott egyéni körülmények alapján többféle értelmezést is nyerhet, akkor a gyermek számára legkedvezőbb értelmezést kell preferálnia az eljáró hatóságnak vagy bíróságnak a döntése során;
- harmadsorban olyan eljárásjogi kritériumot foglal magába, miszerint a döntéshozóknak vizsgálniuk szükséges az adott egyéni körülmények alapján a döntés hosszú távú hatásait, a gyermek további jogaira való hatását és az azokkal esetlegesen előállt kollíziót, valamint részletes indoklást kell adniuk az eljárásról és a döntésről egyaránt, megnevezve azokat a szempontokat, amelyek igazolják, hogy a gyermek érdeke megjelent a döntéshozatal során.[4]
A magyar szabályozás teljeskörűen átvette a Gyermekjogi Egyezmény szabályozását, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 4:2. § önálló alapelvként deklarálja a gyermek érdekének védelmét a családjogi jogviszonyokban, ezt meghaladóan azonban számos tételes jogi rendelkezés is megjeleníti azt.[5]
A Ptk. 4:2. § kapcsán a Kúria joggyakorlata következetes a tekintetben, hogy gyermeket védő alapelv biztosítja egyrészt azt, hogy a gyermeket érintő valamennyi jogviszonyban a gyermek érdeke legyen az elsődleges, másrészt azt, hogy a gyermek az őt érintő szülői döntésnek olyan legfőbb érdekeltje legyen, akit tájékoztatni kell az adott kérdésről, erről kifejezheti a véleményét, mely véleményt - életkorának és érettségének megfelelően - kellő súllyal kell figyelembe venni. A tételes jogi rendelkezések kapcsán kiemeli, hogy a jogszabályi rendelkezések központi szerepet tulajdonítanak a gyermek kinyilvánított akaratának, és ha az a gyermek átgondolt, megfontolt és kellően indokolt véleményét tükrözi, a gyermek sorsát érintő döntéshozatal során mindenképpen értékelni kell. Ennek korlátját az jelentheti, ha a gyermek életkorából, érettségéből, megnyilvánulásaiból az állapítható meg, hogy még nincs ítélőképessége birtokában: nem képes az adott kérdésben önállóan és befolyásmentesen véleményt nyilvánítani, illetve az, ha ugyan ítélőképessége birtokában van, de a szülői felügyeletét érintő kérdésben a választása a fejlődését veszélyezteti.[6]
- 785/786 -
A szülői érdekkel való viszony kapcsán azt is hangsúlyozza a legfőbb ítélkező testület, hogy a gyermeki érdek nem azonos a gondozó szülői érdekkel. A kiskorú gyermekkel kapcsolatos jogvitákban előfordulhat, hogy a szülő a gyermek érdekére hivatkozással saját érdekét kívánja érvényesíteni, a gyermek érdekében állónak állítja a saját érdekérvényesítését. Ezért a bíróságnak fokozottan vizsgálnia kell, hogy a szülő által hivatkozott gyermeki érdek valóban a gyermek érdeke-e.[7]
Láthattuk az eddigiekben, hogy akár a nemzetközi, akár a hazai jogi környezetet vizsgáljuk, a gyermek érdekének az érvényesítése mindenképpen kiemelt figyelmet kap. Az is látható viszont, hogy bár a gyermek érdekének az elsődlegességét igyekszik biztosítani mind a jogalkotás, mind maga a jogalkalmazás, ugyanakkor az eljáró hatóságok, bíróságok mérlegelési jogköre az egyedi élethelyzetek analíziséhez igazodik. Ebből adódóan a gyermek érdekének megfelelő feltárásához elengedhetetlen az eset valamennyi körülményének gondos és okszerű mérlegelése, a fókusz nem helyezhető kizárólagosan a gyermek igényeire. Ebből következőleg tehát olyan megoldásra szükséges törekedni, amely megfelelő egyensúlyt biztosít a felek jogai és érdekei között, azzal, hogy a gyermek érdekeinek mindenképpen érvényesülnie kell. Felmerül azonban a kérdés, hogy a gyermeknek kizárólag egy érdeke lehet? Ha igen, akkor az szükségszerűen valamelyik szülő érdekéhez kell, hogy kapcsolódjon a vitás helyzetekben? Az ezekre adott válaszomat nagyon jól összefoglalja a tanulmány bevezetőjében is felhívott jogeset, mely a Kúria legfrissebb gyakorlatában tűnt fel.
