A jogalkotó számára mindig az jelenti az egyik legfőbb kihívást, hogy a változó világgal lépést tartson. Nincs ez máshogy a büntető eljárásjog területén sem, ahol valamennyi nagy kódex a maga szükségességének igazolására a társadalmi élet újabb és újabb kihívásaira is hivatkozott, és ehhez képest ritkábban került sor a jogszabály-módosításra dogmatikai paradigmaváltás okán. A XXI. századba lépve felgyorsult társadalmi változások a jogalkotást is új és a korábbinál jelentősebb kihívások elé állították. A gyorsan változó környezetben a jog is csak úgy képes ellátni feladatát, ha maga is összetettebb válaszokat ad. A büntetőjog szofisztikáltabbá válása jól bemutatható, ha csak a büntető törvénykönyv tényállásainak számát tekintjük. Míg a korábbi Btk. 155 bűncselekményt tartalmazott a rendszerváltozáskor, a Btk. Különös Része a hatályba lépésekor majdnem ennek dupláját, 291 különféle megnevezésű bűncselekményt írt le.
De nem csupán a törvényben változott meg a bűncselekmények száma. A regisztrált bűncselekmények száma is komoly hullámzást mutatott a rendszerváltást követően: 1998-ig növekedett (341 ezerről 600 ezerre), 2002-ig csökkent (413 ezerre), 2009-ig tovább apadt (394 ezerre), 2012-ig emelkedett (412 ezerre), míg végül 2015-ig a rendszerváltást megelőző szintre (280 ezer) csökkent. Hasonló trend figyelhető meg a regisztrált elkövetők[1] számát tekintve is. A rendszerváltást követően számuk 1998-ban volt a legmagasabb, 2002. és 2010. között kisméretű csökkenés, ezt követően viszont - a regisztrált bűncselekmények trendjétől eltérően - 2010-től folyamatos, jelentős csökkenés volt megfigyelhető, míg 2015[2]-ben az 1990-es számadat alatti értéket mértek (94 ezer fő). Bár e statisztikai adatok bíztatóak és egyben igazolják a Kormány büntetőpolitikáját, de a büntetőeljárás hosszára vonatkozó adatsor arra figyelmeztet, hogy a hatóságok munkája mégsem lett kevesebb, mert a csekélyebb számú ügy elintézése 2007. és 2015. között mintegy 22%-kal több időt vett igénybe.[3] A magunk részéről tartózkodnánk attól, hogy a bűncselekmények és az elkövetőek számának csökkenéséből a bűnözés volumenére következtessünk, de a bemutatott adatokból az biztosan megállapítható, hogy a büntető ügyek nehézsége, komplexitása növekedett.
E környezet folyamatosan arra készteti a jogalkotót, hogy a hatékonyság javítása érdekében új megoldásokat keresve vizsgálja felül a terhelt jogai, valamint az eljárás célja és az erre mutató eljárási érdek közötti korábbi egyensúlyt. A bűnözés megváltozott szerkezete egyre inkább új összefüggésekbe helyezi az eljárás céljának és érdekének jelentőségét. A büntetőeljárás már a klasszikus felderítési, büntetési célok mellett egyre hangsúlyosabban kell bűnmegelőzési célokat érvényesítsen. Az eljárás tárgyát képező bűncselekmény folytatásának megakadályozása mellett gyakran elhalványul a klasszikus büntetési cél, így például egy terroristacsoport vagy bűnszervezet egyik tagjának elfogását követően az előkészített bűncselekmény befejezésének megakadályozása fontosabb érdek, mint a terrorcselekmény előkészületéért való büntetés kiszabása.
A jogalkotó, ha az eljárás céljának és érdekének egyre nagyobb szerepet kíván adni, kétféle szabályozási lehetőség közül választhat: vagy az egész büntetőeljárást próbálja meg eszerint hatékonyabbá tenni, vagy pedig meghatározza a bűncselekmények olyan csoportját, ahol a hatékony bűnüldözést, mint az eljárás érdekeit erőteljesebben érvényesíti. Ez utóbbi utat választotta a jogalkotó, amikor egy ügycsoportra vonatkozó külön eljárás létrehozásával megalkotta a kiemelt jelentőségű ügyeket.
