https://doi.org/10.59851/mj.72.12.8
Az uniós versenyjogi jogsértésekből kárkötelmek is keletkeznek. A magánjogi jogérvényesítést célzó jogvédelmi rendszernek az egyik hangsúlyos eleme a kártérítési keresetekre vonatkozó szabályozás, amely akkor működhet hatékonyan, ha a régi kártérítési jogelvek új kihívásoknak megfelelő értelmezésére kerül sor. Az Európai Unió Bírósága által a közelmúltban hozott Heureka-ügy tanulságokkal szolgálhat az elévülés kérdésének versenyjogi jogsértésekre vonatkozó értelmezése tekintetében.
Kulcsszavak: versenyjogi jogsértés; magánjogi jogérvényesítés; kártérítés; elévülés; igényérvényesítési határidő
Injunctions may also arise from infringements of EU competition law. One of the key elements of the legal protection system aimed at enforcing private law is the regulation of claims for damages, which can only function effectively if the old principles of damages are interpreted in line with new challenges. The recent Heureka case decided by the Court of Justice of the European Union can serve as a lesson in terms of the interpretation of the statute of limitations in relation to competition law infringements.
Keywords: infringement of competition law; private enforcement; damages; limitation period; time limit for bringing an action
Az Európai Unió versenyjogi szabályainak megsértése esetén a közérdek védelme érdekében lefolytatott versenyfelügyeleti eljárások (közjogi jogérvényesítés) mellett az egyedi érdeksérelmek (jellemzően károkozás) orvoslásának eszköze a magánjogi jogérvényesítés,[1] amelynek során a tagállami bíróság előtt polgári peres eljárásban érvényesíthetők (egyebek mellett) az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 101. és 102. cikk megsértése miatti kártérítési igények (még azokban az esetekben is, ha az EUMSZ 106. cikke szerinti közvállalkozások vagy olyan vállalkozások sértik meg az uniós versenyszabályokat, amelyeknek a tagállamok különleges vagy kizárólagos jogokat biztosítanak). Az Európai Unió hamar felismerte, hogy a kártérítési igények érvényesítésének számos akadályozó tényezője lehet; ezekről több elemző tanulmány is született.[2] A károkozók és károsultak közötti információs és gazdasági aszimmetria kiküszöbölésének és a kártérítési igények érvényesítésének elősegítésére fogadta el az Európai Unió a 2014/104/EU irányelvet[3] (a továbbiakban: Kártérítési irányelv[4]). A szabályok lehetővé teszik a vállalkozások számára, hogy az ágazatukon belül létrejövő kartellek miatt bekövetkező vagyoni veszteségért vagy elmaradt haszonért teljes körű kártérítésben részesüljenek. Az irányelv olyan új szabályokat állapít meg továbbá, amelyek mentén kártérítést követelhetnek azon magánjogi vagy közjogi jogalanyok, amelyek kartellek vagy trösztellenes magatartások sértettjei.
A károkozás és a kár bekövetkezésének sajátosságai miatt az elévülés az egyik olyan neuralgikus kérdés a magánjogi jogérvényesítésben, amelynek az eltérő megítélése nehezítheti a kárt szenvedettek igényeinek érvényesítését. Az elévülés a jogbiztonság egyik fontos fundamentuma,[5] célja a bizonytalan helyzetek kiküszöbölése és megelőzése,[6] így az alanyi jogok érvényesítésének fontos korlátja. Az alanyi jog lényege abban fogalmazható meg, hogy a jogosult oldalán fennálló tárgyi védettséghez kapcsolódik bizonyos hatalmasság, amely a javára szóló azon parancs vagy tilalom megsértése esetén aktiválódik, amelyre már a tárgyi védettség helyzetében várománya van.[7] Az alanyi jog az a jogi helyzet, amelyben valamely félnek jogilag biztosított várakozása van arra, hogy más jogalanynak bizonyos magatartására irányuló érdeke a kötelezett rovására (terhére) jogi védelemben fog része-
- 766/467 -
sülni.[8] Az alanyi jogok egyik védelmi eszköze a bírói jogvédelem, az alanyi jogot pedig - abban az alakjában, amelyben a bírói marasztalásra szolgálhat - igénynek nevezzük. Az igény nem külön alanyi jog, hanem az alanyi jognak csupán egyik létszakasza: az az állapota, amikor a jog kényszer igénybevételével is érvényesíthetővé válik.[9] Az igény nélküli helyzetek több esetkörét különböztetjük meg, idetartozik az elévülés is. Az elévülés az idő múlása mint jogi tény következtében a fennálló alanyi jogot ugyan nem szünteti meg, de annak állami kényszereszközökkel való érvényesítését nem teszi lehetővé.
Az elévülési szabályok dogmatikai alapjai ugyan azonosak az Európai Unió tagállamaiban, azonban a nemzeti szabályozások nagyon sokszínűek, ezért a Kártérítési irányelv ebben a kérdésben egységesen érvényesülő szabályozási célkitűzést fogalmazott meg: az elévülési idő kezdetére, időtartamára, nyugvására vagy megszakadására vonatkozó nemzeti szabályok nem akadályozhatják aránytalanul a kártérítési keresetek indítását. Ez különösen azoknál a kereseteknél fontos, amelyek valamely jogsértés versenyhatóság vagy felülvizsgálati bíróság általi megállapításán alapulnak. Ezért - a nemzeti és az uniós versenyjog érvényesítése érdekében - lehetővé kell tenni kártérítési keresetek indítását a versenyhatósági eljárás után is. Az elévülési idő nem kezdődhet meg a jogsértés megszűnése előtt és azelőtt, hogy a felperesnek tudomása lenne, illetve - észszerűen elvárható módon - tudnia kellene a jogsértésnek minősülő magatartásról, arról, hogy a jogsértés a felperesnek kárt okozott, valamint a jogsértő kilétéről. Lehetővé kell tenni a tagállamok számára, hogy általánosan alkalmazandó abszolút elévülési időket tartsanak fenn vagy vezessenek be, feltéve, hogy ezen abszolút elévülési idők nem teszik gyakorlatilag lehetetlenné vagy túlságosan nehézzé a teljes kártérítéshez való jog gyakorlását.[10]
Az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) ítélkezési gyakorlata során azt hamar tisztázta, hogy a versenyjogi jogsértésekkel összefüggő kártérítési igények érvényesítése körében az elévülés olyan anyagi jogi kérdés,[11] amelyre a Kártérítési irányelv hatálya kiterjed. A több tekintetben is új megközelítést hozó Heureka-ügyből[12] az elévüléssel kapcsolatosan több jogértelmezési tanulság vonható le.
Az uniós szabályozás elévülési időre vonatkozó generális szabályai mind a stand alone, mind a follow on típusú keresetekre irányadók. Az uniós jog fogalmaira autonóm értelmezési kötelezettség is vonatkozik.[13] A Kártérítési irányelv lehetőséget ad arra, hogy a tagállamok - megfelelő hosszúságú (legalább ötéves) - abszolút elévülési időket tartsanak fenn.[14] Az elévülési idő kezdő időpontja tekintetében a stand alone keresetek és az olyan follow on keresetek esetén, amelyeknél folyamatos a jogsértő magatartás (azaz ún. nem befejezett állapotcselekményekről beszélhetünk), az elévülés kezdő időpontja úgy értelmezendő, hogy az elévülési idő nem kezdődhet meg a jogsértés megszűnése előtt és azelőtt, hogy a károsultnak tudomása lenne, illetve - észszerűen elvárható módon - tudnia kellene a jogsértésnek minősülő magatartásról, arról, hogy a jogsértés neki kárt okozott, valamint a jogsértő kilétéről. Ez a jogértelmezés vezethető le a Bíróság eddigi joggyakorlatából.
Az autonóm fogalomhasználat és valamennyi fentebb megfogalmazott uniós jogalkotói célkitűzés érvényesülése érdekében azonban, ha follow on keresetekről van szó, az a célkitűzés, hogy lehetővé kell tenni kártérítési keresetek indítását a Bizottság (versenyhatóság) eljárása után is, csak úgy értelmezhető, hogy a tagállami elévülési időre és elévülés nyugvására vonatkozó szabályokat az uniós jog sajátosságaihoz igazítjuk. A magyar szabályok esetén ez azzal valósítható meg, ha a Bíróság esetjoga alapján különbséget teszünk az igényérvényesítési határidő megnyílása és az elévülés nyugvása fogalmai között.
A Bíróság a Volvo-ügyben lefektette a versenyjogi jogsértésen alapuló magánjogi igények érvényesítése esetén az igényérvényesítési határidő megnyílásának feltételeit: 1. jogsértés befejeződése és 2. a károsult tudomásszerzése minden szükséges információról - beleértve az érintett jogsértés miatt esetlegesen elszenvedett kár mértékének meghatározásához szükséges információkat is - ahhoz, hogy észszerű határidőn belül kártérítési keresetet nyújthasson be [ez utóbbi főszabály szerint a Bizottság határozata (határozata összefoglalója) Hivatalos Lapban való közzétételének időpontja].[15] Azért szükséges az értelmezett szabályt autonóm igényérvényesítési határidőnek
- 767/768 -
tekinteni - a Bíróság megfogalmazására tekintettel -, mert ez egyben a magyar jog szerinti elévülési és elévülés nyugvására vonatkozó szabályt is jelent.
A Bíróság a Heureka-ügyben a Volvo-ügy megállapításaihoz képest tovább pontosította 1. az igényérvényesítési határidő megnyílására vonatkozó feltételeket (ún. állapotcselekmények esetén a jogsértés befejeződése), 2. egyben korlátozta a tényleges érvényesülés elvének hatókörét: a tényleges érvényesülés elve nem követeli meg, hogy az elévülési idő nyugodjon mindaddig, amíg a Bizottság határozata jogerőssé nem válik.
A Heureka-ügyben a Bíróság pontosította, hogy az elévülés versenyjogi jogsértésen alapuló kártérítési igények esetén addig el sem kezdődik, amíg a jogsértés (jogsértő állapot) fennáll. Ez azt jelenti, hogy versenyjogi jogsértésen alapuló magánjogi igények érvényesítése esetén nem akkor kezdődik az elévülés, amikor a magánfél a versenyfelárral érintett áru vonatkozásában megkötötte a szerződést, hanem akkor kezdődik csak el, amikor a versenyjogi jogsértés befejeződik. A Bíróság ítéletében rámutatott a tagállami versenyhatósági határozatok és a Bizottság határozata kötőereje és hatásai közötti különbségekre. A határozatokban megállapított versenyjogi jogsértésekre alapított kártérítési igények érvényesítése szempontjából lényegi különbség, hogy amíg tagállami versenyhatóság határozata esetén csak a jogerős határozathoz fűződik kötőerő, azaz a határozat jogerőre emelkedésétől függően lehet csak az igényérvényesítési határidő megnyílását figyelembe venni,[16] addig a Bizottság versenyjogi jogsértést megállapító, még nem jogerős határozata kötelező erővel bír mindaddig, amíg azt meg nem semmisítik. A károsult tehát kártérítési keresetének alátámasztása érdekében hivatkozhat az ilyen határozatban szereplő megállapításokra,[17] azaz a Bizottság nem jogerős határozatától szükséges az igényérvényesítési határidőket számítani.
A korábbi esetjogát[18] továbbfejlesztve azt is egyértelművé tette a Bíróság, hogy a tényleges érvényesülés elve nem követeli meg, hogy az elévülési idő nyugodjon mindaddig, amíg a Bizottság határozata jogerőssé nem válik.[19] Ezt a parttalan igényérvényesítési lehetőségek korlátjaként, a jogbiztonság érdekében, a károkozók érdekeit is megfelelően figyelembe véve állapította meg a Bíróság. Ebből következtetett arra: függetlenül attól, hogy a szóban forgó bizottsági határozat összefoglalójának az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő közzétételétől kezdve jogerőssé vált-e, vagy sem, és feltéve, hogy az adott jogsértés megszűnt, főszabály szerint észszerűen úgy tekinthető, hogy a károsult ekkor már rendelkezik minden szükséges információval - beleértve az érintett jogsértés miatt esetlegesen elszenvedett kár mértékének meghatározásához szükséges információkat is - ahhoz, hogy észszerű határidőn belül kártérítési keresetet nyújthasson be. E közzététel ugyanis általában lehetővé teszi a jogsértés fennállásának megállapítását. Ezenkívül az e jogsértés miatt esetlegesen elszenvedett kár mértékét a károsult fél a jogsértés fennállásának megállapítása és a rendelkezésére álló információk alapján is meghatározhatja.[20]
A 2014/104 irányelv a Ptk. rendszerétől eltérő, önálló, sui generis felelősségi feltételrendszert hozott létre[21] [a 10. cikk (1) bekezdése meghatározza a versenyjogi jogsértések miatti kártérítési keresetek indításával kapcsolatos elévülési időre vonatkozó szabályokat, (2) és (4) bekezdése meghatározza különösen az elévülési idő kezdő időpontját, és azokat a körülményeket, amelyek fennállása esetén az elévülési idő megszakad vagy nyugszik]. Azt a Bíróság már a Volvo-ügyben értelmezte, hogy a 2014/104 irányelv 10. cikkében foglalt rendelkezések alkalmazása nem ütközik a visszaható hatály tilalmára vonatkozó alkalmazási kötelezettségbe.[22] Kimondta azt is, hogy az említett irányelv 10. cikke ratione temporis[23] alkalmazandó az ügyben.[24] Ezen túl azonban nem vizsgálta az előterjesztés szerinti tagállami jogi helyzetet, mert az öt hónappal a 2014/104 irányelv átültetési határidejének lejártát követően lépett hatályba.
A Heureka-ügyben a Bíróság ezzel szemben részben a fenti útmutatónak megfelelően értelmezte a tagállami jog uniós joggal való összeegyeztethetőségét, másrészt - az igényérvényesítési határidő megnyílásának hiányára figyelemmel - közvetlenül a 2014/104 irányelv rendelkezéseire alapította jogértelmezését a tagállami bíróságot terhelő feladatok tekintetében, azaz a Volvo-ügyhöz képest tovább pontosította a jogértelmezését. A Heureka-ügyben a Bíróság kettős jogalapon írta elő az érintett
- 768/769 -
tagállami elévülési rendszer uniós joggal való összeegyeztethető értelmezésének kötelezettségét. Egyrészt rámutatott, hogy a tagállami elévülési rendszernek az EUMSZ 102. cikkével és a tényleges érvényesülés elvével összeegyeztethetetlen elemeitől elvonatkoztatva kell megvizsgálni, hogy a 2014/104 irányelv átültetési határidejének lejártakor, azaz 2016. december 27-én lejárt-e a nemzeti jog szerint meghatározott, az alapügy tárgyát képező helyzetre ezen időpontig alkalmazandó elévülési idő,[25] másrészt a 2014/104 irányelv 10. cikke (2) és (4) bekezdésének egyértelmű szövegéből is arra következtetett, hogy az érintett elévülési rendszer e rendelkezésekkel is összeegyeztethetetlen.[26] Erre figyelemmel határozata rendelkező részében is kimondta, hogy a 2014/104 irányelv 10. cikkével is ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely nem írja elő, hogy az elévülési idő a jogsértést megállapító határozat jogerőre emelkedésétől számított legalább egy évig nyugodjon.
A fentiekkel a Bíróság a Volvo-ügyben adott jogértelmezéshez képest tovább pontosította a kártérítési irányelvből fakadó igények érvényesítésének feltételrendszerét a nem megfelelően átültetett irányelvi rendelkezések eseteire. A Bíróság rámutatott, hogy a 2014/104/EU irányelv 10. cikkének (4) bekezdése értelmében, ha a versenyhatóság vizsgálatot vagy eljárást indít egy versenyjogi jogsértés miatt, az elévülési idő nyugszik, és ez a nyugvás legkorábban a jogsértést megállapító határozat jogerőre emelkedésétől vagy az eljárás egyéb módon való befejezésétől számított egy év elteltével érhet véget.[27] A Bíróság a korábbi ítélkezési gyakorlatára ("az állandó ítélkezési gyakorlat szerint" megfogalmazásból kitűnően) csak abban a körben hivatkozott,[28] hogy valamely irányelv önmagában nem keletkeztethet magánszemélyekre vonatkozó kötelezettségeket, következésképpen arra nem is lehet magánszemélyekkel szemben hivatkozni. Az itt megismételt jogelvek:[29] az át nem ültetett vagy helytelenül átültetett irányelv valamely rendelkezése felhívhatóságának a magánszemélyek egymás közötti viszonyaira való kiterjesztésének tilalma;[30] az összhangban értelmezés követelménye korlátjának, a contra legem értelmezés tilalmának megfogalmazása.[31]
Az ítéletből következően az igényérvényesítési határidő megnyílását és a nyugvási helyzeteket és azok jogi megítélését indokolt elkülöníteni egymástól. Ez következik az irányelvi rendelkezéseket a magyar jogba átültető szabályozásból, a Tpvt. 88/T. §-ából is, amely az elévülést a Ptk. szabályaitól eltérően a versenyjogi sajátosságokhoz igazítja azzal, hogy a Kártérítési irányelv 10. cikkének megfelelően úgy határozza meg, hogy a versenyjogi jogsértésből eredő kártérítési igény elévülési ideje akkor kezdődik, amikor a versenyjogi jogsértést megvalósító magatartás megszűnt, és a károsult tudomást szerez vagy kellő gondosság mellett tudomást szerezhetett volna a) a jogsértő magatartásról és arról, hogy az versenyjogi jogsértésnek minősül, b) a jogsértéssel okozott kárról, és c) a jogsértő vállalkozás személyéről.