A Kúria Pfv.II.20.022/2023/8. számú precedensképes döntésében éppen a szülők együttműködésének hiánya és érdekeik egymásnak feszülése vezetett oda, hogy a különélő szülőt megillető együttdöntési jogkörök korlátozása előtérbe került a gyermek érdekének biztosítása miatt. A felperes ugyanis kereseti kérelmében az alperes mint különélő szülő együttdöntési jogkörének korlátozását kérte, méghozzá a vita tárgyát képező, gyermek nevének megváltoztatása mint részjogosítvány vonatkozásában.
A szülők eltérő állampolgárságúak, házasságuk megszűnését követően a gyermek a felperes gondozásába került, a szülői felügyeleti jogok gyakorlására a felperes kizárólagosan került feljogosításra. A felek a házasságkötésüket követően külföldön éltek, annak megszűnését követően azonban a felperes a gyermekkel visszatért Magyarországra. A felek közötti vitás kérdést a gyermek családi neve képezte, arról ugyanis a felek a házasságkötésük során úgy nyilatkoztak, hogy az alperes családi nevét viselje a gyermek, ennek megfelelően anyakönyvezték, illetve házasságuk megszűnésekor, valamint a felperes Magyarországra történő hazatérésekor sem merült fel igény annak megváltoztatására. A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy a pejoratív hangzású családnév miatt a gyermeket a közösségben negatív hatások és gúnyolódás érhetik, amely személyiségfejlődésére mindenképpen károsan fog hatni. Előadta, hogy próbált az alperessel megegyezésre jutni a névváltoztatást illetően, attól azonban az alperes elzárkózott, az alperes hozzájárulása nélkül pedig nem volt lehetősége egyoldalúan kérelmezni a névváltoztatást. Az alperes az ellenkérelmében a családi kapcsolatok, valamint az eltérő állampolgárságból adódó kulturális gyökerekhez való jogot emelte ki a gyermek szempontjából, utalt a névválasztás tradicionális jellegére, valamint előadta, hogy magyarországi tartózkodása során őt semmilyen atrocitás nem érte a családi nevével összefüggésben, így ez a gyermek számára sem jelenthet problémát. Az eljáró bíróságok eltérően határoztak a jogvita tárgyában.
A jogszabályi háttér rögzíti, hogy a különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta. Ahogy az már korábban is említésre került, a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésnek tekintendő a kiskorú gyermek nevének meghatározása és megváltoztatása.[8]
A Ptk. alapján a gyermek - szüleinek megállapodása szerint - apjának vagy anyjának születési vagy házasságkötéssel szerzett családi nevét viseli.[9] Ezt az Anyakönyvi törvény[10] 21. § (1) bekezdése azzal egészíti ki, hogy ha a szülők a házasságkötés után nem viselnek közös házassági nevet, a házasságkötést megelőző eljárás során megállapodhatnak a - házasságukból származó - születendő gyermek névviseléséről. A gyermekek nevére vonatkozó megállapodás legkésőbb az első közös gyermek születésének anyakönyvezéséig módosítható.[11]
A Kúria a döntésében rámutatott arra, hogy a Ptk. 4:175. § (1) bekezdéséből levonható az a következtetés, hogy a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben a közösen gyakorolt szülői jogokat a felek szerződéssel nem korlátozhatják, illetve arról az egyik szülő sem mondhat le. A gyermek sorsát érintő lényeges kérdésben fennmaradó együttdöntési jog olyan alapjog, amelynek korlátozása vagy megvonása - hasonlóan a szülői felügyeleti jog megszüntetéséhez - csak bíróság által lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként lehetséges. Ebből következően a jog korlátozására, illetve megvonására irányuló kereset csak akkor terjeszthető elő, ha arról a bíróság korábban rendelkezett.[12]
- 786/787 -
A felek által előadott érvek alapján a Kúria megállapította, hogy két érdek ütközik jelen esetben egymással: egyfelől a gyermek kiegyensúlyozott, harmonikus személyiségfejlődéshez való joga,[13] másrészt a gyermeknek a családi névhez és az identitásához való joga.[14] E két érdek egyben két alapjog, amelyek összeütközésénél a szükségesség és arányosság követelménye vizsgálandó.
