Megrendelés
Jogtudományi Közlöny

Fizessen elő a Jogtudományi Közlönyre!

Előfizetés

Hágelmayer Istvánné: Román László (1927-2001) (JK, 2002/5., 233. o.)

Elhunyt Dr. Román László, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem nyugalmazott professzora, az állam- és jogtudományok doktora. Román László fél évszázadon át fáradozott a munkajog tudományának elméleti megalapozásán és oktatóként, tanszékvezetőként terjesztette fáradhatatlanul a munkajogi ismereteket. Öt évtizedes tanári működése alatt egyetemi hallgatók ezreit tanította és nevelte. Elfoglaltsága ellenére mindig tudott időt szakítani azok számára, akik a mélyebb megismerés igényével fordultak hozzá, nem téve különbséget tudós és hallgató, vagy a tudomány várát ostromló aspiráns között. Kutatómunkája eredményeként megjelent művei a munkajogtudomány ékkövei.

Kandidátusi disszertációja az Akadémiai Kiadó gondozásában jelent meg 1972-ben "A munkáltatói utasítási jog alapproblémái" címmel. Ezt a munkáját számos monográfia és tanulmány követte. Munkásságának csúcsát azonban az általa írt tankönyvek jelentik. Mint szakmai önéletrajzában maga is írja: "Tudományos munkámat tulajdonképp már kezdettől az motiválta, hogy a munkajognak nem volt egy megfelelő saját elmélete és tudományos igényű tananyaga."

Az első munkajogi tankönyve, amelynek az "Elméleti alapvetés" alcímet adta, élénk érdeklődést és elismerést váltott ki a munkajog művelői körében. A tankönyv - és a később továbbfejlesztett változatai - sok tananyagtól eltérően a munkajogot és alapintézményeit nem a tételes jog rendszerében, hanem elméletileg megalapozott, sajátos rendszerben tárgyalják. E tankönyvek nem csupán ismertetik és magyarázzák a jogszabályt, hanem a jogág főbb kérdéseire adnak tudományosan kimunkált válaszokat. A tételes jog e művekben mint a jogi szabályozás egyik változata szerepel példálózásképpen, sok esetben bíráló megjegyzésekkel.

E tankönyvek új tudományos eredményei - a logikus és didaktikus rendszeren túl - a munkajog koncepciójának megfogalmazása, az alapfogalmak meghatározása, a munkajog alapelveinek, mint a szabályozás egységét determináló tényezőknek a tárgyalása, a szervek jogállásának elméleti tisztázása, az ún. belső szabályok természetének megvilágítása, és sorolhatnám tovább.

Az 1992. évi munkajogi törvények hatályba lépése óta több munkajogi tárgyú mű és tankönyv látott napvilágot. Román László tankönyve volt azonban az első olyan munka, amely szilárd elméleti alapot adott ahhoz, hogy a rendszerváltást követően alkotott joganyagban a piacgazdaság követelményeinek, valamint a nemzetközileg elfogadott elveknek és normáknak megfelelő magyar munkajog felépülhessen. Ezért Román László tankönyve nem egy tankönyv a többi között, hanem tudományos forrásmunka valamennyi munkajoggal foglalkozó kutató és hallgató számára.

A munkajogász társadalom hazai és nemzetközi képviselői Román László munkásságát nagyra értékelik. Ennek bizonyítéka, hogy 1995-ben elnyerte az "Év legjelentősebb publikációja" pályázati díjat, majd 1998-ban az amerikai Institute's International Board of Research az "Év embere" címet adományozta részére tudományos eredményei alapján.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére