A kötelesrészre vonatkozó spanyol szabályozással foglalkozó tanulmányom korábbiakban megjelent része a spanyol polgári törvénykönyv, a Código Civil pozitív normáit helyezte a központba bemutatván többek között a kötelesrészre jogosultak körét, a kötelesrész mértékét, alapját, érinthetetlenségét, elvesztésének - a kitagadásnak - eseteit. Ezen jogintézmény azonban egyes spanyol Autonóm Közösségekben (Comunidad Autónoma) eltérő szabályozást nyert, így jelen keretek között érdemes megvizsgálni, hogy a Código Civil normái miként élnek együtt ezekkel a jogszabályokkal, milyen kapcsolódási pontok léteznek, illetve milyen hatással lehetnek azok a Código Civil esetleges reformjára nézve.
Kiindulópontként leszögezhető, hogy ezeken a saját polgári jogi normák (derechos forales) megalkotására és alkalmazására kiváltsággal rendelkező területeken a fejlődés iránya a Código Civil szabályozásánál nyíltabb szisztémák felé vezetett, mivel valamennyi törvényhozás az örökhagyó számára nagyobb szabadságot biztosít a vagyonáról való rendelkezés tekintetében, bár többségében elismerik a leszármazók, felmenők és a túlélő házastárs kötelesrészre való jogosultságát.[1] Csupán két területen találkozhatunk az örökhagyó abszolút rendelkezési szabadságával: Baszkföld azon városaiban és falvaiban, ahol a Fuero de Ayala van hatályban, valamint Navarrában.
Habár a kötelesrész jelenlegi koncepciója alapvetően megegyezik a különböző öröklési szabályrendszerek anyagi jogaiban az egyes Autonóm Közösségekben, a pozitív normák szintjén viszont lényegi eltérések mutatkoznak, mivel nem egységes a megközelítés, különböző aspektusok érvényesülnek. Némelyik rezsim a kötelesrészre jogosultak körét kiterjeszti a családtagok különböző kategóriájára (a spanyol polgári törvénykönyvben ezek a leszármazók, felmenők, és a túlélő házastárs), miközben más korlátozó rendszerekben (pl. az aragóniai szabályozás) kizárólag a leszármazók tartoznak ebbe a körbe. A kötelesrészre jogosultaknak különböző kategóriái léteznek (leszármazó, felmenő, házastárs), és míg egyes csoportok kizárják egymást, mások egymás mellett léteznek, vagy egymással konkurálnak.
A kötelesrész mértéke sem egyezik meg a különböző spanyol szabályozásokban. Vannak rendszerek, ahol kötött a teljes hagyatékhoz viszonyított hányada, függetlenül a kötelesrészre
- 5/6 -
jogosultak számától (Aragónia, Katalónia, Código Civil). Más rendszerekben azonban ezen hányad a kötelesrészre jogosultak számától függően változik, mint pl. a Baleár-szigetek Polgári jogának Kompilációjában. Néhány szabályozási rendszerben a hányad egyenlő az összes kötelesrészre jogosulti csoportra vonatkozóan, mint például a katalán jogban, a spanyol Código Civilben azonban változó az eltérő rokoni fokoknak megfelelően. Egyes szabályok valamennyi kötelesrészre jogosult részére egyéni hányadot juttatnak, míg másokban a kötelesrészt a kötelesrészre jogosultak csoportjának jogosultságaként fogják fel, amely vagy a csoport egyik tagját illetheti meg kizárólagosan, vagy a csoport tagjai között lehet felosztani egyenlő vagy egyenlőtlen mértékben. A fentiek mellett vegyes rendszer is létezik: a Código Civilben a leszármazók kötelesrésze vegyes természetű, hiszen a szigorúan vett kötelesrészi hányad (legítima estricta) egyéni és egyenlő mértékű, míg a másik hányad, az örökrész növelésének (mejora) része kollektív és bármelyik leszármazó részére lehet juttatni.[2] Aragóniában azonban az egész kötelesrészi hányad kollektív, a katalán öröklési kódexben pedig a kötelesrész egyéni és egyenlő mértékű.
