A szakszervezetek tájékoztatási, véleményezési és konzultációs joga első pillantásra talán nem tűnik fajsúlyos jogosítványnak, de egy kiélezett helyzetben egy szimpla szakszervezeti plakát vagy blogbejegyzés is nehézfegyverként szolgálhat. Méltatlanul kevés figyelmet kapnak azok az esetek, amikor a szakszervezetek által folytatott kommunikációs hadjáratban a munkáltatót érintő olyan állítások, illetve információk látnak napvilágot, amelyek valóságtartalma megkérdőjelezhető. Vajon meddig mehet el egy szakszervezet az általa folytatott kommunikáció során? Hol vannak a határok a még megengedhető harcos megnyilvánulások és a jogsértő cselekmények között? Milyen korlátokat állítanak a jogszabályok és az ítélkezési gyakorlat a munkáltató védelmében? Következzen egy kevésbé szokványos, ugyanakkor nem elhanyagolható perspektíva: a munkáltató jóhírnévhez fűződő személyiségi jogának szakszervezet általi megsértése.
1. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jóhírnevét tiszteletben tartsák, még a munkáltatónak is
2. A munkáltató jogszabályt sértett: vélemény vagy tényállítás?
3. A szerző ismeretlen
4. Ne szólj szám…?
5. A tűrési kötelezettség mértéke: közszereplő-e a munkáltató, illetve közügy-e a munkaügyi kapcsolat?
A személyiségi jogok védelme mindenkit megillet, nemcsak a természetes személyeket, hanem a jogi személyeket is. Értelemszerűen a munkaviszony alanyain, azaz a munkáltatókon és a munkavállalókon túl az érdekképviseleti szervek, így az üzemi tanácsok és a szakszervezetek is kötelesek tiszteletben tartani mások személyiségi jogait. A munkáltató pedig - legyen az akár természetes személy, akár jogi személy, például gazdasági társaság (betéti társaság, közkereseti társaság, korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság), alapítvány, egyesület, szövetkezet, állami és helyi önkormányzati költségvetési szerv, köztestület stb. - ha a személyét érintő szakszervezeti kommunikációban szereplő tényközlés nem felel meg a valóságnak és az alkalmas arra, hogy a munkáltató társadalmi megítélését rombolja, a jóhírnévhez fűződő személyiségi jogának védelme érdekében felléphet a szakszervezettel szemben.
Ez abból az alaptételből következik, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy törvény és mások jogainak korlátai között személyiségét, így különösen a magán- és családi élet, az otthon, a másokkal való - bármilyen módon, illetve eszközzel történő - kapcsolattartás és a jóhírnév tiszteletben tartásához való jogát szabadon érvényesíthesse, és hogy abban őt senki ne gátolja.[1] A Ptk. 2:43. § példálózó jelleggel nevesít egyes személyiségi jogokat, amelyek között a jóhírnév megsértése is szerepel. A törvényi meghatározás szerint a jóhírnév megsértését jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó és a személyt sértő, valótlan tényt állít vagy híresztel, vagy valós tényt hamis színben tüntet fel.[2] A munkáltató a személyiségi jogainak védelme érdekében ugyancsak a Ptk. 2:42-2:54. §-a rendelkezéseit hívhatja fel, amit a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) 9. §-a utaló szabálya tesz lehetővé.
A munkáltató jóhírneve szakszervezet általi megsértésének bizonyítása ugyanakkor kihívásokkal teli feladat, amelyet az ítélkezési gyakorlatban fellelhető pár eseti döntés is alátámaszt. Figyelemmel arra, hogy a szakszervezetek mint a munkavállalók érdekképviseletét ellátó szervek folyamatosan figyelemmel kísérik a munkáltató eljárását, intézkedéseit a jogszabályoknak történő megfelelés szempontjából is, kiemelt figyelmet érdemel a vélemény és a tényállítás elhatárolásának kérdése a munkáltató általi jogszabálysértésre vonatkozó kijelentések vonatkozásában.
