Az alkotmányos identitás napjaink egyik divatos kifejezésévé vált, ami elsősorban annak köszönhető, hogy az utóbbi másfél évtizedben egyre több tagállami alkotmánybíróság hivatkozott arra, mint ami az egyébként elsőbbséggel bíró uniós jog korlátja is lehet. Bár az alkotmányos identitás, mint alkotmányos fenntartás, leginkább a német Szövetségi Alkotmánybíróság joggyakorlatához köthető, maga a kifejezés ebben az összetételben első ízben a francia Alkotmánytanács határozatában jelent meg 2006-ban. Az elv érvényesülésének határait az azóta eltelt idő alatt mind a Conseil constitutionnel, mind pedig a Conseil d’État joggyakorlata nagy mértékben pontosította és ebből a szempontból az utóbbi két év határozatai mérföldkő jellegűek voltak, hiszen világossá tették az uniós jog valamennyi forrása viszonylatában a közvetett alkotmánybírósági kontroll érvényesülési módját, jóllehet ennek tényleges gyakorlására egyszer sem került sor. Az elv tartalma ugyanakkor azóta sem pontosult, és a tekintetben, hogy mi is számít az alkotmányos identitás inherens szabályainak és elveinek, alapvetően a jogtudomány feltételezéseire lehet támaszkodni. Jelen tanulmány célja, hogy elsősorban a közelmúlt határozataira is tekintettel felvázolja az alkotmányos identitásra vonatkozó francia joggyakorlat ívét és levonja abból az esetleges következtetéseket, valamint bemutassa az újabb belga alkotmánybírósági gyakorlat első olyan határozatát, amelyben megjelenik az alkotmányos identitás védelmének biztosítása.
Kulcsszavak: az alkotmányos identitás inherens szabályai és elvei, uniós jogforrás közvetett alkotmányos vizsgálata, nemzeti identitás, elsőbbségi alkotmányossági kérdés, ultra vires vizsgálat, alkotmányos tömb.
2018 derekán Franciaországban mind a Conseil constitutionnel, mind pedig a Conseil d’État hozzájárultak egy-egy új határozattal az uniós jogi aktusok közvetett alkotmányos vizsgálatát meghatározó alkotmányos identitás terjedelmének és tartalmának pontosításához[1]. A Conseil constitutionnel júliusban kimondta, hogy az alkotmányos identitás inherens szabályainak és elveinek sérelmét nem csak irányelvek feltétlen és pontos rendelkezéseinek átültetése, hanem uniós rendeletekhez kapcsolódó nemzeti előírások esetében is vizsgálhatja, két hónappal korábban pedig a közigazgatási felsőbíróság, a Conseil d’État egy uniós rendelettervezet kapcsán a miniszterelnök felkérésére megfogalmazott véleményében jutott arra az álláspontra, hogy az abban szabályozni kívánt menekültügyi eljárásnak a biztonságos harmadik ország kapcsán alkalmazni tervezett megoldása sérti Franciaország alkotmányos identitását.
A francia joggyakorlat fenti fejleményeit annak fényében kell értelmezni, hogy a francia felsőbíróságok sokáig - a 2000-es évek elejéig - elzárkóztak attól, hogy a másodlagos jogi uniós aktusokat átültető vagy az azokból következő nemzeti jogi rendelkezéseket az Alkotmány fényében vizsgálják, az alkotmányos identitás védelmére vonatkozó, a német alkotmánybírósági joggyakorlatnál jóval óvatosabb és bizonytalanabb alkotmányossági vizsgálat keretei lassan és fokozatosan alakultak ki és valójában csak mintegy másfél évtized elteltével látszanak megrajzolódni.
A francia joggyakorlathoz képest még inkább új keletű a belga Cour constitutionnelle joggyakorlata, amelyik 2016. áprilisi határozatában jelölte meg első ízben a nemzeti identitás és az alapvető értékek Alkotmány szerinti védelmének biztosítását, mint az uniós jog elsőbbségének korlátját.
