Az Európai Unió különösen az Amszterdami Szerződés hatálybalépése óta komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a személyek szabad mozgása miatt létrejövő jelentős számú nemzetközi házasság felbontásában, szülői felelősséggel kapcsolatos, ill. a tartási ügyekben érintettek helyzetét megkönnyítse azzal, hogy az uniós polgárok ilyen jellegű jogvitáiban kiszámítható, előre látható, az adott családi jogviszonnyal szoros kapcsolatban álló kapcsolóelvek érvényesülését biztosítja, mind a joghatóság, mind az alkalmazandó jog terén. Ezek az erőfeszítések számottevő eredményekre vezettek, ugyanakkor a többéves joggyakorlat birtokában mára körvonalazódnak azok a jogalkalmazást jelentősen befolyásoló problémák, melyek mind a jövőbeli uniós jogalkotás, mind a nemzeti jogalkalmazás szempontjából kiemelt jelentőségűk, és az európai családjog fejlődésének jelenlegi stádiumában érzékelhetők.
Jelen tanulmány keretei között azokat a kritikus szabályozási megoldásokat gyűjtöm csokorba, melyek álláspontom szerint jelenleg, és a jövőre is tekintve, a legalapvetőbb jogértelmezési kérdéseket vetik fel.
Az új Brüsszel II. rendelet[1] tárgyi hatálya alá a családjogi ügyek két nagy csoportja tartozik: a házassági ügyek, és a szülői felelősséggel kapcsolatos ügyek. A rendelet 1. cikkének (1) és (2) bekezdései határozzák meg, hogy milyen jogviták tartoznak ebbe a körbe.
A Róma III. rendelet[2] a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog szabályait rendezi, míg a tartási rendelet[3] valamennyi családi, rokoni kapcsolatból, házasságból, házassági rokonságból eredő tartási követelésre irányadó, miközben a hágai jegyzőkönyv[4] ugyanezen jogvitákra alkalmazandó jogot határozza meg.
E rendeletek, és a jegyzőkönyv alkalmazásával kapcsolatos egyik kulcskérdés vitathatatlanul a házasság, házastárs definíciójának meghatározása.
Az új Brüsszel II. rendelet személyi hatálya alá azok a házasságok tartoznak, ahol legalább a házastársak egyikének az Unió valamely tagállamának területén van a szokásos tartózkodási helye, vagy valamely tagállam állampolgára, ill. domicile-lal rendelkezik, és az ügy több államra kiterjedő vonatkozású. Ez a rendelet 6. cikkéből levezethető.[5]
E rendelet esetében a szakirodalom korábban egységes[6] volt a tekintetben, hogy a rendelet hatálya alá tartozó házasság fogalma alatt csak a különnemű párok monogám együttélési formája értendő, és nem tartozik a rendelet hatálya alá az azonos nemű párok házassága, ill. az egyéb regisztrált élettársi kapcsolatok.
Ez az értelmezés azonban az elmúlt években sokat változott[7], tekintettel arra, hogy egyre több uniós
37/38
tagállamban[8] köthetnek házasságot az azonos nemű személyek[9] is, és az így kötött házasság létezőnek és érvényesnek tekintése, és felbontása egy másik tagállamban komoly jogalkalmazási dilemmát jelenthet egy-egy tagállam bíróságai számára.
