A jog társadalmi kapcsolatok rendezésére alkalmasságának felismerése és emberi cselekvések végzését irányító nélkülözhetetlen tudati tényezőkénti érvényesüléséről való meggyőződés megszerzése óta - ezek talaján - számos jogi elv alakult ki és intézményesült.
Ezúttal ezek egyik legjelentősebbikével való rövid foglalkozást tartottuk időszerűnek. Megközelítőleges lényegi vonásának kidomborítására - a német tudománytól kölcsönzött - Schlichten und Richten (körülbelüli fordítással: békítés és döntés) slágvortot használjuk.
Annak a kérdésnek az eldöntésébe, hogy mennyire irányítja a tudomány a gyakorlatot, vagy hogy mennyire szolgáltatja a mindennapi élet a tudomány nyersanyagát, az alábbiakban néhány szóval próbáljuk alátámasztani a "Schlichten und Richten" - tételben rejlő bölcsesség-tartalom gyakorlati tevékenységbe átültetésére irányuló igény reális voltát.
1. Ennek bizonyosságát véljük felismerni Arisztotelész alábbi megállapításában (Retorika, 1347b., 74.):
"Inkább döntőbíróhoz kell folyamodni, mert a döntőbíró a méltányosságot tartja szem előtt, és ezért találták fel az arbitrárius eljárást, hogy a méltányosság érvényesülhessen a törvénnyel szemben".
A római birodalomban Seneca is hirdette, hogy azért célszerű döntőbíróhoz fordulni, mert ő szabad, "minden kötelezettségtől mentesen, lelkiismerete alapján el is vehet abból (ti. a törvényből) valamit, és hozzá is tehet, és nemcsak úgy dönthet, ahogyan a törvény és az igazság előírja, hanem úgy is. ahogyan az emberiesség és a könyörület követeli" (De beneficiis III. 7.5.).
Ha a római polgár perében tisztán jogi kérdést akart megoldatni, a iudex-hez fordult. Ha viszont egy, inkább szakértelmet igénylő kérdés méltányos eldöntése - pl. közös vagyon megosztása - lebegett előtte, arbitert keresett fel. Arbiterként a praetor elsősorban a felek által közös megegyezéssel választott polgárt nevezte ki, ilyennek hiányában a felperes a praetor által összeállított jegyzékből indítványozott egy személyt, vagy esetleg többet, mindaddig, amíg az alperes az indítványozottak közül egyet (vagy hármat) elfogadott, akit a praetor aztán kinevezett.[1]
Csak a rend kedvéért igényel megemlítést, hogy a praetor által személyesen gyakorolt igazságszolgáltatás irányító eszméje is a méltányosság volt. Mivel azonban a iudex-hez hasonlóan Ő is hatósági személy (mondhatnánk: "hivatásos" bíró) volt. mi pedig e tanulmányban az ún. "alternatív" (értve e nemzetközileg már általánosan elfogadott kifejezésen a rendes bíróságokon kívüli) fórumok, illetve békítő személyek által gyakorolt Schlichten und Richten kérdéseivel kívánunk foglalkozni, nincs értelme a praetor tevékenységének amúgy is csak egyik részletébe beIebocsátkoznunk.
A békítés. a konfliktus-elegyengetés alapgondolatát talán tulajdonképpen az embereknek abban az igényében kell keresni, hogy amennyiben az ősi időben nem érezték képeseknek magukat viták, problémák saját erőikkel való megoldására, szibillákhoz, orákulumokhoz, bölcsekhez, filozófusokhoz, papokhoz, majd véneikhez fordultak eligazításért.
- 11/12 -
Ezek szerepét vették át az Arisztotelész és Seneca által említett döntőbírák, arbiterek.
2. A modernizálódás a későbbi évszázadok folyamán oda vezetett, hogy erre a területre is bevonult a társadalmasítás, a korporativ megoldások keresésének az áramlata. Ennek a jegyében történt, hogy a növekvő társadalmi tekintélynek örvendeni kezdő iparűzők létrehozták autonóm szervezeteiket, a céheket. Ezek bizonyos kérdésekben bíráskodást gyakoroltak tagjaik felelt. Szerepüket a későbbiek során átvették a képesítéshez kötött iparokat űzők ipartestületei, amelyekben a tagok között felmerült viták rendezése céljából ún. békéltető bizottságok működtek.