Az alábbiakban elsősorban a francia joggyakorlat fejlődésének bemutatására, az abban megjelenő alkotmányos identitás bizonytalan fogalmának tartalmi megragadására, valamint a belga alkotmánybírósági határozat ismertetésére teszünk kísérletet.
Egészen 2004-ig a francia Alkotmány és az uniós jog viszonya kizárólag a tekintetben merült fel, hogy
- 9/10 -
az egyes alapszerződés módosítások összhangban állnak-e az Alkotmánnyal, ratifikációjuk igényli-e annak módosítását. E tekintetben a Conseil constitutionnel viszonylag korán, 1970-ben, a Közösség saját forrásairól szóló szerződésmódosítás kapcsán kimondta,[2] hogy a szerződésmódosítások, illetve azok felhatalmazása alapján a speciális, a tagállamok ratifikációját igénylő aktusok nem sérthetik "a nemzeti szuverenitás gyakorlásának lényegi feltételeit" (les conditions essentielles d’exercice de la souveraineté nationale). Conseil constitutionnel által megállapított korlát ugyanakkor nem egy abszolút korlát, vagyis egy ilyen sérelem elhárítható az alkotmányozó által az Alkotmány módosítása útján, mint ahogyan a későbbiekben ilyen módosításokra sor is került, ezenfelül pedig csak az alapszerződések, illetve más, nemzetközi szerződések mintájára működő aktusok ratifikáció előtti vizsgálatára terjedt ki, az intézmények által elfogadott másodlagos aktusokéra nem.[3] Ez a fenntartás nemcsak, hogy megerősítésre került 1992-ben a Maastrichti Szerződés ratifikációja kapcsán, de egyúttal a lényegi feltételek egyes elemei is kibontásra kerültek.[4] Később, magát a Maastrichti Szerződést ratifikáló törvény kapcsán indított alkotmányossági vizsgálat során a Conseil constitutionnel azonban azt is világossá tette, hogy a népszavazással megerősített nemzetközi szerződést kihirdető törvényt (loi référendaire) nincs hatásköre vizsgálni, mivel az a nemzeti szuverenitás közvetlen kifejezője.[5] Hatáskör hiányában így arra sem sikerült választ kapni, hogy vannak-e, lehetnek-e az európai integrációnak olyan alkotmányos korlátai, amelyek még alkotmánymódosítás útján sem háríthatók el.[6] Ez a kérdés a továbbiakban sem került a Conseil constitutionnel elé. Az Amszterdami Szerződés,[7] majd az Alkotmányszerződés,[8] valamint a Lisszaboni Szerződés[9] ratifikációja kapcsán - a korábbi szerződésmódosításokhoz hasonlóan - csak a szuverenitás gyakorlása lényegi feltételeinek sérelmét vizsgálta a Conseil constitutionnel, ezek a sérelmek pedig megfelelő alkotmánymódosítással elháríthatók voltak.
Nem szerződésmódosítás, hanem egy harmadik pilléres uniós jogi aktus kapcsán elsőként a Conseil d’État foglalt állást,[10] amikor az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat francia jogba történő átültetése alkotmányos aggályokat vetett fel, ezért a miniszterelnök a testület véleményét kérte az Alkotmánnyal való összeegyeztethetőség kapcsán. A Conseil d’État ugyanabból indult ki, mint a fenti alkotmánybírósági határozatok: az Alkotmány egyes rendelkezéseivel való esetleges összeütközés esetén a kerethatározat átültetésének az Alkotmány megfelelő módosítása a feltétele. Vagyis nem azonosított és nem is keresett abszolút korlátokat, véleménye alapvetően azt sugallja, hogy az ellentét mindenkor feloldható az alkotmányozó által. Ezzel a határozatával ugyanakkor már bizonyos mértékig megágyazott a másodlagos jogi aktusok közvetett alkotmányossági kontrolljának is.[11]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
