Szeretettel köszöntöm az Olvasót a Fontes Iuris idei első számának lapjain. A kialakult helyzetben mindannyiunk számára hatalmas megpróbáltatást jelent a világot, és így a hazánkat is fenyegető koronavírus-járvány. Az első vonalban most az egészségügyi dolgozók, így az orvosok és az ápolók küzdenek. Ugyanakkor nincsenek könnyű helyzetben azok a munkavállalók sem, akiknek a feladata személyes jelenlétet igényel. Ebben a nehéz helyzetben a döntéshozó szerveknek és személyeknek sincs egyszerű dolga, hiszen gyakran népszerűtlen intézkedésekről kell dönteniük, és döntéseiknek érvényt szerezniük. A járvány olyan kihívást jelent a jogrendszer, így az Igazságügyi Minisztérium számára is, amellyel elődeink emberemlékezet óta nem találkoztak. Jogrendszerünk tartalmazott ugyan alapvető szabályokat e rendkívüli helyzetre, ezért is hirdethetett ki a Kormány veszélyhelyzetet, azonban a járvány leküzdéséhez szükséges részletes szabályok kidolgozása a mi feladatunk, hiszen erre nem lehet általános szabályokat alkalmazni. Ez nemcsak kitartást, hanem kreativitást, újszerű megoldások megfogalmazását is kívánja. Nekünk, jogászoknak az Igazságügyi Minisztériumban ki kell vennünk a részünket mindebből: az alkotmányos és jogállami keretek között kell gyorsan és hatékonyan reagálni, megteremteni a járvány leküzdéséhez lehető legkedvezőbb jogszabályi hátteret és eszköztárat, a gazdaság, a nehéz helyzetben lévő családok, egyének és vállalkozások megmentésének feltételeit. Eközben folyamatosan tanulunk, tanulmányozzuk más európai országok jogrendszerének reakcióit is. Ennek terepe a kormányzaton belül felállított Rendkívüli Jogrend Szabályozásáért Felelős Akciócsoport. Köszönet a kollégák kitartó munkájáért!
A Fontes Iuris jelen számát még a veszélyhelyzet előtt szerkesztettük. Az itt közölt tanulmányok nem reflektálhatnak a fentiekre. Egyszer eljön majd az idő - szeretném hinni, hogy minél hamarabb -, amikor azt elemezzük, hogyan, milyen eszközökkel segítette a magyar jogrendszer, a kodifikátor és a jogalkotó a válság enyhítését. Mindenki számára lemondásokkal jár ez az időszak, amelyben kiemelt fontosságú embertársaink, különösen az idősebb generáció tagjainak védelme. De ha helyt állunk, akkor egész társadalmunkra hatással lehet az erő, amelyet közös küzdelmünkből, kitartásunkból merítünk.
Az interjú rovatban ezúttal Steiner Attila, az igazságügyi tárca európai uniós ügyekért felelős államtitkára mutatkozik be. Az Igazságügyi Minisztérium egyre szélesebb feladat- és hatásköröket kap uniós ügyekben. Tavaly nyár óta az Európai Unió mellett működő Állandó Képviselet irányítása, és vele a magyar álláspont kialakításának kormányzati egyeztetése a legtöbb szakpolitikában a mi tárcánk alá tartozik. Az Európai Unió jövőjéről zajló permanens és fontos vita mellett most előtérbe kerül az új, többéves költségvetés tárgyalása. Ilyenkor nyilvánvalóan kiéleződnek az érdekellentétek, amelyek véleményem szerint szakmai alapon azért feloldhatóak lesznek. Az újonnan felmerülő problémák - például a klímavédelem -megoldása a régebbi, jól bevált eszközök elvetésével, vagy meggyengítésével nem lehetséges, ehelyett a régi, kohéziót biztosító politikákat kell, és lehet is részben új, korszerű tartalmakkal megtölteni. A legfontosabb az interjúban talán mégis az, amit Steiner Attila a személyes kapcsolatok fontosságáról ír. Európa eszmények és érdekek bonyolult egyeztetésének terepe; ezeket azonban hús-vér emberek képviselik: államférfiak, európai parlamenti képviselők, diplomaták, tisztviselők, szakértők, újságírók stb.; konkrét személyek, akikkel keresni kell a lehetőleg baráti hangot, azt a szinte személyre szabott nyelvezetet, amelyen álláspontunk iránt megértést és rokonszenvet ébreszthetünk.
A jelen szám kiemelt tanulmányát elkészítő szerzőpáros tagjai a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet kutatói, akiknek szakterülete a büntetőjog és a mediáció. A szerzők tanulmányukban a gyermekek jogállásának változását vizsgálják az alternatív eljárásokban, amely változások célja, hogy a kiskorúak védelmét, különleges igényeit a korábbiakhoz képest jobban biztosítsák. Ez a jognak, ezen belül több jogágnak, így különösen a nemzetközi magánjognak az egyik legdinamikusabban fejlődő területe világszerte. A kiskorúak fokozott védelme érdekében jelentős lépések történtek Magyarországon az elmúlt időszakban, ugyanakkor szükségesnek látszik további intézkedések megtétele is. A szerzők az eredményeket és az elmaradásokat is érdekfeszítő nemzetközi összehasonlításban veszik számba. Az elért eredmények nemcsak a gyermekek védelmét szolgálják, hanem egyúttal pergazdaságossági szempontokat is magukban hordoznak.
A közjogi rovat Molnár Csaba tanulmányával jelentkezik: Ember kérdez, állam válaszol - kifejező cím. Az információszabadság igazi XXI. századi téma, bővülő uniós és tagállami jogalkotással, bírósági esetjoggal és szakirodalommal. Az Alaptörvény ezt már korszerű módon helyezi az alapjogok közé. Az ember mindig kérdez, ebben biztosak lehetünk. Vajon az állam mindig, és megfelelően felel-e? A cikk erre keresi a választ, és közben feltár néhány joghézagot. Példaként hozza fel azt az esetet, amikor valaki közigazgatási eljáráson kívül közérdekű adatra vonatkozóan kérdést intéz a hatósághoz, amely esetben nincs egyértelmű és következetes joggyakorlat hazánkban. Erre tekintettel a szerző e tárgykörben jogalkotást javasol.
- 3/4 -
Büntetőjogi tárgyú Kissné Viczkó Eszter írása, amely a kábítószer büntetőjogi fogalmának alakulását elemzi az elmúlt másfél évtized fejleményeinek tükrében. Érdekes a retrospektív és nemzetközi kitekintés. A kábítószer-fogyasztás és -kereskedelem nem volt mindig büntetőjogilag értékelt magatartás. A múlt század második felében vált mindinkább azzá, amikor pusztító egészségügyi és társadalmi következményei nyilvánvalóvá váltak. A világ egyes térségeiben a kábítószerkartellek szinte reguláris haderővel rendelkezve egész államokat, régiókat képesek destabilizálni. A nemzetközi, az uniós és a hazai szabályozás egyik problémája a versenyfutás az előállítókkal és a terjesztőkkel. A szintetikus (dizájner) drogok piacán megjelenő szereket szinte egyesével kell elemezni és betiltani ahhoz, hogy a velük kapcsolatos cselekmények büntetőjogi szempontból egyáltalán értékelhetőek legyenek. Olyan területe ez a büntetőjognak, amelyen a természettudománnyal való folyamatos és szoros együttműködés nélkülözhetetlen. A fentiek miatt szükségesnek mutatkozik valamilyen általános, a hatás felől közelítő definíciót elfogadni arra, mi minősül büntetőjogi értelemben kábítószernek.
Magánjogi témájú tanulmányt publikálunk a magyarországi kárpótlásról, amelynek szerzője Boross Anikó. A cikk - ha volna ilyen - a jogtörténeti rovatnak is díszére válna, ugyanis a kárpótlás jogintézményének fejlődése kezdettől fogva jelen volt a hazai politikai átmenet, a rendszerváltozás több mint harmincéves történetében. A II. világháború után a szovjet megszállás alá került, kommunista rendszerre kényszerített európai országok mindegyikére jellemző volt mind a személyes szabadság önkényes korlátozása, mind pedig a javak szinte teljes államosítása. A kárpótlási törvényt sokfelől érte, és éri ma is bírálat. Akkoriban két szélsőséges álláspont is megjelent. Az egyik szerint csak az in integrum restitutio állíthatta volna helyre az igazságosságot, a másik pedig úgy fogalmazott, hogy a múltat ne bolygassuk "félmegoldásokkal". A magyar jogalkotó megpróbált az arany középúton járni, figyelembe venni az igazságosságot és az ország teherbíró képességét egyaránt. A cikk szerzője alapos részletességgel írja le a kárpótlás rendkívül összetett, a kárpótlási jegyek mint sajátos értékpapír bevezetésére alapuló rendszerét, amely értékelése szerint méltányos és koherens kárpótlási rendszert biztosított a XX. századi diktatúrák áldozatainak.
Különleges témához nyúl Béres Nóra, a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet kutatója, amely nem más, mint a háború jogának (contradictio in terminis?) és a környezet megóvásának összefüggései. Az utóbbi idők háborúi, katonai konfliktusai során - Afganisztánban, Szíriában, de korábban már a Balkánon is - célponttá váltak az ellenség kulturális és vallási értékei is. A Nemzetközi Büntetőbíróság Timbuktu-ügyben 2016-ban hozott ítéletével végre kimondta: a történelmi és vallási épületek ellen intézett támadás önmagában is háborús bűncselekmény. Hasonló jogfejlődés lenne logikus a természeti környezetben okozott háborús rombolás megítélésében. Ez, ahogyan a szerző rámutat, korántsem elvont probléma: a harci cselekmények során sérülő élettér, az ivóvízbázis lerombolása, a levegőszennyezés emberéletek sokaságát követelheti. A fegyveres fellépések esetén valamely hadászati célpont legitim voltának elbírálásánál, a katonai szükségesség, az emberiesség, az arányosság és a megkülönböztetés szempontjainak mérlegelésekor az eddigieknél nagyobb súllyal kell figyelembe venni a hadműveletek környezeti következményeit. A szerző álláspontja szerint a nemzetközi jogban kodifikációs deficit van: a cikk ennek orvoslását javasolja.
Minden kedves Olvasónak kívánom, hogy haszonnal forgassa e szám lapjait! A koronavírus-járványra tekintettel fokozottan figyeljünk egymásra! Engedjék meg, hogy jó egészséget és kitartást kívánjak a jelenlegi megpróbáltatásokhoz! ■
Visszaugrás
