Rómában a bérleti díj fizetése nélkül más lakásának használatát a gratis habitare[1] kifejezéssel illették. Ulpianus a habitare terminusszal kapcsolatban leszögezi, hogy valaki vagy a saját tulajdonában (vel in suo), vagy bérletben (vel in conducto), vagy ingyenesen (vel gratuito) lakik.[2] Ilyen jogosultság pedig átengedhető: inter vivos[3] vagy halál esetére mint a feleségről vagy a felszabadítottról való hála és gondoskodás kifejezése, bizonyos esetekben pedig valaki már az átengedő életében biztosított lakhatási jogot hagyományképpen folytatja.[4]
A lakások használata ingyenes átengedésének jogi megítélése a római jogtudósok körében vitatott volt. Egyrészt a gratis habitarét főként a commodatummal azonosították,[5] ugyanakkor a commodare kifejezés mellett az ingatlanoknál megjelent az utendum dare is,[6] másrészt pedig felmerült az ingyenes lakhatás ajándékozásként történő értelmezése is.[7] A továbbiakban az elemzés fókuszában az a kérdés áll, hogy vajon a klasszikus római jogban lehetett-e ingatlan haszonkölcsön tárgya.
A következőkben egy ulpianusi szöveg segítségével mutatom be a római juristák között fennálló véleménykülönbséget a gratis habitare commodatumként történő értelmezésének lehetőségéről.
Ulp. D. 13, 6, 1 Ait praetor: " quod quis commodasse dicetur, de eo iudicium dabo." (1) Huius edicti interpretatio non est difficilis. unum solummodo notandum, quod qui edictum concepit commodati fecit mentionem, cum Paconius utendi fecit mentionem. Inter commodatum autem et utendum datum Labeo quidem ait tantum interesse, quantum inter genus et speciem: commodari enim rem mobilem, non etiam soli, utendam dari etiam soli. sed ut apparet, proprie commodata res dicitur et quae soli est, idque et Cassius existimat. Vivianus amplius etiam habitationem commoda-ri posse ait.
A prétor azt mondja: ha előadják, hogy valaki valamit kölcsönadott, erre tekintettel egy keresetet biztosítok. (1) Ezt az edictumot megmagyarázni nem nehéz. Egyet kell megjegyezni: az, aki az edictumot összefoglalta, haszonkölcsönről beszél, míg Paconius használatról. A haszonkölcsönbe adás (commodari) és a használatra adás (utendum dari) között ugyanis Labeo szerint ugyanaz a különbség áll fenn, mint a genus és a species között: mert egy ingó dolog haszonkölcsönbe adható, de ami a földterülethez tartozik, nem; bár ami a földhöz tartozik, használatra átengedhető.
- 7/8 -
Az is látható azonban, hogy a földterület valódi értelemben haszonkölcsönbe adott dologként értelmezhető; és ezt a nézetet osztja Cassius is. Vivianus tovább megy, és azt mondja, hogy habitatio is haszonkölcsönbe adható.
Az ulpianusi fragmentumból kirajzolódik, hogy a commodatum jogi értékelése az ingatlanok vonatkozásában vitatott volt. M. Antistius Labeo[8] szerint a commodare kizárólag ingó dolgokra korlátozódik szemben az utendum dare[9] kifejezéssel, amely ingó és ingatlan dolgok kölcsönadására is alkalmazható volt. Erre a vitára okot az ediktumok összegyűjtése adott. Ahhoz a kijelentéshez, hogy az ediktumban Labeo idején utendum dare állt, és ezt csak Iulianus cserélte ki a commodare kifejezésre,[10] az uralkodó álláspont értelmében nem lehet csatlakozni, hiszen így Labeo terminológiai fejtegetése is megmagyarázhatatlan lenne.[11]
Érdemes ehelyütt utalni egy az utendum dare és a commodare egymáshoz való viszonyának tartalmi sajátosságaihoz szemléletes adalékul szolgáló plautusi vígjátékra, mely betekintést enged arra nézve, hogy e szavaknak milyen "köznapi" értelmet tulajdoníthatunk. Bár Plautus[12] komédiái görög alkotásokon alapultak,[13] darabjainak szereplői, cselekménye, helyszíne, a színészek öltözéke görög, mégis több mozzanattal figyelmezteti a nézőt, hogy a történet Rómában játszódik,[14] és a jog területén többnyire a helyi viszonyokat tartotta szem előtt.[15] A római költő nem érezte megkötve a kezét a felhasznált görög minta által, csupán annyit és úgy vett át abból, hogy az segítse - vagy legalábbis ne zavarja - a maga mondanivalójának kifejezésében.[16] A tipikus római életre vonatkozó egyértelmű utalásokkal és eszmékkel átszőtt görög köntösben azonban Plautus olyan ellentmondásos témákat is érinthetett, amelyekre egyébként nem lett volna lehetőség.[17] Részletes körképet a római viszonyokról és szokásokról - az említett korlátozásokra is tekintettel - természetesen nem kaphatunk, de azért tetten érhető bírálataiban bátorsága és kritikai vénája.[18] Ahhoz, hogy a közönség saját előzetes ismeretei alapján maga is követni tudja az eseményeket, a komédiákban szereplő helyzetek jogi vetületeinek szükségszerűen rómaiaknak kellett lenniük.[19]
Démophilos "Szamárhajcsár" című darabjának átdolgozásában, Plautus "Szamárvásár"[20] című vígjátékában a commodare mellett szerepel annak mintegy szinonimájaként az utendum dare is, legalábbis mindkettő kifejezés "egy dolog kölcsönadása" értelemben jelenik meg. A történet szerint egy szerelmes ifjú kívánja megszerezni imádott hölgyét, de ehhez a kerítőnek előre ki kell fizetni a leány árát egy évre. Az ebből a célból eladott szamarak árát szerzi meg egy furfangos rabszolga segítségével. Az ifjú apja is verseng a leány szerelméért, de végül a fiú győz.[21] A mű fókuszában egy pénzösszeg szerepel, amelyet Demaenetusnak két szamár eladására kell elszállítani. Demaenetus rabszolgáinak, Leonidának és Libanusnak szándékában áll a kalmárt megfosztani a pénztől, és azt átadni Demaenetus fiának, az ugyanis nem tudja kifizetni
- 8/9 -
azt az összeget, amit a kerítő követel a leányért. Az idézett jelenetben az egyik furfangos rabszolga, Leonida - aki a kalmár előtt Saurea ingatlankezelőnek adja ki magát - megkérdezi a rabszolgatársát, hogy a kölcsönadott serlegek már visszatértek-e.[22]
Plautus, Asinaria II, 4, 38-39
(444-445)
Leonida: Scyphos quos utendos dedi Philodamo, rettulitne?
Libanus: Non etiam.
Leonida: Hem non? si velis da, commoda homini amico.[23]
A serlegek kölcsönadására Plautus az utendum dare és a commodare kifejezéseket is használja, fontos azonban megjegyezni, hogy ezek mégsem szinonimaként szerepelnek, bár a magyar fordítás nem tesz különbséget a két terminus között. Berndt[24] szerint a commodare sokkal absztraktabb fogalom, mint az utendum dare: a "si velis, da, commoda homini amico" fordulattal Leonida azt fejezi ki, hogy nem volt kötelessége a serlegek kölcsönadása, saját akaratán múlt eldönteni, hogy kölcsönad-e egy barátnak. Mivel úgy döntött, hogy hozzáférhetővé teszi, és átadta ("utendos dedi Philodamo"), Philodamos mint szerződő partner maga is köteles rá, hogy visszaküldje a neki kölcsönadott tárgyakat.
