A már az 1990-es évek kezdetén kreatív-, vállalkozói vénájú személyek kedvező fogadtatásban részesítették a piacgazdaság élénkítését célzó jogszabályokat, ezek között is a társadalombiztosítási státusuk bővítését jelentőeket.
Mint ismeretes, a társadalombiztosítási jogszabályok - korábban és jelenleg egyaránt - aszerint is differenciálnak a különféle jogviszonyok között, hogy azok közül néhány külön nevesített formációban tevékenykedők részére nem valamennyi-, hanem csak egyes társadalombiztosítási ellátásra való jogosultságot tesznek lehetővé. Lényegében ez a megkülönböztetés nyilvánul meg a társas vállalkozások főfoglalkozású tagjaihoz képest a társaságban kiegészítő tevékenységet folytató tagok tekintetében, akik nem valamennyi társadalombiztosítási ellátásra jogosultak, hanem csak baleseti ellátásra.
A kezdeti időszakban kiegészítő tevékenységet folytatónak akkor minősült a társaság (bt., kkt., és a kft.) - de csakis a személyesen közreműködő tagja -ha e társasági jogviszonyával egyidejűleg
- munkaviszonyban vagy szövetkezeti tagsági jogviszonyban állt és a munkáltató (foglalkoztató) legalább heti 36 órás munkaidőben foglalkoztatta;
- mezőgazdasági szövetkezet tagjaként a hónap folyamán 13, nő 8 - tíz órás - munkanapot teljesített;
- öregségi-, rokkantsági-, baleseti rokkantsági nyugdíjban, vagy növelt összegű öregségi-, munkaképtelenségi járadékban részesült;
- bedolgozóként biztosított volt;
- közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanult.
Abban az esetben, ha a tag az előbbi feltételek egyikének sem felelt meg maradéktalanul - mert például munkaviszonyában csak napi négy órát dolgozott, vagy több hónap fizetés nélküli szabadságot vett ki -, főfoglalkozású tagnak minősült, ami a több jogviszony utáni járulékfizetési kötelezettség szempontjából egyáltalán nem volt közömbös. Az akkor hatályos munkajogi szabályok értelmében a tag előzetesen köteles volt bejelenteni az első állása szerinti munkáltatójának a mellékfoglalkozás és az első állás munkaidejét nem érintő munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítését. Ezért volt indokolt olyan igazolás rendszeres időközönkénti beszerzése, amelyből a társaság meggyőződhetett a tagját kiegészítő tevékenységet folytatóvá minősítő feltétel fennállásáról. A nyugdíjas vagy járadékos az erről szóló határozattal, vagy a folyósítási törzsszámmal; a bedolgozó bérkifizetési bizonylattal; míg a tanuló az oktatási intézmény igazolásával támaszthatta alá, hogy kiegészítő tevékenységet folytató tagnak minősül.
E tagok társadalombiztosítási helyzete tehát általában a főfoglalkozásuk, illetőleg alapjogviszonyuk alapján volt rendezett, de a társasági tagi munkavégzésük külön is megalapozta - fokozott társadalombiztosítási védelmükként - a baleseti ellátásra való jogosultságukat. Tehát szó sem volt valamiféle hátrányos megkülönböztetésükről. Mi több, egyenesen ösztönzőleg hatott a családi vállalkozások létesítésére, amelynek keretében szülő-, gyermek- és nagyszülő családtagok tanulhattak bele a vállalkozás gyakorlati csínjába-bínjába, ami által fel sem merült a vállalkozási ismeretek alap- vagy középfokú oktatás keretében való megszerzésének szükségessége, úgy mint manapság. Mindezt akkoriban az ún. instruáló ellenőrzések is segítették. (Ezek sajnos idővel olyan ellenőrzési gyakorlatba csaptak át, amelyben már elsődlegesen nem a jogalkalmazás helyességének és egységesítésének elősegítése kapott szerepet, hanem a szankcionálás. Pedig jóleső érzés lehetett egy kezdő vállalkozásnál, ha az adó- vagy társadalombiztosítási ellenőr az alapítást követő 2-3 hónap múlva megjelenve átnézte az adó- és társadalombiztosítási ügyintézés iratanyagait, s ha esetlegesen hibát talált, akkor annak kiküszöbölésére határidőt tűzött, s csak ennek eredménytelen eltelte esetén élt a bírságolás eszközével).
A jogosultsághoz szervesen kapcsolódott az arányos járulékfizetési kötelezettség.
Ennek teljesítéseként a társaság a kiegészítő tevékenységet folytató tagjának a személyes közreműködése alapján kiosztott, legfeljebb évi 240 000 Ft jövedelme - ide nem értve az adózott nyereség terhére elszámolt jövedelmet - után 10%-os mértékű társadalombiztosítási járulékot volt köteles fizetni. Ha a tagság év közben kezdődött, vagy szűnt meg, a tagsági viszony fennállása tartamára legfeljebb havi 20 000 (napi 670) forint után kellett a 10%-os társadalombiztosítási járulékot megfizetni. Ezáltal megszűnt tehát az a még korábbi szabály, amely alapján a kiegészítő tevékenységet folytató tagok után a tényleges jövedelemtől függetlenül állt fenn a legalább havi 350 forint társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség, amely így 1990. január 1-jétől csak a tényleges jövedelem kifizetésekor terhelte őket 10%-os mértékben. Külön nyugdíjjárulék fizetésére akkor még nem voltak kötelezettek.
A későbbi jogszabály módosítás következtében a társaság a kiegészítő tevékenységet folytató tagjának a személyes közreműködés alapján kiosztott jövedelme után 10%-os mértékű baleseti járulékot volt köteles fizetni. Ennek a járuléknak nem volt sem minimális, sem pedig maximális összege. E járulékot tehát mindenkor meg kellett fizetni, amikor az ilyen minőségű tagnak a személyes közreműködésére figyelemmel jövedelmet osztottak ki. A baleseti járulékot a tagsági viszony megszűnését követően kiosztott jövedelem után is meg kellett fizetni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