[32] Az elévülés nyugvására vonatkozó szabálya szerint, ha valamely uniós versenyhatóság a jogsértő magatartással összefüggésben eljárást indít, az eljárás megindításától a versenyhatóság vagy - ha a versenyhatóság határozatát bíróság előtt megtámadták - a bíróság jogerős döntésének meghozatalát követő egy évig az elévülés nyugszik.[33] Ugyanilyen helyzetként értékeli a vitarendezést is; szabályozása értelmében, ha a felek a versenyjogi jogsértésből eredő kártérítési igénnyel kapcsolatos jogvitájuk rendezése érdekében bármilyen alternatív vitarendezési eljárást vesznek igénybe, az alternatív vitarendezési eljárásban részt vevő vállalkozás tekintetében az eljárás befejezéséig az elévülés nyugszik.[34] A magyar jogalkotó az irányelvi rendelkezéseket a magyar jogba implementáló, a Tpvt.-t módosító szabályainak indokolásában félreérthetetlenül megfogalmazta azt az elvet, hogy "a) törvény az elévülés nyugvásának általános szabályait sem módosítja a versenyjogi kártérítési igényekkel összefüggésben, mindazonáltal - figyelemmel arra, hogy az uniós versenyhatóság, illetve a versenyhatóság határozatát felülvizsgáló bíróság döntése a jogsértés kérdésében köti a versenyjogi kártérítés tárgyában eljáró bíróságot -, kimondja, hogy az elévülés nyugszik, ha valamely uniós versenyhatóság a jogsértő magatartással összefüggésben eljárást indít, annak jogerős (az adott hatóság eljárására irányadó szabályok szerint rendes jogorvoslattal nem támadható) befejezéséig. Ezt követően a Ptk. 6:24. §-ának (2) bekezdése irányadó, azaz az akadály megszűnésétől számított egyéves határidőn belül a követelés akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból egy évnél kevesebb van hátra."[35] Ez azt jelenti, hogy az elévülés nyugvásának időtartamára a Ptk.-hoz képest lex specialisnak minősülő Tpvt. rendelkezéseket kell alkalmazni, ugyanakkor a Ptk. 6:24. §-ának (2) bekezdését vagy a régi Ptk. 326. § (2) bekezdését e speciális szabály mellett szükséges értelmezni. A szabályozás egymásmellettisége miatt minden olyan bírói jogértelmezés is jól elkülönül egymástól, amely az igényérvényesítési határidőre és a speciális nyugvási időtartamra vonatkozik. ■
JEGYZETEK
[1] Szerepéről lásd bővebben: Csongor István Nagy: What Role for Private Enforcement in EU Competition Law? A Religion in Quest of Founder. In: Tihamér Tóth (ed.): The Cambridge Handbook of Competition Law Sanctions. Cambridge, Cambridge University Press, 2022. 218-229. DOI: http://dx.doi.org/10.2139/ssrn.4154371
[2] Kiemelkedő ezek közül a Bizottság megrendelésére készült két tanulmány: Denis Waelbroeck - Donald Slater - Gil Even-Shoshan: Study on the conditions of claims for damages in case of infringement of EC competition rules. Comparative report. Brussels, Ashurst, 2004.; valamint Emily Clark - Mat Hughes - David Wirth: Study on the conditions of claims for damages in case of infringement of EC competition rules. Analysis of economic models for the calculation of damages. Brussels, Ashurst, 2004.
[3] Az Európai Parlament és a Tanács 2014/104/EU irányelve (2014. november 26.) a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes szabályokról EGT-vonatkozású szöveg.
