Megrendelés

Közéleti események (Fontes, 2015/1., 75-77. o.)

"A tárca a leghatározottabban elítéli az olyan, gyűlöletből fakadó tetteket, amelyek a demokratikus kultúránk alapvető értékeit veszélyeztetik"

- írta a francia nagykövetnek együttérzését kifejező levelében az igazságügyi miniszter a párizsi terrortámadást követően. Az áldozatok tiszteletére tartott rendezvényen Répássy Róbert és Patyi Gergely államtitkárok is részt vettek.

(2015. január 8.)

"Magyarország Kormánya tiszteleg az áldozatok és a túlélők emléke előtt, hitet téve amellett, hogy hazánkban még egyszer hasonló szörnyűségek ne fordulhassanak elő."

Trócsányi László miniszter képviselte Magyarország Kormányát a budapesti gettó felszabadításának 70. évfordulója alkalmából a Dohány utcai zsinagógában tartott megemlékezésen és tisztelgett valamennyi, életétől és szabadságától jogellenesen megfosztott személy emléke előtt.

(2015. január 18.)

"Nemet kell mondanunk a totalitárius eszmékre és gyakorlatokra, és igent az Alaptörvényben foglalt értékek érvényesülésére"

- mondta a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott rendezvényen az igazságügyi miniszter. A tárcavezető beszédében megemlékezett a recski és a többi internálótábor áldozatairól, az ország elhagyására kényszerülőkről és a kitelepítettekről is. A totalitárius rendszerek "nemcsak erőszakot tesznek az ember fizikai valóságán, hanem megpróbálják elaltatni vagy becsapni a lelkiismeretét. Az emlékezés megmenthet a fásultságtól."

(2015. február 25.)

- 75/76 -

"Minél viharosabb a tenger, a tájékozódáshoz annál nagyobb szükség van állócsillagokra. Ilyen állócsillag a jog, illetve a jog uralma. Politikánk ezért nem lehet más, mint az igazságszolgáltatás, a jogállamiság iránti közbizalom erősítése."

- utalt Petőfi Sándor versére Trócsányi László miniszter március 15-e alkalmából mondott beszédében a Károlyi-Csekonics Palotában. A miniszter a nemzeti ünnepi rendezvény keretében kitüntetéseket és elismeréseket adott át.

Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét adományozta Dr. Tóth Ádámnak. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke a magas szakmai színvonalon, a közjegyzők iránti közbizalom erősítése, az állampolgárok érdekei, és a nemzetközi kapcsolatok erősítésének szem előtt tartásával végzett munkájáért Trócsányi Lászlótól vehette át az állami kitüntetést.

Az igazságügyi miniszter Deák Ferenc-díjban részesítette Prof. Dr. Tamás Andrást, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanárát, professor emeritust az igazságügyi területen hosszú ideig végzett kiemelkedő, szakmai munkássága és példaértékű életművének elismeréseként. A miniszter Dr. Nemes Andrásnak, az Igazságügyi Minisztérium nyugalmazott szakmai tanácsadójának a civilisztika elismert szakértőjeként végzett, négy évtizedes kiemelkedő kodifikációs munkájáért, az új polgári törvénykönyv megalkotásában tanúsított tevékeny szakmai közreműködéséért Moór Gyuladíjat adományozott.

(2015. március 17.)

Párbeszéd a jogállamiság erősítése érdekében

Bécsben került sor első alkalommal a cseh, szlovák, román, szerb, osztrák és a magyar igazságügyi miniszterek regionális találkozójára, amelynek során kiemelték a regionális igazságügyi együttműködés fontosságát az európai uniós munkában. (2014. december 19.)

Colleen Bell, az Egyesült Államok új budapesti nagykövetének bemutatkozó látogatásán Trócsányi László legfontosabb miniszteri feladatának nevezte, hogy az alkotmányos és az uniós jognak megfelelő jogszabályok szülessenek, amelyek megfelelő környezetet biztosítanak a vállalkozások számára. A miniszter a találkozón rámutatott az alkotmányos korlátok fontosságára, továbbá volt alkotmánybíróként és a közjog professzoraként ismertette az Alkotmánybíróság működését. Az új amerikai nagykövet és a tárcavezető megerősített együttműködésben állapodtak meg a bűncselekmények áldozatainak védelme terén. (2015. február 10.)

