Ami a (child support) gyermektartásdíj összegének meghatározását illeti, a fejlett világban két ellentétes tendencia rajzolódik ki. Az Egyesült Államok legtöbb államában, Hollandiában és Németországban a gyermek szükséglete a döntő szempont, melyet "mindenáron" biztosítani kell, további kérdésként merülhet fel, hogy a gyermeki szükséglet meghatározásánál az össztársadalmi minimum vagy a gyermek szociális helyzete szerinti színvonal az irányadó. A másik megközelítés szerint a gyermekétől különélő szülő jövedelmét kell úgy megosztani, mintha az anyagi következményeket tekintve együtt élne a család (USA más államai). Valójában persze nincs olyan állam, amelyben különböző súllyal, de ne mind a két tényezőt, azaz a gyermeki szükségletet és a kötelezett jövedelmét vennék figyelembe, s ez a helyzet Svédországban is. Itt ráadásul az egyéni felelősséget az erőteljes állami szerepvállalás tartja kordában, így e skandináv ország csak erős megszorításokkal sorolható a fenti két csoport bármelyikébe.
Ugyanakkor szinte nincs a világon olyan állam, ahol a bíróságnak (más gyermektartásdíjat megállapító hatóságnak) teljes mérlegelési szabadsága lenne a mérték rögzítésében, mert ez jogbizonytalansághoz, átláthatatlansághoz, az önkéntes jogkövetés hiányához vezetne. Erre tekintettel a kontinentális jogban a részletes törvényi, a mérlegelés lehetőségét is meghagyó eligazítás irányába halad a jogfejlődés, az időszakos felülvizsgálat lehetőségével, a precedensjog országaiban pedig jogszabályi formát nem öltő iránymutatások alkalmazása felé. Svédországban a Szociális és Jóléti Nemzeti Tanács évente tesz közzé ilyen iránymutatásokat. Nézetem szerint Magyarországon sem ártana valamilyen a hazai bírákat legalább keretjelleggel az összegszerűség kérdésében is orientáló jogi eszköz bevezetése. A túlzottan aprólékos, sok felet érintő adat, információ közlését, beszerzését igénylő eljárás ugyanakkor azzal a veszéllyel járhat, hogy a túlbonyolítás az átláthatóság rovására megy, a brit rendszer pontosan ezzel a problémával küzd, a svédeknek sikerült elkerülni ezt a csapdát.
Svédországban tehát a különböző életkorú[1] gyermekek után járó kiinduló összegeket a Nemzeti Társadalombiztosítási Törvény tartalmazza, 2007-ben a 0-6 éves gyermekeknél ez 1982 SEK, 7-12 évesnél 2440 SEK, 13 év felett 2897 SEK[2]. A konkrét gyermek szükségletének megállapításánál ezen összegekhez hozzá kell adni a gyermek gondozásának költségeit, le kell ugyanakkor vonni a gyermek után járó állami juttatásokat és a gyermek egyéb bevételeit (tipikusan a vagyonából származó bevételeit) kivéve a gyermek esetleges munkabérét, diákmunka-keresményét. Fontos azonban, hogy az így kapott összegtől el lehet térni, mérlegeléssel más összegben is lehet rögzíteni a gyermek szükségleteit. A bírói gyakorlatban a gyermek megállapított szükségleteit növelő tényező lehet egyebek mellett a gyermeknek a szokásosnál is nagyobb költségekkel járó betegsége, tartós fogyatékossága, a különélő szülő kirívóan magas jövedelme, az élelmezés, a tisztálkodás, a mosás, a ruházkodás, a szabadidő eltöltése, a gyerekszállítás, a közlekedés, a tv, a rádió, az újság, az áram, a biztosítási díj és a zsebpénz a gondozó szülőnél felmerült kiemelten és indokoltan magas költségei.
