Minden állam humanitárius érettségét jelzi az, ahogyan a fogyatékkal élő állampolgáraival szemben viselkedik.[1]
A fogyatékos emberek a társadalom egyenlő méltóságú, egyenrangú tagjai, akik a mindenkit megillető jogokkal és lehetőségekkel, csak jelentős nehézségek árán vagy egyáltalán nem képesek élni. A fogyatékos emberek hátrányainak enyhítése, esélyegyenlőségük megalapozása, illetve a társadalom szemléletmódjának alakítása érdekében a jogalkotó alkotott törvényt.[2] "Az államnak, a társadalom szervezeteinek és tagjainak oly módon kell tevékenységüket végezni, hogy az ne okozhasson olyan károsodást, amely fogyatékosság kialakulásához vezet, illetve olyan körülményeket kell létrehozni, amelyben a fogyatékos emberek képesek lesznek teljesebb életre és a fogyatékosságukból fakadó terheik csökkenthetők."
A testi vagy lelki egészség hiánya valamilyen mértékben szinte valamennyiünket érint, kiváltképp, ha meghaladtuk az ötvenedik életévünket. Közhely, hogy társadalmunk öregszik. Mégis együtt kell élnünk az egészségkárosító jelenséggel, egészségkárosodott embertársainkkal, önmagunkkal. Talán némi ellentmondás is feszül abban, hogy egészségtelen társadalmunkban egészségesen kell szolgálnunk embertársaink érdekeit a közszolgálatban is. A megfelelő bánásmód része, hogy az egészséges szemlélet ne kerüljön le a napirendről, azért tegyünk nap mint nap.
Magyarországon "a 2011. évi népszámlálás adatai szerint 490 578 fő, azaz a népesség 4,9%-a vallotta magát fogyatékos személynek. Nemzetközi vizsgálatokra épülő szakértői becslések ezzel szemben azt mutatják, hogy a lakosság átlagosan 10%-a él valamilyen fogyatékossággal, a valós szám tehát hazánkban is inkább az 1 milliót közelítheti. Ezt alátámasztja az az ugyancsak népszámlálási adat is, amely szerint Magyarországon 1,6 millió fölött van a tartósan beteg, egészségkárosodott emberek száma. Figyelembe véve, hogy a tartós betegség az esetek jelentős részében valamilyen fogyatékosság kialakulásával is jár, összességében mindenképpen nagyságrendileg milliós számú érintett társadalmi csoportról beszélhetünk."[3]
Az ember egészsége nemcsak születésével, baleset következtében, véletlen folytán, vagy kora előrehaladtával, hanem a társadalom különböző szereplőinek tudatos tevékenysége vagy mulasztása által is megváltozhat. A mulasztás lehet jogrendi (a jogalkotó nem alkotja meg azt a jogszabályt, amelynek magalkotására magasabb szintű norma kötelezi), jogalkalmazást akadályozó (jogalkalmazás zavara vagy hiányossága folytán), vagy relatív (pl. a jogalkalmazás indokolatlanul soklépéses utaló szabályok alkalmazását igényli).[4] A tagállamok vezetői 1972 októberében Párizsban megállapították, a gazdasági növekedés önmagában nem végcél, hanem az az életminőség, és az életszínvonal javulását eredményezi. Fontosnak tekintették, hogy figyelembe véve a Közösség hatályos rendelkezéseit, a közösségi és nem közösségi munkavállalók és családtagjaik egyenlő bánásmódban részesüljenek az élet- és munkakörülmények, a bérek és a gazdasági jogok tekintetében. E célkitűzéseket intézmények alapításával, (pl. az European Trade Union Institute, European Standing Committee on Employment, Vocational Training Centre, European General Industrial Safety Committee, vagy a Mines Safety and Health Commission), intézkedésekkel (pl. a tagállamok közötti kommunikáció, a munkahelyi egészségvédelem, jogvédelem és szakmai képzések) javításával kívánták elérni. A Bizottság 1974-ben a Szociális Akcióprogram keretében nyújtott be először javaslatot, a fogyatékkal élők teljes és jobb foglalkoztatásának érdekében, hogy "kezdeményezzen egy programot a fogyatékossággal élő személyek szakmai és társadalmi beilleszkedése érdekében, különös tekintettel a kísérletek előmozdítására vonatkozó rendelkezések meghozatalára a szakmai életben történő rehabilitáció, vagy adott esetben védett iparágakban való elhelyezése céljából, valamint összehasonlítóan tanulmányozza a jogszabályi rendelkezéseket és a nemzeti szintű rehabilitációs intézkedéseket."[5] Ma a munkaügyi egészségvédelem és biztonság előírásait az EUMSZ 91., 114., 115., 151., 153. és 352. cikkében találjuk. A közszféra is az egészségügyi és biztonsági jogszabályok hatálya alá tartozik, és a Bizottság véleménye szerint munkahelyi biztonság és egészségmegőrzés tekintetében 2004-ben nem járt annyira az élen, mint ahogyan azt az ember gondolná a jogszabályok végrehajtóiról. A Bizottság 2004-es jelentése[6] alapján a munkahelyi egészségügyi és biztonsági szabályok leggyakoribb rizikófaktorai:
1 kockázatokat mérő indikátorok használatának hiánya,
2 kockázatértékelést végző nemzeti hatóságok hiánya,
3 megelőző jellegű rendszeres képzés és tájékoztatatás hiánya,
4 munkaügyi felügyelőség hatáskörének hiánya,
5 az ellenőrzés függetlenségének hiánya,
6 szankciók alkalmazási lehetőségének hiánya,
7 jogszabályi előírások tiszteletben tartásának hiánya.
