"Palomar úr látja, hogy a messzeségben kirajzolódik egy hullám, nőttön nő, közeledik, alakot és színt vált, bucskát vet, megtörik, elenyészik, újra indul. Akár azt is gondolhatná most már, hogy elvégezte, amit el akart végezni, s mehetne dolgára. Csakhogy fölötte nehéz ám elkülöníteni egy hullámot, különválasztani a másiktól, amelyik követi, mintha csak tolná maga előtt, sőt néha utol is éri és elmossa, vagy különválasztani attól, amelyik előtte jár, mintha csak húzná maga után, a part felé, ha ugyan szembe nem fordul vele, hogy éppenséggel föltartóztassa."
Fölösleges lenne ehelyütt hosszasan bizonygatni, mennyire összetett és szerteágazó napjaink magánjoga, jog és gazdaság viszonya, s hogy úgyszólván lehetetlenre vállalkozik a szerző, ha e témában átfogó monográfia megírását tűzi célul maga elé. A teljesség igénye ma már szinte értelmezhetetlen, hiszen - miként Italo Calvino Palomarja kissé rezignáltan megjegyzi - "csak ha megismertük a dolgok felszínét, akkor lódulhatunk neki, hogy megkeressük azt, ami odalent van. A dolgok felszíne azonban kimeríthetetlen."
Francesco Galgano, a világhírű olasz civilista viszont mintha fittyet hányna Calvino édesbús csüggedé-sére. Noha a globalizáció (napjainkig felismert) társadalmi, gazdasági és jogi következményeit még jóideig nem értékelhetjük az utókor higgadt bölcsességével, Galgano professzor a HVG-ORAC Kiadónál 2006-ban magyarul megjelent monográfiájában1 a kortársakra nem jellemző bámulatos egyszerűséggel választja ki azokat a súlyponti kérdéseket, amelyek részletes megválaszolásával az új lex mercatoriára leginkább jellemző összképet tárhatja az olvasó elé.
A munka alapgondolata, hogy a korábban három pilléren, a római jogon, a kánonjogon és a curia mercatoria gyakorlatában testet öltő ius mercatorumon nyugvó ius commune manapság az alapvető strukturális és funkcionális változásokon átment új lex mercatoriában, mint a globalizáció magánjogában manifesztálódik. Ez az új lex mercatoria Galgano meghatározása szerint "a vállalkozói osztály által az állami törvényhozás közvetítése nélkül kialakított jog", amely azonban már nem a római jog - kereskedőket gúzsba kötő - formális szabályainak a megkerülését, hanem a jogi neopartikula-rizmus, mint a világkereskedelem kerékkötőjének (de facto) felszámolását célozza. Kétségtelen ugyanis, hogy a jogi univerzalizmus és partikularizmus problémájának évezredes jogtörténeti pályaíve2 napjainkban újabb állomáshoz érkezett. Ma még persze valóságtól elrugaszkodott lenne azt állítani, hogy a magánjog megszűnt nemzeti jog lenni, hiszen - ahogy Vékás Lajos írja - "a jogegységesítés tüze ég tehát, még ha - mivel elsősorban tudósok szítják - néha nagyobb is a füstje, mint a lángja! Egyelőre még szó sincs arról, hogy bármely európai állam saját törvénykönyvének a magánjog európai integrációja érdekében történő feladásáról gondolkodna."3 Ennek azonban nem mond ellent Galgano megállapítása, miszerint a nemzetközi kereskedelem zászlóshajói, a transznacionális vállalatok által meghatározott "globális business community" olyan állam nélküli társadalom képét mutatja, amelynek magánjogi viszonyait a nemzeti jogalkotók egyre csekélyebb mértékben képesek befolyásolni. A szűk értelemben vett lex mercatoria állami, és ezzel párhuzamosan, nemzeti jellege tehát erősen megkérdőjelezhető. Ez önmagában talán nem akkora újdonság, hiszen a "régi" lex mercatoria is éppen nem-állami jellegének köszönhette flexibilitását, amit a nemzetállami kodifikációkkal gyakorlatilag elvesztett. Erre utal Galgano frappáns fordulata, amikor a lex mercatoria "államosításáról" ír a Code Civil vagy a BGB kapcsán, jelezve, hogy valójában a XIX. század monumentális kódexei zúzták szét az antikvitás utókorra hagyományozott egyetemességét.4 Ez magyarázza, hogy a Code Civil-t - noha kétségtelenül az antik világ közös jogára, a római jogra támaszkodott - születésekor leginkább az jellemezte, hogy francia, a BGB, szintén római gyökerű, pandektista jogászjogát és túlzott absztrakcióra való hajlamát pedig leghívebben ezzel a jelzővel lehetne leírni: "német".
A lex mercatoria azonban komoly változásokat indukál: noha a magánjog nemzeti jellege nem szűnt meg, intenzitása csökken. Így például a "német magánjog" kifejezésben ma már nem a "német"-en, sokkal inkább a "magánjog"-on van a hangsúly. Az egyes nemzeti jogok kölcsönhatása nem a magánjog nemzeti jellegének erősödésére, hanem állami jellegének gyengülésére vezethető vissza. A szuverén nemzeti jogalkotó éppen azért mutat nagyobb hajlandóságot más jogok megoldásainak az átvételére, mert az új konstrukciók manapság levetik elhasznált nemzeti köntösüket, és a jogegységesítés, vagy a jogharmonizáció újraszabott uniformisában tűnnek fel. A jelenkor tendenciáit Gal-gano a hardship Föld körüli utazásával érzékelteti: ez a világutazó jogintézmény már az 1980-as években megjelent a kelet-német ZGB-ben, ám a két német állam egyesülését követően nem került át a BGB-be. Szűk egy évtizeddel később, az 1999. évi kínai szerződési jogi törvényben bukkant fel újra, és a távol-keleti jogalkalmazás látványos sikerei hatására - a lex mercatoria szárnyán - visszatért az óhazába, egyenesen az UNI-DROIT szabálygyűjteményébe. Onnan aztán már csak egy lépés volt, hogy a BGB 2001-ben elfogadott, és 2002. január 1-jén hatálybalépett kötelmi jogi reformja során beépítsék a kódexbe.
Látva az egyre erősödő interkontinentális kölcsönhatást, talán nem meglepő, hogy a lex mercatoria a kontinentális és az angolszász jogrendszerek közötti hagyományos különbségeket is elmossa. A változást az angol trust jogintézményének kontinentális alkalmazása jelzi a legszembetűnőbben. René David nagy összehasonlító jogi munkájában még illúziónak tartotta, hogy egy nem angol jogász valaha megértheti az equity e sajátos konstrukcióját - nemhogy alkalmazza is.5 A jogintézmény ugyanis nem préselhető bele a kontinentális jogok kötelmi jog - dologi jog, illetve kontraktuális jog -deliktuális jog elhatárolásra koncentráló szemléletébe, s ennek alighanem a közös tulajdon differenciált angolszász szabályozása (joint tenancy - tenancy in common) az oka. Galgano viszont már arról tudósít, hogy a trustról szóló 1985. évi Hágai Egyezmény 1989-es ratifikációja óta "az intézmény Olaszországban is virágzik", így a szerződési szabadság nevében még a Codice Civilie egyébként irányadó 2740. cikke alól is kihúzhatják magukat a szerződő felek, és a trust-vagyon tekintetében kifejezetten megállapodhatnak a trustee - e vagyontárgyakra - korlátozott felelősségében.
Hasonló közeledés látszik a precedensek kötelező erejének elismerése vonatkozásában. Galgano profesz-szor - a Lordok Házának kijáró kellő tisztelettel - idézi ugyan a House of Lords 1980-as, Fothergill v. Monarch Airlines ügyben hozott ítéletét, amelyben az angol bírák maliciózus megjegyzést tesznek a kontinens "változó bírói gyakorlatára", de ezzel szemben bizonyítja - és nem csak az olasz bíráskodás tekintetében -, hogy a kontinensen megnyugtató egyensúly alakult ki a kötelező erő - jogbiztonságot szolgáló - elfogadása, és - az igazságosságot szolgáló - elutasítása között.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