Véleményem szerint a Berndt által vázolt értelmezést és különbségtételt némileg árnyalni szükséges. A commodare abban az értelemben tekinthető absztrakt fogalomnak, hogy a commodatum reálszerződéses jellegéből adódóan valóban a szívességet tevőn múlik a haszonkölcsönbe adás (viszont a kifejezés utal a szerződésre is), a szövegben az utendum dare pedig magának az átadásnak a mozzanatára utal, ami a baráti officia szerződéses viszonyba való átfordulását eredményezi.[25]
Míg az egymás mellett használt kifejezésekkel kapcsolatban Berndt[26] a commodare absztraktabb voltát emeli ki az utendum dare terminushoz képest, a Labeo általi értelmezés ingatlanok és ingók viszonylatában fordítottnak látszik: az utendum dare mint "univerzális" kifejezés mellett a commodare csak ingók kölcsönadására alkalmazható. Mivel Plautus művében szóba se kerülnek ingatlanok, az ingókra pedig az ulpianusi töredék szerint is mindkét terminus használatos, így mégsem tekinthető végzetesnek a két szöveg értelmezése kapcsán felmerülő ellentmondás, a két kifejezés egymáshoz való viszonya tehát másként alakul ingók és ingatlanok esetén. A vígjátékban a commodare terminusszal a kölcsönadás saját akaraton múló (reálszerződéses) jellegét fejezték ki, az utendum dare pedig inkább a dolog átadásának mozzanatára (és az ezáltal létrejött szerződéses kötöttségre is) utalt.[27]
A haszonkölcsönbe adó tehát a haszonkölcsönbe adott dolgot - amely Labeo szerint csak ingó lehet - egyedül az actio commodatival tudja a haszonkölcsönbe vevőtől visszakövetelni. A vizsgált fragmentum alapján világos, hogy Labeo ellenezte a commodare ingatlanokra történő használatát, azonban az edictumban többször is szerepel a commodare kifejezés, és ez úgy tűnik, eredetileg ingó dolgokra korlátozódott, a későbbi joggyakorlat azonban ingatlanokra is kiterjeszteni törekedett. Az utendum dare esetén, amely magába
- 9/10 -
foglalja a földterületek használatát is, Labeo számára nem volt ok a kifogásra.[28]
A szabiniánusok és prokuliánusok közötti iskolavitán alapuló véleményeltérést Slapnicar nem pusztán terminológiai természetűnek értékeli,[29] hanem szerinte az szükségképpen érinti a commodatum alkalmazási területét is. A prokuliánusok megragadtak annál, hogy a commodatum eredetileg csak ingó dolgok használatára, míg a fiducia cum amico[30] vagy a precarium[31] földterületekre vonatkozott. Másrészt a szabiniánusok támogatták az edictum ingatlanokra történő alkalmazását, valamint a commodare és az utendum dare teljes egyenértékűségét.[32] Ahogy a fragmentumból is kiolvasható, feltehetően e megkülönböztetésnek a későbbiekben nem volt jelentősége, hiszen Vivianus számára már nem kétséges: habitationem commodare posse.[33]
Bizonytalan a szövegben szereplő, a qui edictum concepit ellenfeleként említett Paconius személye.[34] Ezzel kapcsolatban érdemes az egyes magyarázó nézeteket sorra vennünk, hogy érthetőbbé váljék a fragmentumban kirajzolódó vita.
Pastori[35] nézete - melyet Solazzi[36] és Flume[37] is követ - szerint Paconius volt a prétor, akinek először az actio decretalist alkalmaznia kellett. Solazzi úgy véli, hogy Paconius az utendum dare nélkül írhatta véleményét.[38] Slapnicar szerint viszont Flume félreérti Pastorit, amikor ő Paconiust az actio decretalis szerzőjének gondolja.[39] Ehhez abból kellene kiindulni, hogy az edictumban az utendum dare szerepelhetett. De így Pastori nemcsak ellent mondana önmagának, hanem Labeo véleménye is érthetetlen lenne. Ráadásul az sem jellemző, hogy egy prétort név szerint említenének.[40] Mindezekre tekintettel úgy vélem, nincs okunk feltételezni, hogy Paconius prétorként szerepelne a fragmentumban.
Karlowa[41] nézete, miszerint a nevek cseréjéből kell kiindulni, és Paconiust Pomponiusként kell érteni, ugyancsak kevéssé tűnik meggyőzőnek. Bár emellett szól, hogy Ulpianus Pomponius jól ismert ediktumkommentárját gyakran használta,[42] és nagy valószínűséggel számára, aki majdnem kizárólag jogtanárként tevékenykedett,[43] a különböző prokuliánus és szabiniánus terminológia ismert lehetett. Az iskolákról szóló beszámolója[44] azonban nem mutat semmit azzal kapcsolatban, hogy ő melyik iskolához tartozónak érezte magát. Nincsenek olyan ismeretek, miszerint Pomponius az egyik vagy a másik irányzat követője lett volna.[45] Véleményem szerint azonban Pomponius ingatlanok ingyenes használatával kapcsolatban kifejtett álláspontja ellentmond Karlowa nézetének. A jogtudós ugyanis a gratis habitare intézményét, az idegen házban való ingyenes lakhatást nem commodatumnak minősíti, hanem ajándékozásként értelmezi,
- 10/11 -
mégpedig arra hivatkozva, hogy úgy tűnik, mintha a lakó megtartaná azt, amit bérleti díjként ki nem fizet.[46]
Pomp. D. 39, 5, 9 pr. In aedibus alienis habitare gratis donatio videtur: id enim ipsum capere videtur qui habitat, quod mercedem pro habitatione non solvit. Potest enim et citra corporis donationem valere donatio, veluti 'velut' si donationis causa cum debitore meo paciscar, ne ante certum tempus ab eo petam.
Így ha engedélyt adnak valakinek, hogy fizetés nélkül lakjon valaki más házában, az ajándékozásnak tekintendő; annak számára, aki megkapja a lakhatást, ez annak a bérleti díjnak az ajándéka, amit nem kell megfizetni.
Ha egy elméleti bérleti díj követelés ajándékképpeni elengedéséből indulunk ki, ehhez két fikcióra is szükség van, egyrészt úgy kell tekinteni, mintha egy bérleti szerződésen alapulna, másrészt pedig mintha a bérleti díj követelést ajándékképpen elengedték volna.[47] Elméleti síkon elfogadhatóbbnak gondolom azt, ha az ajándékot a kiadások "megajándékozott" számára történő megtakarításában, az átengedés gazdasági értékében ragadjuk meg. Anélkül azonban, hogy a haszonkölcsön és ajándékozás közötti vita klasszikus kori érveit áttekintenénk, jelen esetben elegendőnek látszik azt a feltevést, miszerint Pomponius neve szerepelt Paconius helyett, elvetni arra hivatkozással, hogy a jogtudós feltehetően nem abban látta a vita lényegét, hogy az ingatlanoknál commodare vagy utendum dare szerepelt, sokkal inkább az ajándékozás és haszonkölcsön konkurrenciájában.
Slapnicar[48] valósághoz közelebb állónak tekinthető elmélete szerint Paconiusban egy idős jogtudóst kell látnunk. A szerző valószínűnek gondolja, hogy két elírás is történt: így lett Pacuviusból[49] Paconius, aki feltehetően M. Antistius Labeo apja,[50] és maga is jogtudós volt. Érvelése szerint mivel Pacuvius Antistius Labeo[51] a későklasszikus számára szavahihető embernek számíthatott, a kortárs Ulpianus számára feltehetően ismert volt. Mindenesetre az egyértelműnek látszik, hogy Salvius Iulianus - is qui edictum concepit[52] - az Edictum Perpetuum szerkesztése során a commodare kifejezést egyenértékűnek tekintette ingó és ingatlan dolgokra való alkalmazásra egyaránt.[53] Míg ő egyrészt a szabiniánus jogiskola élén állt,[54] és számára elődje, Cassius véleménye ismert lehetett, másrészt a függetlensége az iskolai véleményektől nagyon hangsúlyos volt.[55] A vitatott problémamegoldás példaként szolgálhat arra, hogy Iulianus pártatlansága és nagy tekintélye[56] által éppen ellensúlyozta az iskolák közötti különbségeket.[57]
A későklasszikus korra - ahogy Ulpianus érzékletesen bemutatja - a commodare és utendum dare kifejezés kapcsán felmerülő probléma megoldódott.[58] A jogtudós javaslata értelmében haszonkölcsönbe adott dolognak
- 11/12 -
nevezhető az is, ami a földterülettel kapcsolatban áll. Ő a prétor által ígért ediktumban használt commodare szó széles, a földterület haszonkölcsönére is kiterjedő értelmezését javasolta, és ennél Cassiusra, a szabiniánus jogiskola egyik alapítójára hivatkozott, átvéve annak bona fidesen alapuló értelmezését. Ulpianus visszatérése a szabiniánus állásponthoz elsőre meglepőnek tűnhet, ha abból indulunk ki, hogy bizonyos nézetek szerint - ahogy az az Ulp. D. 1, 1, 1, 3-ból[59] látszik - ő maga inkább prokuliánus lehetett.[60] A szabiniánusok pedig - amint arról Gellius a 11, 18, 12-ben[61] beszámol - egy telek lopását is lehetségesnek gondolták, így logikailag megengedhetőnek kellett volna tartaniuk egy ingatlan haszonkölcsönét is. A lopás szűk klasszikus tényállásából kiindulva (egy dolgot alattomban elvenni) Gellius ugyanis arról ír, hogy Sabinus a preklasszikus kor jogtudományának hagyományai szerint úgy vélte, hogy egy földterület - legyen az mezőgazdasági vagy házzal beépített -lopása lehetséges (subripi possunt), és a lopás fogalmának ezt a tág definícióját úgy értékeli, mint a preklasszikus jogtudósok magas fokú erkölcsének bizonyítékát.[62]
Az elemzés fókuszába helyezett töredék befejezésében Ulpianus Vivianusra utal,[63] aki szerint habitatio is haszonkölcsönbe adható. A fragmentum utolsó mondatában egészen világosnak mutatkozik állásfoglalása a Vivianus által említett habitatio gratuitáról. Az viszont kétségesnek tűnik, hogy vajon mit ért a jogtudós habitatio alatt. A kifejezés ugyanis többféle értelmezést tesz lehetővé: egyrészt azt felfoghatjuk dologi és kötelmi lakhatási jogként,[64] egy lakás megszerzéseként, engedélyezéseként; másrészt jelenthet lakóépületet,[65] valamint lakóhelyet is.[66] A forrásban szereplő amplius szót argumentum a fortiorinak[67] tekinti Ferrini[68] és Cicogna,[69] mellyel szerintük Ulpianus azt akarja hangsúlyozni, hogy Vivianus "messzebb megy", és nemcsak egy lakás, hanem lakhatás (habitatio[70]) haszonkölcsönbe adhatóságát is elismeri, így az Ulp. D. 13, 6, 1, 1-ben a habitatio alatt egy ius in re alienát kell érteni, ezáltal pedig az a testetlen dolgok commodatumának példájaként fogható fel. Eszerint az nem egy lakást jelent, ami valamilyen módon a földterület része, hanem egy lakhatási jogot (ius habitationis), így a töredék egy dologi használati jog ingyenes átengedéséről szól, mellyel Ulpianus feltehetően azt hangsúlyozza, hogy Vivianus az ingatlanok haszonkölcsönbe adhatóságán túl a testetlen dolgokat is elismeri a haszonkölcsön tárgyaként. [71] Bár az elméletet kizárni nem lehet, de - mivel az amplius kifejezésnél több érv valóban nem áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy erre dologi lakhatási jogként tekintsünk - kétségesnek gondolom a jogok haszonkölcsönbe adhatóságának klasszikus kori elismerését, illetve ennek indokoltságát.
- 12/13 -
Mivel akadnak olyanok, akik a haszonkölcsön és a gratis habitare időtartamára vonatkozó különbséggel magyarázzák a habitatio szükségességét, érdemes lehet kitérni erre a gyakorlati szempontokat figyelembe vevő megkülönböztetésre, melyhez először az ingyenes lakhatás keletkezésének és megszűnésének speciális szabályaiból indulok ki.[72]
Tekintettel arra, hogy a haszonkölcsön a római jogban reálszerződés volt, a dolog átadására is szükség volt a kontraktus érvényes létrejöttéhez, mely az ingatlanok esetében abban állhatott, hogy a kedvezményezett belépett a lakásba, hogy ott berendezkedjen, az átengedő számára tehát csak ez a reálaktus teremtett kötelezettséget.[73] Ez nem akadályozta az átadót - ahogy Cervidius Scaevola a D. 39, 5, 32-ben erről beszámol -, hogy a kedvezményezettel a döntését, miszerint részére az ingyenes lakhatást biztosítja, írásban megossza.[74] A források azzal kapcsolatban kevésbé beszédesek, hogy az esetlegesen létrejött commodatum milyen időtartamra szólt. Azzal a mindössze néhány szöveggel, amely egy ingatlan rövid használat-átengedéséről számol be, a következő Scaevola-fragmentum áll szemben, amely azt mutatja, hogy a habitatio gratuita esetén hosszú időtartam lehetősége is fennállhat.
Scaev. D. 39, 5, 32 Lucius Titius epistulam talem misit: "Ille illi salutem. Hospitio illo quamdiu volueris utaris superioribus diaetis omnibus gratuito, idque te ex voluntate mea facere hac epistula notum tibi facio": quaero, an heredes eius habitatione eum prohibere possunt. Respondit secundum ea, quae proponerentur, heredes eius posse mutare voluntatem.
A szöveg Lucius Titius levelét ismerteti, miszerint ő ingyen lakhatást enged a ház szobáiban a levél címzettjének, ameddig csak az kívánja. Lucius örökösei pedig Scaevolától kérnek tanácsot, hogy ők a további lakhatást megtilthatják-e. A levél természetesen a reálszerződéses jelleg folytán nem alkalmas arra, hogy létrehozza a kontraktust, de bizonyítékul szolgálhat a címzett számára, ha az örökösök - ahogy itt is - a lakásban tartózkodást megtagadják. Ugyanakkor a levél alapján nem követelheti a feladótól a lakást, és peres úton sem érvényesítheti; mivel feltételezhető, hogy a gratis habitare osztja a commodatum reálszerződéses szerkezeti sajátosságait, a felek közötti szerződéses kapcsolatok csak a lakásba való belépés révén merülnek fel. A Scaevola-töredék szóhasználatából Michel arra következtet, hogy a levél címzettje már a részére ingyenesen átengedett lakásban volt, amikor a levelet megkapta.[75] A commodatum és a habitatio gratuita más római reálszerződések típusaival való összehasonlítása során nem adódnak eltérések: a habitatio gratuita beilleszkedik a visszaadásra irányuló szerződések közé; ahogy a pignus, a depositum és a mutuum, úgy a commodatum és a habitatio gratuita is létrehoz egy reddere kötelezettséget a fogadó fél számára.[76] Fontosabb ebben az összefüggésben egy gaiusi forrás,[77] melyben a jogtudós a gratis habitare in-
- 13/14 -
tézményét a commodatum mellett külön említi. Slapnicar szerint nem lehet ennek a forrásnak olyan jelentést tulajdonítani, hogy a kettő között alapvető különbségek lennének,[78] hiszen a bérlőket és a haszonbérlőket is egymás mellett szerepeltetik, bár mindkettő conductor. Valószínűleg Gaius az oktatási célokat szolgáló Institutionesben a birtok bemutatása során arra törekedett, hogy lehetőleg plasztikus példákat hozzon a nem birtokló detentorokra, elvileg tehát nincs olyan értelme, hogy a gratis habitare a commodatum egy megnyilvánulási formája lenne, és hogy a szabályait alá kellene vetnünk.[79]
A Scaevola-szövegben felmerül a kérdés az örökösök részéről, hogy a további lakhatást ők megtilthatják-e. A haszonkölcsön és a gratis habitare időtartamáról megoszlanak a vélemények. Vannak, akik a lakáshasználat rövidebb és hosszabb időre szóló voltában megragadott különbséggel magyarázzák azt, hogy miért volt szükség a habitatio intézményére, ha az ingyenes lakhatás a commodatum keretei között is megvalósítható volt.
Michel szerint az ingatlanoknál a haszonkölcsönt eredetileg csak viszonylag rövid időtartamú használatátengedésekre szabták, míg ezzel szemben a gratis habitare általában hosszú időre szólt.[80] Slapnicar elképzelhetőnek tartja, hogy a római haszonkölcsönre vonatkozó szabályokat eleinte csak akkor használták ingatlanokra, ha egy rövid, bizonyos használatban behatárolt haszonkölcsönről volt szó,[81] viszont még ha általában hosszú távban is akartak volna megállapodni - talán annak időtartamát az egyik partner életéhez kötötték -, ez nem szól a commodatum ellen. A szerzővel egyetértve az ilyen helyzetből levonható következtetéseket megkérdőjelezhetőnek gondolom: nem tűnik valószínűnek, hogy a római jogászok erre a tényleges különbségre alapozva a habitatio gratuita commodatum alá vonását elutasították volna. Nincs arra utaló jel, hogy a jogtudósok a használat időtartamának rövidségét egy további fogalmi jellemzővé tették volna.[82]
A forrásszövegben szereplő kitétel, a "quamdiu volueris" alapján az lenne elvárható, hogy Scaevola a lakáshasználó lakásban maradását Lucius Titius halála után is jogszerűnek minősítse; hiszen az ő akaratától függ, meddig marad. Ez egyébként határozottan ellentmond annak, hogy a levél tartalmát egy az átadó által bármikor visszavonható precariumnak minősítsük, ahogy például Silva a szöveggel kapcsolatban teszi.[83] Scaevola csak az elsőként elhunyt szerződő haláláig adja meg a kötőerőt, és a kötelmi jogi hatást ezzel inter vivos korlátozza. Az örökösök megváltozott akaratát feltehetően azért juttatja érvényre, mert a levél sem a hagyomány,[84] sem a hitbizomány[85] formai követelményeinek nem felel meg.[86]
Scaevola döntése szembeállítható egy papinianusi szöveggel,[87] melyben a jogtudós egy lakás átengedésének az átengedő halálán túli érvényességet tulajdonít. A két eset hasonlósága abban ragadható meg, hogy a lakhatáshoz való jogot itt is levélben magyarázzák. A papinianusi szövegben felmerülő különbségek azonban végeredményben kellő indokot szolgáltatnak ahhoz, hogy a jogtudós másként döntsön. Az
- 14/15 -
eltérő válasz abból ered, hogy itt habitatio gratuita nem jön szóba, mert a fragmentumban gratuitus sehol nem merül fel, és Papinianus a lakásengedélyezésben egy korábban teljesített operae liberales megtérítését látja.[88]
A továbbiakban fontosnak tartom sorra venni az ingatlanok ingyenes használata esetén felmerülő kereseteket, ugyanis egy ingyenesen átengedett lakás visszakövetelésének sikere a helyesen megválasztott actiótól függ, mellyel kapcsolatban - ahogy az intézmény minősítése sem egyértelmű - szintén vita van a jogtudósok között.
