1. A társadalmi és politikai változások közepette átalakuló intézmények, szervezetek tudományos vizsgálata számos tanulsággal szolgálhat ezek természetét illetően. Ekkor kerülnek felszínre ugyanis olyan alapvető kérdések, amelyek magának a rendszernek a valódi céljára, funkciójára, társadalmi rendeltetésére vonatkoznak, és amelyek a "normál" működés során rejtve maradnak. Az igazságszolgáltatási szisztéma változtatásakor e kérdések módszeres feldolgozása jogelméleti szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bír. Ha ugyanis még nem alakult ki egy olyan rögzült struktúra, mint amilyen a legtöbb nyugati államban, a régi szerkezet pedig már szinte teljesen leépült, akkor nincs olyan mindenki által közösen ismert háttér, mely a jogalkalmazás kutatásának egységes alapjaként szolgálhatna. Ilyen közös háttérismeretek nélkül nem mindig lehetséges a megértés sem, és nehezebben határozhatók meg a jogalkalmazási tevékenységre vonatkozó különféle elméleti megközelítések sajátosságai.
A hazai jogelmélet szempontból kulcsfontosságú tehát, hogy rendelkezésre álljon egy olyan mű, amely legalábbis jelzi azokat az irányokat, amelyek felé jelenlegi igazságszolgáltatási rendszerünk halad. Természetesen számtalan megközelítés létezik, hiszen az igazságszolgáltatásnak mint minden komplex társadalmi rendszernek van intézményi, normatív, történeti, politikai, szociológiai dimenziója. Amennyiben a jogbölcseleti vizsgálódásoknak a célja az, hogy teljes egészében megértse, feltárja a jogalkalmazási folyamat működését, akkor nem nélkülözheti a fenti megközelítések egyikét sem.
Mindezek fényében érthető tehát, ha az igazságszolgáltatással foglalkozó tudományos írásokban gyakran keverednek a fenti nézőpontok, ami éppen a vizsgált tárgy és a vizsgált folyamatok összetettsége miatt nem kifogásolható. A vizsgálódási módszer "tisztaságának", vagy diverzításának előnyei és hátrányai mindig csupán az elérni kívánt célra figyelemmel ítélhetők meg. A Szegedi Tudományegyetem Jogi Kara két oktatójának Badó Attilának és Bóka Jánosnak most megjelent munkáját* szintén az általuk deklarált célok fényében érdemes értékelni, amely nem más, mint az, hogy "a magyar igazságszolgáltatás valódi állapotát, a rendszerváltás óta megtett útját, aktuális problémáit és vitáit a hatályos jogszabályok ismertetésén túl a joggyakorlat, a szervezeti-intézményi kapcsolatok és az emberi tényező alapján mutassa be." (12.)
E módszertani sokszínűség mindazonáltal a könyv egészére jellemző, az egyes fejezetek már jól körülhatárolható megközelítésben tárgyalják a felvetett kérdéseket. Általános elméleti fejtegetéseket leginkább a mű első három fejezete tartalmaz, bár az általánosítás szintje ezek között is eltérő, mivel az Alkotmánybíróság és a rendes bíróság viszonyának az egész jogrendszer struktúráját érintő részletes elemzése mellett megtalálható a választottbíróságok által elrendelt ideiglenes intézkedések végrehajtásának viszonylag partikuláris problémája. Ami azonban mégis összeköti e három részt az, hogy mindhárom a magyar állami igazságszolgáltatásnak az új kihívásokhoz való viszonyát elemzi. E kihívások főként a rendszerváltás miatt bekövetkezett változásokhoz és az európai integrációs folyamathoz köthetők.
Helyesnek tarom, hogy a szerzők megpróbálják rögzíteni a magyar bírák szemléletét, mely a bíráskodásnak a hatalmi ágak rendszerében betöltött szerepére, helyzetére vonatkozik. Ez egyébként megfelel a klasszikus, akár konzervatívnak nevezhető felfogásnak, amely a hatalmi ágak szétválasztásának és egymással szembeni minél teljesebb körű függetlenségének követelményét részesíti előnyben.