Ezen rövid bevezető után a pozitív normák ismertetésére térnék át. Napjainkban Spanyolországban a kötelesrész jogintézménye a következő jogszabályokban került rendezésre:
♦ A spanyol Código Civilben, mely törvénykönyv kizárólagosan alkalmazandó Spanyolország azon területein, ahol nem létezik saját polgári jogi törvény. A kiváltságokkal rendelkező területeken (territorios forales) pedig előírják a Código Civil szabályainak mögöttes alkalmazását. Így rendelkezik a Código Civil 13. § (2) bekezdése, és különböző módokon egyes spanyol Autonóm Közösségek polgári törvénykönyvei is, melyek párhuzamosan érvényesülnek Spanyolország területén, kivéve Katalóniát.
♦ Az Aragóniai törvényhozás által 1/2011. március 22. napján elfogadott Aragóniai Szokásjogi Kódexben, mely az 1/1999. február 24. napi törvényből a halál esetére szóló öröklési eljárásokra vonatkozó rendelkezéseket tartotta fenn, egyúttal hatályon kívül helyezte az 1967. április 8. napján promulgált Aragóniai Polgári Jogi Kompiláció második könyvét. Az aragóniai törvény 1. § (2) bekezdése alapján a Código Civil rendelkezései mögöttes szabályokat jelentenek, kizárólag létező aragóniai normák hiányában és az aragóniai alapelvekkel összhangban alkalmazható.
♦ A Baleár-szigetek Polgári jogának Kompilációjáról szóló 79/1990. szeptember 6-ai törvényben, mely módosította a Baleár speciális Polgári Jogi Kompilációról szóló 5/1961-es törvényt, és amely 1. § (3) bekezdésében szintén a Código Civil mögöttes szabályi jellegét rögzíti.
♦ Az öröklésről szóló 10/2008. július 10-én kelt törvényben, mely a Katalán Polgári Törvénykönyv negyedik könyvét képezi. A törvény céljáról szóló rendelkezés megállapítja, hogy a törvény a katalán öröklési jog autonóm, teljes és átfogó normáit tartalmazza,
- 6/7 -
a Kompiláció 1. § értelmében kizárt a Código Civil közvetlen vagy mögöttes szabályként való alkalmazása Katalóniában.
♦ A Galíciai Polgári Jogról szóló 2/2006. évi törvényben, melynek 3. §-a kimondja, hogy a Código Civil és egyéb közös polgári jogi szabályok a galíciai szokásjog és polgári jogi törvények hiányában alkalmazhatók, feltéve, hogy azok a normák nem ellenkeznek a galíciai jogi szabályozás alapelveivel.
♦ Az 1/1973. március 1-jei törvényben, mellyel Navarra Polgári Jogi Kompilációja került elfogadásra és amelyet módosított az 5/1987-es Szokásjogi Törvény. Ez utóbbi úgy rendelkezik, hogy a Código Civil a Kompiláció és a navarrai joghagyomány mögöttes szabályaként alkalmazandó, de csak azokban az esetekben, amikor azt a törvény kifejezetten előírja.
♦ A Baszkföld Polgári Szokásjogáról szóló 3/1992. július 1-jei törvényben. A törvény meghatározza területi hatályát és a Código Civil szubszidiárius jellegét rögzíti. A Código Civil kötelesrészre vonatkozó rendelkezései azonban közvetlenül alkalmazandók a Gipuzkoához tartozó területeken, Álavában ott, ahol a Fuero de Alaya nem alkalmazandó, és Bizkaia azon területein, mely a törvény 6. § (9) bekezdésében nem került kizárásra.
A Spanyolország területén hatályban lévő kötelesrészt szabályozó jogszabályok ismertetését követően áttérnék az egyes Autonóm Közösségekben (Comunidad Autónoma) hatályban lévő polgári joganyag kötelesrészre vonatkozó rendelkezéseinek bemutatására.
Az aragóniai szabályozás a kötelesrészt kollektív jogosultságként értelmezi, azt bármely leszármazóra lehet hagyni rokoni foktól függetlenül, azonban azzal a feltétellel, hogy ezeket határozottan meg kell jelölni. Nincsen más kötelesrészre jogosult csoport, csak a leszármazóké, akik részére a hagyatéki vagyon fele van kijelölve, és a szabályozás koncepciója a Código Civilt követi a kötelesrész természetét illetően, amikor azt pars bonorumként kezeli.
Az aragóniai jog legfőbb nóvuma, hogy kollektív kötelesrészt intézményesít és széles lehetőséget biztosít az örökhagyó számára, hogy azt a kötelesrészre jogosultak csoportján belül elossza, akár az összes leszármazó között egyenlő részben, akár egyenlőtlenül, sőt akár kijelölve közülük egyet, még olyan személyt is, aki a legtávolabbi rokoni fokban van az örökhagyótól. Ezen rendszer eredete az aragóniai II. Jakab által 1307-ben összehívott gyűlésre vezethető vissza, ahol a bárók, nemesek, katonák azt kérelmezték, hogy ne legyenek a szigorú egyenlőséghez kötve gyermekeik kötelesrésze tekintetében, hogy vidéki birtokaikat jobb állapotban lehessen fenntartani. Ezt a relatív szabadságot 1311-es Fuero de Daroca kiterjesztette a polgárokra is.[3]
- 7/8 -
Az aragóniai Kódex szerint, ha az örökhagyó a kollektív kötelesrész tekintetében nem rendelkezett volna, akkor azt úgy kell értelmezni, hogy az örökhagyóval közelebbi rokonsági fokban lévő kötelesrészre jogosultak között kell egyenlően elosztani: tehát a gyermekek között, illetve valamelyik gyermek idő előtti elhalálozása, jogszerű módon történő kitagadása esetén, ezek leszármazói között fejenként egyenlő részben.
A Baleár-szigetek Polgári Jogának Kompilációjáról szóló jogszabály teljes mértékben eltérő szabályozást tartalmaz egyrészről Mallorca és Menorca, másrészről Ibiza és Formentera szigetére nézve. Ez az eltérés nemcsak a kötelesrészre jogosultak személyében figyelhető meg, hanem a kötelesrész jogi természete is abszolút eltér a szigeteken. Mallorcán és Menorcán a kötelesrész, mint pars bonorum került intézményesítésre a törvény 48. §-a értelmében. Itt a kötelesrész a megörökölt vagyon része, melyet a hagyatéki vagyontárgyakkal kell kielégíteni (bár megengedett a készpénzben történő kiegyenlítés is), és amelyet az örökhagyó bármilyen jogcímen juttathat részükre. Ezzel szemben a törvény 81. §-ában szabályozott kötelesrész Ibizán és Formenterán pars valoris bonorum, vagyis valamennyi hagyatéki vagyont érintő dologi teherrel biztosított kötelmi igény. A követelhető hányad tehát ezeken a szigeteken értékben meghatározott és azt vagyontárgyakban vagy pénzben lehet konkretizálni.[4]
A kötelesrészre jogosultak sem esnek egybe ezeken a szigeteken, amíg Mallorcán és Menorcán a gyermekeket és leszármazókat, a szülőket és a túlélő házastársat ismerik el annak, Ibizán és Formenterán a házastárs nem minősül kötelesrészre jogosultnak.
Megegyezik a szabályozás abban a tekintetben, hogy a kötelesrész változó mértékű a gyermekek számától függően. Ha négy vagy kevesebb gyermek maradt az örökhagyó után, akkor a kötelesrész a hagyaték egyharmad részét éri el, míg ha négynél több gyermek maradt, akkor a felét.
Mallorcán és Menorcán a szülőket a törvény 43. és 44. §-a kötelesrészre jogosultként ismeri el a hagyaték egynegyed része tekintetében. Házasságból született gyermek esetében a szülei kötelesrészre jogosultak, örökbefogadás esetén az örökbefogadó szülőt kell annak tekinteni. Abban az esetben, ha ezek a szülők konkurálnak egymással, akkor a kötelesrészt felefele részben kell megosztani közöttük, ha valamelyik szülő elhalálozna, akkor ezzel a túlélő társa része növekszik.[5]
Mallorcán és Menorcán a túlélő házastárs kötelesrészre jogosult, amennyiben ténylegesen vagy jogerős döntés alapján nem él külön az örökhagyótól, kötelesrészének mértéke pedig a hagyatéki vagyon feléig terjedő haszonélvezeti jog, ha gyermekek is maradtak. Ha szülők maradtak, akkor a haszonélvezeti jog a hagyaték kétharmadán illeti meg, más esetekben az egész hagyatékra vonatkozik a haszonélvezeti jog.
- 8/9 -
A katalán szabályozásban a kötelesrészre jogosult egy törvényileg meghatározott juttatásra jogosult, mely vagyoni értéket képez, és bármilyen jogcímen kielégíthető. A kötelesrészt közvetlenül a törvény 351. §-a biztosítja, nincs szükség külön elfogadásra. A kötelesrészre jogosult nem örökös, nem felel a hagyatéki tartozásokért, hanem arra van jogosultsága, hogy a végrendeleti juttatáskor figyelembe vegyék, illetve a végrendeletben említésre kerüljön. Beszámítható vagyon hiányában, vagy ha a végrendeletben nem történt említés róla, akkor a kötelesrészre jogosult a kötelesrészét követelheti. A törvényben meghatározott kivételekkel, csak az a kötelesrészre jogosult leszármazó kérheti a végrendelet érvénytelenségének megállapítását, akit az örökhagyó mellőzött végrendeletében (367. §).
Az örökös személyesen felel a kötelesrész kielégítéséért, mégpedig saját vagyonával. A kötelesrészre jogosult nem követelheti közvetlenül a vagyontárgyakat, tulajdoni igényt nem támaszthat. A kötelesrészt Katalóniában kötelmi jogi igényként szabályozzák, mint pars valoris-t, és a hagyaték értékének egynegyedéig terjed[6], függetlenül a kötelesrészre jogosultak számától és a rokonsági foktól (355-356. §). Minden esetben individuális, nem létezik a kötelesrészre jogosultak között növedékjog.
Katalóniában a kötelesrészre jogosultak elsősorban a gyermekek, illetve az örökhagyó előtt elhalálozott, törvénynek megfelelően kitagadott vagy érdemtelen gyermekek leszármazói, ezeknek hiányában a szülők, a többi felmenő azonban nem minősül kötelesrészre jogosultnak. A túlélő házastárs konkurál mind a két kötelesrészre jogosulti csoporttal, és amennyiben nem rendelkezik a megfelelő anyagi helyzettel, az aktív hagyatéki vagyon egynegyedére tarthat igényt szükségletei kielégítése érdekében. Ennek meghatározásakor viszont figyelembe kell venni az együttélés során fenntartott életszínvonalat, egészségi állapotát és a hagyatéki vagyont is (452. §).
A galíciai szabályozás a katalánnál világosabban fogalmaz a Galíciai Polgári Jogról szóló törvény 240. és 249. §-aiban amikor akként rendelkezik, hogy a kötelesrészre jogosultak az örökhagyó által bármilyen jogcímen juttatott vagyoni juttatásra jogosultak olyan formában, ahogyan azt a törvény meghatározza, és a kötelesrészre jogosultaknak nincs tulajdoni igényük a kötelesrész követelésére, hanem hagyatéki hitelezőknek kell őket tekinteni. Ugyancsak a katalán szabályozáshoz hasonló, hogy a kötelesrész mértéke az örökhagyó halála pillanatában meglévő hagyaték értékének egynegyed része, melyből előzetesen levonásra kerülnek az örökhagyó tartozásai, ápolásának, eltemetésének költségei, illetve betudásra kerülnek az örökhagyó által nyújtott ajándékok. Galíciában kötelesrészre jogosultak a gyermekek, illetve az örökhagyó előtt elhalálozott, törvénynek megfelelően kitagadott vagy érdemtelen gyermekek leszármazói, továbbá a túlélő házastárs, ha az életközösség nem szakadt meg közöttük (253. §).