Az Ulp. D. 13, 6, 1 principiumából[89] arra lehet következtetni, hogy a haszonkölcsönbe adó visszakövetelési kérelme a klasszikus edictum eredeti koncepciója szerint a ius honorarium által védett: kezdetben az actio commodatival mint in factum actióval tudta a haszonkölcsönbe adó a kölcsönadott dolog sértetlen visszaadását követelni. Mivel Ulpianus és Vivianus nézete szerint is a commodatum alkalmazási esete a gratis habitare, a haszonkölcsönbe adó számára a visszakövetelésre az actio commodati logikusan rendelkezésre kell, hogy álljon. Ezzel összefüggésben érdemes hivatkozni az Ulp. D. 19, 5, 17 principiumára.
Ulp. D. 19, 5, 17 pr. Si gratuitam tibi habitationem dedero, an commodati agere possim? Et Vivianus ait posse: sed est tutius praescriptis verbis agere.
Ha neked ingyenes lakhatást engedek a házamban, perelhetek a commodatum alapján? Vivianus szerint igen, de biztonságosabb az actio praescriptis verbis. Vivianus a D. 13, 6, 1, 1-ben általa nyújtott értelmezésből a megfelelő következtetést levonva odaítéli a haszonkölcsönbe adónak a lakás visszakövetelésére az actio commodatit. Ulpianus viszont óvatosabb, és úgy véli, a haszonkölcsönbe adónak biztonságosabb egy actio praescriptis verbisszel perelni. A D. 13, 6, 1, 1-ben foglaltakat figyelembe véve - hiszen a jogtudós elismeri a földterületekre a commodare kifejezés használatát - azonban mégsem tűnik elfogadhatónak Ulpianusnak a D. 19, 5, 17 princípiumában kifejtett actio commodati elleni aggályát arra alapozni, hogy ő a commodatumot teljességgel az ingókra korlátozta volna.
Az actio praescriptis verbis lehetősége az actio commodati helyett már Pomponius óta ismert.[90] A következőkben azt vizsgálom, hogy milyen okai lehetnek e kereset biztosításának az actio commodati helyett.
Michel szerint az Ulp. D. 19, 5, 17 principiumában eredetileg egy visszterhes habitatio szerepelt, melyet a kompilátorok töröltek.[91] Az, hogy a jogügylet
- 15/16 -
ingyenességével kapcsolatos kételyek actio praescriptis verbist képesek voltak előidézni, erre a már hivatkozott Pap. D. 39, 5, 27 mellett az Ulp. D. 19, 5, 17, 3 és a Marc. D. 19, 5, 25 helyek is bizonyítékul szolgálnak. Ha ugyanis a prétori edictumba foglalt keresetek zárt köre elégtelennek bizonyul, a felek nem tipikus szolgáltatás és ellenszolgáltatás cseréjében állapodtak meg, akkor a prétor utiliter az ediktális keresetekre támaszkodó in factum actiókat adott ki.[92]
Az Ulp. D. 19, 5, 17, 3[93] szerint két szomszéd megállapodott abban, hogy az ökreiket egymásnak átengedik tíz napra. Bár a szövegben az ökrök kölcsönös használatának cseréje[94] valósul meg, Ulpianus ezt nem két egymástól független haszonkölcsönnek tartja, és arról tudósít, hogy az ökrök valamelyikének elpusztulása esetén az actio commodati nem áll rendelkezésre, ugyanis a commodatum nem volt ingyenes, bár a felek ezt mint két haszonkölcsönt írták le. A jogtudós a konstrukcióban egy egységes visszterhes szerződést lát.[95] A rendelkezésre álló actio praescriptis verbis megfelel annak, amit Paulus a D. 19, 5, 5, 4 esetében két mandatum összekapcsolására javasol.[96]
Artner véleménye szerint a iudex számára nem szabad kétséget hagyni: vagy a "commodavit" kifejezést kell teljesen elhagyni - melyre példának a gratis habitare és az inspiciendum dare esetét hozza -, vagy a demonstratiót kell kiegészíteni a konkrét megállapodás leírásával, hogy az in iure eljárás végére egyértelmű legyen, a peres eljárás sikere nem bukhat meg azon, hogy nem ingyenes a "haszonkölcsön".[97]
Marcianus a rabszolgaszolgáltatások cseréjét[98] is olyan tényállásnak véli, amely actio praescriptis verbist igényel.
Az Ulp. D. 19, 5, 17, 3 és a Marc. D. 19, 5, 25 egyeznek abban, hogy nem mindig két commodatum típusú ingyenes szerződés áll fenn. Az actio commodati megadását ezekben az esetekben - Michel nézetéhez csatlakozva - valóban az akadályozhatja, hogy a jogtudósok számára az ingyenesség kétséges és bizonytalan.[99]
Slapnicar érvelése[100] szerint magát a locatio conductiót Ulpianus feltehetően azért utasította el, mert az ellenszolgáltatás nem egy fix pénzösszegben (merces, pretium) állt. Bár az első haszonkölcsön megkötésekor megállapított ellenszolgáltatás elegendő volt, hogy a szerződéstípuson kívül álló csereszerződést igazolja, mivel számára azonban nem áll rendelkezésre ediktális kereset, szüksége van a prétori kiterjesztésre.[101] Az actio praescriptis verbis megadásának különösen akkor van jelentősége, ha megállapítást nyer, hogy szerződést kötöttek, és csak az bizonytalan, hogy milyet.[102] Ugyanakkor a források között találunk olyat is, amelynél megtartják a tipikus szerződésből adódó actiókat.
Így az Ulp. D. 19, 2, 5-ben[103] például egy olyan lakásbérlőről van szó, akinek a bérleti díjat elengedték, a jogtudós szerint pedig itt nincs szükség actio praescriptis verbisre, nem alakul át a bérlet commodatummá. Bár a gazdasági helyzet egy olyan lakásbérlő, akinek a bérleti díjat elengedték, és egy habitator esetén ugyanaz, a bérleti díjról való lemondás esetére csak a locatoron keresztül hagyja meg Ulpianus a tipikus szerződésből következő ex locato és ex
- 16/17 -
conducto actiókat, mivel a felek valóban bérleti szerződést kötöttek, ezért nem tartja meg az actio praescriptis verbist.[104] Az, hogy a remissio pensionis (vagy mercedis) nem vezet az eddigi visszterhes locatio conductio commodatummá való átalakulásához, talán a lakónak azon az érdekén alapul, hogy továbbra is bérlőként kezeljük őt. Ennek okául a habitator szigorúbb felelőssége szolgálhat a bérlővel szemben.[105] Míg valaki commodatariusként általában custodiáért - és ha a dolgot nem szerződésszerűen használta, vis maior esetén is - felel, addig a bérlő omnis culpáért, és csak az átadott dolog tekintetében custodia-kötelezett.[106]
Michelnek az Ulp. D. 19, 5, 17 principiumával kapcsolatban kifejtett visszterhes habitatióról szóló hipotézise Slapnicar meggyőző érvelése alapján[107] véleményem szerint sem látszik megalapozottnak, hiszen Ulpianus egyrészt kifejezetten habitatio gratuitáról szól, másrészt a technikai commodare fogalmat használja. Nincs bizonyíték arra, hogy a kompilátorok az ulpianusi szöveget lerövidítették volna, amit feltételezni kellene, ha Michel nézete igaz lenne.
Az actio praescriptis verbis előtérbe helyezésének okát Ferrini[108] abban látja, hogy az Ulp. D. 13, 6, 1, 1-ben idézett vivianusi habitatio alatt egy ius in re alienát kell érteni. És bár Vivianus ezzel összhangban az Ulp. D. 19, 5, 17 principiumában a jogok haszonkölcsönére meg is adja a szerződéses keresetet, Ulpianus ezt atipikus szerződésként kezelte, kételyei voltak a jogok commodatumával kapcsolatban, mivel azokat nem lehet használni.[109] Ő a commodare szó szélesebb, a földterület haszonkölcsönére is kiterjedő használatát javasolta.