A Kúria kitért a kapcsolódó alkotmánybírósági gyakorlatra is. Az Alkotmánybíróság ugyanis több esetben hangsúlyozta, hogy az ember neve arra szolgál, hogy őt mástól megkülönböztesse. A név egyben hordozója lehet a családi kapcsolatnak (leszármazás, családba tartozás vagy azon kívüli lét), a társadalmi helyzetnek (korábban nemesi, nagycsaládi hovatartozás, előjogok), a nemiségnek és a nemzeti hovatartozásnak. Anyakönyvezése után a személy ezt a nevet jogosult, de köteles is viselni, mert ez identitásának egyik meghatározója.[15]
A saját név tehát a személy identitásának egyik - mégpedig alapvető - meghatározója, amely azonosítását, egyúttal másoktól való megkülönböztetését is szolgálja, ezért a személy individualitásának, egyedi, helyettesíthetetlen voltának is az egyik kifejezője. A saját névhez való jog tehát az önazonossághoz való jog alapvető eleme, így olyan alapvető jog, amely a születéssel keletkezik, az állam által elvonhatatlan és - lényeges tartalmát tekintve - korlátozhatatlan.[16]
A Ptk. 4:168. § (2) bekezdése alapján az együttdöntési jogkörök korlátozását kizárólag a gyermek érdeksérelme alapozhatja meg. Az eljáró bíróságok azonban a gyermek érdeksérelmét eltérően értékelték. Az elsőfokú bíróság a hangsúlyt arra helyezte, hogy a magyar nyelvű közegben a családnévhez tapadó asszociációk súlyosan negatív hatást válthatnak ki, és annak hatása lesz a gyermek szociális és társadalmi környezetében való megítélésére. Nem vitatta, hogy az alperesnek is fűződik mérlegelendő érdeke ahhoz, hogy a gyermek továbbra is a generációk egész során át örökölt nevet viselje, amely egyben származására, kulturális gyökereire is utal, azonban fokozott figyelmet fordított arra a tényre, hogy a gyermek huzamosabb ideje a magyar kulturális és nyelvi közegben él, a különélő alperessel pedig kevésbé tart kapcsolatot. Ezzel szemben a fellebbezés folytán eljáró másodfokú bíróság arra alapozta indokolását, hogy a gyermek érdeksérelme nem bizonyított, megvalósult atrocitást ugyanis a felperes nem tudott bizonyítani, csupán csak valószínűsítette annak lehetőségét. Kiemelte emellett a gyermek származáshoz fűződő jogát, valamint azt, hogy a név viselése biztosítja a gyermeknek a világra, más kultúrák felé való nyitottságát. Hangsúlyozottan kiemelte a felperes azon felelősségét, hogy sem a házasságkötést megelőző eljárás során, sem a gyermek születésekor és anyakönyvezésekor nem tartotta aggályosnak a gyermek családi nevét, a házasság felbontásakor pedig már Magyarországon élt, és ekkor sem merült fel a névváltoztatás iránt igénye. A Kúria ez utóbbi érveléssel értett egyet, kiemelve, hogy a felperes a lehetséges jogsérelmet következetesen fenntartotta az eljárás során, és mind az első-, mind a másodfokú eljárásban a hangsúlyt a jövőbeli eseményekre helyezte, azzal ugyanakkor nem érvelt, hogy a 2018 óta Magyarországon bejelentett állandó lakóhellyel rendelkező, azóta Magyarországon élő, 2020 óta bölcsődébe, 2021 óta pedig óvodába járó gyermeket bármilyen tényleges, megvalósult atrocitás vagy hátrány érte volna a név használatából eredően.
Mindezeken túlmenően a Kúria nem találta alaposnak a gyermek alperessel való családi kapcsolatának hiányával való érvelést sem, rögzítette ugyanis, hogy a gyermek alperessel fennálló érzelmi kapcsolata nem azonosítható a családi nevével.
