Az Országgyűlés 2022. december 7-én elfogadta a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) és néhány más foglalkoztatási tárgyú jogszabály módosítását,[1] amelyek 2023. január 1-jén léptek hatályba. A legnagyobb érdeklődést és médiavisszhangot talán a 2019/1158/EU irányelv[2] által meghatározott újfajta szabadságok átültetésével kapcsolatos rendelkezések kapták. Az Irányelv legfontosabb jogharmonizációt igénylő rendelkezései az apasági szabadság, a szülői szabadság, a gondozói munkaidő-kedvezmény és a rugalmas munkafeltételek körét ölelik fel. Az alábbiakban az újfajta szabadságok hazai átültetésével kapcsolatos legfontosabb rendelkezéseket és azok irányelvi megalapozottságát vizsgáljuk.
1. Az Irányelv szabályozási háttere, célja és a magyar implementáció jellegzetességei
2. Az újfajta mentesülési jogcímek megjelenése az Mt.-ben
2.1. Apasági szabadság és szülői szabadság
2.1.1. Apasági szabadság
2.1.2. Szülői szabadság
2.1.3. Az ikergyermekeket nevelő szülők speciális helyzete
2.2. Gondozói munkaidő-kedvezmény
3. Összegzés, avagy az Irányelv magyar átültetésének mérlege az újfajta szabadságok tükrében
Az Európai Unió (a továbbiakban: EU) prioritásként kezeli az Unió szociális dimenziójának megerősítését, ezért 2017 novemberében meghirdette a Szociális Jogok Európai Pillérét, amelynek célja, hogy az uniós állampolgároknak több jogot és jobb védelmet biztosítson az esélyegyenlőség és a munkavállalási jog, a tisztességes munkafeltételek, a szociális védelem és a társadalmi befogadás területén húsz alapelven keresztül.[3] Ezen alapelvek egyikét képezi a Szociális Jogok Európai Pillérének 9. pontjában részletezett munka és magánélet egyensúlyának megteremtését célzó alapelv. Lényegét tekintve az Irányelv célkitűzése, hogy a szabályozás olyan munkafeltételeket teremtsen a szülők és a gondozók számára, amelyek lehetővé teszik az egyensúly megteremtését a munka és a magánélet terén anélkül, hogy bármelyik területen hátrányos helyzetbe hoznák a munkavállalókat. Erre erősít rá az Irányelv (9) preambulumbekezdése, amely kifejezetten utal a Szociális Jogok Európai Pillérének nemek közötti egyenlőségre vonatkozó 2. és a fentebb taglalt 9. pontjára.
Az Irányelv szabályozási premisszája, hogy a munka és a családi élet közötti egyensúly megteremtése lehetetlen lenne megannyi más terület mellett a munkajog szülői vagy gondozói státuszhoz kapcsolódó sajátosságainak - mint például a szabadság - figyelembevétele nélkül. Különösen ezzel kapcsolatosan kimondható, hogy a szülőket támogató munkajogi és szociális jogi intézkedések megerősítése nélkül egyrészt nem valósulhatna meg a munka és a magánélet egyensúlya, másrészt a nők komoly hátrányt szenvednének a munkaerőpiacon.[4] Ezzel kapcsolatban az Irányelv szociológiai, demográfiai és gazdasági megalapozottsága is kiemelendő. A Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete 2020-ban frissített 2019-es jelentése[5] szerint a házimunka és a gyermekgondozási tevékenység még mindig egyenlőtlenül oszlik meg nők és férfiak között, a nők ugyanis átlagosan hetente jelentősen több
- 33/34 -
időt töltenek ezekkel a tevékenységekkel, mint a férfiak. Az Irányelv célja ezért különösen az apák ösztönzése arra, hogy minél jobban bevonják magukat a gyermekvállalás és gondozás folyamatába, és kivegyék a részüket az ezzel kapcsolatos feladatokból. Az apa szorosabb jelenléte a gyermek nevelése során jelentősen csökkentheti ugyanis az anya munkától távol töltött idejét, hiszen ha a feladatok megoszlanak a szülők között, az anya a felszabaduló energiáit munkára és a munkába való visszatérésre tudja fordítani.[6] A nők felülreprezentáltsága az idősebb generáció gondozásában is jelentős, egyre nehezebb a "szendvicsgeneráció" helyzete, amely egyszerre gondoskodik a gyerekeiről és ápolja idős szüleit is.[7] A gondozói munkaidő-kedvezmény formájában ezeken a nehézségeken is enyhíteni kíván az Irányelv és annak átültetett rendelkezései.