Azonban Ulpianus egyrészt edictum-kommentárjának 28. könyvében a commodatummal, másrészt a töredékben egyedül a haszonkölcsön tartalmi leírásával foglalkozik; kizárólag ingó és ingatlan dolgokról, nem korlátolt dologi jogokról beszél. A jogtudós egy lakás kötelmi jogon alapuló, ingyenes használatra való átengedéséről ír, melyben ő egy commodatumot látott. Másként szóló források hiányában a későklasszikus korig ez a nézet uralkodott.[110] Ferrini álláspontját azonban nem lehet egészében elutasítani sem, mivel a habitatio és az amplius kifejezés használata megengedi a jogok haszonkölcsönbe adásának elméleti lehetőségéről szóló értelmezést.
Ulpianus óvatos kijelentésének Slapnicar[111] szerint semmi köze a gratis habitare hosszú időtartamához, az ingyenességével kapcsolatos kételyekhez, illetve jogok haszonkölcsönéhez, sokkal inkább a kereseti joggal kell magyarázni. Ha ugyanis ugyanabból az ügyből több kereset származott, a felperesnek egyetlen actióból származó eljárás mellett kellett döntenie. Éppen ezért kevésbé volt fontos a római jogtudósok számára, hogy a kereset melyik anyagi jogviszonyon alapult, sokkal lényegesebb volt, hogy melyik actio tud
- 17/18 -
legbiztosabban sikerrel járni. Ulpianus fontos állami hivatalokban szerzett tapasztalata, ahol állandóan jogi ügyekben vett részt, megtanította neki, hogy egy tényre alapított formula erre a leginkább megfelelő. A iudex tehát arra kényszerült, hogy átfogóan vizsgálja felül a tényállást, és ne csak a felperes által előterjesztett jogi nézetet értékelje, amely magába foglalja a hibás értékelés veszélyét.
A legvalószínűbb, hogy Ulpianus javaslata - miszerint a biztonság kedvéért egy actio praescriptis verbisszel pereljen - azzal a vitával kapcsolatos, hogy gratis habitare esetén beszélhetünk-e commodatumról (Ulp. D. 13, 6, 1, 1). A jogtudós maga is megerősíti ugyan a kérdést, de elég reálisnak tűnik a haszonkölcsönbe adó számára azt tanácsolni, hogy inkább actio praescriptis verbisszel pereljen. Az actio commodatival ugyanis az intentióban szereplő "commodasse" követelmény volt a probléma, és az, hogy van-e egyáltalán commodatum. Ezért van szó Slapnicar szerint az Ulp. D. 19, 5, 16, 1-ben[112] egy önálló, az egyedi esetre (gratis habitare) passzoló keresetről, egyéni tényállást leíró formuláról.[113] Ezzel az ajánlással Ulpianus elegánsan kihúzta magát a jogkereső publikum érdekében a vitából anélkül, hogy nézetével felhagyott volna, miszerint a gratis habitare a commodatum esete volt.
Nem következtethetünk azonban arra sem, hogy a római klasszikusok az esetet névtelen reálszerződésként értelmezték volna, és ez lenne az actio praescriptis verbis alkalmazásának indoka.[114] Inkább a klasszikus római jog észrevételei után válik világossá, hogy Ulpianus - akárcsak Vivianus - a habitare gratist a commodatum alkalmazási eseteként értékelte, tehát ingatlanoknál is elfogadta a haszonkölcsön lehetőségét.[115] Eszerint csak az eljárási okok miatt tartotta a jogtudós az actio praescriptis verbist az actio commodatival szemben biztosabbnak.
Az elemzést meghatározó forrás, az Ulp. D. 13, 6, 1, 1 kitűnően érzékeltette a római jogtudósok között zajló, látszólag pusztán terminológiai természetű vitát, melynek során elsőként azt vizsgáltam, hogy miként vélekednek az ingatlanok kölcsönadására használatos utendum dare és commodare terminusról. A szóba jöhető kifejezések egymáshoz való viszonyának elemzésekor kitűnik, hogy Labeo az utendum dare terminusán belül értelmezte a commodare fogalmát (mint genus és species), és az ingatlanoknál nem fogadta el a haszonkölcsönt. E fogalmak egymáshoz való viszonyának vizsgálata során a plautusi vígjátékra való kitekintés a commodare absztraktabb voltát mutatta az utendum dare terminushoz képest, míg a Labeo általi értelmezés ingatlanok és ingók viszonylatában fordítottnak látszik: az utendum dare mint "univerzális" kifejezés mellett a commodare csak ingók kölcsönadására alkalmazható.
Az Ulp. D. 13, 6, 1, 1 értelmében Ulpianus számára már nem volt kérdéses a földterületek és a hozzá tartozó épületek commodatumba adhatósága, Vivianusnál pedig már felmerül a habitatio haszonkölcsönbe adásának lehetősége.
- 18/19 -
A megkülönböztetés jelentősége abban áll, hogy megadható-e a haszonkölcsön-szerződésből fakadó kereset. Az Ulp. D. 19, 5, 17 principiumában Vivianus a megfelelő következtetést vonja le az előzőekben kifejtett álláspontjából, miszerint a jogkereső félnek rendelkezésére áll ingyenes lakáshasználat esetén az actio commodati, Ulpianus azonban a biztonságosabb megoldásként titulált actio praescriptis verbist javasolja. Ennek magyarázatára többféle elmélet is kínálkozott. Ulpianus véleményét az ingyenességgel kapcsolatos kétely felvetése mellett leginkább a kereseti joggal tudtuk magyarázni. Ha abból indulunk ki, hogy Labeo idején nem volt egyértelmű az ingyenes lakhatás commodatumként történő elfogadása, akkor erre tekintettel Ulpianus praktikusan tanácsolhatta a feleknek az actio praescriptis verbist, amely biztosabb eredményre vezetett, és nem bukhatott el azon a kérdésen, hogy fennáll-e egyáltalán haszonkölcsön. Óvatosságának okai között kutatva felvetődött továbbá egy Vivianus véleményéhez kapcsolódó, Ferrini nevéhez fűződő értelmezési javaslat is, amely a lakhatási jog (ius habitationis) klasszikus kori commodatumba adhatóságára utal. A habitatio lehetséges jelentései és a Vivianus véleményével összefüggésben használt amplius kifejezés alapján nem zárható ki, hogy a forrásszövegben a jogtudós arra utal, hogy az ingatlanokon túlmenően a lakhatási jogot is elfogadja commodatum tárgyaként - bár a jogok haszonkölcsönbe adásának lehetősége csupán a keletrómai jogtudósok körében egyértelmű -, így számára nem kétséges az actio commodati. A források kellő összhangja folytán véleményem szerint nincs alapos okunk kételkedni abban, hogy Ulpianus idején az ingatlanok már commodatum tárgyát képezhették. Miután pedig elvetettük a commodatum és a gratis habitare megkülönböztetésének azon alapuló lehetőségét, hogy e két jogintézményt különböző időtartamú átengedésekre alkalmazták, egyetérthetünk Ulpianus és Vivianus nézetével, akik szerint a gratis habitare a commodare egyik alkalmazási esetének tűnik. Azonban - ha követjük Ferrini nézetét - másban látták az ingyenes lakhatás esetében a haszonkölcsön tárgyát: Ulpianus ingatlanok, Vivianus pedig ezen túlmenően még lakhatási jog commodatumba adását is elfogadta. Ennek megfelelően pedig Vivianus kifejezetten rendelkezésre állónak ítélte meg az actio commodatit, hiszen számára egyik esetben sem kétséges a commodatum létezése, míg Ulpianus a "biztosabb" actio praescriptis verbist javasolja ehelyett, kételye pedig a Labeo által vázolt vitával, a vivianusi - számára atipikusnak tekintett - joghaszonkölcsön elméletével vagy - leginkább valószínűsíthetően - a kereseti joggal látszik indokolhatónak. ■
JEGYZETEK
[1] A téma ókori római jogi és modern német jogi szabályairól lásd Klaus Slapnicar: Gratis habitare. Unentgeltliches Wohnen nach römischem und geltendem Recht. Duncker & Humblot, Berlin 1981.
[2] Ulp. D. 9, 3, 1 9 Habitare autem dicimus vel in suo vel in conducto vel in gratuito. hospes plane non tenebitur, quia non ibi habitat, sed tantisper hospitatur, sed is tenetur, qui hospitium dederit: multum autem interest inter habitatorem et hospitem, quantum interest inter domicilium habentem et peregrinantem.
[3] Pap. D. 39, 5, 27.
[4] Lásd Pap. D. 33, 1, 10 pr.; Scaev. D. 33, 2, 34 pr. Vö. Constantin Willems: "Urbanes" Mietrecht? SZ 136 (2019). 238. o.
