(Az új Ptk. jogi személyre irányadó szabályozása)
A mintegy fél év múlva hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv [2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.)] talán leginkább szembeötlő újításai a jogi személyekről rendelkező Harmadik Könyvben találhatók. A kódex immár nem csupán egyes jogi személy típusok definícióját tartalmazza, hanem szerkezetileg és tartalmi szempontból egyaránt jelentősen átalakítja a jogi személyekre, mindenekelőtt a gazdasági társaságokra irányadó joganyagot. A Kormány - a Ptk. kihirdetését követően - ez év nyarán nyilvánosságra hozta (vitára bocsátotta) a kódex bevezetésével összefüggő átmeneti szabályokat rögzítő javaslatát (Ptké.), valamint azokat a törvénytervezeteket, amelyek a Ptk. rendelkezéseivel összefüggő törvénymódosításokat, illetve új szabályokat tartalmazzák. Az Országgyűlés várhatóan őszi ülésszakán, októberben határoz majd a javaslatokról. (Lásd ezzel kapcsolatban a közigazgatási és igazságügyi miniszter június 14-én kelt, az Országgyűlés elnökéhez címzett levelét.)
Az alábbiakban nem vállalkozom a Harmadik Könyvvel összefüggő jogalkotói elgondolások átfogó elemzésére. Egyetlen, ám annál fontosabb szabályozási kérdésre hívom fel a figyelmet: a jogalkotó által a Harmadik Könyvben érvényesített diszpozitív szemléletre, és e választott megoldás várható nehézségeire.
Az új Ptk.-t kidolgozó szakértők vitathatatlanul progresszív elgondolása volt az, amely változtat "a Gt. és a más jogi személyekre vonatkozó jogszabályok szabályozási módszerbeli kiindulópontján: a kógens alapállás helyett az eltérést engedő (diszpozitív) szabályozási kiindulópontot választja". (Lásd: A Polgári Törvénykönyv magyarázatokkal; szerkesztő: Vékás Lajos, Complex, Budapest, 2013. 85. o.; továbbiakban: Ptk. Magyarázat) Egyetértek azzal a megközelítéssel, hogy a jogi személyek, és így a gazdasági társaságok szervezetére és működésére irányadó törvényi normáknak elsősorban orientáló (kisegítő, mintaadó) funkciót kellene betölteniük. A kógens előírások kimondását alapos elemző munkának kell megelőznie: a törvényhozó ennek során mérlegelheti, hogy van-e ésszerű indoka a tagok (részvényesek) szerződési szabadsága korlátozásának. Ehhez képest, ha a jogalkotó a hitelezők, a társaságban kisebbségi helyzetben lévő tagok védelmében, vagy pl. - nyilvánosan működő részvénytársaság esetében - a tőkepiac biztonságos működése érdekében eltérést nem engedő rendelkezéseket kíván érvényesíteni, akkor ezt a törvény tegye egyértelművé, a jogalkalmazót ugyanis nem szabad a jogalkotói szándékot illetően kétségek között hagyni. Az új Ptk. - legalábbis a jogi személyek diszpozitív szabályozása kapcsán - sajnos nem tesz eleget a jogbiztonság eme követelményének: a kódex előírásai alapján a jogalkalmazó cégek és bíróságok nem mindig tudják majd, hogy miről rendelkezik kötelező erővel a törvény, és mely előírástól térhetnek el szabadon a társaság tagjai.
A kódex 3:4. § (3) bekezdése szerint:
"A jogi személy tagjai, illetve alapítói nem térhetnek el az e törvényben foglaltaktól, ha
a) az eltérést e törvény tiltja; vagy
b) az eltérés a jogi személy hitelezőinek, munkavállalóinak vagy a tagok kisebbségének jogait nyilvánvalóan sérti, vagy a jogi személyek törvényes működése feletti felügyelet érvényesülését akadályozza."
Úgy gondolom, hogy a (3) bekezdés b) pontjának előírása valószínűleg több hátránnyal jár majd, mint amennyi előnnyel. A Ptk. Magyarázat arra hivatkozik, hogy, nem "…lehet az eltérés valamennyi tilalmazott esetét megjelölni és minden feltétlen érvényesülést igénylő konkrét normát megfogalmazni. Ezért a Ptk. általános szabályban adja meg azokat a szempontokat, amelyek a jogszabálytól való eltérést egyedi tilalom nélkül is tiltottá teszik".
