A termékek formája, esztétikai kialakítása egyre fontosabb szerephez jut napjainkban, ez a tendencia azonban nem új keletű. A szép utáni vágy, mint ősi és örök emberi igény, minden társadalom emberében élt és ma is él, így az életünket megkönnyítő használati tárgyak kivitelezésében, vagyis a tömeggyártásban is a teljes művészi igényességet kell megkövetelnünk.[1] A szükségletekkel összhangban lévő gyártásnak nélkülözhetetlen eleme a tetszetős formai kiképzés, hiszen egy szépen formatervezett bútor vagy autó nagyobb sikert arat a vásárlók körében, mint a nem formatervezett társaik.[2] A formatervezésbe tehát érdemes beruházni, hiszen az esztétikus formai kialakítás érdeke az előállító vállalatoknak, mert kedvező versenyhelyzetbe kerülhetnek általa. Érdek fűződik ahhoz is, hogy a formatervezők által így kialakított formát más vállalat ne alkalmazhassa, a kialakításba fektetett szellemi tevékenységet és anyagi ráfordítást ne sajátíthassa ki jogtalanul. Ezt a célt tölti be a formatervezési mintaoltalom, régies kifejezéssel ipari mintaoltalom.[3]
A formatervezési minta oltalma a szellemi alkotások védelmén belül az iparjogvédelem területére esik, bár szabályanyagából kitűnik, hogy valójában a szerzői jog és az iparjogvédelem határán helyezkedik el. Ezt támasztja alá többek között az Európai Unió országaiban, így Magyarországon is létező megoldás, hogy ugyanazon alkotás szerzői jogi- és egyben formatervezési mintaoltalomban is részesülhet. Egy szépen formatervezett állólámpa kialakítása tehát egyaránt lehet iparművészeti alkotás (s mint ilyen, szerzői jogi védelemben részesül) és védett formatervezési minta.[4] Ez az oltalmak párhuzamosságának elve.[5] Láthatjuk tehát, hogy az alkotó elme szellemi munkája milyen jelentőséggel bír, ennek ellenére az évezredek során - noha egyértelmű volt az ingóság és az ingatlan tulajdonjoga - nem így állt a helyzet az alkotó elme termékeinek tulajdonjogával. Ez a probléma végigkísérte az emberiséget fejlődése során, jelentősége akkor növekedett meg, amikor a közlekedés fejlődése következtében kitágult a világ, kialakult a világkereskedelem és elindult a tömegtermelés, vagyis az ipari forradalom korában. A legtöbb szellemi tulajdonvédelmi törvény ekkor született meg az iparilag fejlett országokban.[6]
Franciaországban 1787-ben hozták meg az első ipari minta törvényt, majd 20 évvel később került kiadásra ugyanitt az első modern ipari mintatörvény. Ezután Angliában került sor 1839-ben az ipari minták szabályozására. Magyarországon a szellemi alkotások jogának kifejlődése jelentős késéssel ment végbe, amely az ország alávetettségéből, gazdasági elmaradottságából származott.[7] Az ipari mintákra vonatkozó történeti visszatekintés sok esetben összefonódik a védjegyek történetével, mert a törvényalkotók gyakran intézkedtek azonos törvényhely keretén belül a két rokonjellegű iparjogvédelmi kategória kérdésében. Amíg azonban a védjegyek oltalmára vonatkozóan már 1890-ben magyar törvényt alkottak, az ipari mintaoltalomra 1907-ig az 1858., illetve az 1865. évi császári pátens rendelkezései voltak érvényben, mert az ipari minták oltalmára a magyar törvényhozás az önálló törvénykezést nem tartotta olyan sürgősnek, mint a védjegyek oltalmára vonatkozóan.[8]
a) Bevezetés
A mustra- és mintaoltalom szabályozásával a törvényhozás eddig tehát önállóan nem foglalkozott. Sőt, a szerzői jogról szóló 1884. évi XVI. törvénycikk 63. §-ában kimondta azt, hogy a törvény a mustra és modellekkel közel rokon képzőművészeti tárgyakra nem alkalmazható. Miután nem volt e tárgyban Magyarországon törvény, ezért az Ausztriával kötött és az 1867. évi XVI. törvénycikkbe foglalt vám-és kereskedelmi szövetség XVII. cikke értel-
- 385/386 -
mében az 1858-as császári királyi pátens és az ezt módosító 1865. évi császári királyi pátens, illetve a végrehajtásukra kiadott utasítás Magyarországon is kötelező jogszabállyá vált. Az előbb felsorolt törvényeket honosított törvényeknek kellett tekinteni, ezen jogszabályok alapján volt szerezhető hazánkban az ipari mustrákra és mintákra kizárólagos használati jog. A kereskedelmi- és iparkamarák is ezek alapján a törvények alapján lajstromozták a náluk letett mustrákat és mintákat és az iparhatóságok is a rendelkezéseik szerint bírálták el a mustra- és mintavédelem bitorlását.
Ezek a szabályok a 19. század végére már sem Ausztriában, sem Magyarországon nem elégítették ki az ipari érdekeket, mindinkább szükség lett volna modern szabályozásra. Hazánkban azonban semmilyen erre való törekvés nem indult meg, Ausztria iparos körei azonban sürgették a törvény reformálását, főleg azért, mert szerintük a törvény által nyújtott 3 év oltalmi idő olyan csekély, hogy emellett egyes iparágak, különösen az iparművészet nemhogy fejlődésnek tudna indulni, hanem egyenesen pangásra van kárhoztatva. Emiatt az osztrák császári kereskedelemügyi minisztérium e tárgyban már kétszer (1880-ban és 1894-ben) törvényjavaslatot terjesztett az osztrák birodalmi tanács elé, melyek nem kerültek tárgyalás alá, mert a kormány visszavonta őket.
Ez volt annak az oka, hogy az osztrák birodalmi gyűlés 1895-ben, amikor a védjegytörvény módosításáról szóló törvényt tárgyalta, elfogadott egy határozati javaslatot, miszerint hazánknak mielőbb javaslatot kell kidolgoznia és bemutatnia az ügyben. Kormányunk és törvényhozásunk nem foglalkozott a témával, fő indoka szerint azért, mert a magyar ipar a mustra- és mintavédelemre nézve fennálló szabályok reformálását még nem igényli, hiszen 1889-ben a magyar királyi kereskedelemügyi miniszter az országgyűlés elé terjesztett jelentésében úgy nyilatkozott, hogy az árumintavédelmet Magyarország területén eddig alig vették igénybe. Ez tíz év elteltével sem sokat változott, továbbra is kevesen igényelték az oltalmat, és az iparosoknak nem volt igényük az akkorinál hatásosabb oltalomra. Budapestet kivéve, évek múltak el úgy, hogy nem történt lajstromozás, ami a fejletlen ipar legfőbb bizonyítéka volt, hiszen az iparos érdeke az, hogy a forgalomba hozott mustrái és mintái oltalomban részesüljenek.
b) A törvény főbb rendelkezései, a törvény bírálata
A mustra és a modell fogalmát a törvény a következőképpen fogalmazta meg: "valamely ipartermék alakjára vonatkozó és egy ilyen iparterméken alkalmazható példány". Hiányosan ugyan, de megfogalmazta az ipari mustra fogalmát, a törvény csakis az iparcikk külső alakján látható, vagy magában az alakban megnyilvánuló figurális, vagy olyan tárgyat kívánta védelemben részesíteni, amely más hasonló iparcikkeken is alkalmazható. E törvény kizárólag az iparcikk felületét, külső kialakítását védte, amelyhez hozzátartozott a termék színe is.
A védelmi idő 3 év volt, amit nem lehetett meghosszabbítani. A 3 éven belül a védelmi időt az igénylő választhatta meg.
A kizárólagos oltalom megszerzésének az előfeltétele ugyanaz volt mint a védjegyoltalom megszerzésének az előfeltétele, vagyis be kellett mutatni a mintát az illetékes kereskedelmi és iparkamaránál, letétbe kellett tenni és be kellett lajstromoztatni. A lajstromozási eljárás is teljesen azonos volt a védjegyekével, ugyanez volt a helyzet a végrehajtásnál eljáró hatóságokkal, azzal a különbséggel, hogy bitorlásnál is az iparhatóságok bíráskodnak, nem a királyi járásbíróságok.[9] Végső fokon pedig a kereskedelmi miniszter döntött a bitorlás kérdésében, a védjegytanács meghallgatásával.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