- 19/20 -
[5] Emellett foglal állást Cassius Longinus, Vivianus és Ulpianus is. Lásd Ulp. D. 13, 6, 1, 1; Ulp. D. 19, 5, 17 pr.
[6] Labeo használja az utendum dare terminust. Lásd Ulp. D. 13, 6, 1, 1.
[7] Lásd Pomp. D. 24, 1, 18; Pomp. 39, 5, 9 pr. A gratis habitare és precarium kapcsolatáról lásd Pomp. D. 43, 26, 15, 1 Hospites et qui gratuitam habitationem accipiunt non intelleguntur precario habitare.
[8] Lásd Pomp. D. 1, 2, 2, 47 és 48.; Alfred Pernice: Marcus Antistius Labeo. Das Römische Privatrecht im ersten Jahrhundert der Kaiserzeit I. Verlag der Buchhandlung des Waisenhauses, Halle 1873; Paul Jörs: Antistius. Realencyclopädie der classischen Altertumswissenschaft I, 2 (1894). 2548. o.; Wolfgang Kunkel: Die Römischen Juristen: Herkunft und soziale Stellung. Böhlau, Köln - Weimar - Wien 2001[2]. 114. o.
[9] Solazzi abban látja a vita okát, hogy Paconius pusztán "utendum"-ról beszél "dare" nélkül. Bár ez a hipotézis lehetséges, az utendum dare - commoda-re terminológiai vonatkozását tekintve a D. 13, 6, 1, 1-ben valószínűtlen. Lásd [rec.]Siro Solazzi: Franco Pastori, Il commodato nel diritto romano, 1954. IURA 6 (1955). 258. o. 1. lj. Vö. Slapnicar: Gratis habitare. 46. o. 45. lj.
[10] Pernice: i. m. 430. o.; Alan Watson: The Law of Obligations in the Later Roman Republic. Clarendon Press, Oxford 1965. 168. o. 4. lj.; Jacques Michel: Gratuité en droit romain. Université libre de Bruxelles, Bruxelles 1962. 98. o. 12. lj.; Otto Gradenwitz: Ältere und neuere formula arbitraria. SZ 24 (1903). 247. o. 1. lj.; Egon Weiß: Vorjulianische Ediktsredaktionen. SZ 50 (1930). 263. o.
[11] Lásd Slapnicar: Gratis habitare. 46. o.; Barbara Berndt: Das commodatum: ein Rechtsinstitut im Wandel der Anschauungen, dargestellt anhand ausgewählter Einzelprobleme. Peter Lang, Frankfurt am Main - Bern 2005. 69-70. o.
[12] Titus Maccius Plautus az umbriai Sarsinában született, i. e. 250 körül. Életéről Gellius (i. sz. 2. század) Attikai éjszakák c. művében egy Varrótól származó elbeszélést tartott fenn. Lásd Szilágyi János György: Plautus és magyar fordítása. In: (Zsolt Angéla - Kováts Imre szerk.): Titus Maccius Plautus vígjátékai II. kötet (fordította Devecseri Gábor). Magyar Helikon, Budapest 1977. 551. o.; Vö. Adamik Tamás: Római irodalom. A kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig. Kallligram, Pozsony 2009. 99-100. o.; Michael von Albrecht: A római irodalom története 1. Balassi Kiadó, Budapest 2003. 125-155. o. (A fordítás alapjául szolgáló kiadás: Michael von Albrecht: Geschichte der römischen Literatur. DTV, München 1997[2]. Fordította: Tar Ibolya); Falus Róbert: Az antik világ irodalmai. Gondolat, Budapest 1976. 403-410. o.; Dér Katalin: Plautus világa. Európa, Budapest 1989.
[13] Vö. Paul Krüger: Geschichte der Quellen und Litteratur des römischen Rechts. Duncker & Humblot, Leipzig 1888. 76-77. o.
[14] Adamik: i. m. 105. o.
[15] Lásd Berndt: i. m. 46. o., Vö. Ernst Immanuel Bekker: Die römischen Komiker als Rechtszeugen. SZ 13 (1892). 53-118. o.
[16] Szilágyi: i. m. 552., 554. o. Művei a fabula palliata műfajába tartoztak, melyet a római viseletű fabula togatával szemben görög öltözékben, görög színteret idéző részletek között játszottak.
[17] Berndt: i. m. 46. o.; Rudolf Düll: Zur Frage des Gottesurteils im vorgeschichtlichen römischen Zivilstreit. SZ 58 (1938). 17. o.; Elisabeth Schumann: Ehescheidungen in den Komödien des Plautus. SZ 93 (1976). 19-32. o.
[18] Berndt: i. m. 47. o.
[19] Ez természetesen nem zárja ki, hogy görög benyomások is hatottak volna rá. Vö. Berndt: i. m. 47. o.; Bekker: i. m. 102. o. A hellenisztikus jog római jogra hatásáról lásd Max Kaser: Das römische Privatrecht I. C. H. Beck'sche Verlagsbuchhandlung, München 1971[2]. 21., 178. o.
[20] Asinaria, lásd Adamik: i. m. 102. o.; Szilágyi: i. m. 552. o.
[21] Adamik: i. m. 101-102. o.
[22] Vö. Berndt: i. m. 50. o.
[23] "Leonida: Hát a kölcsön-serlegeket Philodamus visszahozta?
Libanus: Nem hozta még.
Leonida: Nem hozta? Lám, így adj kölcsönt barátnak!" (fordította: Devecseri G.)
In: (Zsolt Angéla - Kováts Imre szerk.): Titus Maccius Plautus vígjátékai I. kötet (fordította Devecseri Gábor). Magyar Helikon, Budapest 1977. 77-137. o. Szamárvásár, 105-106. o.
[24] Berndt: i. m. 51. o.
[25] Ráadásul az ingatlanokkal kapcsolatban felmerülő összefüggésben a commodare szűkebb körben használatos, mint az utendum dare.
[26] Berndt: i. m. 51. o.
[27] Vö. Berndt: i. m. 51. o.
[28] Slapnicar: Gratis habitare. 46. o.
[29] Slapnicar: Gratis habitare. 47. o.; Michel más véleményen van, szerinte a kérdésnek nincs gyakorlati jelentősége. Lásd Michel: i. m. 98. o. 12. lj.
[30] További irodalommal lásd Slapnicar: Gratis habitare. 47. o. 59. lj.; vö. Pernice: i. m. 429. o.; Felix B. J. Wubbe: Gaius et les contrats réels. Tijdschrift voor Rechtsgeschiedenis 35 (1967). 507. o.
- 20/21 -
[31] Joachim Stock: Zum Begriff der donatio, insbesondere im Verhältnis zum commodatum. Verlag von Theodor Weicher, Leipzig 1932. 43. o. 141. lj.; Slapnicar: Gratis habitare. 47. o. 60. lj.
[32] Slapnicar: Gratis habitare. 47. o.
[33] Slapnicar: Gratis habitare. 47-48. o.
[34] Vö. Pernice: i. m. 430. o. 22. lj.
[35] Franco Pastori: Il commodato nel diritto romano. Con contributi allo studio della responsabilità contrattuale. A. Giuffré, Milano 1954. 23. o.
[36] Solazzi: i. m. 258. o.
[37] [rec.]W. Flume: Franco Pastori, Il commodato nel diritto romano, 1954. Tijdschrift voor Rechtsgeschiedenis 24 (1956). 465. o.
[38] Solazzi: i. m. 258. o. 1. lj.
[39] Flume: i. m. 465. o.; Slapnicar: Gratis habitare. 48. o. 66. lj.
[40] Slapnicar: Gratis habitare. 48. o. A következő válogatás nélküli töredékek mindig csak a prétorról beszélnek: Ulp. D. 2, 9, 1 pr.; 3, 1, 1, 4 és 8; Iul. D. 3, 2, 1 pr.; Ulp. D. 3, 2, 2 pr.; 4, 1, 1; 4, 4, 1, 1 (edicit); 4, 5, 2, 1.
[41] Otto Karlowa: Römische Rechtsgeschichte. Band II: Privatrecht und Civilprozeß. Strafrecht und Strafprozeß, 1. Teil: Privatrecht. Verlag von Veit & Comp., Leipzig 1901. 601. o.
[42] Slapnicar: Gratis habitare. 48. o.
[43] Lásd Kunkel: i. m. 171. o.
[44] Pomp. D. 1, 2, 2, 47 - 53.
[45] Slapnicar: Gratis habitare. 49. o. 78. lj.