2. Éppen ezért lehet problematikus az a viszony, amely az Alkotmánybíróság és a rendes bíróságok között alakult ki az elmúlt évtizedben. Ebben a megközelítésben elsősorban az ún. alkotmányos értelmezési követelmények és a LB jogegységi döntéseinek tervezett alkotmánybírósági kontrollja jelenthet ütközési pontot. Mindkét esetben arról van szó ugyanis, hogy az Alkotmánybíróság megpróbálja kiterjeszteni kompetenciáját a bírói gyakorlatra. Az alkotmányos értelmezési követelmények bevezetésével megszabja a bíróságok számára, hogy egy jogszabályt milyen értelmezésben alkalmazhatnak, a jogegységi határozatok felülvizsgálata révén - amennyiben a parlament ilyen értelemben módosítaná az AB működéséről szóló
- 157/158 -
törvényt - pedig a LB jogértelmezési tárgyú döntéseit semmisíthetné meg. A szerzők részletesen ismertetik a tárgyban releváns alkotmánybírósági, illetve legfelsőbb bírósági döntéseket, és az elméleti jellegű állásfoglalásokat.
Szintén érdekes problémát hoz felszínre ugyanebben a fejezetben a hazai bírósági gyakorlat két jellemzőjének említése. Az egyik abban nyilvánul meg, hogy a bírák által csupán kivételesen alkalmazott eszköznek minősül az eljárás felfüggesztése melletti alkotmányossági kontroll kérése, amelyre egyébként akkor kerülhet sor, ha az eljáró bíróság azt észleli, hogy alkotmánysértő az a jogszabály, amely alapján ítélkeznie kellene. A másik sajátosság az, hogy magyar bírák tartózkodnak az Alkotmány 70/K. §-ra alapított ítélkezéstől, azaz attól, hogy közvetlenül az Alkotmány rendelkezéseire hivatkozva bíráljanak el ügyeket. Mindkét jelenség arra a beállítódásra utal, amelyik mind a mai napig jellemzi a bírói kart. Ez pedig a jogalkotó akaratának maximális tiszteletben tartása, amely nem kérdőjelezi meg a jogalkotás termékeként létrejött jogszabály érvényességét vagy alkalmazhatóságát még akkor sem, ha azzal kapcsolatban dogmatikai, rendszertani, vagy éppen etikai, igazságossági értelemben súlyos problémák merülnek fel. Úgy érzem e szemlélet kialakulásának, meggyökeresedésének előzményeit, illetve lehetséges következményeit szintén érdekes lett volna megvizsgálni, de legalábbis utalni lehetett volna erre az összefüggésre.
3. Az alkotmánybíráskodás mellett a jelen hasonló súlycsoportú kihívásaként értékelhetjük az Európai Unióhoz történő csatlakozásunknak az igazságügyet érintő előkészületeit. A hangsúlyt a szerzők ebben a kérdésben a bíróságok előtt álló feladatokra helyezik. A fő problémát abban látják, hogy mennyire lesz képes a magyar jogszolgáltatás alkalmazni a közösségi jog különböző szintű jogforrásait, illetve hogyan értelmezik majd a közösségi jog és a belső hatályos jog viszonyát.
Ebben a vonatkozásában ismét felmerül, hogy fontos volna a magyar bírói kar szemléletének vizsgálata, mivel ez alapvetően meghatározza ítélkezési gyakorlatunk reagálását arra, ha a közösségi jogszabályok a csatlakozást követően alkalmazandó joggá válnak. A külföldi tapasztalatok mindenesetre azt mutatják, hogy kezdetben az egyes tagállamok bíróságai részéről bizonyos fokú ellenállás mutatkozott a közösségi jog közvetlen alkalmazásával szemben. Hazánkban ezt az ellenállást még fel is erősítheti a bírói karnak az alkotmányossági aggályokat felvető jogszabályok kapcsán már említett attitűdje, amely törvényhozó akaratát világosan kifejező, bevett jogszabályok preferálásában érhető tetten. A nehézségeket tovább fokozza a nyelvi eltérés és az, hogy a közösségi joganyag mögöttes fogalmi, dogmatikai készlete részben eltér a magyar joggyakorlatban megszokottól.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
