Rovatunkban ezúttal a lengyel alkotmánybíróság abortuszhatározatát, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának egyik legutóbbi döntését foglaljuk össze.
Az ügy körülményei.[1] 2019. november 19-én a kétkamarás lengyel parlament alsóháza, a Szejm 118 képviselője kérelmezte, hogy az Alkotmánybíróság (Trybunal Konstytucyjny, a továbbiakban: Bíróság) vizsgálja meg a családtervezésről, az emberi magzat védelméről és a terhességmegszakítás engedélyezésének feltételeiről szóló 1993. évi január 7-i törvény[2] (Abortusztörvény) 4a. cikk (1) bekezdés 2) pontjának és ugyanezen (2) bekezdés első mondatának alkotmányosságát. Az Abortusztörvény hivatkozott szakaszai lehetővé teszik terhesség megszakítását, amennyiben erősen valószínűsíthető a magzat súlyos és visszafordíthatatlan rendellenessége. Az indítvány azt állította, hogy a hivatkozott szakaszok ellentétesek a) az Alkotmány (Konstytucą) 30. cikkével, amely kimondja, hogy az emberi méltóság elidegeníthetetlen, és az emberi jogok forrása; b) az Alkotmány 38. cikkével, együtt értelmezve az Alkotmány 30. és 31. cikk (3) bekezdésével, melyek értelmében az államnak kötelessége védelmezni az élethez és emberi méltósághoz való jogot, és az alkotmányos jogok csak a demokrácia, a közbiztonság, a természet, a közerkölcs vagy mások egészsége és szabadságjogainak védelme érdekében korlátozhatók; valamint az Alkotmány 38. cikkével, együtt értelmezve a 31. cikk (1) és (2) bekezdésével, amely így meghatározza, hogy az élethez való jogot és a szabadságjogokat az állam biztosítja; c) az Alkotmány 38. cikkével, együtt értelmezve az Alkotmány 31. cikk (3) bekezdésével, illetve a 2. és 42. cikkével, amely szerint a demokratikus jogállam védi az élethez való jogot, és bármely jogkorlátozás csak a b) pontban felsoroltak védelme érdekben történhet, illetve akkor, ha egy adott személyről a bíróság megállapítja, hogy jogsértést követett el.
A döntés. A kérelmezők azzal érveltek, hogy a terhességmegszakítás a magzat súlyos és visszafordíthatatlan rendellenessége esetén eugenikai eljárásként értelmezhető, amely egyrészt megtagadja a magzat emberi méltósághoz való jogát, másrészt az élethez való jog védelmét a magzat fizikai és mentális állapotától teszi függővé, így diszkriminációt valósít meg. Továbbá, a terhesség megszakítására ilyen esetben nincs megalapozott szükség valamely érték vagy alkotmányos szabadságjog védelmének érdekében.
A főügyész 2020. október 14-i levelében támogatta a kérelmet, hozzátéve, hogy az Abortusztörvény kérdéses szakaszai nem felelnek meg az arányosság elvének, valamint nem kellő pontossággal határozzák meg azokat a körülményeket, amelyek esetén engedélyezhető a művi vetélés.
A Szejm házelnöke kifejezte aggályát, hogy mivel a törvény a magzati rendellenesség valószínűségének magas fokát, nem pedig bizonyítottságát követeli meg, előfordulhat, hogy a terhességmegszakítás egészséges magzatot érint.
A Bíróság, a kérelem legrelevánsabb elemeit összefoglalva, az Abortusztörvény 4a. cikk (1) bekezdés 2) pontját az Alkotmány 38. cikkének, 30. cikkének és 31. cikk (3) bekezdésének együttes értelmezésében vizsgálta. Kiemelte, hogy a kérelem alapja az a kérdés, hogy a születendő gyermeket milyen alkotmányos védelem illeti meg abban az esetben, ha a terhességet illetően jogütközés lép fel.
A Bíróság az Alkotmány 30. cikke alapján megállapította, hogy az emberi méltóság nem jogként értelmezhető, hanem az emberi jogok forrásaként, így az nem korlátozható, és alkotmányos védelmét minden esetben biztosítani kell. Mivel a méltóság minden embert egyenlő mértékben megillet, az egyén létezésére alkotmányos értékként kell tekinteni, ebből pedig az következik, hogy az ember öncél, nem pedig eszköz valamely cél eléréséhez. Ennek értelmében, illetve azáltal, hogy az emberi méltóság elidegeníthetetlen, az emberi életet védelem illeti meg. Ebből következően az Alkotmány 38. cikke alapján a jogalkotónak kötelessége olyan jogrendszer kialakítására törekedni, amely védelmezi az élethez
- 57/58 -
való jogot, és tiltja a hátrányos megkülönböztetést. Korábbi joggyakorlatára tekintettel a Bíróság megjegyezte, hogy a jogalkotó erre irányuló törekvéseibe nem avatkozhat be, azonban közbeléphet olyan esetben, amikor az élethez való alkotmányos jogot a jogrendszer nem megfelelő mértékben, illetve egyenlőtlen módon védelmezi. Az Alkotmány 71. cikk (1) bekezdése alapján, amely a családok kiemelt védelmére szólítja fel az államot, valamint korábbi döntésére tekintettel a Bíróság fenntartotta, hogy az emberi életet annak minden stádiumában, így születés előtt is védelmezni kell annak érdekében, hogy az emberi méltóság ne sérüljön.