[46] Vö. Klaus Slapnicar: Unentgeltliches Wohnen nach geltendem Recht ist Leihe, nicht Schenkung - Dogmengeschichtliches zu BGHZ 82, 354. Juristenzeitung 38 (1983). 327. o. 47 Slapnicar: Unentgeltliches Wohnen. 330. o.; vö. [rec.]Regina Ogorek: Unentgeltliches Wohnen nach römischem und geltendem Recht by Klaus Slapnicar. Gnomon 54 (1982). 832-834. o.; vö. Contardo Ferrini: Storia e teoria del contratto di commodato nel diritto romano. In: Opere di Contardo Ferrini III, Studi vari di diritto romano e moderno (sulle Obbligazioni, sul Negozio giuridico, sulle Presunzioni). Milano 1929. 132. o.
[48] Slapnicar: Gratis habitare. 49-50. o.
[49] Pomp. D. 1, 2, 2, 44; Paul. D. 37, 12, 3 pr.; Pernice: i. m. 7-8. o.; Elimar Klebs: Antistius. Realency-clopädie der classischen Altertumswissenschaft I, 2 (1894). 2557. o.
[50] Slapnicar: Gratis habitare. 50. o. Pomp. D. 1, 2, 2, 44.; Pernice: i. m. 7-9. o.; Kunkel: i. m. 32. o.
[51] Pernice: i. m. 9. o.; Kunkel: i. m. 32-34. o.
[52] Pernice: i. m. 430. o. 22. lj.; Gradenwitz: i. m. 247. o. 1. lj.; Elmar Bund: Salvius Iulianus, Leben und Werk. ANRW II/15 (1976). 419., 421. o.
[53] Slapnicar: Gratis habitare. 50-51. o.
[54] Vö. Pomp. D. 1, 2, 2, 53.
[55] Bund úgy véli, hogy ehhez Iavolenus Priscus jogi nevelése hozzájárulhatott, amit a Iul. D. 40, 2, 5 is megerősít. Lásd Bund: i. m. 441. o.
[56] Lásd Bund: i. m. 408., 445. o.
[57] Lásd Slapnicar: Gratis habitare. 51. o.
[58] Ezt erősíti a D. 13, 6, 5, 15, melyből kiderül, hogy már ingatlan is commodatum tárgyát képezheti. Ulp. D. 13, 6, 5, 15 Si duobus vehiculum commodatum sit vel locatum simul, celsus filius scribit []'scripsit' libro sexto digestorum quaeri posse, utrum unusquisque eorum in solidum an pro parte teneatur. et ait duorum quidem in solidum dominium vel possessionem esse non posse: nec quemquam partis corporis dominum esse, sed totius corporis pro indiviso pro parte dominium habere. usum autem balinei quidem vel porticus vel campi uniuscuiusque in solidum esse (neque enim minus me uti, quod et alius uteretur): verum in vehiculo commodato vel locato pro parte quidem effectu me usum habere, quia non omnia loca vehiculi teneam. sed esse verius ait et do-lum et culpam et diligentiam et custodiam in totum me praestare debere: quare duo quodammodo rei habebuntur et, si alter conventus praestiterit, liberabit alterum et ambobus competit furti actio. Lásd Slapnicar: Gratis habitare. 51. o. Vö. még Paul. D. 48, 2, 3, 3; Ulp. D. 48, 5, 10 pr.
[59] Ulp. D. 1, 1, 3 Ius naturale est, quod natura omnia animalia docuit: nam ius istud non humani generis proprium, sed omnium animalium, quae in terra, quae in mari nascuntur, avium quoque commune est. hinc descendit maris atque feminae coniunctio, quam nos matrimonium appellamus, hinc liberorum procreatio, hinc educatio: videmus etenim cetera quoque animalia, feras etiam istius iuris peritia censeri.
[60] A jogtudós szerint természetjog az, amit a természet minden élőlénynek tanít, mert ez a jog nem egyedül az emberi faj sajátja, hanem minden élőlényé. Nincsenek korlátozások, nincs korrekció. A töredékben Ulpianus elmagyarázza a jog előtti természetes állapotot, a szociobiológiai ius naturalét, amely leírja az emberi társadalmi ösztönöket. Lásd Berndt: i. m. 71-73. o.
[61] Gellius 11, 18, 12 ... ex egregiis... fundi quoque et aedium fieri furtum ...
[62] Berndt: i. m. 68. o.
[63] Ez a példa akként magyarázható, hogy Ulpi-anus az irodalom feltérképezése során az általa ismertetett iskolavita számára praktikus és jelentős esetbe ütközött Vivianusnál. Lásd Slapnicar: Gratis habitare. 52. o. Mayer-Maly megjegyzi, hogy az idézetek arra szolgálnak, hogy tradícióra vagy tudományosságra utaljanak. Lásd [rec.]Theo Mayer-Maly: Karlheinz Misera, Der Bereicherungsgedanke bei der Schenkung unter Ehegatten (Forschungen zum römischen Recht 33), Köln - Wien 1974. SZ 93 (1976). 427. o.
- 21/22 -
[64] Iav. D. 34, 1, 6 Legatis alimentis cibaria et vestitus et habitatio debebitur, quia sine his ali corpus non potest: cetera quae ad disciplinam pertinent legato non continentur,.. ; Lab. D. 19, 1, 53, 2 Si habitatoribus habitatio lege venditionis recepta est, omnibus in ea habitantibus praeter dominum recte recepta habitatio est. paulus: immo si cui in ea insula, quam vendideris, gratis habitationem dederis et sic receperis: " habitatoribus aut quam quisque diem conductum habet", parum caveris (nominatimi enim de his recipi oportuit) itaque eos habitatores emptor insulae habitatione impune prohibebit.
[65] Például lásd "habitationes urbanae". Paul. D. 2, 14, 4 pr. Item quia conventiones etiam tacite valent, placet in urbanis habitationibus locandis invecta illata pignori esse locatori, etiamsi nihil nominatim conve-nerit.
[66] Lásd Hermann Gottlieb Heumann - Emil Seckel: Handlexikon zu den Quellen der römischen Rechts. Akademische Druck- u. Verlagsanstalt, Graz 1958. 234. o. "habitatio".
[67] Ezzel szemben Solazzi az ampliust egy logikátlan kifejezésmódnak tartja az ingatlan-haszonköl-csön elismerését követően, amelyet Cassius Longinus már elvégzett. Lásd Giovanni Cicogna: Ancora sull' uso nel commodato. BIDR 19 (1907). 250. o.; Solazzi: i. m. 258. o. 2. lj. Vö. Slapnicar: Gratis habitare. 52-53. o. 113., 119. lj.
[68] Ferrini: i. m. 127-128. o.
[69] Cicogna: i. m. 250. o.
[70] A habitatióhoz lásd Nevio Scapimi: «Usus domus» e «habitatio» nel diritto romano. In: Studi in onore di Giuseppe Grosso 5. Giappichelli, Torino 1972, 23-80. o.
[71] Ferrini a D. 19, 5, 17 pr.-ben azonban gratis habitare kötelmi jogviszonyként történő megjelenését véli felfedezni. Ferrini: i. m. 128. o. Vö. Slapnicar: Gratis habitare. 52-53. o. 119. lj.
[72] Vö. Michel: i. m. 47., 98-99. o.
[73] Lásd Michel: i. m. 52-53. o.; Slapnicar: Gratis habitare. 43. o.
[74] Slapnicar: Gratis habitare. 43. o. Vö. Michel: i. m. 53. o.
[75] Michel: i. m. 52. o. 28. lj.
[76] További irodalommal lásd Slapnicar: Gratis habitare. 44. o. 32. lj.
[77] Gaius 4, 153 Possidere autem videmur non solum, si ipsi possideamus, sed etiam si nostro nomine aliquis in possessione sit, licet is nostro iuri su-biectus non sit, qualis est colonus et inquilinus. per eos quoque, apud quos deposuerimus, aut quibus commodaverimus aut quibus gratuitam habitationem praestiterimus, ipsi possidere videmur...
[78] Slapnicar: Gratis habitare. 45. o. Vö. Vittoria Silva: Precario con possesso e precario con detenzione. SDHI 6 (1940). 260. o.; Pierpaolo Zamorani: Precario habere. A. Giuffré, Milano 1969. 71. o. 36. lj.
[79] Slapnicar: Gratis habitare. 45. o.
[80] Lásd Michel: i. m. 47., 98-99. o.
[81] Slapnicar: Gratis habitare. 58. o. 153. lj.
[82] Slapnicar: Gratis habitare. 59. o.
[83] Ahogy a mos italicus is a D. 39, 5, 32-ben szereplő ingyenes lakhatást a precarium egyik esetének tekintette. Lásd Slapnicar: Gratis habitare. 60. o.; vö. Silva: i. m. 262. o.
[84] Az alapítás formáiról lásd Gaius 2, 193, 201, 213, 216; Kaser: i. m. 743. o.
