Az előző év egyik meglepetésének is tekinthető rangos jogi kiadványaként jelent meg Finszter Géza és Korinek László összegyűjtött (ám távolról sem teljes) tanulmányainak kötete. Az igényes kivitelű vaskos, 1200 oldalas, több mint ötven írást tartalmazó könyv egyelőre csak szűkebb körben hozzáférhető, de remélhetőleg ez változni fog. Minden esetre a tudományos közélet vesztesége lenne, ha ismét visszaköszönne a "belső használatra" terjesztett és olvasható jogi kiadványok prosperálásának ideje.
A szerzők bemutatása e hasábokon is felesleges. Finszter Géza a gyakorlati rendőri munkától hosszú, tudatos és termékeny úton jutott el a rendészettudomány és a kriminalisztika tudományos megalapozásáig, majd műveléséig és a professzori egyetemi katedráig. Korinek László a magyar kriminológia meghatározó egyénisége, olyan kivételesnek tekinthető társadalomtudós-akadémikus, aki szintén a rendészet méltó helyre emelése mellett is végzett folyamatos oktatással, írással és szerkesztéssel a gyakorlati élet (olykor kisebb földindulással járó) rezdüléseire is mindvégig fogékony maradt. Közös szemléletük évtizedes együttes munkában is testet öltött: a közelmúltig együtt szerkesztették a Belügyminisztérium rangos jogi folyóiratát, a Belügyi Szemlét.
A gyűjteményes kötet címének több olvasata lehet. Utalhat egyrészt a két szerzőnek a hazai rendészettudomány elfogadtatása, megérdemelt tudományos szintre emelése területén végzett úttörő munkásságára, de arra is, hogy a tanulmányok szisztematikusan, időrendben, "rendszeresen" követik egymást, több mint negyven évet felölelve.
Vélhetnénk ezért, hogy a szerzők felváltva közölt írásai közötti tartalmi kapcsolat kevéssé van, a tematikus összefüggést a kronológia minden bizonnyal esetlegessé teszi. Hiszen közösen mindössze egyetlen írást jegyeznek. (A rendőrségek tudós értelmisége - 2006). Ám ahogy elmélyedünk a kötet olvasásában egyre inkább azt az érdekes felfedezést tehetjük, hogy - jóllehet a hosszú évek során a professzorok több további, a könyvben nem szereplő írásaitól eltekintve nem "előre kitervelten és társtettességben" alkottak -, mondanivalójuk mégis gyakran szoros szálakkal kapcsolódik egymáshoz. Olykor mintegy vissza is kanyarodnak korábbi tanulmányaikhoz, igazolva, kiegészítve, vagy teljessé téve az ott olvasható téziseiket. (Nem tudom, örülnünk, vagy szomorkodnunk kéne azon, hogy az évtizedekkel ezelőtti írások többsége ma éppoly aktuális, mint közlésükkor volt). Érdekes felidéznünk például azt a csaknem fél évszázados ívet, ami Finszter Géza kötetben szereplő első írása (Az alapos gyanú tartamáról - 1977), az immár Korinek Lászlóval közösen írt, s a gyűjteménybe végül már nem kerülhetett egyik legújabb közös tanulmányuk között feszül (Az eltűnt gyanú nyomában - 2019).
A kapcsolat, a gondolataik összecsengése persze elsősorban a "szűkebb értelemben vett" rendészeti tárgyú írásokban mutatható ki.