De ahogy arra az Alkotmánybíróság (a továbbiakban: AB) is már korábban rámutatott,[4] a büntetőeljárásban a hatékonyság, az eljárás mielőbbi befejezéséhez fűződő érdek, és az eljárás alá vont személyek jogai érvényesítésének követelménye ellentétbe kerülhet egymással, ugyanakkor az AB azt is hangsúlyozta, hogy közvetlen alkotmányjogi garanciák gazdaságossági és célszerűségi okokból az eljárás egyszerűsítése vagy az időszerűség követelményének érvényesülése címén sem mellőzhetők.[5]
A jogalkotó tehát nehéz helyzetben van, amikor a büntetőeljárás hatékonyságát kívánja növelni, mert az eljárás alapjogi
- 24/25 -
érintettsége miatt a hatékonyságnövelő rendelkezések könnyen az AB megsemmisítő határozatával veszíthetik érvényességüket, ahogy ez a kiemelt jelentőségű ügyek egyes rendelkezéseivel is történt.
Az azonban ezzel együtt is elmondható, hogy a kiemelt jelentőségű ügyek által sor került olyan hatékonyságnövelő intézmények bevezetésére a külön eljárásba, amelyek később az egész büntetőeljárás hasznára váltak. Az új büntetőeljárási törvény tervezete (a továbbiakban: új Be.)[6] habár nem tartja fenn ezt a formális elkülönítést, megőrzi a kiemelt jelentőségű ügyek vívmányait, és épít a szerzett tapasztalatokra.
Az európai eljárásjogok gyakran állapítanak meg eltérő szabályokat egyes kiemelkedő jelentőségű bűncselekményekre, de a vizsgált kontinentális eljárásjogokban[7] nem található a magyarhoz hasonló külön eljárási szabályozás.
A "különleges jelentőségű" ügyekben az általánostól eltérő illetékesség meghatározására a német büntetőeljárásban található szabályozási példa. A német bíróságok hatáskörét nem a büntetőeljárási törvény (Strafprozessordnung - StPO), hanem a bíróságok szervezetéről szóló törvény (Gerichtsverfassungsgesetz - GVG) határozza meg. Eszerint a tartományi bíróság rendelkezik hatáskörrel akkor is, ha az ügy különleges jelentőségére tekintettel az ügyészség annak ellenére a tartományi bíróság előtt emel vádat, hogy az ügy elbírálása a helyi bíróság hatáskörébe tartozna.[8]
A védővel való kapcsolattartás korlátozására több európai eljárásjogban is találunk példát.
- A német StPO[9] 148. § (2) bekezdése a terrorizmussal gyanúsítható terhelt és védője írásbeli érintkezésének ellenőrzését lehetővé teszi. Ilyenkor a bíróság rendeli el a küldemények visszatartását, ha a feladó nem egyezik bele, hogy a küldeményt a fogvatartás helye szerint illetékes bíróságnak bemutassák.
- Az osztrák StPO[10] 59. § (2) bekezdése szerint az őrizetbe vett terheltnek lehetővé kell tenni, hogy kapcsolatot vegyen fel védőjével és meghatalmazást adjon számára. Azonban a fogvatartást foganatosító intézetben történő elhelyezés előtt a kapcsolattartás ellenőrizhető, és a meghatalmazás adására, illetve a szükséges mértékű általános jogi felvilágosítás adására korlátozható, amennyiben elengedhetetlennek tűnik a nyomozás hátráltatásának vagy a bizonyítási eszközök hátrányos befolyásolásának megakadályozása érdekében.
- Az angol büntetőeljárásban a rendőrség köteles tájékoztatni az őrizetbe vett személyt az ügyvédhez való jogáról, aki jelen lehet a kihallgatás során. Az ügyvéddel való kapcsolatfelvétel joga akár harminchat óráig késleltethető, az ún. tisztán üldözendő bűncselekmények esetén, és legfeljebb negyvennyolc óráig terrorizmussal összefüggésben, ha pl. fennáll a veszélye annak, hogy az ügyvéd befolyásolhatná a tanúkat vagy figyelmeztetné a tettestársakat.[11]
- A román Be.[12] 89. Cikk (2) bekezdése szerint a fogvatartott személy jogosult arra, hogy a védőjével felvegye a kapcsolatot, és vele ellenőrzés nélkül kommunikáljon. Szükség esetén vizuális felügyelet és fizikai védelem biztosítható, de tilos a kommunikáció lehallgatása és a felvétele.
- A belga szabályozásban[13] - amely sok tekintetben a magyar számára mintaként szolgált - eleinte nem volt akadálya annak, hogy a gyanúsítottat ügyvéd jelenléte nélkül hallgassák ki. Később az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) gyakorlatára tekintettel újabb garanciákat - mint a hallgatás jogára való kifejezett figyelmeztetés, illetve felvétel készítése - építettek a szabályozásba, de a szabályozás alapja megmaradt. A terhelti jogok korlátozásának ezt az elvi lehetőségét a bíróságok rugalmas gyakorlat kialakításával úgy ellensúlyozták, hogy az ügyvéd jelenléte nélkül tett vallomásnak csekélyebb bizonyító erőt tulajdonítottak, de a körülmények mérlegelése alapján a korlátozás a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének megállapításához is vezethetett. Önmagában a védő hiánya azonban nem eredményezett jogsérelmet.
Az őrizet hosszabb tartamára nézve szintén találunk európai megoldást. A francia[14] Be.-ben az őrizet tartama huszonnégy óra, amely huszonnégy órával meghosszabbítható (maximum negyvennyolc óra); ettől eltérően, néhány súlyos - a Be. 706-73 cikkében felsorolt, főként szervezett - bűncselekmény esetén kilencvenhat óra, amely terrorcselekmény közvetlen veszélye esetén a nyomozás érdekében száznegyvennégy óráig túlléphető.
A vizsgált európai jogrendszerek közös vonása tehát, hogy az általános eljárásban egyes intézményekhez illesztve alakítottak ki eltérő szabályokat, de nem alakítottak ki önálló eljárásrendet.
A magyar rendszerben a jogalkotó a 2011. július 13. napján hatályba lépő Be. módosítással számos speciális szabályt alkotott, és azokat külön eljárásba vonta össze. Ezt megelőzően a büntetőeljárási törvényben nem szerepeltek a kiemelt
- 25/26 -
ügyekre speciális szabályok. Jelen dolgozat címe ezért nem csak saját terjedelmére, hanem az ismertetni kívánt intézmények rövid pályafutására is utal.
A külön eljárás megalkotásával annak tárgyi hatályába olyan eltérő jellegű bűncselekmények kerültek, hogy közös ismérveiket első látásra nehéz meghatározni, illetve azt is, hogy egyáltalán miért ezek a kiemelt bűncselekmények. E kérdésre a külön eljárást bevezető törvény[15] indokolása adott választ, amely általános indokként a nagy súlyú, kiemelt vagyoni értéket érintő és a társadalom által nagy figyelemmel kísért ügyek csoportjaként jellemezte a kiemelt jelentőségű ügyeket. Ehhez képest e csoportba kerültek egyes kiemelkedő tárgyi súlyú vagyon elleni és gazdasági (gazdálkodási kötelességeket és a gazdálkodás rendjét sértő, valamint pénzügyi - költségvetést károsító) bűncselekmények mellett élet elleni, szabadság elleni, hivatali, közélet tisztasága elleni (korrupciós), közbiztonság elleni bűncselekmények, továbbá a bűnszervezetben elkövetett valamennyi bűncselekmény és valamennyi el nem évülő bűncselekmény.
Később változott a fejezet tárgyi hatálya, bővült emberiesség elleni és kommunista bűncselekményekkel, és kikerültek a fejezetből az élet elleni, emberi szabadság elleni, közbiztonság elleni, gazdasági és vagyon elleni bűncselekmények.
A bevezetett különeljárás egyes rendelkezései azonban éles kritikába ütköztek. Az AB-hoz öt indítvány érkezett, indítványozóként többek között a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke is fellépett. Az indítványok nyomán az AB a 166/2011. (XII. 20.) számú határozatával a kiemelt jelentőségű ügyek három intézményével kapcsolatban állapított meg alkotmánysértést: az illetékességnek, a védelem jogának és az őrizet tartamának speciális szabályozásával kapcsolatban.
A kiemelt jelentőségű ügyek bevezetésével együtt a Be. új alternatív illetékességi okkal egészült ki. A 17. § (9) bekezdésében foglalt illetékességi szabály kiemelt jelentőségű ügyekben felhatalmazta a legfőbb ügyészt, hogy az ügy tárgyalását az észszerű időn belül való, illetve a soron kívüli elbírálásának biztosítása végett az automatikusan illetékessé váló bíróság helyett egy másik bíróság elé vigye. Ebben a kérdésben egyedül a legfőbb ügyész akaratnyilatkozata volt döntő, annak érvényesítéséhez a jogalkotó nem csatolt semmilyen további szempontot.
Az AB szerint azonban ez a jogi megoldás alkalmas volt arra, hogy kétséget ébresszen az igazságszolgáltatás pártatlanságában, még akkor is, ha a vitatott szabályozás célja éppen ennek elkerülése volt.