A jóhírnév védelme alkotmányos alapjog, mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolat-
- 62/63 -
tartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák.[3] A jóhírnév védelmével konkuráló alapjog, a véleménynyilvánítás szabadsága[4] vonatkozásában az Alkotmánybíróság több határozatában is megerősítette, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi. A szabad kommunikációban helye van minden véleménynek, jónak és károsnak, kellemesnek és sértőnek egyaránt. E szabadság különleges védelmet élvez akkor, amikor közügyeket és a közhatalom gyakorlását, közfeladatot ellátó, illetve a közéletben szerepet vállaló személyek tevékenységét érinti. Az értékítéletre, az egyén személyes véleményére a véleménynyilvánítási szabadság minden esetben kiterjed, függetlenül attól, hogy az értékes vagy értéktelen, igaz vagy hamis, érzelmen vagy észérveken alapul. Fokozott alkotmányos védelmet élveznek az olyan értékítéletek, amelyek a közügyekre vonatkozó vélemények ütközésében kapnak hangot, még akkor is, ha esetleg túlzók és felfokozottak.[5]
A jóhírnév megsértésével kapcsolatos személyiségi jogi perek sajátossága, hogy a felperesi munkáltatót terheli annak bizonyítása, hogy a vitatott nyilatkozatot az általa alperesként megjelölt szakszervezet tette, a felperesi munkáltatót érinti, és olyan sértő tényállítást tartalmaz, amely alkalmas a munkáltató megítélésének hátrányos befolyásolására. Ha a nyilatkozattevő alperesi szakszervezet a tényállítás valóságtartalmát bizonyítja, a jóhírnév megsértésének megállapítására nincs lehetőség.
A jóhírnév megsértése kapcsán tehát a kiindulópont a vizsgált közlések valóságtartalmának vizsgálata, azaz a felróhatóságnak, illetve jó- vagy rosszhiszeműségnek nincs jelentősége az ilyen ügyekben. A jóhírnév sérelmét szinte kizárólag a valóságnak nem megfelelő tényközlés valósíthatja meg. Az elkövetési magatartások változatosak, azok közül a Ptk. is csupán pár tipikus esetet sorol fel. Az első elkövetési magatartás, a tény állítása többféle módon történhet, így például szóban, írásban, rajz, fotó, piktogramok útján is. Híresztelésről akkor beszélhetünk, ha valaki a mástól szerzett tudomást közli, terjeszti. A valós tények hamis színben való feltüntetése esetén a valós tények félrevezető módon kerülnek közvetítésre akár úgy is, hogy egyes tények elhallgatásra, míg mások túlzóan kiemelésre kerülnek. A tényállítás akkor lehet sértő, ha az abban foglaltak alkalmasak arra, hogy a sértett társadalmi megítélését a közfelfogás szerint hátrányosan befolyásolják, függetlenül a hátrányos eredmény tényleges bekövetkezésétől.
Tekintettel arra, hogy a jóhírnév sérelmét szinte kizárólag a valóságnak nem megfelelő tényközlés valósíthatja meg, tehát az értékítélet vagy kritika csak nagyon szűk körben (burkolt tényállítás) vehető ilyen módon górcső alá, vizsgálandó, hogy a kifogásolt tartalom vélemény vagy tényállítás. A vélemény és tényállítás elhatárolása nem azon az elven történik, hogy a mondat kijelentő módban került-e megfogalmazásra, vagy szerepelnek-e benne olyan kifejezések, mint a "véleményünk szerint". Az elhatárolás alapja a joggyakorlat által kidolgozott ún. bizonyíthatósági teszt.[6] A tény a való világ objektív - az emberi tudattól független - mozzanata, amely a múltban vagy a jelenben érzékelhető jelenség, állapot, esemény, történés, vagy cselekvés, ekként valósága bizonyítással igazolható. A véleménynyilvánítás ezzel szemben szubjektív kategória, valamely tényre vonatkozó állásfoglalás, értékítélet, következtetés, valóságtartalmára tehát bizonyítás nem folytatható le.[7] Az elhatárolás szempontjából kritikus pont értelemszerűen az, amikor a véleményt tartalmazó közlésben tények is megjelennek, illetve tényekre következtetést lehet levonni. Éppen ezért nemcsak nyelvtani, logikai értelmezés lehet szükséges, hanem a műfaj, a szövegezés, a szándékolt mondanivaló és még számos körülmény meghatározó jelentőséggel bírhat az elhatárolás során.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
