Az ausztrál családjog gyökerei a keresztény valláshoz és az angolszász joghoz nyúlnak vissza.[1] A XIX. század második felében, Angliában az egyházi bíróságok hatáskörét a világi bíróságok vették át;[2] s hasonló törvények jelentek meg Ausztrália összes kolóniájában. A jogterület a tagállamok szabályozási körébe tartozott egészen 1963-ig, az 1961. évi Házassági törvény hatályba lépéséig. Az ausztrál Alkotmány - amely jelentősen befolyásolta a családjog fejlődését - az Ausztrál Nemzetközösséget hatalmazza fel a családjoggal kapcsolatos jogalkotásra. Az Alkotmányban szereplő felhatalmazás alapján 1986-1990 között Nyugat-Ausztrália kivételével az összes tagállam és terület[3] - meghatározott jogterületek kivételével (pl. gyermekvédelem, családon belüli erőszak) - a Nemzetközösségre ruházta a családjoggal kapcsolatos jogköröket.
Az 1976-ban felállított szövetségi családjogi bíróság mind elsőfokú mind pedig fellebbviteli fórumként eljár. Ezen bíróság megalapításával elismerték, hogy a polgári jogon belül a családdal kapcsolatos ügyek külön helyet foglalnak el. Csak Nyugat-Ausztrália családjogi bírósága járhat el mind az állami, mind a nemzetközösségi jogi ügyekben. A családjogi bíróságon kívül az 1999-ben megalapított Szövetségi Bíróságnak[4] van hatásköre meghatározott családjogi vitákban,[5] amely gyorsabb, olcsóbb és kevésbé hivatalos eljárást jelent, továbbá korlátozott hatáskörrel rendelkeznek a kerületi bíróságok is.
A továbbiakban három olyan jogterületen keresztül mutatjuk be az ausztrál családi jogot, amelyet a közelmúltban több alkalommal módosítottak.
Történetileg a szülők kizárólag jogokkal rendelkeztek gyermekeikkel kapcsolatban[7] mint a névadás és a fegyelmezés. A későbbiekben a törvények leszűkítették és újradefiniálták a szülői jogokat, és kötelezettségekké formálták azokat. Jelentős szerepe volt a joggyakorlatban és a törvényértelmezés területén a bíróságok által követett szokásjognak is. A tagállami legfelsőbb bíróságok jogalakító szerepét[8] később jogszabályi rendelkezés váltotta fel, az 1975. évi Családjogi Törvény VII. része.[9] A Családjogi Törvény VII részét 1996-ban radikálisan átdolgozták; a változások a Gyermekek Jogairól szóló 1989-es ENSZ Egyezményhez való csatlakozást követték. A Törvény nemcsak a szaknyelvet változtatta meg, hanem újfajta megközelítést vezetett be a gyermekek és a szülők jogainak területén. A következő nagy változás 2006-ban történt, ekkor fontos változásokat vezettek be a szülői jogokkal kapcsolatban.[10]
A törvénymódosítás elvi célja volt, hogy
- biztosítsa a gyermeknek annak lehetőségét, hogy mindkét szülővel tartalmas kapcsolatot tarthasson fenn, amely megfelel a gyermek legfőbb érdekének,
- megvédje a gyermekeket a fizikai és lelki sérelmektől, és ne tegye ki bántalmazásnak, elhanyagolásnak vagy családon belüli erőszaknak,
- biztosítsa, hogy a gyermekek megkapják a bennük rejlő maximális lehetőségek eléréséhez szükséges megfelelő és helyénvaló nevelést,
- biztosítsa, hogy a szülők teljesítsék kötelességeiket és gondoskodjanak gyermekeik jólétéről és fejlődéséről.[11]
A szülő felelősséggel tartozik a gyermekéért a gyermek 18. életévének betöltéséig vagy örökbeadásának pillanatáig. A "szülői felelősség" a gyermekkel kapcsolatos minden, gyermekkel kapcsolatos kötelesség, jog, felelősség és hatalom, amelyet a jog a szülőre ruház. Ezt az igen tág definíciót a jogszabály továbbmagyarázza, definiálva a "jelentősebb hosszú távú kérdéseket". Ilyen kérdések a gondoskodással, jóléttel és fejlődéssel kapcsolatosak; a gyermek oktatásával, vallásos és kulturális nevelésével, egészségével kapcsolatosak; valamint a gyermek elhelyezésével kapcsolatos változtatások, amelyek megnehezítik a gyermeknek az egyik szülővel való időtöltését. A szülő új párkapcsolatának kialakítása nem ide tartozik, de az igen, ha az új kapcsolat lakóhely-változtatással jár, és jelentősen megnehezíti a gyermek számára a másik szülővel való együttlétet. Gyakorlati szempontból a mindennapi kérdések nem tartoznak ebbe a körbe.[12]
A szülői felelősség körébe tartozik:[13]
- otthonteremtés a gyermek számára,
- kapcsolattartás,
- a gyermek védelme és ellátása,
- a gyermek oktatási és vallási szükségleteinek meghatározása,
- orvosi kezelésének jóváhagyása,
- vagyonának kezelése.