Az eljárás egyik résztvevőjének többletjogok biztosítása az AB meglátása szerint egyértelműen sérti pártatlanság látszatát. A fenti szabály emellett a tisztességes eljárás elvének további elemét, a fegyverek egyenlőségének elvét is sérti, mert igen széles körben ruházza fel az ügyészséget, hogy az ügy tárgyalását az elvben automatikusan illetékes bíróság helyett egy másik bíróság elé vigye, főként, hogy a jogalkotó semmilyen világos szempontot nem határozott meg a jogalkalmazó számára ennek eldöntéséhez. E követelmények hiányában - figyelemmel az az EJEB-nek a Cöeme-ügyben rögzített gyakorlatára[16] - a terhelt nyilvánvalóan hátrányosabb helyzetbe kerül az ügyészséghez képest.
Az ún. többletjogok kapcsán az AB gyakorlata egybevág EJEB gyakorlatával. Utóbbi a Bulut kontra Ausztria[17] ügyben foglalta össze saját joggyakorlatát: a fegyverek egyenlőségének elve - úgyis, mint a méltányos eljárás szélesebb fogalmának egyik eleme - szerint minden fél észszerű lehetőséget kell hogy kapjon arra, hogy ügyét olyan feltételek között adja elő, amelyek nem helyezik őt ellenfelével szemben hátrányos helyzetbe. Ebben az összefüggésben az EJEB jelentőséget tulajdonít úgy a látszatoknak, mint ahogyan a jó igazságszolgáltatás garanciái iránti fokozott érzékenységnek.
Az AB a fentiek alapján megállapította a szabályozás alkotmányellenes és nemzetközi szerződésbe ütköző voltát, és azt megsemmisítette.
A fejezet hatálybalépésekor lehetőség volt az őrizetbe vétel első negyvennyolc órájában a védővel való kapcsolatfelvételt az ügyész - jogorvoslattal nem támadható - intézkedésével megtiltani. Az AB meglátása szerint azonban az EJEB-nak a Salduz kontra Törökország ügyben 2008. november 27. napján hozott nagykamarai ítéletét követően kialakult gyakorlata szerint az eljárás tisztessége megköveteli, hogy az első kihallgatástól kezdve lehetőséget biztosítsanak a gyanúsítottnak a védővel való kapcsolat felvételére, kivéve ha meghatározott körülmények alapján kimutatható, hogy kényszerítő szükség mutatkozik ezen jog korlátozására. Még ebben az esetben sem sértheti a korlátozás indokolatlanul a védelemhez való jogot. A védelemhez való jog viszont elviekben helyrehozhatatlan sérelmet szenved, ha a terhelt a kihallgatás során ügyvédi közreműködés hiányában terhelő vallomást tesz.
Az AB az EJEB gyakorlatának elemzése alapján a következő tesztet állapította meg:
a) biztos, hogy ütközik az Emberi Jogok Európai Egyezményével (a továbbiakban: Egyezmény)[18] az, ha szisztematikusan akadályozzák az ügyvéddel való kapcsolattartást, különösen,
- 26/27 -
ha az akadályoztatás nem más, mint egy adott jogszabály pontos végrehajtása;
b) ha csak az első kihallgatás során nincs jelen az ügyvéd, az is aggályos, de hogy ez az eljárás meg is sértette-e az Egyezményt, azt tulajdonképpen csak egy konkrét eljárás összes körülményei alapján lehet megállapítani, amelynek során meghatározó jelentősége van annak, hogy az ügyvéd nélkül tett nyilatkozatoknak mi a későbbi sorsa, a terhelt/vádlott később megerősítette vagy megtagadta-e azokat, a nyilatkozatok milyen hatást gyakoroltak az illető büntetőeljárásának a végkimenetelére, történt-e az ügyvéd távollétében egyéb eljárási cselekmény; jelentősége van a terhelt esetében, hogy laikus-e, vagy jogászként eleve átlátja-e egy büntetőeljárás különböző szakaszainak jellemzőit;
c) ugyancsak aggályos, ha őrizetbe vételkor - kérése ellenére - a terhelt számára nem teszik lehetővé a védővel való kapcsolatfelvételt. Az Egyezményben foglaltak sérelmét jelenti az is, ha egyéb nemzetközi jogszabály - pl. az ENSZ gyermekjogi egyezménye - eleve kötelezi az államot, hogy az őrizetbe vétel során (illetve attól fogva) garantálni kell a terhelt számára az ügyvédi kapcsolattartást.
Az AB ugyan nem mondta ki, hogy a támadott szabályozás minden esetben, végrehajtástól függetlenül a vállalt nemzetközi jogi kötelezettség sérelmét jelenti, de a védelemhez való alkotmányos jog lényeges tartalmának korlátozása, és a jogorvoslathoz való jog sérelme miatt alkotmányellenesnek minősítette azt.
