Bódig Mátyás Jogelmélet és gyakorlati filozófia, Sólyom László Pártok és érdekszervezetek az alkotmányban, a NEKI Esélytelenül, a TASZ Intravénás droghasználat és közegészségügy, valamint Lawrence Lessig Free Culture című könyvének ismertetése
Megjelent a magyar jogelmélet legnagyobb könyve. A jelző nemcsak a mű terjedelmére vonatkozik, hanem a tartalomra is. Bódig Mátyás az utóbbi évek magyar jogelméletének legaktívabb és leginvenciózusabb szerzője. Most megjelent kötetét talán Horváth Barna Angol jogelméletéhez vagy az elmúlt időszak egyik alapművéhez, Peschka Vilmos A modern jogfilozófia alapproblémái című könyvéhez lehet hasonlítani. Mindhárom monográfiának az a célkitűzése, hogy bevezesse a magyar olvasókat a kortárs jogelmélet olyan vitáiba, amelyek szerte a világban alapvetően meghatározzák a különböző jogfelfogásokat, de nálunk még kevésbé ismertek. Azt, hogy van mit bepótolni, jól jelzi, hogy Bódig tulajdonképpen három könyvet jelentetett meg egyszerre. Egyet a módszertani pozitivizmusról, Hart jogelméleti programjáról és annak sorsáról, egy Dworkin-monográfiát és saját jogelméleti módszertani koncepcióját.
Ahogy a fenti témák is jelzik, a könyv jogelméleti módszertani kérdéseket tárgyal. Azt próbálja meg végiggondolni, milyen következménnyel jártak a jogelméletre a XX. századi filozófiában végbement változások, így azt, milyen hatással volt a "nyelvi fordulat" a jogelmélet alapkérdéseire. Nagyon fontos, hogy a nyelvi fordulat által felvetett problémákat nem a jog megismerésével kapcsolatos elméletekkel hozza összefüggésbe, bár ez kézenfekvő lenne, hanem a jogelméletek jellegzetes alapkérdésére, a jog normatív tartalmának elméleti megvilágítására vonatkoztatja, annak a normatív racionalitásnak a felmutatására, amely a jogi érvelés alapját képezi. A filozófia szerepe az elemzésekben, hogy módszertani iránymutatással szolgáljon. Megváltozott az a szerep, amelyet az alapfilozófiai vizsgálódások játszottak a szakfilozófiai diskurzusban: "A nyelvfilozófia mutatta meg a leghatásosabban, hogy nemcsak az ontológiai vagy episztemológiai reflexió hatolhat a nyelvfilozófia mögé, hanem a nyelvfilozófia is az ontológiai, illetve episztemológiai reflexió mögé. Egy olyan jogelmélet, amely nem ontológiai, hanem gyakorlati filozófiai kérdezésből indul ki." Ez a tematikai szál fűzi össze a monográfia "könyveit".
A mű azokat a vitákat mutatja be, amelyek Herbert Hart munkássága nyomán bontakoztak ki az angolszász jogelméletben. A könyv egyik legfontosabb célkitűzése, hogy meggyőzően cáfolja a módszertani pozitivizmus tételeit. A módszertani pozitivisták szerint az alapvető jogi fogalmak kielégítő elméleti megragadása csak egy pozitivista elméletben lehetséges. A jog érvényességére vonatkozó tézisek alátámaszthatók a jog természetére vonatkozó fogalmi elemzés segítségével.