Mivel az Alkotmány 38. cikkének a 30. cikkel, valamint a 31. cikk (3) bekezdésével együttes értelmezése előírja, hogy az államnak kötelessége védelmezni az emberi méltósághoz és élethez való jogot, és az alkotmányos jogok csak a demokrácia, a közbiztonság, a természet, a közerkölcs vagy mások egészsége és szabadságjogainak védelme érdekében korlátozhatók, a Bíróság arányossági vizsgálatot végzett. Megállapította, hogy az Abortusztörvény 4a. cikk (1) bekezdés 2) pontja sem az alkalmasság, sem a szükségesség, sem az arányosság (sensu stricto) elvének nem felel meg, egyrészt mivel a joghely a magzati rendellenesség erős valószínűségét követeli meg; másrészt mivel sem a gyermek genetikájának minősége, sem a beteg gyermek által átélt esetleges kényelmetlenség nem lehet alapja annak, hogy elvegyék a gyermek életét; harmadrészt pedig a magzat rendellenessége nem jelent szükségszerűen veszélyt az anya életére.
A fentiekre tekintettel a Bíróság megállapította, hogy az Abortusztörvény 4a. cikk (1) bekezdés 2) pontja összeegyeztethetetlen az Alkotmány 38. cikkének, 30. cikkének és 31. cikke (3) bekezdésének együttes értelmezésével, így a jogalkotót a terhességmegszakítást engedélyező körülmények szűkítésére, valamint a büntető törvénykönyv 152. cikkének bővítésére szólította fel, azonban kikötötte, hogy a terhes nő nem büntethető, amennyiben művi vetélésen esik át. Kiemelte továbbá, hogy a döntéssel a kérdéses jogszabályt nem nyilvánítja alkotmányellenesnek.
Különvélemény. Öt bíró fejtett ki különvéleményt a Bíróság döntésével kapcsolatban.
Leon Kieres bíró nem értett egyet azzal, hogy a Bíróság befogadta a kérelmet, mivel a népi kezdeményezésről, amely a kérelem alapjául szolgált, a Szejm még nem szavazott, illetve a módosítás határozattervezeteit nem fogadta el. A jogalkotás szándékos késleltetése Kieres szerint úgy értelmezendő, hogy a jogszabályi változás nem kívánatos, ilyen esetben pedig a Bíróságnak nem feladata döntést hozni. Erősen ellenezte, hogy a képviselők ellentmondásos döntések meghozatalának a felelősségét hárítsák a Bíróságra. Véleménye szerint az Abortusztörvény alkotmányellenesnek ítélt szakasza az Alkotmány 38. cikkével és 31. cikk (3) bekezdésével együtt értelmezve megfelelően szabályozza a terhességmegszakítás feltételeit.
Piotr Pszczółkowski bíró szerint a többségi döntés nem értelmezte megfelelően a korlátozás arányosságát: ezúttal az értelmezés során csak a magzati élet védelmére volt tekintettel; a nők élete, méltósága és egészsége alkotmányos védelmének szükségességét nem vette figyelembe.
Zbigniew Jędrzejewski bíró egyetértett azzal, hogy az Abortusztörvény támadott rendelkezése összeegyeztethetetlen az Alkotmánnyal, azonban szerinte a döntés indokolásának nem kellett volna figyelembe vennie, hogy az Alkotmány 31. cikkének (3) bekezdése mely esetekben engedélyezi az alkotmányos jogok korlátozását, mivel az emberi méltóság védelmének elve normatív, így önmagában elégséges a magzati élet védelmének indoklására.
Mariusz Muszyński bíró támogatta azt a döntést, hogy magzati rendellenesség esetén ne legyen megengedhető a terhességmegszakítás, de véleménye szerint a Bíróság nem megfelelően határozta meg az alkotmányossági kérdés lényegét, mivel azzal, hogy csak az Abortusztörvény 4a. cikk (1) bekezdés 2) pontját vizsgálta, nem válaszolta meg teljességében a kérelem által felvetett kérdéseket.
Jarosław Wyrembak bíró helyeselte a döntés irányát, azonban nem fogadta el a Bíróság indokolását, mivel szerinte a benyújtott alkotmányossági kérdés rekonstrukciója indokolatlanul korlátozta a vizsgálat tárgyát és terjedelmét. Az indokolás így lényeges aspektusokat nem válaszolt meg, illetve olyan kérdéseket vetett fel, amelyek az elemzést megnehezítették. ■
JEGYZETEK
[1] A lengyel Alkotmánybíróság K 1/20 számú, 2020. október 22-én kelt döntése.
[2] Dnia 7 stycznia 1993 r. oplanowaniu rodziny, ochronie plodu ludzkiego i warunkach dopuszczalności przerywania ciąży.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző doktorandusz, ELTE TáTK.
Visszaugrás