Az eset tanulsága, álláspontom szerint, hogy az egyedi körülmények egyenként és összességükben történő mérlegelése elengedhetetlen a gyermek érdekének meghatározásához a családjogi ügyekben. A fenti jogeset éppen azért is megfelelő ennek szemléltetésére, mert képes megosztani a laikusokat és a szakembereket egyaránt. A tényállást tekintve ugyanis hajlamosak lehetünk az elsőfokú bíróság érveivel szimpatizálni, főleg akkor, ha arra koncentrálunk, hogy a gyermeknél a fent említett problémák előfordulása hosszú távon sajnos valószínűsíthető, így bizonyos szempontból nem érdeke, hogy megtartsa a jelenlegi nevét. Ugyanakkor, ha ez a döntés született volna, abból egyértelműen az a gyakorlat mutatkozna meg, hogy a gyermek egyetlen és kizárólagos érdeke tényleg mindenek felett, jelen esetben a szülő jogainak komoly sérülése által, sőt továbbmegyek, a gyermek további érdekei (mint például származáshoz fűződő érdekei, családi kapcsolatai stb.) figyelmen kívül hagyásával is érvényre kellett volna, hogy jusson. Ez a megoldás, véleményem szerint, szükségtelen jogkorlátozást eredményezett volna, és nem teremtené meg az érdekek egyenlő mérlegelésének lehetőségét. Ezzel szemben a jogerős döntés és a Kúria indoklása - álláspontom szerint - kiválóan szemlélteti, hogyan helyezi a jogalkalmazó a gyermeki érdek különböző aspektusait és a szülő jogait a mérleg megfelelő oldalaira, valamint miként teremti meg az egyensúlyt azáltal, hogy a gyermek érdekei kellő súllyal kerülnek figyelembevételre.
Összefoglalva tehát az eddigieket, én azt az álláspontot képviselem, amely szerint a gyermek érdeke akkor érvényesül megfelelően és értelmezhető helyesen, ha az eljáró hatóságok, bíróságok a döntés meghozatala során egyéniesítve, az eset összes körülményének gondos mérlegelésével, valamennyi fél jogának átfogó vizsgálatával és ütköztetésével, egyenértékű helyzetben pedig egyfajta döntő jelleggel értékelik a gyermek érdekét, azzal, hogy annak nem csak rövid távú, de hosszú távú hatásait is igyekeznek szem előtt tartani. ■
JEGYZETEK
* A Kulturális és Innovációs Minisztérium Egyetemi Kutatói Ösztöndíj programjának a nemzeti kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült (ME EKÖP-24-4-II-10).
[1] Kriston Edit: Gyermekvédelem. Miskolc, Novotni Kiadó, 2020. 21.
[2] Berecz Ildikó: Gyermeki jogok a szülői felelősségről szóló nemzetközi magánjogi szabályozás perspektívájából. Budapest, Wolters Kluwer Hungary Kft., 2021. 1.1.1.2. A Gyermekjogi Egyezmény. (Jogtárból elérhető verzió.)
[3] A teljesség igénye nélkül lásd ehhez: Raffai Katalin: A gyermek legfőbb érdeke elvének érvényesülése a magyar nemzetközi magánjogban. In: "Ad imaginem et similitudinem nostram". Budapest, Pázmány Press, 2024. (A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának Könyvei. Tanulmányok, 51.) 1023-1031.; Visontai Szabó Katalin: Közös vagy kizárólagos szülői felügyelet? A gyermek érdekének érvényre jutása a polgári kortól napjainkig. Diké, 2022. (2), 234-256. DOI: https://doi.org/10.15170/Dike.2022.06.02.17; Szakály Zsuzsa: Az Alkotmánybíróság határozata gyermek jogellenes elvitele ügyében: A gyermek legfőbb érdeke az alkotmányos rendszerben [3375/2018. (XII. 5.) AB határozat, ABH 2018.1778.]. Jogesetek Magyarázata (JeMa), 2021. (1), 37-46.; Szeibert Orsolya: A gyermek érdeke mint meghatározó szempont a szülői felügyelettel és örökbefogadással kapcsolatos rendelkezések újabb módosításaiban. Családi Jog, 2018. (2), 48-52.; Molnár Sarolta: Brüsszel IIb rendelet: a gyermek érdekének elsődlegességének érvényesülése - különös figyelemmel a meghallgatásra. Iustum Aequum Salutare, 2023. (3), 27-35.; Szeibert Orsolya: Joghatósági rendelkezések és a gyermek legfőbb érdeke a Brüsszel IIA rendelet és a Brüsszel IIB rendeletben - a Gyermekjogi egyezmény követelményeinek tükrében. Iustum Aequum Salutare, 2023. (3), 65-80.