Februárban, hivatalos magyarországi látogatása keretében felkereste az Igazságügyi Minisztériumot Věra Jourová, az Európai Bizottság igazságügyekért is felelős biztosa. A magyar igazságügyi miniszter tájékoztatást adott az elmúlt időszak főbb jogalkotási lépéseiről, bemutatta a magyar Alaptörvényt, valamint jelezte, hogy a korábbi vitás kérdésekre a legtöbb esetben sikerült jogi megoldást találni. (2015. február 27.)

Közép-európai igazságügyi miniszterek képviselői egyeztettek többek közt az Európai Ügyészség intézményéről, az új adatvédelmi szabályozás tervezetéről és bizonyos közokiratok európai uniós elfogadásáról Budapesten. A találkozó vendéglátója Berke Barna, az Igazságügyi Minisztérium európai és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára volt. (2015. március 6.)

Stratégiai partnerségi megállapodások

A jogalkotás színvonalának folyamatos növelése, az alkotmányos és uniós normáknak, valamint a társadalmi, gazdasági elvárásoknak megfelelő jogalkotói munka érdekében az Igazságügyi Minisztérium nagy hangsúlyt fektet a jogszabályok, koncepciók tárcaközi, szakmai hivatásrendeken belüli és a társadalmi szervezetekkel, gazdasági szereplőkkel való egyeztetésre. Ennek keretében stratégiai partnerségi megállapodást kötött az Amerikai Kereskedelmi Kamarával (2014. november 12.), valamint a Joint Venture Szövetséggel (2014. december 12.). A stratégiai szövetségek keretében folytatott érdemi párbeszéd hatékonyan elősegítheti az üzleti környezetnek és gyakorlatnak megfelelő jogalkotást.

- 76/77 -

Új perjogi jogalkotás

1949 óta nincs egységes, a közigazgatási tevékenységgel összefüggő bíráskodás alapvonalait meghatározó törvény. A közigazgatási jog és szervezetrendszer hatalmas változásokon ment keresztül, így a közigazgatási bírósági eljárás szabályainak felülvizsgálata is időszerűvé vált. Ezért a Kormány elrendelte a közigazgatási perjog felülvizsgálatát, az önálló közigazgatási perrendtartásra vonatkozó koncepció kidolgozását. Ennek érdekében megalakult a Közigazgatási Perjogi Kodifikációs Bizottság, amelynek vezetésére az igazságügyi miniszter Patyi Andrást, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorát kérte fel. (2015. február 3.)

Magyarországon évente több mint 20 millió közigazgatási határozat születik, az állampolgárok többsége akarva-akaratlanul a közigazgatással találkozik. Trócsányi László ezzel kapcsolatban a 47. Kecskeméti Jogásznap alkalmából úgy nyilatkozott, hogy "a Kormány (...) erősíteni akarja a bíróságok szerepét a közigazgatás kontrolljánál, (...) melynek lényege az, hogy hatékony, gyors, kiszámítható bíráskodása legyen az országnak." (2015. február 3.)

A Kormány - az igazságügyi miniszter előterjesztésére - elfogadta az új polgári perrendtartás koncepcióját. Az új Pp. célja, hogy egy hatékony és korszerű eljárásrend segítse a jogérvényesítést, a magánfelek közötti viták gyors és kiszámítható rendezését, ezzel is elősegítve a magánjogi jogviszonyok és az üzleti élet biztonságát, fellendülését. (2015. január 14.)

Az új büntetőeljárási törvény szabályozási elveit 2015. február 11. napján megtartott ülésén fogadta el a Kormány. "Itt az ideje annak, hogy a tisztességes eljárást kiterjesszük a sértettre, a sértett eljárási jogaira is. (...) Az új büntetőeljárási szabályok kidolgozása során a tisztességes eljáráshoz fűződő garanciák nem gyengülhetnek. (...) Az áldozatsegítéssel megjelenített társadalmi szolidaritásra legalább akkora igény van, mint a büntetőjogi következetességre." - jelentette ki Trócsányi László a bűncselekmények áldozatainak napja alkalmából tartott szakmai konferencián. (2015. február 23.) ■

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére