Az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma - álláspontunk szerint - nehezen illeszkedik a - szinte tisztán gazdasági jogként fejlődött - uniós jog rendszerébe.
Az uniós jogrendben az "európai gazdasági közérdek", azaz a termelési tényezők szabad áramlásának garantálása esetenként ellentétes lehet[1] a tagállamok gazdasági közérdekével. Az egységes belső piac kiépítéséhez, és fenntartásához szükség van az Európai Bíróság sajátos ítélkezési gyakorlatára. Az európai jogrend nem "hiszi el", hogy[2] a négy szabadságba tartozó területeken a tagállamok által bevezetett korlátozások valóban az általuk megjelölt, az európai jogrend szempontjából is elfogadható közérdekekre irányulnak.
Ezért az Európai Unió Bírósága a négy szabadság érvényesülésével összefüggő területeken a tagállami rendelkezéseket nagyon szigorú követelmények alapján vizsgálja meg. Az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés területén, valamint a nyugdíjazással összefüggő kérdésekben nyilvánvalóan nincs szükség ilyen fokú kontrollra, ami álláspontunk szerint az integráció mai állapotában nem is lenne lehetséges.
Az Európai Unió Bírósága - az uniós jogrend többi területéhez képest - egy hibrid rendszert alakított ki. Ennek értelmében minden életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés az uniós jogrend hatáskörébe tartozik.
Az Európai Bíróság állandó gyakorlata alapján bármilyen életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés csak abban az esetben egyeztethető össze az uniós joggal, ha az megfelel a Bíróság által kialakított kritériumoknak. Az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó uniós rendelkezések minden munkavállalóra vonatkoznak, tekintet nélkül arra, hogy az uniós jog jelenlegi állása szerint egy adott foglalkozás gyakorlásának feltételeként a tagállam megkövetelheti saját állampolgárságát. Az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetések igazolására alkalmas szociálpolitikai, és foglalkoztatáspolitikai célkitűzések, valamint az ezek megvalósítására alkalmas eszközöket illetően az Európai Bíróság igen széles mozgásteret tett lehetővé a tagállamok számára.
Az Európai Bíróság ugyanakkor ezen a területen is alkalmazza az uniós jogrend sajátosságait, és szigorúan megvizsgálja a tagállamok által az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést érintő intézkedéseket. A Bíróság "felülvizsgálati szempontjai" elsősorban arra irányulnak, hogy az intézkedések megfelelnek-e a szükségesség elvének, alkalmasak-e a célkitűzések eléréséhez, illetve konzisztensen, azaz logikai ellentmondás nélkül valósítják-e meg a kitűzött célokat.
Az Európai Bíróság gyakorlata alapján a vonatkozó irányelv csak az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés kereteit határozza meg, ezért ezen a területen - mint az uniós jogban számos terület esetében - a Bíróság joggyakorlata a meghatározó.
Az alapügyben az Európai Bíróság egy német rendelkezés a 2000/78/EK irányelvvel való összeegyeztethetőségét vizsgálta meg. A vitatott nemzeti rendelkezés a társadalombiztosítóval szerződésben álló fogorvosi tevékenység ellátásához állapít meg maximális életkort (a 68. életév betöltését). Ezt a nemzeti bíróság szerint az indokolta, hogy ezen életkorról kezdve a fogorvosok teljesítőképessége vélelmezhetően csökken, ezért az intézkedés a páciensek egészségének védelme érdekében került bevezetésre.
A Bíróság szerint az a tény, hogy a páciensek 90%-a kötelező társadalombiztosítási rendszerbe tartozik, és ebben a 68. életévüket betöltő orvosok nem végezhetik tovább a tevékenységüket (a kötelező társadalombiztosításon kívül tovább folytathatják e tevékenységüket) alkalmas arra, hogy csökkentse az általuk kínált szolgáltatás iránti keresletet. Ezért ez a korlátozás az irányelv alkalmazási körébe tartozik, mivel érinti az önálló vállalkozáshoz való hozzájutás feltételeit, valamint az alkalmazási, és munkakörülményeket.
A jogalkotó a hátrányos megkülönböztetés további indokaként megemlíti a generációk közötti munkamegosztásra, valamint a német egészségügyi rendszer pénzügyi egyensúlyának megőrzésére vonatkozó célkitűzéseket.
A vitatott nemzeti rendelkezés nem csak a páciensek egészségének védelmére irányul - a fogorvosok teljesítőképességének szemszögéből nézve - hanem a társadalombiztosítási rendszer pénzügyi egyensúlyának megőrzését is célozza. A Bíróság joggyakorlata alapján e célkitűzések összeegyeztethetőek az uniós joggal.
Az Európai Bíróság megállapította, hogy a 68. életév betöltése elég magasnak tekinthető ahhoz, hogy a tagállam a betegek egészségének védelme érdekében megállapítsa ezt a korhatárt. A szükségesség elve azonban megköveteli, hogy az adott cél eléréséhez szükséges eszközök koherensek legyenek, és ne vezessenek a célkitűzéssel ellentétes eredményre.
Az alapeljárás tárgyát képező célkitűzések közül léteznek kivételek, amelyek értelmében a társadalombiztosítási rendszerben a 68. életévüket betöltött orvosok is kezelhetik a betegeket. Erre akkor van lehetőség, ha az adott régióban orvoshiányhiány tapasztalható, vagy az orvosok szabadságon vannak, illetve szakmai továbbképzéseken vesznek részt.
A Bíróság szerint a fent rögzített kivételek nem sértik a betegek ellátását, épp ellenkezőleg. A társadalombiztosítás pénzügyi egyensúlyát sem veszélyeztetik, mert jellegüknél fogva nem idéznek elő túlkínálatot. Fontos megjegyezni, hogy a vitatott nemzeti rendelkezés hatálya alól kivételt képeznek azok a fogorvosok, akik a 68. életévük betöltésekor még nem rendelkeznek elég szolgálati idővel a nyugdíjjogosultság megállapításához.
A Bíróság megjegyezte, hogy a szóban forgó nemzeti rendelkezés csak a társadalombiztosítási rendszerben praktizáló fogorvosokat érinti, az e rendszeren kívül praktizáló fogorvosok ugyanis tovább folytathatják tevékenységüket. Ebből következik, hogy ez az intézkedés nem tekinthető elengedhetetlennek az egészségvédelemhez, ugyanis igen széles körben teszi lehetővé kivételek alkalmazását, amelyeket pedig megszorítóan kell alkalmazni. E kivételeket pedig megszorítóan kell alkalmazni.
Ezért a Bíróság szerint, ha a páciensek egészségének védelmét vizsgáljuk, e célkitűzés nem egyeztethető össze az uniós joggal. A Bíróság álláspontja szerint pedig annak eldöntése, hogy a társadalombiztosítási rendszer pénzügyi egyensúlyának megőrzésére irányul-e a vitatott nemzeti intézkedés, a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik.
A német kormány, illetve a Bundessocialgericht is arra hivatkozik, hogy a vitatott nemzeti rendelkezés az álláslehetőségek generációk közötti megosztására is irányul.
Az Európai Bíróság megállapította, hogy azon foglalkoztatáspolitikai célkitűzések, amelyek arra irányulnak, hogy egyes munkavállalói rétegeket az aktív keresők körébe bevonják, vagy arra, hogy a fiatalok megkezdhessék a fogorvosi hivatás gyakorlását a társadalombiztosítási rendszer keretében, legitim célkitűzésként értelmezhető. Ezt követően meg kell vizsgálni, hogy az alkalmazott eszközök szükségesnek, és megfelelőnek tekinthetők-e.
A Bíróság szerint nem tűnik ésszerűtlennek az a célkitűzés, hogy a tagállamok olyan korhatárt alkalmazzanak, amely az idősebb fogorvosok a munkaerőpiacról való távozását eredményezi, ezáltal lehetővé teszi a fiatalabb szakmabeliek foglalkoztatását. A Bíróság szerint a 68. életév elég magasnak tűnik ahhoz, hogy határként szolgáljon.
A Bíróság szerint azonban, ha olyan a munkaerő piaci helyzet, hogy a fiatalabb szakmabeliek elhelyezkedése megoldott az idősebb fogorvosok távozása nélkül is, akkor a vitatott intézkedés nem megfelelő, de nem is szükséges az adott cél eléréséhez. A német kormány kifejtette, hogy ezt a fajta mérlegelést alkalmazzák is, anélkül, hogy e kijelentését bárki is vitatta volna.
Az alapügyben egy olyan nemzeti rendelkezés uniós joggal (konkrétan a 2000/78/EK irányelvvel ) való összeegyeztethetőségét vizsgálták, amely lehetővé teszi, hogy egy kollektív szerződésben megállapítanak olyan kikötéseket, amelyek a kényszernyugdíjazás előfeltételéül csak azt írják elő, hogy az érintett betöltötte a 65. életévét, illetve az adott személy teljesítette a járulékfizetésen alapuló öregségi nyugdíjra vonatkozó jogosultság feltételeit.
