1. A magyar közjogtudomány értő művelőinek szűk körét immár évtizede erősítő Tóth Gábor Attila PhD értekezésére épülő új könyve[1] szokatlanul élénk érdeklődést váltott ki a szakmai közvéleményben, ami nemcsak örömteli, hanem gyümölcsöző eszmecserékhez vezetett és remélhetőleg vezet a jövőben is. E reményt keltő tudományos véleménycsere-folyamat eddigi nyilvános állomásait az alábbiakban lehet összefoglalni.
a) A könyv bemutatójára 2009. június 23-án került sor a Nyitott Műhelyben,[2] ahol Somody Bernadette egyetemi tanársegéd és Kis János filozófus méltatták Szerző munkáját. Előbbi nézete szerint a könyv elsősorban az Alkotmánybíróság esetjogára épít, de üzen mindenkinek: bíróságoknak, ombudsmanoknak, kormányzati szerveknek is. Abból adódóan, hogy a jogalkalmazók nem ismerik az alkotmányértelmezés módszertanát, makacsul tartja magát az a tévhit hogy "az alkotmányból bármit ki lehet olvasni"; ezt cáfolandó, Tóth Gábor Attila rendszert kínál arra vonatkozóan, hogyan is olvassuk az alkotmányt - vélte Somody Bernadette. Mindezekből azt a következtetést vonta le, hogy az "üzenet" a jogalkalmazók szemszögéből abban ragadható meg, hogy az alkotmány alkalmazható, az alkotmányozó számára pedig azt üzeni, hogy nem lehet bármit beleírni az alaptörvénybe. Kis János kiemelve a könyv első mondatát - amely szerint "az alkotmány politikai dolog" - arra hívta fel a figyelmet, hogy az alkotmány morális szabályai között morális megfontolások húzódnak meg, ebből következően az alaptörvény - Tóth Gábor Attila által javasolt - morális értelmezése megkerülhetetlen. Rámutatott arra is, hogy az alkotmánybíráskodás nem gépiesíthető - a betáplált szövegekből egyértelműen következő döntés sémája szerint -, ezért joggal vetődik fel a kérdés, hogyan is lehet nem önkényes alkotmánybíráskodást folytatni. A válasz lényege véleménye szerint abban ragadható meg, hogy következetesnek kell lenni a morális háttértartalom alkalmazásában, hiszen ha az alkotmányt kizárólag a szöveg logikájában - textualista módon - értelmeznénk, akkor homlokegyenest ellentétes állítások is kiolvashatóak lennének belőle - fejtette ki Kis János.
b) A kiadvány fogadtatásával kapcsolatban kiemelendő az is, hogy az alapjául szolgáló - a Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolában 2009. május 7-én summa cum laude megvédett - doktori értekezéshez készült egyik opponensi vélemény és az arra adott szerzői reakció jelen recenzióval közel egy időben jelenik meg a Közjogi Szemle c. folyóiratban. Ádám Antal professor emeritus opponensi véleményében kifejti többek között, hogy Szerző "értekezésében az alkotmányi rendelkezések jellegének, tárgyköreinek, valamint ezek tudományos és alkotmánybírósági értelmezési lehetőségeinek olyan sokszempontú elemzését és értékelését végezte el, amellyel több új tudományos eredménnyel gyarapította az alaptörvényi hermeneutikát. Nagyszámú alkotmánybírósági határozat, alkotmánybírói különvélemény és párhuzamos indokolás kritikai elemzésével közvetlenül is hasznosítható tudományos értékű következtetéseket fogalmazott meg".[3]
c) Figyelemre méltó, hogy a modern kommunikációs technikák hívei is felfedezték a könyvet, és értő módon foglalkoznak vele, kiemelve számos erényét.[4]
2. A kötet - amint azt alcíme is mutatja - az értekezés műfaji és szerkezeti jegyeit viseli magán, azoknak teljességgel megfelel.