A kiemelt jelentőségű ügyek egyes szabályainak együttes értelmezésével azonban arra a következtetésre lehet jutni, hogy az ügyész kapcsolatfelvételt tiltó döntéséből nem következik az, hogy a gyanúsítottnak a vallomását védelem nélkül kell megtennie. A szabályozás ugyanis nem korlátozta, hogy a negyvennyolc órás időtartamon belül való gyanúsítotti kihallgatás esetén a védő jelen legyen az eljárási cselekményen. Ezáltal viszont a védőnek kétségtelenül lehetősége volt a gyanúsított vallomástételét megakadályozni, ezzel elejét venni a terhelt számára hátrányos vallomás tételének. Álláspontom szerint ezzel együtt a védelem jogának fenti korlátozása ritkán vezethet az ügyre kiható tényleges sérelemhez. Ahogy azt az AB határozata is tartalmazza, annak ellenére, hogy az EJEB megköveteli a védővel való kapcsolatfelvétel biztosítását az őrizetbe vételtől kezdve, egyes esetekben[19] mégsem állapította meg az Egyezmény sérelmét. Ezért várhatóan azokban az esetekben sem állapítaná meg, ahol a védővel való kapcsolattartás korlátozása nincs kihatással a gyanúsítotti vallomásra és ezáltal az ügy kimenetelére.
Az AB az őrizet százhúsz órás időtartamának alkotmányellenességét annak ellenére mondta ki, hogy a hetvenkét óránál hosszabb tartamú őrizetre más európai eljárásjogokban is találunk példát. Az AB az EJEB Brogan-ügyben[20] foglalt, és a korábbi gyakorlatnál szigorúbb jogértelmezését átvéve állapította meg, hogy az Egyezményben és az Alkotmányban követelményként támasztott haladéktalanság, illetve legrövidebb időn belüli bíró elé állítás értelmezésekor csak nagyon kis mértékben lehet rugalmasságot tanúsítani. Az EJEB szemében még a százkét óráig történő fogvatartás is túlment azokon a szigorú határidőkön, amit az Egyezmény megenged. Ha pedig a százkét órás - bírói kontroll nélküli - fogvatartást még a terrorizmus elleni harc összefüggéseiben sem tudta elfogadni az EJEB, úgy nyilvánvalóan százhúsz órát sem fog elfogadni a terrorizmus, és - a fortiori - különösen nem fog elfogadni a terrorizmus veszélyességét el nem érő bűncselekmények esetén.
Az AB hangsúlyozta, hogy a kirívóan hosszú ideig tartó őrizetbe vétel aránytalanul korlátozza a személyes szabadsághoz való alapjogot. Emellett mivel az teljes mértékben az eljáró ügyész belátására van bízva, továbbá az elrendelésével szemben nincs semmilyen biztosíték, illetőleg garancia, sérelmet szenved a jogbiztonság. A jogállamiságból, ezen belül a jogbiztonságból következő követelmény, hogy a jogalkotó az eljárási szereplők jogait és kötelezettségeit hatékony biztosítékok mellett szabályozza, amelyek itt nem állnak rendelkezésre.
A fejezet hatálybalépésekor irányadó szabály a fogva levő gyanúsított kihallgatására az általánosan előírt huszonnégy óra helyett hetvenkét órát engedett. Az AB a vádról való tájékoztatás kötelezettségével összefüggésben vizsgálta e rendelkezés alkotmányosságát, de úgy találta, hogy a szabályozás összességében nem jogkorlátozó, mert egy alacsonyabb szintű jogszabály rendelkezése[21] megfelel a haladéktalan tájékoztatás követelményének, azzal hogy az őrizetbe vételkor az őrizetbe vételt megalapozó tényekről való tájékoztatást ír elő. Az AB azonban nem számolt azzal, hogy a felhívott rendelkezés csak a belügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságokra vonatkozik, más nyomozó hatóságra nem. Habár a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra irányadó jogszabály ugyanilyen követelményt[22] rögzít, de az ügyészségi nyomozásra irányadó ilyen követelmény jogszabályi szinten nem szerepel.
A jogalkotó azonban e szabályt felülvizsgálva 2012. január 1. napjával hatályon kívül helyezte. E hatályon kívül helyező rendelkezésre vonatkozó[23] indokolás azonban nem szerepel a törvényben, ezért pontosan nem ismerhető meg, hogy a hatályon kívül helyezésnek volt-e más indoka a rendelkezés AB határozata szerinti kiüresedése mellett.