A gyermek szükségletének meghatározása után a szülők teljesítőképességét kell rögzíteni akként, hogy nettó jövedelmükből a lakhatási költségeket egyéniesítve, egyéb költségeket a Szociális és Jóléti Nemzeti Tanács által évente meghatározott létfenntartási alapösszeghez képest a jogszabály által meghatározott százalékos arány szerint kell levonni. A saját létfenntartásra így ezen alapösszeg 120%-át, az új házastárs vagy a kötelezettel közös gyermeket nevelő új élettárs eltartása költségeire az alapösszeg 60%-át, a kötelezettel együttélő általa eltartandó gyermek tartási költségeire gyermekenként 40%-át kell levonni, hozzá kell azonban adni az ezen utóbbi gyermekek után járó állam által előlegezett vagy a másik szülő által fizetett gyermektartásdíjat[3]. Az így kapott összegtől azonban el lehet térni, hiszen a vonatkozó irányelv nem jogszabály, mérlegeléssel más összegben is meg lehet állapítani a szülő(k) teljesítőképességét. A szokásostól eltérő szülői élelmezési, tisztálkodási, ruházkodási és szabadidőprogram-költségeket, a mosás, a munkába járás, a tv, a rádió, az újság, az áram, a gáz, a telefon, a szakszervezeti tagdíj, a biztosítási díj, a zsebpénz, a gyógyszer, az ápolás átlagot meghaladó kiadásait és azt a körülményt is figyelembe kell venni, ha a külföldön dolgozó fél külföldi megélhetési költsége alacsony. Az új házastárs, élettárs jövedelme általában nem számít, legfeljebb akkor, ha az új élettárs, házastárs a különélő szülőnél kevesebbet, egyben nagyon keveset vagy semmit sem keres. A különélő szülő mostohagyermeke (az új házastárs, élettárs saját gyermeke) sem vehető figyelembe a teljesítőképesség vizsgálatánál, kivéve ha a mostohagyermek után a biológiai apja nem fizet tartásdíjat. A különélő szülő jövedelméből havi 300 SEK azonban semmiképpen sem képezheti a tartásdíj alapját, az állam ezzel a szabállyal is az elszegényedéstől védi a tartásdíj kötelezettjét.
Jövedelemnek minősül a fentiek alkalmazásában a munkabér, az ösztöndíj, a munkabérnek nem tekinthető költségtérítés, a társadalombiztosítási jövedelem, az egyéb adómentes járandóság, a vagyon haszna, a magáncégből szerzett jövedelem. Nem jövedelem a lakhatási támogatás, mégis le kell vonni a szülői költségek számításánál, nem jövedelem a gyermekek után járó állami juttatások, mégis csökkenteni kell összegükkel a gyermek szükségleteit.
A szülők adósságai csak közvetetten vehetők számításba, hiszen a tartozások megnövelhetik az életvitel költségeit a teljesítőképesség számításánál, elegendő e körben a tanulmányi hitelre vagy a lakhatással összefüggő tartozásokra utalni.
A kapcsolattartás utazási és lakhatási költségei (pl. szállás a kapcsolattartás idejére) elsősorban a szülők terhén maradnak, de rászorultsági alapon lehet igényelni szigorúan jövedelemhatárhoz kötött és jövedelemarányos állami juttatást is a Szociális Jóléti Ügynökségnél.
A szülő tulajdonában álló lakás, föld, egyéb ingatlanvagyon, jármű elvileg nem befolyásolja a megállapított gyermektartásdíj összegét, a végrehajtást azonban természetesen megkönnyíti.
A különélő szülő által fizetendő (elvétve előforduló) házastársi tartás olyan módon jön számításba, hogy csökkenti a kötelezettnek a gyermektartásdíj meghatározásánál figyelembe vehető jövedelmét.
Tehát a gyermektartásdíj összege a gyerek szükséglete szorozva a különélő kötelezett szülő fennmaradó jövedelmének és mindkét szülő fennmaradó összjövedelmének hányadosával.
Lehetséges azonban, hogy a szülő gyermektartásdíj-fizetési kötelezettséggel saját létfenntartása érdekében egyáltalán nem sújtható a levonások után fennmaradó alacsony jövedelme és a mentes jövedelemrész védelme folytán. Elvileg csak ilyenkor van helye a gyermektartásdíj állam által történő előlegezésének (állam általi előlegezés), egyezség esetén azonban nyilvánvaló, hogy az állami kontroll még egy olyan jó minőségű közszolgáltatásokkal, igazgatási potenciállal rendelkező országban sem lehet teljes körű mint Svédországban.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
