Megrendelés
Gazdaság és Jog

Fizessen elő a Gazdaság és Jogra!

Előfizetés

Pázmándi Kinga: Jog és gazdaság - gazdaság és jog (GJ, 2021/11-12., 1. o.)

Minőségcélok, tények és tervek

Kedves Olvasó!

A 2021-es évet azzal indítottuk, hogy számot adtunk arról az útról, amelyet a lap a minőség és hagyomány jegyében a megújulás terén az utóbbi években bejár. Klasszikus keretes szerkezetben, azaz valami ilyesmivel is érdemes zárni az évadot.

Furcsa, nehezen tervezhető időket élünk.

A Covid-19 - saját jelentésén messze túlmutatva - a mindennapjainkat átalakító, meghatározó jelenséghalmazzá formálódott. A pandémia görög eredetű szó, eredeti jelentése szerint "általános, több országra kiterjedő járvány", a szóelemek azonban (pan, azaz 'minden' és 'démosz', ami annyit tesz: 'nép') jóval többet sejtetnek. Olyasmit, ami a világ "minden népére" kihat, és ez a Covid-19 világjelenségre nagyon is igaz. Nem szorul magyarázatra, miről is van szó, hiszen ez a furcsa bezártság, amely különös módon - a globális online világba kényszerülve - határtalanság is egyúttal, az élet minden hétköznapi és emelkedett szférájában meghatároz bennünket. 2020-ban is "hibrid" életet éltünk, hol jelen vagyunk, hol nem a minket körülvevő világban, és a változó körülményekhez, szabályokhoz való állandó alkalmazkodás kényszere talán adott is, nem csak elvett.

Az "egyensúly" és az "egyensúly megtartásának képessége" - ahogyan a szolidaritás vagy az empátia fogalma is - új értelmet nyert, legyen szó közösségről, munkáról, magánéletről vagy éppen gazdaságról, jogról.

A Gazdaság és Jog egy olyan, határterületen mozgó jogterület egyik hazai vezető lapja, melynek nem titkolt célja, hogy céltudatosan érvényesítse ezt a határterületi szemléletet. A jog felől közelítsen gazdasági kérdések vagy épp fordítva: a gazdaság felől közelítsen jogi kérdések felé. Fontos és értékes szinergia ez, a gazdaságból származó szempontok és tudás inspiráló és megtermékenyítő. Számos hasznos hozadéka van annak, ha vállaltan így gondolkodunk; nemcsak a jogi témák feldolgozása, de a lap pozicionálása során is. A tudástársadalomban - akár az akadémiai, akár a felsőoktatási szférát nézzük - éppen úgy, ahogyan a társadalmi valóság számos területén (így hangsúlyosan a globalizálódó gazdaságban) egyre inkább az elfoglalt pozíciók, adatalapú rangsorok idejét éljük. Az adatok leírnak bennünket, a mérések és - meghatározott szempontok által árnyalt - elemzések minősítenek. Lehet ezt szeretni vagy nem szeretni, lelkesen pártolni vagy protestálni ellene, a tény ettől tény marad. Az MTA tudománymetriai adatai szerint a Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) több mint hétszáz jegyzett, a Gazdaság és Joghoz köthető cikket tartalmaz, számos - a tanulmányok jogtudományi hatását jelző - több száz hivatkozással. A Gazdaság és Jog az MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztály hazai folyóiratainak (GJO-lista) hivatkozásalapú rangsorában 2021-ben újabb tizennyolc ranghelynyit lépett előre, ami nagyon jó hír. A GJO mintegy háromszáz, ezen belül több mint kétszáz aktív (!) szakfolyóiratot tartalmazó indexált hazai folyóiratlistáján belül - ha a tanulmányokra hivatkozó, független idézők száma alapján kialakult helyezést nézzük - a Gazdaság és Jog a huszonnyolcadik helyen áll, azaz a GJO-lista felső 10%-ába tartozik.

Láthatóvá válni - legyen az bármilyen piac - nem egyszerű, de a láthatóságot elegánsan megtartani talán még nehezebb. A közgazdászok erre - nagyon leegyszerűsítve - azt mondják, hogy helyesen kell megválasztani a "minőségcélokat", azaz elemezni, azonosítani és javítani a hibákat, és jobbítani mindazon, amin szükséges (és lehetséges).

2022-ben is azt tervezzük, hogy elemzünk, javítunk (amin szükséges), fejlesztünk és építkezünk (ha lehetséges). A hasonló európai minták alapján 2022-től kéthavi megjelenéssel jelentkezünk majd, azaz - a bevált - dupla számok módszerét alkalmazzuk.

A szakmai lapkiadásban népszerű tematikus számoknak is helyet biztosítunk a jövőben is, és vendégszerkesztők felbukkanásával is számolhatnak az olvasók. Mindezzel a lapnak az aktualitásokra való gyors reflexiós képességét és szakmai színességét szeretnénk biztosítani, fenntartani, és ha lehetséges, fejleszteni is.

2021-ben már tetten érhető volt az a szerkesztői törekvés, hogy - a státuszjogi szemle mellett - feszes és szemléletes írásokon keresztül bírói döntések elemzésével a magánjog gyakorlatába ilyen módon is betekintést nyújtsunk.

A gazdaságtudományok modern kori topikjai közül a minőségfejlesztésben használt az egyik leggyakoribb módszertan a "vevő hangjának" azonosítására. Lázas együtt gondolkodás készíti elő a célközönség valós érdeklődésének megfelelő tartalomgyártás helyes módszertanát, annak lehetséges mikéntjeinek megtalálását, beépítését a lapszerkesztésbe. Elkötelezetten tervezzük, hogy - ha a lehetőségek engedik - ez ügyben akár progresszív ötletekkel is előállunk.

Megújulás nélkül nincs valódi hagyománytisztelet, folyamatos önreflexió nélkül nincs minőség. Reméljük, hogy ezzel Önöknek is újabb érvet szolgáltatunk arra, hogy minket olvassanak.

Budapest, 2022. január

Pázmándi Kinga főszerkesztő ■

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére