A fogyasztói alternatív vitarendezésről szóló 2013/11/EU irányelv és a fogyasztói jogviták online rendezéséről szóló 524/2013/EU rendelet megalkotásának egyik oka az volt, hogy a Bizottság arra a következtetésre jutott, a hatékony igényérvényesítési eszközök hiánya tartja vissza a fogyasztókat attól, hogy a belső piacon határon átnyúló adásvételi és szolgáltatási szerződéseket kössenek az interneten keresztül. Ugyan növekedett az elektronikus kereskedelem, de az egységes piac előnyeinek kihasználása helyett a fogyasztók inkább a saját országuk kereskedőitől vásároltak.[1] A Bizottság ugyanakkor nem támasztotta alá, hogy az AVR hiánya miatt nem bontakozik ki a lehető legteljesebben a belső piaci online kereskedelem, és az is tisztázatlan maradt, hogy a nemzeti alternatív vitarendezések harmonizálása elősegíti-e belső piac működését.[2] Erre abban az esetben lehetett volna megalapozottan hivatkozni, ha igazolták volna, hogy a fogyasztó a távollévők közötti szerződés megkötése előtt utánanéz, vita esetén milyen konkrét igényérvényesítési lehetőségek állnak a rendelkezésére.
Az OVR Platform létrehozásával elsősorban a kis- és középvállalkozásokat kívánták támogatni a digitalizációban és határon átnyúló eladásokban,[3] a javaslat 2011-es megfogalmazásakor még nem lehetett előre látni, milyen gyorsan fognak elterjedni az online piacterek, a szolgáltatásba épített belső vitarendezési mechanizmusokkal.[4]
Az online vitarendezés EU-s bevezetése tehát eredetileg nem az alternatív vitarendezés kiterjesztésére irányult, hanem a digitális piacok bővülését követő határokon átnyúló fogyasztói viták kezelésére szolgáló hiányosságok betöltésére,[5] végső soron pedig a határon átnyúló digitális kereskedelem ösztönzésére.[6]
"Az alternatív vitarendezés teljes területi és ágazati lefedettsége - az irányelv átültetésével - lényegében csak 2018 végére valósult meg az EU minden országában",[7] az így kialakult vitarendezési körkép igencsak kaotikus. Minthogy Európán belül különböző módokon fejlődött az alternatív vitarendezés, és ezen a minimum harmonizációs megközelítés nem változtatott, a tagállamoknak nagy a mozgásterük a nemzeti joguk megalkotásában az alternatív vitarendezés terén.[8] Az AVR-fórumok szerkezetüket, lefedettségüket, a fórumok által nyújtott vitarendezési megoldást illetően is nagyon eltérőek, sok esetben még tagállamon belül sem létezik egységes modell.[9] Különféle szervezeti formák, finanszírozási modellek és eljárási rendek alakultak ki.[10] Egyes tagállamok illetékes nemzeti hatóságai kísérleteznek az irányelvben megköveteltnél szigorúbb szabályokkal, hogy magasabb színvonalú szolgáltatást biztosítsanak a fogyasztóik számára, ugyanakkor ezzel a megközelítéssel elkerülhetetlen, hogy az EU szintjén fennmaradjanak a különbségek a különböző országokhoz tartozó alternatív vitarendezési fórumok között.[11]
Az AVR irányelv tehát lényegében minimális garanciális követelményeket fogalmaz meg az Unió területén működő, jegyzékbe vett alternatív vitaerendezési testületekkel szemben. Az e jegyzéken szereplő testületek azok, ahova az OVR Platform átirányíthatja a hozzá beérkező ügyeket tényleges rendezés céljából.
Az OVR Platform 2016-ban nyílt meg a felhasználók számára. Nevével ellentétben nem egy önálló alternatív vitarendezési fórum volt, amely közvetlenül foglalko-
- 31/32 -
zott volna a fogyasztói viták bíróságon kívüli feloldásával az online térben, hanem csupán közvetítő szerepet töltött be: abban segítette a fogyasztót, hogy felvegye a kapcsolatot a kereskedővel, akivel utána közösen megállapodhattak az alternatív vitarendezési fórumban, amely utána ténylegesen rendezte az ügyüket. Az OVR Platformot kizárólag online köttetett szerződés esetén vehették igénybe.