- 9/10 -
Habár a Navarra-i Polgári Jogi Kompiláció elismeri a meghatározott örökösök részére juttatott kollektív kötelesrész intézményét, a valóságban azonban ez puszta formális juttatást jelent, a törvény 267. §-a szerint nincs követelhető vagyoni tartalma, pusztán signum exheredationisként értelmezhető.[7] Ennek ellenére a navarrai jogalkotó elismeri a túlélő házastárs javára az úgynevezett törvényes haszonélvezeti jogot az örökhagyó halála pillanatában meglévő valamennyi dolgon és jogon.
A baszkföldi polgári jogról szóló törvény három eltérő szabályozási rendszert foglal magában.[8] A Código Civil rendelkezéseit a Gipuzkoára vonatkozó eltérésekkel a caseríokra[9] vonatkozóan, a Fuero de Bizkaia-t, mely a germán fenntartás intézményét alkalmazza és a Fuero de Ayalát, amely a teljes rendelkezési szabadság elvét teszi magáévá.
Bizkaiában, ahol saját szokásjog (Fuero) van hatályban, a kötelesrészre jogosult személye kiválasztható a rokonsági fok szerinti csoportot figyelembe véve. A baszk szokásjog kötelesrésze úgy határozható meg, mint az örökhagyó vagyonának hányada, tehát hagyatéki vagyontárgyak képezik. Ennek ellenére a kötelesrész túllépése szükségtelenné teszi annak a kérdésnek a felvetését, hogy milyen jogcímen kapták a kötelesrészt, melynek mértéke négyötöd rész és csak egynegyed rész marad szabad rendelkezésre, ha nem nemzetségi vagyontárgyakról van szó. A Bizkaiában érvényesülő kötelesrész másik különlegessége ennek az elvnek az együttélése a nemzetségi elvvel (troncalidad), mely az élők közötti és a halál esetére szóló viszonyokat is érinti. Ez olyan szisztéma, amely a vagyontárgyak származását követi, ha az örökhagyó bizkaiai születésű volt, független attól, hogy a halál pillanatában hol élt. A nemzetségi elv a kötelesrész és más öröklési jogi alapelv korlátját képezi és a vagyon családi jellegének védelmeként érvényesül (17. §). A bizkaiai jog egyik legérdekesebb attribútuma, hogy a kötelesrészre vonatkozó szabályozás figyelembe veszi a nemzetségi öröklést.[10] Szükségszerű örökösöknek minősülnek a leszármazók (örökbefogadottak szintén), másodsorban a felmenők a nemzetséghez tartozó vagyontárgyak tekintetében, továbbá annak a felmenője, akitől a nemzetségi vagyontárgy származik, illetve ennek hiányában negyedíziglen a nemzetségi oldalági örökösök. A túlélő házastársat haszonélvezeti jog illeti meg.
Ahol a Fuero de Ayala[11] a hatályos jog, ott nem létezik materiális kötelesrész és tulajdonképpen formális sem a jogszabály legutóbb módosított 135. §-a alapján. A Fuero de Ayala a végrendelkezés, meghagyás, ajándékozás útján való rendelkezés szabadságát ismeri el, az örökhagyónak teljes szabadsága van abban a tekintetben, hogyan szeretné a hagyatékot megosztani.
- 10/11 -
Ahogy arra korábban utalás történt, a fent részletesen taglalt Autonóm Közösségek anyagi jogában megfigyelhető, hogy a kötelesrészre vonatkozó szabályozás az örökhagyó rendelkezési jogát kisebb mértékben korlátozza, illetve egyes területeken ez a rendelkezési jog korlátlan. Ezen okból kifolyólag a mai spanyol közjegyzőség berkein belül a közelmúltban több alkalommal felmerült az igény a Código Civil kötelesrészre vonatkozó rendszerének módosítására vonatkozóan. A Madridi Közjegyzői Kamara által 2009. május 21-én rendezett szakmai konferencia is napirendre tűzte a kérdést, illetve spanyol közjegyzői periodikákban is olvashatók cikkek e tárgykörben.