A Bíróság szerint e rendelkezésre úgy kell tekinteni, mint amelyik közvetlen hátrányos megkülönböztetést vezet be a 65. életévüket betöltött személyekkel szemben. Tudniillik eltérő kategóriaként kezeli ezeket a munkavállalókat a dolgozók más, aktív csoportjaihoz képest. Ugyanakkor a hátrányos megkülönböztetést megvalósító intézkedések ésszerű, és - az uniós jogrend logikája alapján - legitim célkitűzések alapján kerültek bevezetésre, valamint a cél eléréséhez alkalmazott eszközök szükségesek, és megfelelőek.
A Bíróság megemlítette a Főtanácsnok érvelését, miszerint a munkavállalók kényszernyugdíjazásáról szóló nemzeti rendelkezések a szociális partnerek javaslatára átmenetileg kerültek csak be a kollektív szerződésekbe. Ennek célja a munkához jutás - nemzedékek közötti jobb elosztása - révén történő elősegítése.
A Bíróság számításba vette, hogy a kényszernyugdíjazás intézménye 1980-ban került bevezetésre, a magas munkanélküliség következtében. Az intézkedést 2001-ben hatályon kívül helyezték, majd 2005-ben ismét bevezették.
A Bíróság értelmezése szerint a foglalkoztatás elősegítésének célja mindenképpen jogszerűnek minősül. Ezt a 2000/78/EK irányelv, és az EK szerződés 2. cikke is alátámasztja, amelyeknek megfelelően a foglalkoztatás magas szintjének előmozdítása szerepel az Unió célkitűzései között.
A Bíróság hivatkozik arra is, hogy az adott intézkedés tekintettel van a kényszernyugdíjazott munkavállalók jogos elvárására. Ugyanis a szóban forgó szabályozás nem csak egy meghatározott életkoron alapul, hanem figyelembe veszi, hogy az érintettek pályafutásuk végezetével megfelelő ellentételezésben, azaz öregségi nyugdíjban részesülnek.
Az címben hivatkozott ítéletben főként annak a kérdésnek eldöntése volt fontos, hogy ellentétes-e az európai joggal egy olyan nemzeti szabályozás, amely az egyetemi tanárok 68. életévük betöltését követően kötelező nyugdíjazását írja elő. A tagállami jogszabály ezen kívül azt is rögzítette, hogy a 65. életévüket betöltött egyetemi tanárok tevékenységüket kizárólag egy éves időtartamú, legfeljebb kétszer meghosszabbítható határozott idejű szerződések keretében folytathatják.
A Bíróság megállapította, hogy a fent említett helyzetek a 2000/78 EK irányelv alkalmazási körébe tartoznak. A nevezett intézkedések ugyanis hátrányosabb helyzetbe hozzák az érintetteket a fiatalabb munkavállalókkal szemben.
A Bíróság értelmezésében a felsőfokú oktatásban a tanári állások - különösen fiatalabb oktatók bevonása révén való - jobb elosztása legitim célként ismerhető el.
Az Európai Bíróság már a Palacios de la Villa ügyben hozott ítéletében megállapította, hogy az alkalmazás elősegítése vitathatatlanul a tagállamok szociál, vagy foglalkoztatáspolitikája jogszerű céljának minősül, különösen akkor, ha annak elősegítéséről van szó, hogy a fiatalok megkezdhessék valamely foglalkozás gyakorlását. Ezért a felsőfokú oktatásban a fiatalok részére történő állások felkínálása jogszerű céloknak minősül.
A Bíróság álláspontja szerint a 68. életév alkalmazása elég magasnak tűnik ahhoz, hogy határként szolgáljon a bizonyos foglalkozások gyakorlásának engedélyezéséhez (a fogorvosokkal kapcsolatban kifejtett Bírósági álláspont alapján). E más ítéletben hozott megállapítás a Bíróság szerint az egyetemi tanárokkal kapcsolatban is releváns, ugyanis az állások korlátozottságából következően megüresedő státuszra van szükség ahhoz, hogy egy tanárt fel lehessen venni. Ezért korhatár rögzítése foglalkoztatáspolitikai célokból kifolyólag összeegyeztethető az uniós joggal. Mindenesetre az Európai Bíróság álláspontja szerint nemzeti bíróságok feladata a körülmények vizsgálata.
Az Európai Bíróság figyelembe vette azt a tényt is, hogy az érintett munkavállalók viszonylag hosszú ideig folytathassák pályafutásukat (68. életévükig). A szóban forgó szabályozás nem csak egy meghatározott korhatáron alapul, hanem figyelembe veszi az érintettek jogos elvárását is azzal, hogy az egyetemi tanárok pályafutásuk befejeztével olyan öregségi nyugdíj jogosultságot szereznek, amelyet az adott tagállam nyugdíjrendszere előír.