A Róma III. rendeletet a házasság felbontására és a különválásra kell alkalmazni olyan esetekben, amelyek több állam jogához kapcsolódnak. [1. cikk (1) bekezdés]
A rendelet következetesen a "házastárs" fogalmával dolgozik, ami kizárja a rendelet tárgyi hatálya alól a regisztrált együttélési formákat, ugyanakkor magában foglalja az azonos nemű házastársakat is.[10]
A tartási rendelet tárgyi és személyi hatálya alá bevonhatók mind az azonos neműek házasságából eredő tartási követelések, mind a bejegyzett együttélési formákból eredő tartási igények. Ez levezethető a rendelet (11) preambulum-bekezdéséből, mely szerint "a rendelet hatályának ki kell terjednie a családi vagy rokoni kapcsolatból, házassági kapcsolatból vagy házassági rokonságból eredő valamennyi tartási kötelezettségre a tartásra jogosult személyek közötti egyenlő bánásmód biztosítása érdekében. E rendelet alkalmazásában a "tartási kötelezettség" fogalmát önállóan kell értelmezni." Ezt erősítik a rendelet 2. cikkében foglalt fogalom-meghatározások is, melyek semmilyen korlátot nem állítanak fel a tekintetben, hogy a tartási igénynek milyen családi kapcsolatból kell erednie. [2. cikk (10)-(11) pontok]
1.1.1. A házasság mint közrendi kérdés
A házasság fogalmával kapcsolatban az is tisztázatlan, hogy, vajon lehetséges-e a házasságot egy-egy rendelet alkalmazása körében autonóm módon, a nemzeti szabályoktól elrugaszkodva értelmezni, avagy e jogintézmény csak a nemzeti jog talaján értelmezendő. A jelenlegi gyakorlat a nem autonóm értelmezést erősíti, ennek eredményeként pl. Hollandiában az új Brüsszel II. rendeletet alkalmazzák is - a nemzeti jogból kiindulva - az azonos nemű párok házasságára, míg más országokban, pl. Lengyelországban és Litvániában nem.[11]
Jól szemlélteti a tradicionális családjogi értékeket valló tagállamok dilemmáit az olasz Szenátusnak az Európai Parlament Jogi Bizottságához címzett észrevétele a házassági vagyonjogi és bejegyzett élettársi közösségek vagyonjogi viszonyairól szóló rendelet-javasaltok kapcsán.[12]
Az olasz álláspont hivatkozik az olasz alkotmánybíróság útmutatására, amely 2010. április 15-i 138. sz. ítéletében megállapította, (és továbbra is megállapítja), az 1942. évi polgári törvénykönyv házasság fogalmát illetően, hogy "a házastársaknak ellenkező neműeknek kell lenniük".
Kiemeli, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájának 9. cikke[13], amely a "házasságkötési korhatárt elért férfiak és nők" esetében megerősíti az Emberi Jogok Európai Egyezménye 12. cikkében már szereplő "házasságkötéshez és családalapításhoz való jogot", haladást jelent az azonos neműek közötti házasság elismerése felé, azonban a Charta ugyanezen 9. cikke rögzíti, hogy e jogok tényleges gyakorlását a "nemzeti törvények" szerint kell biztosítani, azaz a Parlament mérlegelési jogkörébe utalja a kérdést.
A Charta 9. cikkéhez ún. "magyarázatok"[14] kapcsolódnak, amelyek bár nem bírnak kötelező erővel, kétségkívül segítséget nyújtanak az értelmezésben. E "magyarázatok" a 9. cikk vonatkozásában kiemelik, hogy "e cikk nem tiltja és nem is biztosítja a házassági jogállás biztosítását két azonos nemű személy kapcsolata tekintetében".
Az olasz kormány ugyanakkor úgy véli, hogy az Alapjogi Chartát a Szerződésekkel megegyező jogi kötőerővel felruházó Lisszaboni Szerződés hatálybalépése sem eredményezheti a polgári törvénykönyvnek a házasságot ellenkező neműek kapcsolataként meghatározó normáinak az uniós joggal való összeegyeztethetetlenségét.
Az olasz álláspont emlékeztet arra, hogy az Európai Bíróság a C-267/06. sz. Makuro-ügyben 2008. április 1-jén hozott ítéletében kimondta, hogy a "családi állapot" és az azon alapuló ellátások tagállami hatáskörbe tartoznak, és a közösségi jog nem sérti a tagállamoknak e hatáskörét. A Bíróság azonban emlékeztetett arra, hogy e hatáskör gyakorlása során a tagállamok kötelesek tiszteletben tartani a közösségi jogot.
Az olasz észrevétel kiemeli, hogy a bizonytalanságok elkerülése érdekében pontosítani kell a házasság fogalmát. Figyelembe véve ugyanis az alkotmánybíróság 2010. április 15-i, 138. sz. ítéletében szereplő álláspontját, Olaszország számára nehézséget jelen-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