Roberto Blaquer Uberos felhívta a figyelmet arra, hogy a közelmúltban Európában három reform is született a kötelesrészre vonatkozó szabályozás kapcsán, mégpedig a holland, francia és német jogban. Hollandiában felhagytak a fenntartás intézményének hagyományos francia mintájával, és a kötelesrész német modelljéhez igazodtak, amikor azt kötelmi jogi igényként intézményesítették, jelentősen csökkentve ezzel a kötelesrészre jogosultak jogosultságait. Németországban a reformot a Német Alkotmánybíróság 2005. április 19-ei határozata befolyásolta, amelyben kinyilvánították, hogy a kötelesrész alkotmányos védelemben részesül, ily módon véget vetve annak az egyes szakemberek által erősen támogatott gondolatnak, hogy a kötelesrész intézményét el kellene törölni. A német reform sem a kötelesrész mértékét, sem a kötelesrészre jogosultak körét nem érintette, kizárólag a kitagadás okait szándékozott bővíteni és rugalmasabbá tenni, illetve azon személyek részére igyekezett jogosultságokat biztosítani, akik az örökhagyó megfelelő ellátásáról gondoskodnak. Franciaországban a kötelesrészt - melynek itt fenntartás (reserva) a terminológiája - erős kritikák érték, és a jogintézmény a 2006. évi reform által jelentős változáson esett át. Megszüntették a felmenők kötelesrészét, melyet gazdasági nézőpontból kontraproduktívnak minősítettek. A leszármazók kötelesrészre való jogosultságát fenntartották, viszont számos módosításon esett át az is, különösen az öröklési szerződés német jogban meglévő intézményének átvételével.
A fenti európai megoldásokkal szembesülve spanyol szakmai körökben rámutattak, hogy a Código Civil kötelesrészre vonatkozó rendszere - kisebb módosításoktól eltekintve -annak 1889-es kihirdetésétől kezdve szinte változatlan, vagyis jogalkotási nézőpontból a kötelesrész érinthetetlennek tűnik. A XXI. század spanyol társadalmának karaktere azonban teljes mértékben eltér a XIX. századétól, különösen az élethossz és a családi formák sokszínűsége szempontjából. Spanyolországban a várható élettartam az utóbbi száz évben megduplázódott, vagyis a Código Civil hatályba lépésekor az emberek átlagban ötven éves koruk előtt elhaláloztak, jelenleg pedig egyáltalán nem ritka a közel száz éves életkor sem. Ez a fejlődés és demográfiai panoráma közvetlenül érinti a család összetételét és formációját, ezen keresztül pedig az oktatási rendszert, a lakáspiacot és a népesség egészségügyi szükségleteit is. Más európai családokhoz hasonlóan a spanyol családok struktúrája is hatalmas változáson ment keresztül a spanyol polgári törvénykönyv legutóbbi, a házasság felbontásáról
- 11/12 -
szóló rendelkezéseinek módosítása óta. Drasztikusan megnőtt a válások száma, a házasságkötések száma visszaesett, és a különböző élettársi közösségek elterjedése figyelhető meg.
A mai spanyol jogirodalomban a fentiekre tekintettel több szerző és közjegyző - többek között Pablo Gutiérrez-Alviz y Conradi[12] - is azt a következtetést vonta le a jövőre nézve, hogy bár a kötelesrész intézményének megszüntetése vagy meg nem szüntetése tekintetében nem kívántak állást foglalni, de azt megállapították, hogy a Código Civil kötelesrészt szabályozó rendszere jelentős módosításokra szorul. A megvizsgált külföldi példák mellett a kötelesrész szisztémájának a társadalmi realitásokhoz való igazításához jó például szolgálhat a Galíciai Polgári Jogról szóló 2/2006. törvény is.
Jelenleg a témával foglalkozók a következő módosítások átvételét látnák megnyugtatónak. Elfogadhatónak tartják egyrészt a felmenők kötelesrészének eltörlését abban az esetben, ha túlélő házastárs is maradt. A leszármazók kötelesrészének mértékét leszállítanák a hagyaték egynegyed részére, az örökrész növelése (mejora) intézményének az eltörlésével, ugyanis az elfogadott álláspont szerint az nagymértékben bonyolítja az öröklési viszonyokat. Ez a jogintézmény, mely a spanyol jog sajátossága, teljes mértékben szükséges volt, amikor a kötelesrész mértéke még négyötöd részre terjedt ki, mint a Código Civilt megelőző szabályozásban vagy a jelenleg hatályos normák szerinti kétharmad rész esetén, viszont az egynegyed rész tekintetében már szükségtelennek látják. További javaslatként merült fel a kötelesrész intézményesítése kötelmi jogi igényként, továbbá a kötelesrész kielégítésének későbbi időpontra halasztásának lehetősége, mely nemcsak a gazdasági társaságok egy kézben való megőrzése, hanem a családi lakóhely, illetve más különösen érzékeny vagyoni elemek megőrzése érdekében lehet szükséges. Szintén felmerült az öröklési szerződés elfogadásának, a kitagadás okainak bővítése és rugalmasabbá tétele, és a túlélő házastárs jogosultságai kiszélesítésének gondolata a közösen lakott ingatlan tekintetében.
Végezetül említést érdemel, hogy a rendelkezési szabadság liberalizálásának irányába mutathat az Európai Parlament és a Tanács 650/2012. számú EU rendelete[13], melyet 2012. július 4-én fogadtak el. A joganyag a határokon átnyúló öröklési ügyek rendezésének új eszköze, mely az európai állampolgárok részére biztosítja akár harmadik államok anyagi jogi szabályainak alkalmazását a nemzetközi örökösödési ügyekben. Ezek az új normák azon személyek öröklési ügyeiben lesznek alkalmazandók, akik 2015. augusztus 17. napja után haláloznak el. A Rendelet II. fejezetében meghatározott joghatósági szabályai a bíróságokat kötnék, a bíróság fogalmát pedig kiterjesztően kell értelmezni, vagyis ide tartoznak a bíróságokhoz hasonló igazságügyi feladatokat ellátó közjegyzők is. A joghatóság általános kapcsolóelve az örökhagyó halála előtti szokásos tartózkodási helye azzal, hogy kivételes esetben megengedett azon jog alkalmazása, amellyel az örökhagyó nyilvánvalóan szorosabb kapcsolatban állt. A Rendelet megengedi az állampolgárság szerinti jog választását,
- 12/13 -
amennyiben tehát valaki egyszerre több állampolgársággal is rendelkezik, bármelyik jogot választhatja. Az előbb említett joghatósági szabályok pedig az örökhagyó számára elméletben akár lehetőséget biztosíthatnak egy enyhébb kötelesrészre vonatkozó szabályozás megválasztására is.
Felhasznált irodalom és forrásjegyzék
María Mercedes Bermejo Pumar: Legítimas, Instituciones de derecho privado Tomo V Sucesiones Volumen 3 Las atribuciones legales, Civitas, 2005.
Eva María Polo Arevalo: Concepto y Naturaleza Jurídica de la Legítima en Derecho Sucesorio Español: Precedentes y Actualidad, Madrid, 2013.
Alfredo Sánchez-Rubio García: La Legítima, En: Manual de derecho civil aragonés, Zaragoza, 2008.
Roca Sastre, R.M.: Heredero vitalicio sin disposición de la herencia para después de su muerte, Estudios sobre sucesiones. Tomo II., Madrid, 1981.
Horacio Galicia Aizpurua: Legítima y troncalidad: la sucesión forzosa en el derecho de Bizkaia, Valencia, 2002.
