Egy 1341 oldalas ünnepi kötet önmagában jelzi, hogy nem egy jogág, még kevésbé egy jogintézmény nemzetközi hírű művelőjét kívánták a szerzőt megörvendeztetni: Wemhard Möschel széleskörű munkásságának[1] megfelelően a kötet a gazdasági jog, mindenekelőtt a versenyjog, a versenypolitika és verseny-gazdaságtan, a nehezen lefordítható Ordnungspolitik, az európai jog, bankjog és a médiaszabályozás joga területein közöl tanulmányokat. A szerzők a német jog- és közgazdaságtudomány olyan "nagyágyúi", mint Ernst-Joachim Mestmäcker, Thomas Oppermann, Karsten Schmidt, Kurt Biedenkopf, Meinrad Dreher, Peter Behrens vagy a svájci Roger Zách. A bevezetőt Philip Lowe, az EU Bizottsága versenyjogi főigazgatóságának 2002-2010. közötti főigazgatója írta.
1. A hat fejezetre oszló kötet témakörei logikusan egymásra épülnek: a legterjedelmesebb az első, versenyjoggal és verseny-gazdaságtannal foglalkozó fejezet. Ezt követi a nehezen lefordítható Ordnungspolitik (gazdasági rendszer, gazdaságpolitika) címet viselő fejezet, majd az európai jog, a bankjog és bankszabályozás, a médiaszabályozás, végül az egyéb gazdasági jogi tanulmányok. A kötet egészének ismertetése lehetetlen vállalkozás lenne, ezért az egyik - legfajsúlyosabb - témakört kiemelve két versenyjogi tanulmányra helyezzük a hangsúlyt.
2. A versenyjogi fejezet két súlyponti kérdése a sokat emlegetett more economic approach kérdésköre, valamint a magánjogi jogérvényesítés problémája.
Az előbbi frappáns bemutatását Peter Behrens végzi el "Abschied vom more economic approach?" című tanulmányában. A "több gazdasági megközelítés" jelszava - melynek Möschel mindig is nehézsúlyú kritikusa volt - a versenyhatósági vizsgálatok azon súlypont-áthelyezését jelzi, amely a jóléti gazdaságtanra irányuló piaci eredménytesztet helyezi az adott vállalati magatartás versenykorlátozó voltának megítélése középpontjába. Behrens azt vizsgálja, hogy az EU Bizottságának versenykorlátozással kapcsolatos iránymutatásaiban hogyan jelenik meg ez a szempont. Az iránymutatások önmagukban véve tájékozódási segédletként definiálják önmagukat,[2] amelyeknek különleges jelentőségük lett az európai megvalósított - versenyjog reformja: 2001 óta, amikor az 1/2003. EK rendelet két vonatkozásban is új alapokra helyezte az európai versenyjogot (és ezáltal a tagállamokét, így a magyart is). Az akkori EK-Szerződés 81. cikke, a mai EUMSz 101. cikke szerinti kartell-tilalom tekintetében az európai versenyjog áttért a tilalom alóli törvényi kivétel rendszerére, így azóta a vállalatok maguk döntik el, hogy magatartásuk a tilalom alá esik-e, másrészt decentralizálta a rendelet a uniós versenyjog alkalmazását bevonva abba a tagállami versenyhatóságokat. Mindez jelentősen megnövelte az egységes jogalkalmazás biztosítása iránti igényt, amelyet a Bizottság iránymutatásai (Leitlinien) kívánnak kielégíteni. Az iránymutatás jogi kötelező erővel nem bír, azonban fontos orientációs eszköz, így elvárható, hogy versenypolitikai koncepciója világos legyen: a Bizottság eme megnyilvánulásairól ez nem mondható el. Behrens az iránymutatások tartalmazta kritériumokat összeveti az Európai Bíróság Glaxo Smith-Kline v. Bizottság ítéletével.[3] Bár a Bíróság a híres Continental Can-ügyben a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés kapcsán hangsúlyozta, hogy a versenyjog-sértés adott esetben a fogyasztók megkárosításának, a fogyasztói "jólét" csökkenésének kritériumán, mint mércén ítélendő meg, ez Behrens szerint nem általánosítható. Az uniós versenyjog nem közvetlenül védi a fogyasztót, hanem a hatékony verseny intézményének védelmén keresztül, aminek eredménye lehet a fogyasztói jólét emelkedése. A Bizottság iránymutatásaiban rendre megjelenik a fogyasztói jólét (consumer welfare) kritériuma a "több gazdasági megközelítés" szempontjával együtt.