Mindkét szerző már a múlt század utolsó évtizedeitől kezdve sokat foglalkozott a korszerű rendőrség kialakításával, funkcióival (és a diszfunkciók lehetőségének csökkentésével), jogállamban betöltött szerepével vagy éppen kapcsolatrendszerével, menedzselésével. A tanulmányok igazolják, hogy igen hosszú és rögös út vezet a tudományos megalapozottság, a szakértelem elsődlegességének elismeréséhez, s ennek az útnak még ma is csak az elején járunk. "Ne feledjük - írja Finszter Géza a rendszerváltozás előtti időre visszaemlékezve - olyan hatalom működött, amely döntően ellensége volt a szakmai hozzáértésnek, mindannak, ami csak emlékeztetett az értelmiségi létre. Aki például magasabb jogi kultúrával rendelkezett, az nálunk hamar megkapta a 'jogászkodás' bélyegét, aki pedig netán még a rendőri munka mélyebb elméleti összefüggéseit is kutatta, az 'kispolgár' lett. Aki a büntetőeljárásokban komolyan vette a garanciális szabályokat, az már-már alkalmatlannak minősült. Aki nem hitte el, hogy a vezető feltétlenül okosabb a beosztottnál, aki a katonai rendben is kereste az értelmes munkatársi kapcsolatokat, az nem volt 'vezető típus'." (A magyar rendőrség válsága - 1990). Elgondolkodhat az olvasó azon is, vajon a rendszerváltozás óta eltelt immáron egy emberöltőnyi idő alatt sikerült-e a rendőrség szervezetét, funkcióit, gondolkodásmódját megszabadítani attól a terhes örökségtől, amit - Korinek professzor szerint - "a rendőri munka tudatos és nyílt átpolitizálása (az államvédelem mindenkori hovatartozásától függetlenül), valamint a törvényi, egyáltalán a jogi szabályozás rendkívül hézagos volta" jelentett. (A rendőrség - 2010). Az a mindkét szerző által következetesen szorgalmazott és meggyőzően alátámasztott igény, hogy határozottan fel kellene számolni az eredményes rendészeti, közrendvédelmi és bűnügyi funkciót akadályozó merev, militáns, katonai jellegű belső viszonyokat, minden esetre eddig alig valósult meg.
Elmélyedhetünk ezen kívül további "életművön átívelő", később is vissza-visszatérő kérdésekben. Korinek Lászlónak a lakosság bűnözési félelmével kapcsolatos munkássága még a 90-es évek derekára nyúlik vissza (Objektív biztonság - szubjektív biztonság - félelem - 1995), s e munkásságának eredménye végül kismonográfiában összegződött. Több mint 20 évvel később visszatért a témához. Az angol és walesi tapasztalatok részletes elemzésén alapuló írásból kitűnik, hogy a bűnözéstől való félelem egyfajta új, működőképesnek és eredményesnek bizonyult rendőrségi modell vagy felfogás révén is csökkenthető. Eszerint a rendőrség munkáját korlátozott, de a megfelelő hatékonyságot biztosítani képes jogkörrel felruházott közösségi támogatók segíthetik, miáltal a polgárok közvetlen tapasztalatok révén győződhetnek
- 117/118 -
meg a rendőri védelem lehetőségéről, egyben személyesen segítve is azt. Mindez tehát a helyi sajátos viszonyokat jól ismerő, arra hatékonyabban reagálni képes "lakókörnyezeti rendőrség" kialakulását és erősödését feltételezi. (A megnyugtató rendőrségről - 2018)
Tanulságosak és ma is aktuálisak azok a tézisek is, amelyek a politikának a rendőri munkába történő beavatkozásától óvnak.
"Tévednek a politikusok, amikor azt hiszik, hogy akkor teszik legjobban a dolgukat, ha a rendőrséggel gyors sikereket érhetnek el, ha a kapitális, a lakosságot joggal felháborító ügyeket mindenáron, akár az igazság árán is 'felderíttetik' - írja Korinek professzor. (A rendőrség három "ősbűne" - 2007). Másutt hozzáteszi: "A lakosságban eleve meglévő bizonytalansági érzés megfelelő táptalaj a népszerűséget - és szavazatokat, illetőleg forrásokat - kereső politikusoknak, akik a tömegtájékoztatáson keresztül tematizálják ezt az érzést. A problémára megoldást ígérve akaratlanul is ráirányítják a figyelmet a bűnözésre. Így az emberek a jelenséget - immár felerősödve - saját gondjukként élik meg, és adják vissza életérzéseikben." (Félelem a bűnözéstől, rejtett bűnözés - 2016)
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