Bódig alapkérdése ennek megfelelően a következő: annak a jogelméletnek, amely a jog alapfogalmi összefüggéseit hivatott megvilágítani, deskriptív vagy igazolási célú (gyakorlati filozófiai) elméletnek kell-e lennie? Válasza pedig: A tartalmi jogelméletet megalapozó konceptuális jogelméletnek gyakorlati filozófiai módszertanra van szüksége, egyfajta interpretatív jogelméletre, amit Bódig normatív internalizmusnak nevez. E szerint úgy juthatunk el a konstitutív jogi fogalmak tisztázásához, hogy az adott fogalmakat úgy értelmezzük, ahogy a jogi gyakorlat résztvevői jogi igények kommunikálására használják. A jog normatív igényei intézmények és címzettek közötti viszonyokban rajzolódnak ki. Ezek a jogi intézmények nyilvános intézmények, a viszony tehát közöttük szükségszerűen politikai. "Amikor a jogelmélet az intézmények és címzettek közötti viszonyt tisztázza, egy politikai kapcsolat tisztázásán munkálkodik. A jog normativitásának tisztázása tehát politikai filozófiai állásfoglalást követel a konceptuális jogelmélettől."
Sólyom László új könyve egy készülő nagy munkát előlegez meg, egy új alkotmánykommentárt. Szerzőtársaival azt tűzte ki célul, hogy a német alkotmánykommentárokat alapul véve írnak alkotmánymagyarázatot. Az alkotmányjog kiépüléséhez ugyanis másodlagos művek is kellenek. A szerző az előszóban nyomatékkal felhívja erre a figyelmet: "Ha az Alkotmány magyarázata programszerűen mellőzi a jogirodalom tárgyalását, s nem elvi szempontokat követ, akkor arra az anyagra szűkül, amiről megelőzően már nyilatkozott az alkotmánybíróság. A még fel nem merült problémákra hiába keresnénk az ilyen művek-
- 157/158 -
ben választ. Az a szándék, hogy a kommentár a gyakorlatot segítse, nem ment fel a magyarázott téma elvi alapkérdéseinek jelzése és teljes joggyakorlatának legalább az áttekintése alól."
A szándék komolyságát hivatott igazolni ez a kötet. A kommentárok formai és tartalmi követelményeit maximálisan betartva, a hazai szakirodalom teljes, a nemzetközi irodalom fontosabb munkáinak felhasználásával értelmezi az Alkotmány 3. és 4. §-át és a hozzájuk kapcsolódó alapvető fogalmakat, intézményeket és joggyakorlatot, a pártok és érdekszervezetek alkotmányos helyzetének legalaposabb magyar elemzést adva ezzel.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a vállalkozás egy ilyen nagyszerű monográfia elkészülte ellenére is ne vetne fel nyugtalanító kérdéseket. Például egyáltalán nem magától értetődő, hogy egy ilyen nagy vállalkozás nem az alapelveket és a dogmatikai kérdéseket tisztázó vagy esetleg vitaindító munkával kezdődik, hanem az alapvető intézményekkel már határozott viszonyba állított szervezetek, a pártok és az érdekszervezetek vizsgálatával. Ha már a német mintákat vesszük alapul, akkor talán joggal kérhetők számon azok az elméleti és dogmatikai viták, amelyek az ilyen nagy munkához szükséges konceptuális teret megteremtik. A szakmai közösségtől elvárható, hogy kidolgozzon egy következetesen érvényesített nézőpontot. Kell hogy legyen valami elképzelésük arról, hogy mit gondolnak az alkotmányról, az alkotmányértelmezésről, az alkotmány alapelveiről, mert ezek a kérdések nagyban befolyásolják azt, hogy az alkotmány paragrafusait és a hozzájuk kapcsolódó alkotmánybírósági gyakorlatot hogyan értékelik és milyen irányba szeretnék orientálni a gyakorlatot.
Ebben a könyvben például kiemelt szerep jut a különböző fogalmak helyes értelmének meghatározásakor a történeti értelmezésnek, vagyis hogy a kerekasztal-tárgyalások idején milyen értelmet tulajdonítottak nekik. (A németek is gyakran hivatkoztak korai határozatokban a herrenchiemsee-i konvent munkájára, amelynek nagy befolyása volt az alaptörvény elfogadott változatára.) De az, hogy a különböző fogalmak meghatározásakor hogyan járunk el, milyen módszert alkalmazunk, nem "pusztán" technikai kérdés. A választásnak tartalmi következményei vannak, s e következmények felől kétséges, hogy a későbbiekben biztosítani lehet egy koherens alkotmányértelmezést a történeti értelmezés ilyen hangsúlyos alkalmazásával.