Amennyiben a fogyasztó az OVR Platformon nyújtotta be a panaszt, a vállalkozót 10 napon belüli válaszadásra hívták fel, a feleknek összesen 30 napjuk volt kijelölni egy alternatív vitarendezési fórumot. A határidő eredménytelen leteltével az ügy automatikusan lezárult. A felek közötti megegyezés esetén a kiválasztott vitarendezési testület megkapta a megkeresést a platformon keresztül, és lefolytatta az eljárást.[12]
Az OVR Platform lényegesen megkönnyítette a fogyasztói panasz benyújtását az egyre nagyobb tömegek által könnyen elérhető elektronikus forma[13] és minden hivatalos nyelvre történő ingyenes fordítás biztosításával, valamint kiterjedt általános és személyre szabott tájékoztatás nyújtásával az eljárásról és a fogyasztókat megillető jogokról. Elméleti síkon mindezekkel képes lehetett előmozdítani a tág értelemben vett igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést, mivel segített a fogyasztói jogok megértésében, a földrajzi távolságok leküzdésében, továbbá a hagyományos bírósági úthoz viszonyítva a vita olcsóbb és gyorsabb, adott esetben a felek által közösen elfogadható rendezésével kecsegtetett.[14] Elsősorban azon esetekre kínált megoldást, amelyek máskülönben rendezetlenek maradtak volna.
Az OVR Platform ugyanakkor valódi alternatív vitarendezést nem nyújtott, tevékenysége tulajdonképpen kimerült abban, hogy segített megtalálni a fogyasztónak az(oka)t tagállami vitarendező testület(ek)et, amelyek hatáskörrel rendelkeznek az adott jogvitára.[15]
A felhasználók tehát az OVR Platformon keresztül a hagyományos AVR-szolgáltatókat érhették el, kizárólag online eredetű fogyasztói jogvitáik esetén, ugyanakkor az így kezdeményezett eljárás akár egy AVR fórum offline (személyes megjelenési kötelezettséggel járó) eljárásába is torkollhatott, ahol a nyelvi különbségek leküzdése már nem volt adott. Ezen a ponton már nem teljesült az OVR rendelet 5. cikk (2) bekezdése szerinti kívánalom, miszerint egyablakos ügyintézési pontként működjön a platform. A tényleges vitarendezési folyamat a kiválasztott AVR szervezet által választott nyelven folyt; ez a fontos korlátozás leküzdhetetlen kihívásokat jelenthet a többnyelvű viták megoldásában.[16]
Az OVR Platform tehát főként információt nyújtott, és a megfelelő (nemzeti) AVR-szervezetekhez irányította a feleket, de nem biztosította a viták online rendezését, noha az online vitarendezés jelentős előnyökkel járna a határokon átnyúló fogyasztói szerződések esetében.[17]
Az OVR Platformmal kapcsolatos problémák egy jó részére már a rendelet 2013-as elfogadásakor felhívták a figyelmet a szakirodalomban. Míg az alternatív vitarendezés az irányelv értelmében az európai fogyasztók rendelkezésére áll, függetlenül attól, hogy a jogvita belföldi vagy határokon átnyúló jellegű-e, illetve, hogy a vásárlás online vagy offline módon történt-e, addig az OVR Platformra a felek csak az online köttetett, belföldi vagy határon átívelő ügyletek esetén támaszkodhattak. Az eltérő hatály kifejezetten problémás volt, hiszen e szűkítés szembe ment a piaci alapon működő alternatív vitarendezés nemzetközi trendjeivel, ahol a vitás ügylet formájától függetlenül garantált az online vitarendezés, valamint az alternatív vitarendezési irányelv által garantált lehetőségek tényleges kihasználását szűkítette.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