Az idézett állásponttól eltérően, nem hiszem, hogy a jogalkotó számára teljesíthetetlen feladat lett volna teljes körűen meghatározni azokat a jogi személy szervezetére és működésére vonatkozó döntési helyzeteket, szabályozási tárgyköröket, amelyekben egyik vagy másik ún. stakeholder csoport jogos érdekei, vagy a közérdek a kógens szabályozást indokolttá teszik. Az esetleges tévedés (törvényhozói mulasztás) kedvezőtlen következményeit ezért nem volt ésszerű a jogalkalmazó üzleti kockázatát növelésével kivédeni. (kivédeni próbálni). Az új Ptk. által kialakított megoldás ráadásul nemcsak bizonytalanságot okozhat, de előfordulhat, hogy a kódex valamely kérdésben a szerződési szabadságot erőteljesebben korlátozza majd, mint a Gt. (2006. évi VI. törvény) hatályos rendelkezései. A Gt. 9. § (1) bekezdése jelenleg ugyanis mindazokban a kérdésekben a tagok (részvényesek) belátására bízza a döntést, amelyekről a törvény kifejezetten nem rendelkezik. Eszerint: "A tagok (részvényesek) e törvény, illetve más jogszabályok keretei között a társasági szerződés (alapszabály, alapító okirat) tartalmát szabadon állapíthatják meg, e törvény rendelkezéseitől azonban csak akkor térhetnek el, ha ezt törvény megengedi. Nem minősül a törvénytől való eltérésnek olyan további rendelkezés társasági szerződésbe (alapszabályba, alapító okiratba) való foglalása, amelyről e törvény nem szól, ha a rendel-
3/4
kezés nem áll ellentétben a társasági jog általános rendeltetésével, vagy az adott társasági formára vonatkozó szabályozás céljával, és nem sérti a jóhiszemű joggyakorlás követelményeit.
A Gt. 9. §-ának idézett rendelkezése is utal ugyan a "szabályozás céljával" való összhangra, valamint a "jóhiszemű joggyakorlás követelményeire", nyilvánvaló azonban, hogy az általános magánjogi jogelvek említése nem vet fel olyan értelmezési kockázatot, mint az új előírás.
A Gt. hatályos 223. §-a az ún. saját részvényről rendelkezve nem állapít meg a megszerezhető részvény mértékére vonatkozó felső korlátot. (A korábbi, a jegyzett tőke 10%-ában rögzített limitet a Gt.-nek a 2007. évi CXVI. törvénnyel történt módosítása hatályon kívül helyezte.) Az új Ptk. Harmadik Könyvében, a részvény sajátosságait megállapító XXXII. Fejezetben találhatóak a részvénytársaság által kibocsátott részvények megszerzésének feltételeit rögzítő szabályok. A saját részvény megszerzésével összefüggésben a kódex 3:222. § (1) bekezdése kimondja, hogy "A részvénytársaság az alaptőke huszonöt százalékát meg nem haladó mértékben megszerezheti az általa kibocsátott részvényeket." Kérdés, hogy a törvényben kimondott szerzési korlát csak iránymutatás-e a részvénytársaságok alapítói (részvényesei) számára, vagy pedig olyan kógens előírás, amelytől érvényesen eltérni nem lehet?
A Ptk. Magyarázat 173. oldalán a jogalkotói elképzelés indokaként a következőket olvashatjuk: "A saját részvények megszerzésével kapcsolatos szabályozás ismét be kíván vezetni mennyiségi korlátot a részvénytársaság által megszerezhető saját részvényekre, mert a saját részvények korlátozás nélküli megszerzése esetén a társaság belső struktúrája oly mértékben torzulhat, hogy ez a társaság működőképességét veszélyeztetheti. A huszonöt százalékos határ kellő mozgásteret biztosít a társaság részére, de biztosítja azt, hogy a társaság mindenkor a tagok érdekében, a tagok döntéseinek megfelelően működjön."
Az idézett magyarázó gondolatok arra engednek következtetni, hogy a jogalkotó célja az volt, hogy (újra) kógens módon korlátozza a társaság által megszerezhető saját részvények jegyzett tőkéhez viszonyított mértékét. Ezt támasztja alá az indokolás szóhasználata, miszerint a szabályozás "ismét" be kíván vezetni mennyiségi korlátot. Ha ui. a törvény rendelkezése csak orientálni próbálná a jogalkalmazót, akkor a "korlátozó" szabály "bevezetéséről" nem lehetne említést tenni. A Ptk. 3:226. §-a azonban közvetlenül és kifejezetten rendelkezik arról, hogy a saját részvény szabályai mely esetekben kógensek. A paragrafus - amely "Az eltérő szabályozás tilalma" címet viseli - a következőket írja elő: "Semmis az alapszabály olyan rendelkezése, amely a saját részvény megszerzésének feltételeire vagy a saját részvénnyel gyakorolható jogokra vonatkozóan az e törvényben meghatározott szabályoknál a társaságra nézve enyhébb követelményeket ír elő."
A 3:226. § szövegezése egyértelmű és világos. Két szabályozási tárgykört említ: egyrészt a saját részvény "megszerzésének feltételeire" vonatkozó rendelkezések, másrészt az ezen részvények által megtestesített részvényesi jogokat illetően tiltja meg a részvényszerző társaság javára az alapszabályi eltérés lehetőségét. Tárgyunk szempontjából az elsőként említett esetkör érdemel figyelmet.