Az egyre nagyobb jelentőségre szert tevő kereskedelem - különösen társas alakulatainak létrejövetelével - szintén igényelt a maga számára autonóm szervezeteket érdekeinek jobb megvédése, és egymás között jogvitáinak nem csupán "jogias", hanem "gazdaságias" megfontolásokkal is számoló, a kereskedelmi szokásokat alaposan ismerő, a gazdálkodás adott reszortjaiban nagy tapasztalatokkal bíró tagokból álló szakértői tömörüléseket. Ilyenek voltak az ún. szakértői bizottságok, jury-k, árucsarnokok, tőzsdék, stb. ezek égisze alatt alakultak meg később a - már tulajdonképpen választottbírósági elvek szerint működő - tőzsdebíróságok. Sikeres tevékenységük adott ösztönzést a szervezeti és ad hoc választottbíróságok kialakulására.
Ki kell emelnünk ennek kapcsán, hogy a korporációs igény előtérbe kerülése sem szorította ki azonban teljesen az egyes személyek - hivatásos és laikus békés egyeztetők, választott szakértők - közreműködése iránti igényt.
3. A fejlődés mindazáltal túlnyomó jelleggel afelé visz - éspedig első sorban a gazdaságilag legjelentősebb területen, a nemzetközi kereskedelem szférájában -, hogy kiemelkedő súlyú nemzetközi szervezetek. Így maga az ENSZ és a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara, tekintsék ügyüknek a bekapcsolódást a Schlichten und Richten (mondhatjuk bátran) eszméjének gyakorlati kiteljesítésébe. Ez a közelmúltban be is következett, és az általuk kibocsátott Békítési Szabályzatok ezzel világüggyé tették nemzetközi vállalatok között keletkezett jogviták békés úton és eszközökkel történő rendezését. E két Szabályzat hatóköre lényegileg áthat az egyes országokon belüli konfliktusok megoldására is. mert előírásaik de facto mintákul szolgálnak a határokon belüli gazdasági konfliktusok békés levezetése módszereinek kidolgozásához.
A békítésre, kiegyeztetésre, közvetítésre irányuló tevékenység világszerte jelentősen kiszélesült. Nem szólva azokról a vállalatokról, amelyek (különösen építési) szerződéseikben és általános szerződési feltételeikben kötnek ki a szerződés lebonyolítása során előállott vitás kérdések békés rendezését szolgáló különféle szisztémákat, jelölnek ki eleve - pl. - közös szakértőt, erre a célra, békítői, egyeztetői, közvetítői szerepet töltenek be:
- egyes hatósági szervek.
- vállalatok érdekvédelmét ellátó tömörülések, vállalati szövetségek, kamarák, egyesületek, nemkülönben azok, az irodalomban ma már általánosan elfogadottan, "alternatív szervek" (Alternatíve Dispute Resolution; ADR) gyűjtőszavakkal megjelöli intézmények, amelyek hivatása a gazdasági feladatok ellátása kapcsán keletkezett jogviták rendes bíróságokon kívüli "barátságos", "békés" elintézése.
- Végül a békítési, stb. tevékenységet terepéül választotta a magánvállalkozói szféra is. amelyen belül e tevékenység elvégzésére szakosodott (s nyilván egymással versengő) vállalatok jöttek létre. Ezzel az eleinte megtiszteltetésnek szánt "nobile officium" részben üzleti, kereső tevékenységgé, szakmává vált.
Fotográfiai pontosságú képet kapunk a németországi alternatív tevékenység "színtereiről és szereplőiről" abból a beszámolóból, amelyet Peter Gilles frankfurti egyetemi tanár tartott a "Polgári igazságszolgáltatás a világméretűvé vált fejlesztések korában" témában az 1992. évben, Tokióban megrendezett szimpóziumon.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