[85] Bár a fideicommissum egy levéllel is alapítható (Paul. D. 31, 75 pr.), de az örökösökkel vagy a hagyományossal kell közölni, és csak a rendelkező halálával veszi kezdetét. Lásd Slapnicar: Gratis habitare. 61. o. 169. lj.
[86] Lásd Michel: i. m. 53. o.
[87] Papinianus D. 39, 5, 27 Aquilius Regulus iuvenis ad Nicostratum rhetorem ita scripsit: " quoniam et cum patre meo semper fuisti et me eloquentia et diligentia tua meliorem reddidisti, dono et permitto tibi habitare in illo cenaculo eoque uti". defuncto Regulo controversiam habitationis patiebatur Nicostratus et cum de ea re mecum contulisset, dixi posse defendi non meram donationem esse, verum officium magistri quadam mercede remuneratum regulum ideoque non videri donationem sequentis temporis irritam esse. quod si expulsus Nicostratus veniat ad iudicem, ad exemplum interdicti, quod fructuario proponitur, defendendus erit quasi loco possessoris constitutus, qui usum cenaculi accepit.
[88] Lásd Slapnicar: Gratis habitare. 61. o.; vö. Michel: i. m. 53-54., 99. o. 14. lj., 281-282. o.; Ferrini: i. m. 131. o.
[89] Ulp. D. 13, 6, 1 pr. Ait praetor: "quod quis commodasse dicetur, de eo iudicium dabo."
[90] Pomp. D. 13, 6, 13, 2. Lásd Michael Artner: Agere praescriptis verbis. Atypische Geschäftsinhalte und klassisches Formularverfahren. Duncker & Humblot, Berlin 2002. 196-197. o.
- 22/23 -
[91] Michel: i. m. 99., 311-312. o.; vö. Cicogna: i. m. 249. o.
[92] Slapnicar: Gratis habitare. 62. o.
[93] Ulp. D. 19, 5, 17, 3 Si, cum unum bovem haberem et vicinus unum, placuerit inter nos, ut per denos dies ego ei et ille mihi bovem commodaremus, ut opus faceret, et apud alterum bos periit, commodati non competit actio, quia non fuit gratuitum commodatum, verum praescriptis verbis agendum est.
[94] A megállapodás gazdasági hátteréhez lásd Karlheinz Misera: Der Nutzungstausch bei Nachbarn und Miteigentümern. SZ 94 (1977). 268. o. Vö. Artner: i. m. 202-203. o.
[95] Lásd Slapnicar: Gratis habitare. 63. o. Kaser egy kivételt lát ebben a pénzben (merces, pretium) álló ellenszolgáltatás elve alól. Lásd Kaser: i. m. 566. o.
[96] Paul. D. 19, 5, 5, 4 Sed si facio ut facias, haec species tractatus plures recipit. nam si pacti sumus, ut tu a meo debitore cartilagine exigas, ego a tuo ro-mae, vel ut tu in meo, ego in tuo solo aedificem, et ego aedificavi et tu cessas, in priorem speciem man-datum quodammodo intervenisse videtur, sine quo exigi pecunia alieno nomine non potest: quamvis enim et impendia sequantur, tamen mutuum officium praestamus et potest mandatum ex pacto etiam naturam suam excedere ( possum enim tibi mandare, ut et custodiam mihi praestes et non plus impendas in exigendo quam decem): et si eandem quantitatem impenderemus, nulla dubitatio est. sin autem alter fecit, ut et hic mandatum intervenisse videatur, quasi refundamus invicem impensas: neque enim de re tua tibi mando. sed tutius erit et in insulis fabricandis et in debitoribus exigendis praescriptis verbis dari actio-nem, quae actio similis erit mandati actioni, quemad-modum in superioribus casibus locationi et emptioni.
[97] Artner: i. m. 203. o.
[98] Marcianus D. 19, 5, 25 Si operas fabriles quis servi vice mutua dedisset, ut totidem reciperet, posse eum praescriptis verbis agere... Vö. Artner: i. m. 231. o.
[99] Lásd Michel: i. m. 99-100. o.
[100] Lásd Slapnicar: Gratis habitare. 64. o.
[101] Kaser: i. m. 580. o.
[102] Kaser: i. m. 581. o.
[103] Ulp. D. 19, 2, 5 Si tibi habitationem locavero, mox pensionem remittam, ex locato et conducto agendum erit.
[104] Michel: i. m. 256-257., 311-312. o.
[105] Vö. Slapnicar: Gratis habitare. 64-65. o.; Michel: i. m. 257. o. 28. lj., 309. o.
[106] Lásd további irodalommal Slapnicar: Gratis habitare. 65. o. 203. lj.; Gai. D. 19, 2, 25, 7.
[107] Slapnicar: Gratis habitare. 65. o.
[108] Ferrini: i. m. 128. o.
[109] A jogok haszonkölcsönbe adhatóságának megítélése a későbbiekben változott, a habitatiót a jusztiniánuszi kodifikáció rövidített görög átdolgozását jelentő Basilicában, a D. 13, 6, 1, 1-ben a klasszikus joggal ellentétben nem ingatlan dolgokra hozott példaként, hanem res incorporalisra történő utalásként kell értenünk. Ezzel a Basilica a dologi habitatiót a commodatum alkalmazási eseteként ragadja meg. A keletrómai jogtudósok szerint tehát a commodatum kiterjed a jogokra is. Az nyilvánvalónak látszik, hogy a Jusztiniánusz utáni Basilica-szerzőknek nem volt kételyük az ingatlanok haszonkölcsönbe adásáról. Ahogy pedig a 11. században a mos italicusszal a római jog egy új tudományos művelése kezdődik, a habitatio gratuita alatt túlnyomóan dologi használati jogot értettek. Lásd további irodalommal Slapnicar: Gratis habitare. 53. o. 120. lj., 54. o. 121. lj.; Ferrini: i. m. 127. o. 3. lj. Bas. 13, 1, 1 (Heimbach II, 1) Ulpian. Tam res mobiles, quam immobiles, quam habitatio commodari possunt.
[110] Slapnicar: Gratis habitare. 57. o.
[111] Slapnicar: Gratis habitare. 65-67. o.
[112] Pomp. D. 19, 5, 16, 1 Permisisti mihi, ut sererem in fundo tuo et fructus tollerem: sevi nec pateris me fructus tollere. nullam iuris civilis actionem esse aristo ait: an in factum dari debeat, deliberari posse: sed erit de dolo.
[113] Az Ulpianustól származó D. 19, 5, 17 principiumában megkövetelt actio Slapnicar szerint így hangozhatott: Si paret Am Am No No domum, qua de re agitur, gratis utendam dedisse eamque (dolo malo Ni Ni?) Ao Ao redditam non esse, quidquid ob eam rem Nm Nm Ao Ao dare facere oportet (ex fide bona?) eius iudex Nm Nm Ao Ao condemnato, si non paret, absolvito. Slapnicar: Gratis habitare. 67. o.
[114] Csak a keletrómai iskola fogalmazta meg az actio praescriptis verbist önálló intézményként, technikai fogalommá tette, és ezzel összefüggésben -szemben az addigi szerződéstípusokkal - a névtelen szerződések egy új csoportját dolgozta ki. Az interpolációs állítások az Ulp. D. 19, 5, 17 principiumával kapcsolatban, amelyek egyedül az actio praescriptis verbis alkalmazásába ütköztek, hibára vezetnek, és félreértik a vázolt összefüggéseket. A cognitiós eljárás bevezetésével, majd a formuláris eljárás eltörlésével az egyedül a formuláris eljáráshoz passzoló ulpianusi megfontolások magyarázhatósága nehezebbé vált. Ez az eljárási újítás többek között egy erősebb fordulást hozott magával az anyagi magánjog felé, és az ulpia-nusi fragmentum magyarázatát - szinte elkerülhetetlenül - az ellenkező irányba terelte. A Basilica helyesen adja vissza ugyan Ulpianus klasszikus koncepcióját, de a Vivianusra való hivatkozást törölték. Bas. 20, 4, 17 (Heimbach II, 382): ... Ulpian. Si gratuitam tibi ha-bitationem dedero, commodati actionem habeo. Sed est tutius, actione praescriptis verbis experiri. További irodalommal lásd Slapnicar: Gratis habitare. 67-69. o.
- 23/24 -
[115] Michel nézetével szemben - mely világossá válik abból, hogy művében a commodatumot a habitatio gratuita intézményétől külön fejezetben tárgyalja - Slapnicar úgy véli, hogy a gratis habitare haszonkölcsönként értékelendő. Lásd Michel: i. m. 42-55. o. (Chapitre II. L'habitatio gratuita); 95-102. o. (Chapitre V. Le commodat); Slapnicar: Gratis habitare. 67-68. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanársegéd, PTE ÁJK Római Jogi Tanszék.
Visszaugrás