Ezt a megközelítést a Bizottság 1999-es Fehér Könyvében rögzítette a versenyjogi jogsértés fennálltának kritériumaként, anélkül azonban, hogy tisztázta volna, mit is ért alatta. Bár a Fehér Könyvből és a Bizottság tisztségviselőinek megnyilatkozásaiból egyértelműen kitűnt, hogy a Bizottság le kíván
- 209/210 -
térni a hagyományos versenypolitikai útról (a hatékony verseny - a versenyfolyamatok és a piaci struktúra kontrollján keresztül megvalósított - védelmének koncepciójáról), és a jogi megközelítés helyett a gazdasági megközelítést kívánja előtérbe helyezni, ez a tendencia az egyes piaci magatartások megítélésénél problematikus. A versenyjogsértés ebben a koncepcióban attól függ, hogy a fogyasztói jólétet az adott piaci magatartás hogyan érinti: a felfogás következménye az, hogy a fogyasztókra gyakorolt hatás a versenyjogi megítélés tényállási elemévé, az uniós versenyjog pedig a fogyasztóvédelem jogi eszközévé válik.
Ezt a célt azonban az egyes iránymutatások nem fejezik ki egyértelműen: inkább a védett versenypolitikai-gazdaságpolitikai célok sokféleségével szembesülünk az egyes iránymutatások tartalmi vizsgálata során (a fúzió engedélyezésének mércéje, hogy az abból adódó előnyök a fogyasztóknál jelentkezzenek, el hatékonyság-javulás ne vezessen a fogyasztó hátrányos helyzetéhez, ugyanígy a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés esetében is megjelenik a fogyasztó megkárosításának szempontja). Ez a szemlélet azt igényli, hogy az egyes piaci magatartások - nehezen meghatározható - összgazdasági jólétre gyakorolt hatásait, következményeit vizsgálják. Az iránymutatások így arra kényszerülnek, hogy a szempont hangoztatása mellett ténylegesen mégis a hagyományos versenypolitikai-versenyjogi kritériumokkal (piaci erő, versenyfolyamat működőképessége) operáljanak.
Az Európai Bíróság a GlaxoSmith-Kline v. Bizottság ügyben (2009. október 6-i ítélet) arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kartelltilalom megsértésének nem tényállási eleme a fogyasztók megkárosítása, mivel az EUMSz 101. cikkének funkciója a verseny, ezen belül a piaci struktúra védelme és nem az, hogy közvetlenül védje akár az egyes versenyzőt, akár az egyes fogyasztót. Behrens szerint ebből az következik, hogy a piaci erőfölénynyel való visszaélést tiltó 102. cikk esetében, sőt: a fuziókontroll-eljárások esetében sem az, mivel az uniós versenyjogi védelem irányultsága nem lehet e három területen különböző. A következtetés: a Bizottságnak a "több gazdasági megközelités"-koncepcióját, és ezen keresztül a fogyasztói jólétet, mint tényállási elem megkövetelését felül kell vizsgálnia.[4] Innen a tanulmány cime: "Búcsú a more economic approach-tól?" - igaz, kérdőjellel.
3. A kartellek okozta károk miatti magánjogi jogérvényesítés kérdésköre az utóbbi évized uniós versenyjogi fejleményeinek egyik legtöbbet vitatott problémája.[5] A német versenykorlátozások elleni törvény 7. novellája bevezette az intézményt a német versenyjogba[6] A szerző: Florian Bien a 2009-ben meghozott Transportbeton ítéletben[7] hozott ítélet kapcsán veszi górcső alá az intézményt. Az ítélet jelentősége annál nagyobb, mivel a magánjogi jogérvényesítés a károsultak nagy száma, szétszórtsága, a kár bizonytalan, nehezen bizonyítható volta miatt nem bír komolyabb jelentőséggel a gyakorlatban.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
