A tudomány társadalmi rendeltetésének meghatározása önmagában is fontos tudományos kérdés. Marx elégedetlenségének adott hangot, amikor a filozófusok különböző értelmezéseivel szemben a világ megváltoztatását szorgalmazta (Marx, 1977, 73.). Mások - például Fichte - egyenesen a tudósok feladatának tekintették a társadalom alakítását, befolyásolását a tudás átadása és személyes példamutatás útján (Fichte, 1845,46.).
A tudás alapú társadalom kialakításának korszakában aligha vitatható a tudományok gyakorlati jelentősége, a szó legszorosabb értelmében vett alkalmazott kutatások szükségessége. Tárgya és annak társadalmi érzékenysége miatt különösen igaz ez a kriminológia tudományára (Korinek, 2002), amelyben a bűnmegelőzés kutatása alkalmazott kriminológiaként is felfogható (Kerezsi, 2001, 931.).
Ebben a megközelítésben különösen aggályos, ha a téma avatott szakembereinek azt kell megállapítaniuk, hogy "a gyakorlatban elszakadni látszanak egymástól a kriminológiai kutatások eredményei és az alkalmazott bűnmegelőzés" (Kerezsi, 2001, 930.). Az éremnek két oldala van. Nyilvánvalóan vizsgálni kell, hogy van-e valódi igény a tudományosan igazolt tények és következtetések alkalmazására a mindennapi tevékenység oldaláról. Másrészt viszont a kriminológia tudománya és annak képviselői sem háríthatják el a felelősséget munkájuk termékeinek a gyakorlatba való átültethető módon való közreadása, egyáltalában: a bűnmegelőzés és bűnüldözés valóságához igazodás terén.
Jelen tanulmányban arra vállalkozom, hogy bemutassam: a rendőri működés, a közösségi bűnmegelőzés, valamint a tudományos megalapozottság iránti igény növekedése egyre erőteljesebben veti fel a kriminalitás mögötti problémák társadalmi, közhatalmi és kutatói megközelítésének gyakorlati összekapcsolását. A nemzeti bűnmegelőzési stratégia [a 115/2003. (X. 28.) OGY határozat melléklete] és az örvendetesen gyarapodó számban megalkotott helyi dokumentumok ugyancsak ezt az elvárást közvetítik.
Nem elégséges azonban csupán általánosságban rámutatni a közhatalmi, a civil közösségi és - mindkettőhöz kapcsolódóan - a tudományos törekvések összehangolásának szükségességére. A közösségi bűnmegelőzés legfontosabb tartalmi kérdéseinek tárgyalása nélkül e tétel közhely szintű megállapítás maradna. Véleményem szerint - a nemzetközi (van Dijk, 2004) és hazai (A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiája - melléklet a 115/2003 (X. 28.) OGY határozathoz, 2. 5. pont) tapasztalatokra is tekintettel - a XXI. század magyar bűnözését egyre inkább a leszakadó rétegek kriminalitásának gondjai fogják befolyásolni. A közhelyszerű igazságoknál maradva: a leszakadó rétegek problémáihoz kapcsolódó bűnözést nyilvánvalóan a leszakadás megakadályozásával, vagy legalább romboló hatásainak enyhítésével lehet hatékonyan megelőzni. Tudomásul kell azonban venni, hogy egy bármennyire is szociális piacgazdaság viszonyai közepette mindig vannak és lesznek olyan társadalmi csoportok, akik a peremre szorulnak. Ezért továbbra is szükség van a helyzetből adódó kriminológiai kérdések kutatására és a gyakorlat számára hasznosítható javaslatok megfogalmazására.
Ma Magyarországon a helyi bűnmegelőzési aktivitás növekedésének jóleső nyugtázása mellett elsősorban a rendfenntartás nemzetközi irányzatainak tanulmányozását és a sajátos viszonyainkhoz igazítható megoldások átvételét tartom azonnal végrehajtható, de legalábbis megkezdhető lépésnek, ezért az említett bűnmegelőzési alapkérdés vizsgálata után a közösségi rendőrség, a probléma-orientált rendőrség, a nulla tolerancia, valamint az adatfeldolgozás által vezérelt rendőrség modelljeit vázolom fel.