[4] A Kártérítési irányelv tagállami átültetéseiről lásd átfogóan: Anna Piszcz (ed.): Implementation of the EU Damages Directive in Central and Eastern European Countries. Warsaw, University of Warsaw Faculty of Management Press, 2017. https://doi.org/10.7172/978-83-65402-53-0.2017.wwz.1; Barry Rodger - Miguel Sousa Ferro - Francisco Marcos: The EU Antitrust Damages Directive. Transposition in the Member States. Oxford, Oxford University Press, 2018. DOI: https://doi.org/10.1093/law-ocl/9780198812760.001.0001
[5] Csehi Zoltán: Az időmúlás relativizálása az elévülés rendszerében. In: Koltay András - Landi Balázs - Menyhárd Attila (szerk.): Lábady Tamás emlékkönyv. Budapest, Wolters Kluwer, 2019. 27-51., 30.
[6] Vékás Lajos: Szerződési jog általános rész. Budapest, ELTE Eötvös Könyvkiadó, 2016. 793. margószám.
[7] Szászy-Schwarz Gusztáv: A jogi helyzetek. In: Szászy-Schwarz Gusztáv: Parerga. Vegyes jogi dolgozatok. Budapest, Athenaeum, 1912. 164.
[8] Szladits Károly (szerk.): Magyar magánjog I. kötet. Általános rész. Személyi jog. Budapest, Grill Kiadó, 1941. 189.
[9] Lábady Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része. Budapest-Pécs, Dialóg Campus, 2002. 280.
[10] Kártérítési irányelv (36) preambulumbekezdés.
[11] 2022. június 22-i Volvo és DAF Trucks-ítélet, C-267/20, EU:C: 2022:494, 36. és 47. pont.
[12] 2024. április 18-i Heureka-ítélet, C-605/21, EU:C:2024:324.
[13] Lásd részletesebben: Nagy Csongor István: Önállóság és mintakövetés: a modern magyar versenyjog 40 éve. In: Bodzási Balázs (szerk.): Jogászegyleti Értekezések 2024. Az európai jog hatása a magyar jogra. Budapest, Magyar Jogász Egylet, 2024. 235-241. DOI: https://doi.org/10.61382/MJE-Ertekezesek.2024.Nagy.235
[14] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:22. § (1) bekezdése és az 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 324. § (1) bekezdése szerinti öt éves elévülési határidő ennek megfelel.
[15] C-267/20, 61. pont.
[16] C-605/21, 72-74. pont.
[17] C-605/21, 77. pont.
[18] 2021. október 6-i Sumal-ítélet, C-882/19, EU:C:2021:800; C-267/20.
[19] C-605/21, 80. pont.
[20] C-605/21, 78. pont.
[21] Székely Zsófia: A magánjogi jogérvényesítés néhány aktuális kérdése a 2014/104/EU irányelv tükrében. Miskolci Jogi Szemle, 2017. (1), 143-167.
[22] Itt szükséges megemlíteni, hogy az 1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról (a továbbiakban: Tpvt.) 95/M. §-ában foglalt átmeneti rendelkezés beiktatására kifejezetten ennek az ítéletnek a hatására került sor, azonban a későbbi Heureka-ügy alapján kérdéses, hogy a csak az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2024. évi XVII. törvény hatálybalépését követően benyújtott keresetekre való alkalmazhatóság összhangban áll-e az uniós joggal.
[23] Philipp Kirst: The temporal scope of the damages directive: a comparative analysis of the applicability of the new rules on competition infringements in Europe. European Competition Journal, 2020. (1), 97-125. DOI: https://doi.org/10.1080/17441056.2019.1705609
[24] C-267/20, 75. pont.
[25] C-605/21, 82. pont.
[26] C-605/21, 90. pont.
[27] C-605/21, 91. pont.
[28] C-605/21, 92. pont.
[29] C-605/21, 93. pont.
[30] C-267/20, 76. pont.
[31] C-267/20, 77. pont.
[32] Tpvt. 88/T. § (1) bekezdés.
[33] Tpvt. 88/T. § (2) bekezdés.
[34] Tpvt. 88/T. § (3) bekezdés.
[35] Tpvt. 88/T. §-ához fűzött jogalkotói indokolás.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, Nemzeti Közszolgálati Egyetem. https://orcid.org/0000-0002-1014-0547.
Visszaugrás