A jogalkotó által később elvetett szabály lett a keresztkérdezés rendszere is, miszerint a tárgyaláson a vádlottnak
- 27/28 -
először az ügyész tehet fel kérdést, utána a védő és csak őket követi a tanács elnöke és a bíróság tagjai. A tanút pedig érdemben az hallgatja ki először, aki a kihallgatását indítványozta. Ezt követően a tanúhoz a másik fél és a vádlott intéz kérdéseket, őket pedig a tanács elnöke, a bíróság tagjai követik.
Ezen ügyféli perre jellemző rendelkezések dogmatikai szempontból nem illeszkedtek a magyar büntetőeljárás kontinentális jellegű, nyomozóelvű túlsúlyú vegyes rendszerébe. A szabályozás hatékonyságát a gyakorlat sem igazolta vissza, végül a jogalkotó úgy ítélte meg,[24] hogy a keresztkérdezés rendszere lassítja a büntetőeljárásokat, a bizonyítás időigényessége nem tervezhető, a kellő tapasztalattal nem rendelkező kérdező a bizonyítást tévútra viheti, és mivel a tényállás szükséges mértékű tisztázása továbbra is a bíróság kötelessége, ezért nem volt indokolt a magyar jogrendszertől idegen keresztkérdezés rendszerének fenntartása. Erre tekintettel a speciális kihallgatási szabályok 2014. január 1. napjával hatályukat vesztették.
Ugyan a kiemelt jelentőségű ügyek külön normái közül némelyek nem bizonyultak tartósnak, az eljárással bevezetett újítások nagyban hozzájárultak a büntetőeljárás evolúciós fejlődéséhez, emellett több rendelkezés nem csak a külön eljárásban váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hanem hasznosságuk miatt az általános eljárásba is bekerültek.
Az általános eljárásba átvett rendelkezések egyfelől a büntetőeljárás észszerű időn belül való lefolytatását segítették elő szoros határidők kialakításával, másrészt a bizonyítás terén vezettek be újításokat.
Az eljárás gyorsítása érdekében a szakértői kötelezettség önhibából való megszegésének következményeként a rendbírság kiszabásának kötelezettsége 2014. január 1. napjával az általános eljárásba került.
A poligráfos vizsgálat a gyanúsított vallomása esetében is beleegyezéshez kötött, ezért a tizennyolcadik életévét betöltött tanú esetében sincs garanciális akadálya, hogy a vallomását beleegyezése esetén - legyen szó bármilyen büntetőügyről - hazugságvizsgálóval ellenőrizzék.
A kiemelt jelentőségű ügyek a bíróságot is szigorúbb határidők közé szorították: egyrészt a tárgyalás határnapjának kitűzésével kapcsolatban, másfelől a tárgyalás elnapolása esetén. A tárgyalást három hónapon belülre kell kitűzni, a megkezdett tárgyalást pedig kezdetben két hónapos, ma három hónapos határidőn belül lehet ismétlés nélkül folytatni. Előbbi szabály ugyan még nem került be az általános eljárásba, de az új Be. ott helyezi el: az első tárgyalás helyébe lépő előkészítő ülést a vádirat kézbesítésétől számított három hónapon belül kell megtartani.[25] A tárgyalás elnapolása esetére irányadó szűkebb határidők elsősorban szankciójuk miatt éppen az eljárás elhúzódásához, több ismétléshez vezethetnek, ráadásul teret engednek arra, hogy a bíróság aki az előírt határidőn belül érdemi bizonyítást nem tud lefolytatni, jobb híján szükségtelen bizonyítással töltse ki a tárgyalás idejét. Utóbbi szabályok ezért nem kerültek át az általános eljárásba, és az új Be. is mellőzi őket.
Az új Be. kodifikációja során először arról kellett állást foglalni, hogy az új szabályok mellett szükség van-e egyáltalán egy olyan párhuzamos szabályozásra, amely meghatározott - tipikusan súlyos és közérdeklődésre számot tartó - ügycsoportra nézve állapít meg még szigorúbb, még hatékonyabb szabályokat. Ha az eredeti elképzelésből indulunk ki, kevés normaanyag maradt fenn, ami a későbbi külön eljárásba tartozhatna, figyelemmel az AB által világosan kijelölt alkotmányos korlátokra a joggyakorlat szemszögéből kevéssé hatékonynak bizonyult szabályokra, valamint az általános eljárásába átvett vagy átvehető rendelkezésekre. A Be. kodifikációja során ezért amellett született döntés, hogy a kiüresedett különeljárás fenntartása nem szükséges, egyes intézményei viszont az általános eljárásba illesztve átvehetők.
Jelenleg a különeljárásban fennmaradó szabályok a kötelező védelemre, a soron kívüli ügyintézésre és a szűkebb eljárási határidőkre, a feljelentéskiegészítés kiterjesztett eszközeire, az óvadék megemelt alsó határára, valamint a sértett szélesebb körű felszólalási jogára vonatkoznak. Kérdés, hogy ezek a szabályok hova kerülnek az új Be.-ben.
Az új Be. a kötelező védelem eseteit nem pusztán az ügy kiemelt jelentőségéhez köti, hanem a kötelező védelem önálló garanciális jelentőségű szempontjaira alapítja, és mivel ezek a legtöbb kiemelt jelentőségű ügyben önállóan is kötelezővé teszik a védelmet, ezen felül nincs szükség külön bűncselekménycsoportra alapított kötelező védelem előírására, mert az nem hordozna garanciális tartalmat.
A soron kívüliség és a szűkebb eljárási határidők a büntetőeljárás új általános szabályai szerint önálló rendszerben érvényesülnek, amelynek részét képezi a fentebb említett előkésztő ülés megtartására irányadó határidő is.
A feljelentés kiegészítésének szabályait az új Be. egyszerűsítette. Tekintettel arra, hogy a feljelentés elintézése során magáról a feljelentésről kell állást foglalni, a feljelentés kiegészítése nem válhat előrehozott nyomozássá, az csupán azt a célt szolgálhatja, hogy a hatóság a feljelentésben esetlegesen nehezen érthető kérdésekben tájékozódjon.[26] Ettől a dogmatikai irányvonaltól való eltérés megbontaná az új Be. dogmatikai egyensúlyát. Emellett az újonnan bevezetett előkészítő eljárás
- 28/29 -
célja a bűncselekmény gyanújának megállapítása,[27] tehát ha a feljelentést a bűncselekmény gyanújának hiánya miatt kell elutasítani, utóbb előkészítő eljárás keretében a gyanú még tisztázható, amely alapul szolgálhat később a nyomozás elrendelésére.
Az óvadék alsó határa az új törvényben ötszázezer forint lesz, és az összeget immár a személyi és a vagyoni körülményekre figyelemmel a bűncselekmény tárgyi súlya alapján kell megállapítani.[28]
A leírtak szerint tehát a kiemelt jelentőségű ügyek hatékony lefolytatását elősegítő szabályok az új Be. általános eljárásba kerültek, míg más szabályok nem illeszthetők az új Be. rendszerébe.
Az új Be. egyébként is magasabb szinten garantálja a szakmaiságot és a hatékonyságot, ugyanakkor a kiemelt jelentőségű ügyek külön eljárása megszüntetésével mégis megőriz egy olyan bűncselekménycsoportot, amelyre nézve, ha nem is külön eljárás biztosításával, ezt tovább fokozza.
Az új Be.-ben már az általános eljárásban is magasabb szinten érvényesül a szakmaiság a bíróság összetételének megújításával. Annak ellenére, hogy az elsőfokú bíróság főszabály szerint egyesbíróként jár el, ha tanács elé utalja az ügyet a tanácsban ülnökök helyett két hivatásos bíró segíti a munkáját.[29]
Az új Be. emellett a legbonyolultabb jogi megítélésű, több jogág együttes szemléletét igénylő bűncselekményekből létrehoz egy olyan ügycsoportot, amely eljárási hatékonyságát nem a gyorsítással és az eljárás érdekeinek előtérbe helyezésével, hanem a magasabb bírói szakmai színvonallal kívánja biztosítani. Az új ügycsoportra a törvényjavaslat elsőfokon kötelezően előírja a többfős, hivatásos bírókból álló tanács alakítását. A gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmények elbírálásának magas szakmai színvonalát az adja, hogy elsőfokon a tanácsban helyet foglaló három hivatásos bíró közül az egyik a törvényszék gazdasági ügyszakának, ennek hiányában a törvényszék polgári ügyszakának kijelölt bírája.[30] Másodfokon pedig e bűncselekmények esetén adott a lehetőség, hogy a bíróság az ügyet öt hivatásos bíróból álló tanácsa elé utalja.[31]
A gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmények kivétel nélkül a törvényszék hatáskörébe tartoznak majd, anélkül azonban, hogy a törvényszék ügyterhét jelentősen emelnék.[32] Az ügycsoportba három fő bűncselekményi kör tartozik:[33]
a) olyan kiemelt tárgyi súlyú vagyon elleni bűncselekmények, amelyeket a gazdálkodó szervezet tényleges képviselője a gazdálkodó szervezet vagyonát érintő cselekményével követ el,
b) kiemelt tárgyi súlyú költségvetést károsító bűncselekmények,
c) egyes jelenleg is törvényszéki hatáskörbe tartozó vagy kiemelt súlyú gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények.