A saját részvény megszerzésének kógens feltételei végső soron az Európai Unió társasági jogi követelményeiben keresendők, bár tény, hogy az irányelvi rendelkezések tárgyi hatálya csak a nyilvánosan működő részvénytársaságokra terjed ki. (Lásd a 2006/68/EC irányelv 1. cikkét) A saját részvény megszerzése feltételeinek eltérést nem engedő módon történő szabályozása hitelezővédelmi szempontból indokolt: kógens szabályok hiányában megtörténhetne, hogy a társaság - miközben osztalék fizetésére nem rendelkezne forrással - saját részvény vételével fizetné ki a veszteséges vállalkozás részvényeseit, elvonva így a fedezetet a hitelezők elől. Indokolt ezért, hogy a törvény kizárja, hogy az alapszabályban a részvényesek eltérhessenek pl. attól a 3:222. § (4) bekezdésében olvasható törvényi előírástól, miszerint: "A saját részvények ellenértékét a társaság az osztalékként kifizethető vagyon terhére fizetheti ki."
A saját részvény megszerzését korlátozó 25%-os határérték előírása azonban nem tartozik a részvényszerzés (elő)feltételei közé, és a szabálynak hitelezővédelmi szempontból sincsen jelentősége. (Ha ui. a részvénytársaság rendelkezik a saját részvény megszerzéséhez szükséges ellenértéknek megfelelő osztalékként kiosztható adózott eredménnyel, úgy a hitelezőknek közömbös, hogy azt milyen formában fizeti ki a társaság a részvényeseknek.) A megszerezhető részvény mértékre vonatkozó korlát értelemszerűen nem tekinthető a saját részvénnyel gyakorolható jogot szabályozó rendelkezésnek sem. Kijelenthető tehát, hogy a 3:226. § alapján a 3:222. § első mondatában megállapított huszonöt százalékos szerzési "plafon" nem kógens, hanem diszpozitív természetű.
Nem jutunk - véleményem szerint - más következtetésre akkor sem, ha a 3:4. § (3) bekezdés b) pontjában rögzített szabályokat hívjuk segítségül. Nem állítható ui., hogy ha a részvénytársaság alapszabálya pl. a jegyzett tőke 30%-ában maximálná a megszerez-
4/5
hető saját részvények mértékét, úgy ez "nyilvánvalóan" sértené a munkavállalók jogait, a kisebbségi helyzetben lévő részvényesek érdekét, vagy éppen a cég feletti törvényességi felügyelet gyakorlásához fűződő közérdeket. Feltéve persze, hogy a törvény valóban kógens előírásait - így mindenekelőtt a hitelezővédelmi szerepet betöltőket - a részvénytársaság alapítói (részvényesei) tiszteletben tartják.
De - figyelemmel a 3:4. § túlzottan tág értelmezést biztosító szövegezésére - biztosak lehetnek-e a vállalkozások és tulajdonosaik abban, hogy az itt olvasható értelmezés megegyezik majd a jogalkalmazó bíróságok álláspontjával?
Egy még hatályba sem lépett törvény módosítására jogot tisztelő szakember természetesen nem tesz javaslatot. (Szégyenletesnek tartom, hogy a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági vonatkozású jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény az új Ptk. részvényjogi szabályozását - több mint fél évvel a kódex hatályba lépése előtt - ez év nyarán módosította, és bevezette a nehezen értelmezhető ún. átváltozó (sic!) kötvény fogalmát.) Alábbi javaslatom tehát olyan felvetésként értékelhető, amely hangsúlyozottan csupán távlatilag ajánl alternatív megoldást az új Ptk. jelenleg hatályos 3:4. § (3) bekezdésének helyébe.
Véleményem szerint érdemes lenne fenntartani a diszpozitív szabályozási szemléletet azzal, hogy a tagokat (részvényeseket) csak akkor nem (!) illetné meg a törvényi előírásoktól való eltérés joga - értelemszerűen a létesítő okirat tárgykörébe tartozó kérdésekben -, ha azt törvény kifejezetten megtiltja. (A tiltást a Ptk. éppúgy kimondhatná, mint más - így a köztulajdonnal való gazdálkodásra irányadó sajátos szabályokat megállapító - törvény.) Explicit tiltás hiányában a létesítő okiratban a tagok (részvényesek) jogosultak lennének eltérni a törvényben rögzített szabályoktól azzal, hogy ennek során ők sem hagyhatnák figyelmen kívül az új Ptk. Első Könyvében nevesített alapelveket. Ha tehát a gazdasági társaság tagjai a társasági szerződésben megsértik a joggal való visszaélés generális tilalmát, úgy e körülményre a jogaiban sértett fél hivatkozhatna.
A megengedő jellegű szabályozás erősítése a törvényelőkészítő munka során fokozott gondosságot igényelne a jogalkotótól. Ez azonban "megtérülne" utóbb: a piaci szereplők biztosak lehetnének abban, hogy kifejezett tiltó előírásba nem ütköző szabályozási megoldásaik - ha elnyerik a tagok (részvényesek) többségi támogatását - megvalósíthatóak (jogilag kikezdhetetlenek) lesznek. ■
Visszaugrás