[4] Berecz: Gyermeki jogok a szülői felelősségről szóló nemzetközi magánjogi szabályozás perspektívájából. 2.1. A gyermek legfőbb érdeke. Lásd még részletesen: General comment No. 14 (2013) on the right of the child to have his or her best interests taken as a primary consideration (art. 3, para. 1), https://www2.ohchr.org/English/bodies/crc/docs/GC/CRC_C_GC_14_ENG.pdf
[5] Lásd csak az anyagi jogi szabályok között az alábbiakat: Ptk. 4:21. § (5)-(6) bekezdés, Ptk. 4:25. §, Ptk. 4:76. § (2) bekezdés, Ptk. 4:81. § (4) bekezdés, Ptk. 4:82. § (2) bekezdés, Ptk. 4:84. § (4) bekezdés, Ptk. 4:85. § (1) bekezdés, Ptk. 4:95. § (1) bekezdés, Ptk. 4:120. § (5) bekezdés, Ptk. 4:121. § (1) bekezdés, Ptk. 4:135. § (4) bekezdés c) pont, Ptk. 4:138. § (2) bekezdés, Ptk. 4:149. §, Ptk. 4:152. § (4) bekezdés, Ptk. 4:156. § (3) bekezdés, Ptk. 4:159. §, Ptk. 4:165. § (2) bekezdés, Ptk. 4:167. § (1) bekezdés, Ptk. 4:167/A.§ (1) bekezdés, Ptk. 4:168. § (2) bekezdés, Ptk. 4:169. §, Ptk. 170. § (1) bekezdés, Ptk. 4:180 (2) bekezdés, Ptk. 4:181. § (1) bekezdés, Ptk. 4:184. §, Ptk. 4:190. § (4) bekezdés, Ptk. 4:217. § (3) bekezdés, Ptk. 4:226. § (1)-(2) bekezdés, 4: 227. § (2) bekezdés, Ptk. 4:233. § (2) bekezdés. A megjelölt jogszabályhelyek példálózó jelleggel szemléltetik a tételes jogi rendelkezéseket, ezért fontos megjegyezni, hogy további anyagi jogi és eljárásjogi jogszabályok egyaránt tartalmazzák a gyermek érdekének megjelenítését, ugyanakkor a tanulmány tartalmi keretei miatt ennek teljes felsorolásától eltekintünk.
[6] Pfv.I.20.052/2023/5. számú precedensképes határozat, Pfv.I.20.073/2024/5. számú precedensképes határozat.
[7] Pfv.II.21.075/2023/9. számú precedensképes határozat.
[8] Ptk. 4:175. § (1)-(2) bekezdés.
[9] Ptk. 4:150. § (1) bekezdés.
[10] 2010. évi I. törvény az anyakönyvi eljárásról (a továbbiakban: Anyakönyvi törvény).
[11] Anyakönyvi törvény 21. § (2) bekezdés.
[12] Kúria Pfv.II.20.022/2023/8.
[13] Vö. Alaptörvény XVI. cikk (1)-(3) bekezdés, valamint 2011. évi CCXI. törvény a családok védelméről (a továbbiakban: Csvtv.) 9. § (2) és (3) bekezdés, Csvtv. 13. § (1) bekezdés.
[14] Vö. Gyermekjogi Egyezmény 8. cikk 1. pont.
[15] 995/B/1990. AB határozat.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi adjunktus, Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Civilisztikai Tudományok Intézete Polgári Jogi Tanszék.
Visszaugrás
