A joghatósági kikötésre irányadó jog kérdése a nemzetközi vitarendezés területén nem új keletű probléma, európai uniós szintű szabályozására mégis csak egy szűk évtizede került sor a Brüsszel Ia. Rendelet 2012. évi átdolgozása alkalmával. Mivel az uniós jog egyrészt az esetek nagy részében kiszorítja a tagállami jogot, másrészt a közelmúltban a hazai nemzetközi magánjogi kodifikáció mintájaként szolgált, érdemes megvizsgálni, hogy mik az uniós szabályozási modell fő problémái, egyben azonosítva azokat a megoldási lehetőségeket, amelyekkel a joghatósági megállapodások hatékonysága növelhető.
The issue of the law governing the choice-of-court agreement is not a new problem in the field of international dispute resolution, yet its regulation on the level of the law of the European Union took place just a decade ago in 2012, within the framework of the adoption of the Brussels Ibis Regulation. Given that EU law replaces domestic law in great number of cases, and it served as a model for the national codification of private international law in the recent past in Hungary, it is worth to consider the main problems of the regulatory model of EU law, and to identify those solutions, which can increase the efficiency of choice-of-court agreements.
Tárgyszavak: joghatóság, Európai Unió, Brüsszel I. rendelet, kollíziós szabályok
A nemzetközi kereskedelemben részt vevő szereplők fokozottabb kockázatnak vannak kitéve, mivel a gazdasági kapcsolatok határon átnyúló jellegéből számos további bizonytalanság fakad. Ezek egy része jogi jellegű, mely egyrészt a kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert külföldi jog alkalmazásának kockázatából, másrészt pedig abból ered, hogy egy esetleges jogvita esetén a tranzakcióban részt vevő fél idegen állami bíróságok előtt kényszerül jogérvényesítésre, illetve jogi érdekeinek megvédésére. A fenti, előre nem látható körülmények miatt a gazdasági szereplők legitim célja, hogy a bizonytalanságokat már a tranzakció elején csökkenteni kívánják, melynek eszköze az anyagi jog területén a jogválasztás, az eljárásjog területén pedig a jogvitában eljáró fórum előzetes kikötése választottbírósági, illetve joghatósági megállapodással. Ezen - tágabb értelemben vett - fórumválasztó megállapodások az előreláthatóság mellett annak ígéretével is kecsegtetnek, hogy a jogvitában gyorsabban hoznak érdemi döntést, és annak végrehajtása is egyszerűbb lesz. Mivel azonban a választottbírósági és joghatósági kikötés végső soron maga is szerződés, adódik a kérdés, hogy ezen megállapodásokra milyen jog alkalmazandó.
A kérdés banalitása ellenére a tételes jog által adott válaszban jelentős kronológiai aszinkronitás figyelhető meg e kétfajta fórumválasztó megállapodás kapcsán. Míg a választottbírósági kikötésre irányadó jog kérdése nemzetközi jogforrásokban már közel egy évszázada felmerült,[1] addig a joghatósági kikötésre irányadó, mértékadó nemzetközi és uniós joganyag csak az ezredfordulót követően kezdett el reagálni a problémára a Hágai Joghatósági Egyezmény,[2] illetve az átdolgozott Brüsszel I. Rendelet (Brüsszel Ia. Rendelet)[3] elfogadásával, s a hazai jogban is csak az új nemzetközi magánjogi kódex elfogadásával nyert normatív szabályozást a joghatósági kikötésre irányadó jog kérdése.[4]
A tételes jog kései reakciója ellenére gyakorlati szemszögből nézve a joghatósági kikötésre irányadó jog problémája nyilvánvaló. E megállapodás egyik fő célja, hogy a jogvitában álló felek azon ne vitázzanak, hogy az adott fórum jogosult-e eljárni és dönteni az ügyükben. Azonban
- 343/344 -
amennyiben bármelyik fél kétségbe vonja a joghatósági megállapodást - annak létrejöttét, érvényességét, megengedhetőségét - és az eljáró bíróság számára nem egyértelmű, hogy e kérdéseket milyen jog alapján kell megítélni, úgy a fórumválasztás által ígért hatékonyság semmivé foszlik. A fentiek alapján a résztvevőknek elemi érdeke fűződik ahhoz, hogy a joghatósági megállapodásra irányadó jog azonosítása és alkalmazása viszonylag gyors és egyszerű legyen. Figyelemmel arra, hogy e területen a Brüsszel Ia. Rendelet szabályai egyrészt - az esetek jelentős részében - kiszorítják a nemzeti jogot, másrészt az új nemzetközi magánjogi kódex megalkotásakor is mintaként szolgáltak a hazai jogalkotás számára,[5] érdemes közelebbről megvizsgálni, hogy ezen uniós jogforrás alapján melyek a joghatósági megállapodásra irányadó jog főbb problémái.
A fentiek alapján jelen tanulmányban az alábbi alapvető kérdésekre keressük a választ a Brüsszel Ia. Rendelet alapján. Beszélhetünk-e egyáltalán joghatósági megállapodásra irányadó jogról, vagy valójában több jog alkalmazandó a joghatósági megállapodásra? Melyek ezek? Mi az alkalmazandó jog terjedelme: melyek az egyes jogok által szabályozott főbb kérdéskörök? Mennyire elhatárolhatók ezek egymástól? Az anyagi jogi érvényesség kapcsán szűk vagy tág terjedelmű utalásról van-e szó? Az irányadó jog jelenlegi szabályozása alapján a joghatósági megállapodások képesek-e betölteni funkciójukat, és hogyan lehetne növelni hatékonyságukat?
Az alábbiakban röviden áttekintjük a Brüsszel Ia. Rendelet szabályozásának történetét - összefoglalva a kapcsolódó elméleti vitákat is -, mely megvilágítja a jelenlegi szabályozás kialakulásának okait és alapproblémáját.
Az Európán belül jogegységesítés már igen korán, az 1968. évi Brüsszeli Egyezménnyel (a továbbiakban Brüsszeli Egyezmény)[6] zászlajára tűzte a joghatósági megállapodások nemzetközi szintű szabályozását. Az Egyezmény 17. cikke igen részletesen szabályozta a joghatósági megállapodások megengedhetőségét, illetve alaki érvényességét, ugyanakkor hallgatott arról, hogy e megállapodások vonatkozásában az egyezmény rendelkezései mellett a nemzeti jog szabályai hézagpótló jelleggel érvényesülhetnek-e, s e kérdést az esetjog sem rendezte. Mivel a joghatósági megállapodásokra irányadó szabályokat a 2001. évi Brüsszel I. Rendelet[7] úgy állapította meg, hogy a Brüsszeli Egyezmény szabályait az addigi esetjoggal együtt gyakorlatilag átvette, a joghatósági megállapodásokra alkalmazandó jog kérdése továbbra is nyitott maradt. A jogtudományban több szerző azt az álláspontot képviselte, hogy a Brüsszeli Egyezmény és a Brüsszel I. Rendelet rendelkezései - afféle "loi uniforme" gyanánt - kimerítő, egységes anyagi jogi szabályozást nyújtanak, így amennyiben a joghatósági megállapodás e szabályoknak megfelel, akkor az minden további feltétel nélkül kikényszeríthető.[8] A fenti álláspont igazolható volt az Európai Közösségek Bíróságának a Trasporti Casteletti ügyben hozott ítélete alapján,[9] mások pedig a Benincasa ügyben hozott ítélet fényében jutottak arra a következtetésre, hogy az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) elindult abba az irányba, hogy a joghatósági megállapodás anyagi jogi érvényességét is maga a rendelet szabályozza.[10]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