De vegyünk egy másik példát. Az alkotmány szerint a pártok közreműködnek a népakarat kialakításában és kinyilvánításában. Hogyan értelmezi majd a kommentár a népakarat fogalmával szorosan összefüggő népszuverenitás fogalmát? Hogyan próbál megküzdeni a nép fogalmának értelmezésekor felmerülő politikai filozófiai problémákkal? Nem kerülheti meg azt a problémát sem, hogy a nép fogalmának milyen értelmezései állnak összhangban az alkotmánnyal. Ezek olyan kérdések, amelyek megválaszolását nem lehet a szakmai-elméleti kontextus bizonytalan erőviszonyaira bízni, hanem a kommentár egységes szemlélete kialakításának érdekében érdemes előre tisztázni. Az, hogy az alkotmány pártokra és érdekszervezetekre vonatkozó szakaszai szorultak először magyarázatra, kétségessé teszi, hogy ezek a tisztázó viták lezajlottak-e egyáltalán.
Ha az előszó nem támasztott volna az eljövendő (első igazi) kommentár ígéretével ilyen elvárásokat, akkor nem lenne helyük ezeknek a kételyeknek, s mint egy ragyogó, hiánypótló monográfiát kellene ünnepelnünk a könyvet. De így marad a hálátlan nyugtalanság, és aggódva keressük az egészet ebben a töredékben.
A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) újabb kötete a munkavállalókat érő faji megkülönböztetés problémájának feltárását próbálja meg elősegíteni. Magyarországon faji alapon történő hátrányos megkülönböztetés elsősorban a romákat érinti. A kötet az iroda az elmúlt tíz évben szerzett tapasztalatait dolgozza fel.
A magyar alkotmányos demokrácia alapja, hogy a közösség tagjai egymást egyenlő méltóságú tagokként fogadják el benne. Ez az egyenlőség leggyakrabban a romákkal szemben sérül. A munkaerőpiacon történő faji megkülönböztetés problémái egyrészt abban rejlenek, hogy a megkülönböztetés tényét nehéz bizonyítani. Ezen próbál segíteni az iroda a teszteléses módszer alkalmazásával. Ennek lényege, hogy a panaszossal azonos kisebbségi csoporthoz tartozó tesztelő és egy másik, a kisebbségi csoporthoz nem tartozó, de vele egyébként azonos releváns képességekkel és tulajdonságokkal rendelkező személy ugyanazzal a céllal, azonos kérdésekkel keresi fel a bepanaszolt céget. Másrészt pedig azokban az esetekben is, amelyekben rendelkezésre állnak bizonyítékok a megkülönböztetés tényére, az intézmények a jogszabályban megállapított hatáskörük szűkítő értelmezésével elhárítják a munkáltató felelősségre vonását. Ha pedig ez nem kerülhető el, és a munkáltató
- 158/159 -
megkülönböztető eljárása a bíróság előtt is bizonyítottá vált, a bíróság szerint a megkülönböztetett polgárokat csak az elmaradt jövedelem tekintetében érte hátrány, az emberi méltóságukon nem esett sérelem. Enyhítő körülmény, hogy ez a döntés még csak első fokon született meg. Izgalommal várjuk a fejleményeket, hogy eldőljön, valóban egyenlő méltóságú polgárok közössége vagyunk-e.
A HIV/AIDS-járvány negyedik hulláma a kilencvenes évek közepétől a volt Szovjetunió tagállamaiban olyan sebességgel szedi az áldozatait, amely minden korábbi HIV-terjedési rekordot megdöntött. Nyugat-Európában eközben a hepatitis C vírusok terjedése okoz hasonlóan nagy járványügyi és hamarosan közegészségügyi problémát. A két járványban az a közös, hogy mindkettő az intravénás drogfogyasztókat veszélyezteti a leginkább. A kötet megpróbálja feltárni az intravénás drogfogyasztás és az ezzel járó fertőző betegségek kapcsolatát, Magyarországnak ugyanis nagyon sok tennivalója van ezen a téren.
A drogjogi szabályozásban nem tartozunk a kimondottan haladó szellemű országok közé. A HIV/AIDS-helyzet viszont nagyon érdekes. Egyrészt a nemzetközi összehasonlításban is nagyon alacsony fertőzési statisztikára nehéz magyarázatot találni, másrészt viszont ijesztő közönnyel viszonyulnak a kormányzati intézmények a kérdéshez, annak ellenére, hogy a szomszédos Ukrajnában a Föld egyik leggyorsabban terjedő AIDS-járványa tombol. A TASZ álláspontja szerint a statisztikákból kibontakozni látszó kedvező kép nem tükrözi a valós helyzetet. De ha valós is , nem átgondolt intézkedések eredménye, hanem csupán szerencsés állapot, amely nagyon rövid idő alatt tragikusra fordulhat.
A kötet részletesen foglalkozik a drog és a HIV/AIDS problémáival a büntetés-végrehajtási intézményekben, s a TASZ munkatársai e vizsgálat eredményeként nyújtott be indítványt a HIV-fertőzött fogva tartottak hátrányos megkülönböztetése miatt.
Idén jelent meg Lawrence Lessig legújabb könyve, Free Culture címmel. A Code és a The Future of Ideas után ez a szerző harmadik kötete. Lawrence Lessig jogászprofesszor a Stanford Jogi Egyetemen, az egyetem Internet és Társadalom Központjának alapítója. 2002-ben szerepelt a Scientific American ötvenes listáján a leghíresebb innovátorok között. Alapítója és jelenlegi vezetője a szabad licenceket biztosító Creative Commons projektnek. 2004. március 28-án beválasztották a Free Software Foundation igazgatótanácsába, ahol többek között a szabad szoftverek elleni jogi támadások semlegesítésével foglalkozik.
A How big media uses technology and the law to lock down culture and control creativity alcím beszédes, és kifejezi a szerző fenntartásait napjaink óriási globális hatalommá duzzadt monopóliumaival kapcsolatban. David Pogue internetszakértő szerint az internet hatása nem terjed ki azokra az emberekre, akiknek nincs online hozzáférésük. Ha pedig valaki nem kedveli az internetet, egyszerűen kikapcsolja a számítógépet. Lessig ezzel szemben azt vallja, hogy az internet mindennapjaink és tradíciónk részévé vált (miközben azzal természetesen tisztában van, hogy a világ népességének csak elenyésző része rendelkezik internetkapcsolattal). A Free Culture azokról a problémákról szól, amelyek akkor is fennállnak, ha kikapcsoljuk a számítógépet. A "háború" jelenleg az óriási monopóliumok és a (fair) felhasználók között látszólag csak az internetes tartalmakról szól, pedig a végső döntés az egész emberiség jövőbeni kultúráját érinti (áttételesen azokat is, akik nem rendelkeznek internettel).
A Free Culture cím jelentése nem úgy értendő, mint a "free beer", hanem úgy, mint a "free speech", a "free markets", a "free trade", a "free will" és mint a "free elections". A szabad kultúra segíti, védi a szerzőket és az újítókat. A cél az, hogy ezek az emberek (és velük a felhasználók) annyira szabadok legyenek a jövőben (is), amennyire csak lehetséges. A szabad kultúra nem tulajdon nélküli kultúra, ahogy a szabadpiac sem jelenti azt, hogy a piacon minden ingyen hozzáférhető, hogy mindent meg lehet tenni. A kérdés az, mi történik akkor, ha a szabályokat és az árakat is a tőkeerős lobbik határozzák meg a verseny kiiktatásával. A szabad kultúra ellentéte az engedélyhez kötött kultúra, ahol minden a hatalmas monopóliumok engedélyétől függ, és ahol a szerzőknek nincsenek valódi jogai.