Első látásra úgy tűnhet, hogy a kiemelt jelentőségű ügyek intézménye előzmény nélkül lépett a magyar büntetőeljárás jogba, és jogalkotói léptékkel mérve viszonylag rövid idő után különösebb következmények nélkül távozik onnan. A látszat ellenére azonban már az első átfogó büntetőeljárási kódextől kezdve megtalálhatók azok a megoldások, amelyek egyes ügycsoportokat kiemelve azokat egyszerűbben, gyorsabban, hatékonyabban szabályozzák, és a kiemelt jelentőségű ügyekben bevezetett intézmények nyoma megtalálható lesz az új büntetőeljárási törvényben is. A kivételes szabályozás ugyanakkor mindig relatív, mindig a főszabályhoz mérten kell a jogalkotónak meghatároznia, miben kíván eltérni. Elsősorban ez az oka annak, hogy az új Be.-ben nem került sor a különeljárás megtartására, mert a bevált szabályok az általános eljárásba kerültek, ettől pedig mindössze egy ponton, a még magasabb szakmai színvonalú és több jogterületet átfogó bírósági tanácsok biztosítása érdekében látunk indokot az eltérésre. ■
JEGYZETEK
[1] http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_zjj001.html
[2] http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_zji002.html
[3] Alapadatok: http://ugyeszseg.hu/repository/mkudok4524.pdf
[4] 46/2003. (X. 16.) AB határozat.
[5] Pl. 11/1992. (III. 5.) AB határozat.
[6] A törvényjavaslat száma: T/13972.
[7] A német, az osztrák, a belga, a svájci, a szlovén, az észt, a holland, a francia, a horvát, a román és az olasz.
[8] Herke Csongor: A német és az angol büntetőeljárás alapintézményei, Pécs 2011. 17. p.
[9] http://legislationline.org/documents/section/criminal-codes, 2014. április 23-i állapot.
[10] http://legislationline.org/documents/section/criminal-codes, 2016. október 4-i állapot.
[11] Herke: i. m. 37. p.
[12] http://legislationline.org/documents/section/criminal-codes, 2014. február 7-i állapot.
[13] Az Eurojust magyar nemzeti tagjának 2011. június 14. napján kelt tájékoztatása szerint.
[14] Herke Csongor: A francia és az olasz büntetőeljárás alapintézményei. PTE ÁJK Pécs 2012. 48. p.
[15] 2011. évi LXXXIX. törvény.
[16] Cöeme és mások kontra Belgium ügyben 2000. július 22-én hozott ítélet.
[17] Bulut kontra Ausztria ügyben 1996. február 22-én hozott ítélet.
[18] Annak 6. cikk (3) bekezdése c) pontjában foglaltakkal.
[19] Paskal kontra Ukrajna ügyben 2011. szeptember 15-én hozott ítélet, Rupa kontra Románia ügyben hozott 2011. július 19-i ítélet.
[20] Brogan és mások kontra Egyesült Királyság ügyében 1988. november 29-én kelt ítélet.
[21] 23/2003 (VI. 24.) BM-IM együttes rendelet 58. § (1) bekezdés.
[22] 17/2003. (VII. 1.) PM-IM együttes rendelet 59. § (2) bekezdés.
[23] 2011. évi CCI. törvény.
[24] A rendelkezést hatályon kívül helyező 2013. évi CLXXXVI. törvény 73. §-ához fűzött indokolás szerint.
[25] Új Be. 499. § (2) bekezdés.
[26] Új Be. 380. §-hoz fűzött indokolása.
[27] Új Be. 340. § (1) bekezdés.
[28] Új Be. 286. § (2) bekezdés.
[29] Új Be. 13. § (1) és (2) bekezdés.
[30] Új Be. 13. § (3) bekezdés.
[31] Új Be. 13. § (5) bekezdés.
[32] Az Országos Bírósági Hivatal 2014.OBH.XXII.C.2.1/673. számú átiratával mindössze 5%-os ügyteher-növekedést jósol.
[33] Tételesen felsorolva: új Be. 10. § (1) bekezdés 3. pontja.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző beosztott ügyész.
Visszaugrás