1. Az Európai Közösségen belül a tagállamok helyzete, hatásköreik, jogosultságaik és szuverenitásuk fenntartása, valamint a Közösséghez mint "nagy egészhez" való viszonyuk rögzítése mindig is kiemelkedő jelentőséggel rendelkezett. Annál is inkább jelentősséggel bír e terület, mivel e területek szabályozása alkotja e sajátságos jog és intézményrendszer lelkét és így a közös szabályok meghozatalának fundamentumát is. A nemzeti jogrend elhelyezésének jelentősége jól látható abból a tényből is, hogy akár a Közösség alapvetésének számító négy alapszabadságot (az áruk, személyek, szolgáltatások és tőke szabad mozgását) is lehet korlátozni bizonyos közrendi okokra, vagy tagállami kötelező normákra hivatkozva.[1]
Nincsen ez másként a tagállamok, illetve az Európai Közösség nemzetközi magánjogán belül sem; nap-mint-nap jópár olyan eset merül fel, ahol a tagállami jogrend és alapvető normák-értékek védelme érdekében szükségessé válik az, hogy az általános szabályoktól eltérően járjunk el. E területek jelentősége egyre nő, és ez a folyamat várhatóan - az európai integráció előrehaladtával - a jövőben is folytatódni fog.
2. A jelen cikk megírásának apropójául szolgáló mű (a továbbiakban: "Kötet") egy német szerző 2006-os évre elkészült munkája. Szerzője, Elke Benzenberger diplomájának megszerzése után a Düsseldorfi Egyetemen tanársegédeként dolgozott, 2005-től pedig ügyvédi tevékenységet folytat. A 194 oldalas kötet, mint azt címe (Die Behandlung ausländischer Eingriffsnormen im internationalen Privatrecht - Eine Studie unter besonderer Berücksichtigung des internationalen Schuldrechts) is mutatja, a nemzetközi magánjogi kötelező normákról szól, mely témakör általános áttekintése mellett különös figyelmet szentel a szerződéses kötelmi viszonyoknak és az azokhoz kapcsolódó imperativ normáknak.
A mű 2008 júliusában jelent meg a Jenaer Wissenschaftliche Verlagsgesellschaft nemzetközi magán- és eljárásjogi sorozata (Studien zum Internationalen Privat- und Verfahrensrecht) részeként.[2] Terjesztésében a Sellier kiadó is részt vesz.
3. A továbbiakban előbb áttekintést adunk a kötet hátterét alkotó szabályokról és a problematikáról, majd magát a kötetet elemezzük alaposabban.
A nemzetközi magánjog kötelező (más néven kényszerítő) normái olyan rendelkezések, melyek egy
- 483/484 -
jogviszonyba a jogviszonyon kívüli indokok a közérdek szempontjai alapján avatkoznak bele,[4] és ezáltal megváltoztatják az egyébként alkalmazandó szabályokat olyan módon, hogy egy másik állam normáit azok fölé helyezik.
E normák kapcsán a legfontosabb szereppel jelenleg a szerződésekre alkalmazandó jogról szóló Római Egyezmény[5] [2006. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: Egyezmény)] rendelkezik. Utóbbi egyezményt 2009. december 17-től fel fogja váltani és jópár ponton módosítani fogja - úgymond közösségiesíti - az Európai Parlament és a Tanács úgyszintén a szerződésekre alkalmazandó jogról szóló Róma I. rendelete [Európai Parlament és a Tanács 593/2008/EK rendelete (a továbbiakban: Rendelet)][6] A Rendelet elfogadásához Dánia és az Egyesült Királyság élve ezen jogukkal[7] nem csatlakozott,[8] így az rájuk nem vonatkozik,[9] Az Egyesült Királyság ugyanakkor 2008 júliusában jelezte, hogy csatlakozni kíván a Rendelet alkalmazásához, az erre vonatkozó bizottsági döntés jelen cikk megírásakor már folyamatban is van.[10]
E jogforrások alapján azt mondhatjuk el, hogy a nemzetközi magánjog kötelező normái lehetnek a felek jogválasztási megállapodását korlátozó kógens rendelkezések (contracts-mandatory szabályok, ilyen a Római Egyezmény 3., 5.-6. cikke, illetve a Rendelet azokat felváltó 3., 6., 8. cikke), illetve a jogválasztástól, vagy annak hiányában az egyébként alkalmazandó jogtól - a szerződés statútumától - függetlenül alkalmazandó (conflicts-mandatory) kötelező imperatív normák (ilyen az Egyezmény 7. cikke, illetve a Rendelet azt felváltó 9. cikke).[11] A továbbiakban e két kategória az Egyezményben és a Rendeletben található releváns vonatkozó rendelkezéseit ismertetjük.
(1) Az Egyezmény 3. cikkének 1. bekezdése szerint a szerződésre - főszabályként - a felek által választott jog az irányadó.[12]
Ugyanezen cikk 3. bekezdése alapján amennyiben a jogválasztás időpontjában valamennyi egyéb tényállási elem kizárólag egy adott országhoz kapcsolódik, úgy a külföldi jog felek által történő választása nem érinti az adott állam azon jogszabályainak alkalmazását, amelyektől szerződés útján nem lehet eltérni.[13]
E szabály csupán azon esetekre korlátozódik, ahol a szerződés csak egyetlen állam jogához kapcsolódik. E tulajdonsága miatt ezen szabályokat a nemzetközi jogi szakirodalom domestic mandatory rules (belföldi kötelező szabályok) névvel illeti, szemben a későbbiekben tárgyalandó imperatív normákkal, melyek nemzetközi kötelező erővel bírnak, azaz olyan esetekre is alkalmazandóak, ahol a tényállási elemek több állam jogához is kapcsolódnak (imperatív-nemzetközileg kötelező-kényszerítő normák international mandatory rules).
E rendelkezés kimondottan a jogválasztást korlátozza (contract-mandatory), a jogválasztás hiányában alkalmazandó jogot szemben az imperatív normákkal nem befolyásolja. A jelen alcímben is használt kógens szó e nomák leírása kapcsán alapvetően a kötelezőt erőt jelöli és a szakirodalom az egyes jogszabályok kógenciáját[14] érti alatta, melyektől eltérni nem lehet. Így - amennyiben a szerződés csupán egyetlen állam jogához kapcsolódik - a felek csupán a tagállami diszpozitív rendelkezések keretei között választhatnak jogot (anyagi jogválasztás).[15]
- 484/485 -
E kötelező rendelkezéseket véleményünk szerint - bizonyos szerzők álláspontjától[16] eltérően - az összes eljáró bíróságnak figyelembe kell vennie, akár attól is függetlenül, hogy a normák államának joga megengedi a jogrendje alóli kiszerződést.
(2) Hasonló rendelkezéseket a Római Egyezmény helyébe lépő Róma I. rendelet is tartalmaz. A Rendelet 3. cikke szerint is a szerződésre főszabályként a felek által választott jog az alkalmazandó.[17] Megfelel az Egyezménynek az a szabály is, mely szerint, ha a felek jogválasztásának időpontjában valamennyi jelentős tényállási elem más államban található, mint amelynek jogát választották, a jogválasztás nem sértheti ezen másik állam olyan jogszabályi rendelkezéseit, amelyektől megállapodással nem lehet eltérni (Rendelet 3. cikk 3. bekezdése).
(3) A Római Egyezményhez képest a Rendeletben ugyanakkor már bővült a figyelembe veendő kötelező normák köre egy belső piaci klauzúlával (Binnenmarktklausel).[18] A Rendelet 3. cikkének 4. bekezdése alapján a közösségi jogrend védelmét biztosítandó, abban az esetben, ha valamennyi jelentős tényállási elem egy vagy több tagállamhoz kapcsolódik, a felek harmadik ország jogára vonatkozó megállapodása nem sértheti a közösségi jog olyan rendelkezéseinek alkalmazását, amelyektől megállapodás útján nem lehet eltérni (közösségi kötelezően alkalmazandó szabályok mandatory rules of Community law).[19] Tagállam alatt e körben is az összes EU tagállamot értjük az Egyesült Királyság és Dánia kivételével. Álláspotunk szerint a Rendelet e passzusában is kógens-kötelező szabályokról van szó, azaz a feleket a közösségi jog összes kötelező szabálya köti, amennyiben a szerződéshez kötődő valamennyi jelentő tényállási elem a Közösség területére esik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