Annak vizsgálata, hogy a szabályozás valóban koherens, és szisztematikus módon próbálja-e meg a kitűzött célokat elérni - az Európai Bíróság értelmezése szerint - a nemzeti bíróság feladatát képezi. Ennek értelmében a Bíróság úgy foglalt állást, hogy a nemzeti bíróságnak kell megvizsgálni azt a tényt, hogy a szóban forgó szabályozás tényleg különbséget tesz-e a docensek és az egyetemi tanárok, másrészt az egyetem többi oktatója között oly módon, hogy az utóbbiak esetében nem írja elő a kötelező nyugdíjazást. A nemzeti bíróságnak továbbá meg kell vizsgálnia, hogy egy ilyen különbségtétel az elérendő célokra, illetve az oktatók egyéni jellemzőire tekintettel szükséges-e, vagy ellenkezőleg, olyan ellentmondásra enged következtetni, amely kizárja az európai joggal, azaz a 2000/78 EK irányelvvel való összeegyeztethetőséget.
Az Európai Bíróság figyelembe vette, hogy az érintett szabályozás esetében nem csak az életkor betöltése mérvadó. Meghatározó tényező az, hogy az érintett személyek jogosulttá válnak-e az öregségi nyugdíjra, másrészt a szabályozás lehetővé teszi, hogy azon oktatók, amelyek számára határozott idejű munkaszerződést ajánlanak fel, tovább dolgozzanak. A Bíróság szerint az a tény, hogy a szabályozás alapján van lehetőség maximum két alkalommal, egy éves időtartamú, határozott idejű munkaszerződés aláírására, biztosítja, hogy összehangolják mind az egyetemek, mind a tanárok igényeit.
A vizsgált ítéletekből kitűnik, hogy a tagállamok viszonylag széles mozgástérrel rendelkeznek az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés igazolására alkalmas célok megválasztásában, valamint a "legitim" célkitűzések előmozdítására alkalmas eszközök kiválasztásában.
Az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó Bírósági gyakorlat értelmében a nyugdíjkorhatár elérése önmagában nem alkalmas e hátrányos megkülönböztetés igazolására. Ennek fennállását a Bíróság joggyakorlatában kifejlesztett szempontok alapján kell megvizsgálni.
Egyik igazolási lehetőség az lehet, hogy egy bizonyos életév betöltését követően - biológiai okokból- csökken a munkavállalók munkavégzési képessége. Ebben az esetben a Bíróság gyakorlata alapján a vizsgált nemzeti rendelkezés csak akkor lesz összeegyeztethető az uniós joggal, ha e kikötés minden hasonló helyzetben lévő munkavállalóra vonatkozik.
További feltétel, hogy e szabályozás csak azokra a munkavállalókat érintse, akik rendelkeznek az adott nemzeti szabályozás által előírt, az teljes jogú öregségi nyugdíjjogosultság eléréséhez szükséges szolgálati idővel.
Másik uniós jog által elfogadható indok lehet a munkaerő piaci helyzet javítása. Azonban ez az érvelés csak akkor egyeztethető össze az uniós joggal, ha minden munkavállalóra vonatkozik, így segítve elő a fiatalok munkába állását. Ebben az esetben is követelmény, hogy a kényszernyugdíjazásra vonatkozó rendelkezéseket rendszeresen vizsgálják felül a munkaerő piaci helyzet alakulásának függvényében. Ehhez kapcsolódó követelmény, hogy a "kényszernyugdíjazásra" vonatkozó rendelkezéseket csak a teljes jogú nyugellátáshoz szükséges szolgálati idővel rendelkezők esetében alkalmazzák.■
- Denys Simon: Le systeme juridique communautaire, puf, Paris, 1997
- Kecskés László: EU-JOG és jogharmonizáció, harmadik kiadás, HVG-ORAC, 2009
- Revue trimestrielle de droit européén, 2011/1, P 41-81
- Administrative Law, Analyses de droit comparé, Bruylant, Bruxelles, 2010
JEGYZETEK
[1] Denys Simon: Le systeme juridique communautaire, puf, Paris, 1997, P 92
[2] Jean-Bernard Auby: in Administrative Law, 2010, Bruylant, Bruxelles, P 97
[3] C-341/08
[4] C-411/05
[5] C-250/09
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Imre Miklós, közszolgálati rektorhelyettes, tanszékvezető főiskolai tanár, NKE; Korom Ágoston, tanársegéd, Közigazgatási és Európai Jogi Tanszék, NKE
Visszaugrás