a) Az értekezés műfaji kereteinek megfelelően nem a közjog valamely ágát választja témájául, hanem tudományos hipotézis vizsgálatára és bizonyítására vállalkozik, a Szerzőtől elvárható szakszerűséggel, a (szakmai) tájékozottság követelményének teljességgel megfelelve. Szerző stílusa harmonikus, nyelvezete szabatos, érvrendszere átgondolt; összhatását tekintve az értelemre ható mű, amely kerüli az értekezések gyakori hibáját: a költői színezést és az indulatosságba hajló meggyőzési szándékot. Előszavában Szerző saját céljait akként fogalmazza meg, hogy könyvének - "amely a valóság parányi részének megismerésére és bemutatására irányul" -eredményei az alkotmányjogi elem-
- 491/492 -
zések természetének megfelelően átszüremkednek a politikai diskurzusba, és kihatnak a döntéshozatalra. Szerző véleménye szerint ugyanis a politika és a jog tudósai hiába tesznek úgy, mintha kívülálló megfigyelők és elemzők volnának, óhatatlanul alakító részesei annak a jelenségnek, amit kutatnak. Sőt, az alkotmányjogi elemzéseknek egyenesen az ad értelmet, hogy a politikai közösség ügyeinek megértéséhez és továbbviteléhez járulnak hozzá.[5] Ez persze - recenzens véleménye szerint - csak azokra a "közgondolkodókra" igaz, akik rendelkeznek azzal az intellektuális súllyal, amely képessé teszi őket szilárd érvelésen alapuló valódi elemzések megfogalmazására és következtetések leszűrésére; Tóth Gábor Attila kétségtelenül közéjük tartozik.
b) Az értekezés szerkezetét tekintve - az érdemi információkat is tartalmazó Előszót követően - négy nagyobb egységre tagolódik, amelyek a "Kérdések, Kétségek, Kijelentések, Kilátások" címeket viselik.
Az I. részben felidézi az elmúlt két évtized konklúzió és szakmai konszenzus nélkül maradt alkotmányértelmezési vitáit és kérdéseit; ezek körében szól az aktivizmus-vitáról és ennek kapcsán az alkotmány[6] morális értelmezésének kérdésköréről is. Konkrét politikai helyzetben - az "őszödi beszéd" kapcsán kialakult konfliktusok során - megfogalmazódott államfői és jogelméleti alkotmány-értelmezések nyomán arra a következtetésre jut, hogy "az erkölcs és az alkotmány kapcsolata nemcsak az alapjogi ügyekben lehet kérdéses. A morális értelmezés lehetősége az államszervezeti és eljárási tárgykörökben is felmerülhet."[7]
A II. részben az alkotmány tartalmával és értelmezési módszereivel kapcsolatos kétségeit fejti ki; az alkotmány szövegének, a jogtudósok megállapításainak, az alkotmányozók eredeti szándékainak, az alkotmányszöveg hagyományos jelentésének és az alkotmánybírósági precedensek vizsgálatát követően arra a megállapításra jut, hogy e források legfeljebb értelmezési alternatívákat kínálnak, de nem adják meg a helyes választ az alkotmányértelmezési dilemmákra.
A III. részben új perspektívát kínál az alkotmány morális értelmezésére vonatkozóan, és kijelentéseiből az alkotmány értelmezésének összefüggő gondolatköre világlik ki. Az egymással rivalizáló morális felfogások közötti választás lehetőségének deklarálását követően e döntéshez kíván fogódzókat biztosítani. Azt állítja, hogy "létezik olyan morális olvasat, amely megfelel az alkotmány írott szövegének, hozzáfűzhető az értelmezési gyakorlathoz, továbbá széles körűen elfogadott előfeltevésekre épül." Felfogása szerint az alkotmány egységes normaszöveg, amely a politikai moralitás egyfajta konstrukcióját testesíti meg: egyenlő személyek politikai közösségét írja körül.
A IV. részben vázolja azokat a kilátásokat, hogy a (közel)jövő - autentikus és nem autentikus - alkotmány-értelmezői milyen technikákkal juthatnak közelebb a helyes válaszokhoz az alkotmányossági kérdésekben. Azt vizsgálja, hogy az alkotmány értelmezői milyen megfontolások és stratégiák alapján fogalmazhatnak meg helyes válaszokat. Amellett érvel, hogy az intuícióktól, a személyes erkölcsi véleményektől és a konvencionális erkölcstől kellő belátással el lehet jutni az alkotmányjogi moralitáshoz.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