- 247/248 -
Ha visszagondolunk az elmúlt 20-25 évre (amióta a bűnmegelőzés fogalma folyamatosan napirenden szerepel) érdemi előrelépés szinte alig történt. Majd minden évben voltak konferenciák, alakultak területi, országos tanácsok, de nevükkel ellentétben munkájukra inkább a tanácstalanság volt jellemző.
Az okok persze sokrétűek. Bizonyos, hogy a tudomány ezen a területen (is) jelentős deficiteket kénytelen beismerni. A feladat túlságosan komplex ahhoz, hogy rövid idő alatt gyors és látványos eredményeket lehessen felmutatni. Az erre a célra fordítható anyagiak valahogy mindig konkuráltak a bűnüldözésre felhasználható összegekkel, és ha volt is időnként némi (ön)kormányzati szándék, ennek a pénzben kifejeződő nagyságrendje nevetségesen alacsony volt.
Tehát némi túlzással kimondható, hogy a bűnmegelőzés ügye ötlet és érdemi anyagiak híján önmagát járatta le és vált lassan a gyakorló bűnüldözők számára lényegében a hiábavalóság szinonimájává, melyet azért a politika, valamint a szakmai vezetés időnként látszatcselekvésként meglobogtatott.
A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájának elfogadása és az egyre tartalmasabb, végrehajtási biztosítékokkal is megerősített helyi közbiztonsági és bűnmegelőzési stratégiák ígéretes kezdetnek, a leírt helyzethez képest elmozdulásnak minősíthetők. A kriminológia tudományának feladata egyebek mellett az, hogy a nemzetközi és hazai tapasztalatok elemzésével és értékelésével segítse ennek a folyamatnak a kibontakozását, a bűnről és az ellene való fellépés eszköztáráról szóló tudásunk gazdagodását.
1. A bűnözéssel szembeni fellépés hagyományos formáinak hatékonyságát gyakorta (okkal) kérdőjelezik meg, és vádolják ezzel egyidejűleg mind az elméletet, mind a gyakorlatot innovációhiánnyal, míg a konzervatívabb (populista) kriminálpolitika hívei a represszió növelését, szigorúbb büntetések szaporítását szorgalmazzák.
A demokratikus jogállam lényegéből következően törődik a polgárai vélekedésével, igényeivel, s a téma szempontjából kiemelten fontos bűncselekmények áldozataival. Ez utóbbiba - tágan értelmezve - beletartoznak a bűnözéstől növekvő félelemben élő állampolgárok, mivel ezen polgárok életminősége félelmük (szorongásuk) miatt kimutathatóan romlott. Felvetődik tehát a kérdés, kinek, mely állami és/vagy önkormányzati szerveknek adódnak ezen a téren teendői.
Általánosnak tekinthető az a nemzetközi tapasztalat, hogy a bűncselekmények elkövetői 60-70%-ban helyi lakosok. Ebből a tényből okszerűen következik, hogy ezen bűncselekménytömegnek kezelése az egyéb bűntettektől eltérő kezelésmódot igényel, de egyúttal tesz is lehetővé.
Anélkül, hogy a rendkívül szerteágazó következményeket mind sorra vennénk, most összpontosítsuk figyelmünket a választott témánk, a helyi bűnmegelőzés témakörére.
Szükségképpen következik a fenti adatból, hogy:
a) ezek a bűntettek érintik legközvetlenebbül az ott lakókat,
b) a keletkezésük körülményeit is leginkább a helybeliek ismerik.
Mindezekből nyilvánvalóan következik, hogy az ország (összbűnözése( ilyen szempontból sem homogén, továbbá a nagyobb részt kitevő, helyben elkövetett bűncselekmények befolyásolhatósága, megelőzése elméletileg helyben a legegyszerűbb.
Az 1990-es évek eleje óta már magyar viszonyok között is aránylag jó ismeretekkel rendelkezünk a lakosság bűnözéssel kapcsolatos attitűdjeinek egyik legfontosabbikáról, a bűnözési félelemről (Korinek, 1995). Tudjuk, hogy ez voltaképpen két meglehetősen bonyolult életérzés (viszonyulás), éspedig a szűkebb értelemben vett félelem és a szorongás egyfajta keveréke.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