Lessig azért írta meg könyvét - mint vitairatot -, hogy felhívja a figyelmet a szerzői jogokról jelenleg is folyó vitákra, melyek napjainkban is hatalmas indula-
- 159/160 -
tokat váltanak ki. Mindenképpen el kell(ene) kerülni a hatalom koncentrációját, legyen szó akár politikai, akár kulturális vagy médiahatalomról. Ha a hatalom nincs megosztva, nem létezhet föderalizmus és nem lehet igazán szabad egy demokrácia sem. A legnagyobb probléma, hogy a hatalom koncentrációja torzítja a jog kialakulását, működését, hallatlan károkat okozva ezzel a most még fennálló tradicionális kultúránkban, mely a szabadságra, az innovációra és a kreativitásra épül. Lessig megpróbálja megteremteni az egyensúlyt az anarchia és az ellenőrzés között. A szabad kultúrát, ugyanúgy, mint a szabadpiacot, a tulajdon eszméje hatja át. A tulajdonjog sérthetetlenségét a piaci kultúrában is az állam biztosítja. A jól működő szabadpiac akadályozza meg, hogy a tulajdon feudálissá váljon. A monopóliumok és kartellek által torzított gazdaságban (ahol valójában nincs verseny) a feudalizmus irányába tolódhat el a hangsúly, ami "megölheti" a szabad kultúrát. E szélsőségek elkerülése érdekében írta meg könyvét Lessig.
A szabad kultúra nem tulajdon nélküli kultúra, nem jelenti azt, hogy a művészeket nem fizetik meg. A szabad kultúrát fenyegeti a túlzottan kazuisztikus monopolérdekeket szolgáló jogi szabályozás, mivel ennek eredményeképpen egyre korlátozottabbak a szerzői/felhasználói/tulajdonosi jogok, mert azok csak a "hatalmasok" profitérdekeit védik. Az így létrejövő parttalan protekcionizmus mégsem képes megvédeni a művészeket (nem ez a célja), és akadályozza a szabadpiac fejlődését. Lessig részletesen elemzi azt a folyamatot, amely elvezet a szerzői jogi védettséget biztosító időtartamok növekedéséhez. A Kongresszus az időtartam növelésével lehetetlenné tette, hogy a szellemi tulajdon "közkinccsé" váljon (ezt nevezi Lessig a szellemi tulajdon második életének), és az időtartam lejárta után - immár legálisan - hozzájáruljon az emberi kreativitás fejlődéséhez. A "public domain" körének csökkenése az egész társadalomra káros hatással van. Ugyanúgy, ahogy a kereskedelmi és a nem kereskedelmi másolást és felhasználást is uralma alá vonta a szerzői jogi szabályozás. A kaliforniai törvények zéró toleranciát hirdettek azokkal szemben, akik ingyenesen(!) osztanak meg (peer-to-peer) zeneszámokat másokkal az interneten (a követelt kártérítés összege akár több százezer dollár is lehet). A figyelemfelhívás mellett Lessig céljai között szerepelt, hogy segítséget nyújtson a jogalkotó számára és középre helyezkedve próbáljon ésszerű válaszokat nyújtani a "harcoló felek" részére, akik két csoportba sorolhatók: "All Rights Reserved" versus "No Rights Reserved". Nem mellékesen Lessig egy mozgalmat indított el könyvével Amerikában, melynek alapgondolata az elveszett szabadság visszaszerzése. A mozgalomhoz csatlakozók jelszava lehetne: Some Rights Reserved! ■
Visszaugrás