Fontos továbbá kiemelni, hogy az Irányelv több preambulumbekezdésében is utal az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) egyes cikkeire.[8] Ebben az összefüggésben megállapítható, hogy például az Irányelvben szabályozott szülői szabadság vagy az ahhoz kapcsolódó elbocsátással szembeni védelem olyan alapjogi erővel és megalapozottsággal rendelkezik, amely a jövőben fontos hivatkozási alapot jelenthet a munkavállalók számára egyedi jogvitákban. Ez alapján, ha a magyar jogi szabályozás vagy egy munkáltatói intézkedés nem az Irányelvvel összhangban garantálja az újfajta szabadságokhoz való hozzáférést a munkavállalók számára, akkor az ügy adott esetben nemcsak az egyenlő bánásmód követelményének általános sérelme, hanem a Charta egyes cikkeinek megsértése alapján is az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) elé kerülhet. A másik oldalról nézve pedig a magyar joggyakorlatnak és egyedi jogalkalmazásnak is figyelemmel kell majd lennie az EUB vonatkozó alapjogokkal kapcsolatos döntéseire és elvi jellegű megállapításaira. A vonatkozó magyar szabályokat tehát kizárólag többrétegű jogértelmezéssel lehet majd megfelelően alkalmazni, amely kihívást jelenthet a joggyakorlat számára.
Érdekes adalék, hogy az Irányelvet Magyarország - öt másik tagállam mellett - nem szavazta meg.[9] Magyarország állásfoglalása szerint a magyar családpolitikának kulcsfontosságú eleme a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtése, valamint a gyermeket nevelő nők munkába való visszatérésének és az apák családi életben való részvételének ösztönzése. Ennek ellenére a magyar álláspont az volt, hogy e terület szabályozása sokkal inkább tagállami hatáskörbe kellene, hogy tartozzon. Az állásfoglalás szerint nem szerencsés beavatkozni a családok életébe, és nem kényszeríthetőek a családok a szülői szabadság igénybevételére anélkül, hogy tiszteletben tartanák a személyes, szociális és pénzügyi körülményeiken alapuló döntési szabadságukat.[10] Minden bizonnyal ezt az álláspontot az Irányelv implementációja során is figyelemmel kísérte a jogalkotó, mivel az Mt. módosított rendelkezései szinte kizárólag az Irányelvből eredő minimális követelményeknek felelnek meg, így ún. minimumharmonizáció valósult meg.
Az apasági szabadság az Irányelv fogalomhasználatában az apák vagy - ha és amilyen mértékben a nemzeti jog elismeri - a velük egyenjogú társszülők számára a gyermek születése alkalmával gondozás nyújtása céljából biztosított munkahelyi szabadságot jelenti.
Az EU tagállamainak többsége számára már az Irányelv átültetését megelőzően sem volt ismeretlen az apák számára gyermekük születése esetére biztosított szabadság igénybevételének lehetősége. Egy 2022 márciusában készült felmérés szerint kizárólag négy EU-tagállam nem ismerte az apa részére a gyermeke születése esetén biztosított szabadság lehetőségét, míg az EU tagállamainak többségében legalább két hét szabadság állt az apák rendelkezésére ilyen célból.[11] Az Mt.-nek az Irányelv átültetését megelőzően hatályos szövege egy gyermek esetén öt, ikergyermekek esetén hét munkanap pótszabadságot biztosított az apa számára.[12] Lényegében ezen apai pótszabadságra vonatkozó szabályok módosításával implementálta a jogalkotó az Irányelv által meghatározott apasági szabadságot.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