A törvény alapján ez a felelősség a szülők kapcsolatában bekövetkező esetleges változásoktól függetlenül (pl. különválás, újraházasodás) fennmarad. A szülői felelősség megszűnik, amikor a gyermek elégséges érettséget és hozzáértést ér el ahhoz, hogy döntéseket hozzon különböző kérdésekben saját magára vonatkozóan. A szülői felelősség a gyermekkel kapcsolatban nem áll fenn tehát a teljes kiskorúság alatt.
A különválást követően általában a legjelentősebb terület a gyermek elhelyezése és a felek gyermekkel való időtöltésének kérdése. Az ausztrál családjog bátorítja a szülőket, hogy amennyiben tudják, próbálják meg bírósági eljárás nélkül megoldani a vitáikat. A közös döntéshozatalban a szülőknek vagy a szülői jogokkal rendelkező személyeknek mediációs eljárásban kell részt venniük, amelynek során valós erőfeszítést kell tenniük a megegyezésre. Ezzel kapcsolatban szabályozza az ausztrál családjog az ún. Parenting Plan intézményét.
A Parenting Plan a szülők közötti megállapodás a gyermek jövőjére vonatkozóan. Érvényes, amennyiben a felek írásba foglalták, mindkét fél aláírta és dátummal is ellátták. A felek bármilyen külső segítség nélkül létrehozhatják, de ha nem tudnak megállapodni, mediáció útján próbálhatják meg a vitarendezést. A megállapodás módosítható. Noha bíróság által nem kikényszeríthető, befolyásolhatja a bíróság feleket érintő későbbi döntéseit.
A megállapodás többek között az alábbiakat tartalmazhatja:
- hol és kivel él a gyermek,
- hogyan és mikor tölt időt és kommunikál a gyermek a másik szülővel vagy más életében fontos személlyel (pl. nagyszülő),
- ki rendelkezik szülői felelősséggel,
- hogyan változtatható a megállapodás,
- a gyermek életében fontos elfoglaltságok, oktatás, vallásgyakorlás, orvosi beavatkozással kapcsolatos rendelkezések.
A családjogi bíróság a gyermekkel kapcsolatban határozatot (Parental Order) hoz. 2006 júliusában az együttél (lives with) kifejezés váltotta fel a tartózkodási hely (residence) fogalmát, amely korábban a felügyelet (custody) kifejezést váltotta fel. Az időt tölt és kommunikál (spends time with and communicates) váltotta fel a kapcsolat (contact) fogalmát, amely korábban a hozzáférés (access) kifejezését váltotta fel.
Kétféle határozat hozható. Az egyik a felek megegyezésén alapszik, ez a gyermek legjobb érdekeit szem előtt tartó kérelem alapján hozott bírósági döntés.
A feleknek nem kell minden esetben határozathozatalt kérni, vannak olyan családok, ahol a fenti megállapodás vagy akár írásban sem rögzített kialakított szokás alapján működik az elvált szülők és gyermekeik kapcsolata. A határozat azonban a bíróság által kikényszeríthető: ha az egyik fél ezt megsérti, a másik fél bírsághoz fordulhat. Ezt a kérelmet a bíróság szigorúan bírálja el, és büntetést szabhat ki a megsértő fél ellen, kivéve, ha ésszerű indokból nem tartotta be a határozatban foglaltakat. Ésszerű indok az, ha a szülő úgy hitte, hogy meg kell szegnie a határozatot annak érdekében, hogy megvédje másnak, így gyermekének egészségét vagy biztonságát, vagy nem tudta, hogy a határozatot megsérti. Amennyiben azonban nincs ilyen ésszerű indok, a határozatot megsértő felet a bíróság meghatározott szülői tanfolyam elvégzésére utasíthatja, vagy megváltoztathatja a határozatot. Ha az egyik szülő sorozatosan megsérti a határozatot, vagy a bíróság úgy látja, hogy ez a szülő semmibe veszi azt, akár pénzbüntetésre, közmunkára vagy 12 hónapig terjedő börtönbüntetésre is ítélheti.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