Celaya Ibarra: El apartamiento en el Fuero y en la Compilación de Derecho civil de Vizcaya, 1959.
El notario del siglo XXI., marzo-abril 2009/No 24.
Código civil (spanyol Polgári törvénykönyv) vonatkozó rendelkezései /Real Decreto de 24 de julio de 1889, disponiendo la publicación en la Gaceta de Madrid de la edición reformada del Código Civil/
1/2011. március 22. napján elfogadott Aragóniai Szokásjogi Kódex /Decreto Legislativo 1/2011, de 22 de marzo, del Gobierno de Aragón, por el que se aprueba, con el título de Código del Derecho Foral de Aragón/
79/1990. szeptember 6-ai törvény a Baleár-szigetek Polgári jogának Kompilációjáról /Decreto Legislativo 79/1990, de 6 de septiembre, por el que se aprueba el Texto Refundido de la Compilación del Derecho Civil de las Islas Baleares/
10/2008. július 10-én kelt törvény az öröklésről, mint a Katalán Polgári Törvénykönyv negyedik könyve / Ley 10/2008, de 10 de julio, del libro cuarto del Código civil de Cataluña/
2/2006. évi törvény a Galíciai Polgári Jogról /Ley 2/2006, de 14 de junio, de derecho civil de Galicia/
1/1973. március 1-jei törvény Navarra Polgári Jogi Kompilációjáról /Ley 2/2006, de 14 de junio, de derecho civil de Galicia/
3/1992. július 1-jei törvény Baszkföld Polgári Szokásjogáról /Ley 3/1992, de 1 de julio, del Parlamento Vasco, del Derecho Civil Foral del País Vasco/
Európai Parlament és a Tanács 650/2012. számú EU rendelete az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről (HL L 201., 2012.7.27., 107. o.)■
JEGYZETEK
[1] Eva María Polo Arévalo: Concepto y Naturaleza Jurídica de la Legítima en Derecho Sucesorio Español: Precedentes y Actualidad, Madrid, 2013., 351.p.
[2] Alfredo Sánchez-Rubio García: La Legítima, En: Manual de derecho civil aragonés, Zaragoza, 2008., 569.p.
[3] María Mercedes Bermejo Pumar: Legítimas, Instituciones de derecho privado Tomo V Sucesiones Volumen 3 Las atribuciones legales, Civitas, 2005. 127.p.
[4] María Mercedes Bermejo Pumar: Legítimas, Instituciones de derecho privado Tomo V Sucesiones Volumen 3 Las atribuciones legales, Civitas, 2005. 128.p.
[5] Eva María Polo Arévalo: Concepto y Naturaleza Jurídica de la Legítima en Derecho Sucesorio Español: Precedentes y Actualidad, Madrid, 2013., 361.p.
[6 IV. Pedro aragóniai király (1336-1387) és Barcelona grófja által 1343-ban Barcelona városa részére kiadott rendeletben került először így szabályozásra.
[7] Roca Sastre: Estudios de Derecho privado, vol. II. 132.p.
[8] Horacio Galícia Aizpurua: Legítima y troncalidad: la sucesión forzosa en el derecho de Bizkaia, Valencia,
[2002., 295-324.p.
[9] Baszkföldön elterjedt tradicionális építkezési forma, vidéki lakóhely, ahol főként mezőgazdasági termelést folytatnak.
[10] Celaya Ibarra: El apartamiento en el Fuero y en la Compilación de Derecho civil de Vizcaya, 1959. 432.p.
[11] A Fuero de Ayala a XIV. századból származik, és személyi hatálya csak Amurrio, Okondo, Aiara és Mendieta városok, valamint Retes de Tudela, Santa Coloma és Sojoguti falvak lakosaira terjed ki.
[12] Pablo Gutiérrez-Alviz y Conradi: La legítima no es intocable, El notario del siglo XXI., marzo-abril 2009/ N°24.
[13] Európai Parlament és a Tanács 650/2012. számú EU rendelete az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről (HL L 201., 2012.7.27., 107. o.)
Visszaugrás