Az Európai Unió munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi stratégiai kerete 2015-ben hangsúlyozta, hogy minden munkavállalónak, a közszférát is beleértve, joga van a legmagasabb szintű munkahelyi egészségvédelemhez és biztonsághoz, amelyet függetlenül a munkáltató méretétől, az állás típusától, az alapul szolgáló szerződéstől vagy a foglalkoztatás helye szerinti tagállamtól garantálni kell.[7] E garancia kiterjed a "munkával kapcsolatos
- 16/17 -
stressz" kezelésére, felhívja a figyelmet a zaklatás által a pszichoszociális egészségre gyakorolt lehetséges következményekre, rámutat a munkahelyi zaklatás és erőszak elleni fellépés fontosságára, sürgeti a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki hatékony nemzeti stratégiákat a munkahelyi erőszak elleni küzdelem érdekében. A személyzeti szabályzat "helytelen magatartásként" határozza meg a lelki zaklatást, amelynek megállapítása két kumulatív feltétel együttes teljesülését igényli. Olyan magatartást, melyek ismétlődően vagy rendszeresen fordulnak elő és amelyek "szándékosak" és alkalmasak arra, hogy bármely másik személy személyiségét, méltóságát, testi vagy lelki épségét aláássák.[8] A személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdése értelmében vett lelki zaklatás megvalósulhat anélkül is, hogy a zaklatónak szándékában állt volna az áldozatot lejáratni, vagy annak munkakörülményeit szándékosan rontani. Elegendő az is, hogy szándékosan megvalósított cselekvései objektíve ilyen következményekkel járnak.[9] [Hazánkban az AB felhívta arra is a figyelmet, hogy "A művi meddővé tétel célja nem kizárólag a testi egészség védelme lehet. A személy testi egészsége mellett figyelemmel kell lenni szellemi állapotára, családi és egyéb körülményeire."[10]
Kálmán és Könczei szerint az angol szakirodalom a "fogyatékosság" fogalomra az "impairment" egészségkárosodás, és a "disable" "képtelen", valamint a "handycapped" hátrányos kifejezést is használja. A "képtelenség" gyűjtőfogalom, magában foglalja a népesség különböző funkcionális fizikai, pszichikai, intellektuális, szenzoros és betegség általi, vagy mentális orvosi értelemben vett korlátait. A szociális szakirodalom ugyanerre a kifejezésre társadalmi értelemben a "handycapped person" kifejezést használja, ami megfelel a "társadalmifunkció-csökkenés" tényének, mely alapján a társadalom feladata az ilyen tulajdonságokkal rendelkező személyek segítése. A magyar jogi nyelvezet leggyakrabban a fogyatékosság kifejezést használja, mely bár tömör, de pejoratív és megbélyegző hatása van. Az egészségkárosodást különböző korokban különbözőképpen ítélték meg. Kálmán és Könczei e korszakokat a medikális, rehabilitációs, humanisztikus és emberi jogi modellekkel jellemzi.[11] A fogyatékossággal élőket az orvosi modell alapján a fogyaték jellege szerint látás-, hallás-, mozgás-, értelmi sérültnek vagy e tulajdonságok közül több előfordulása esetén halmozottan sérültnek nevezhetjük, de bizonyos betegségek károsodásokat is okoznak. A társadalom körében mindinkább elfogadottá válik a nézet, hogy a fogyatékkal élőknek joguk és kötelességük is munkát vállalni, ha erre képesek. Helyénvalónak tartjuk Scotch és Schirner (1997) fogyatékosságot meghatározó jellemzőit,[12] melyek szerint a fogyatékosság "univerzális emberi állapot".
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
