(Jegyzetek az előzetes eljárásról, különös tekintettel a hazai és az osztrák nyomozásra)
1994-ben a 2002. számú Kormányhatározatban megszülettek az új büntetőeljárási kódex irányító eszméi. Ennek szellemében készült el a büntetőeljárás reformja, az elmúlt évezred végének egyik kiemelkedő alkotása. Bár az 1998-ban elfogadott XIX. sz. törvény néhány szakasza csak hasonlított az eredeti elképzelésekhez, az új törvény alappillérei mégis hűen tükrözték a kilencvenes évek elején megfogalmazott elveket. A kódex súlypontja talán a legalitás-opportunitás kérdésében, a büntetőeljárási szerepek és a jogorvoslati rendszer megváltozásában, valamint számos új jogintézmény - pl. az óvadék, a fedett nyomozó, a tárgyalásról való lemondás, a pótmagánvád - bevezetésében határozható meg.
A négyévenkénti választások eredményeként jelentkező politikai "váltógazdálkodás" a büntetőeljárás területét sem kímélte. A weberi hatáskörök keveredtek. A jogpolitikusok, szerepüket tévesztve, jogtudósként viselkedtek. Olyan területre tévedtek, ahol a szakmai tudás hiánya komoly következményekkel járt. A tisztán jogi-szakmai "professzori" alkotás a politikai kanoni-zációnak esett áldozatul. A konszenzus érdekében a törvény a reform hátrányára tett engedményeket. Az elmúlt század jogtörténeti sajátossága pedig, hogy az eredeti hatályba lépés időpontját - annak bekövetkezte előtt - 2003. január, illetve később, július elsejére halasztották. Néhány szabályát azért, az 1973. évi I. törvénybe beépítve, hatályba léptették.
Az új évezred elején a 2002. évi I. törvénnyel módosították a még hatályba sem lépő kódexet. Aki viszont ismeri az új Be.-t, és ezt a módosító jogszabályt, annak számára egyértelmű, hogy valójában az 1973. évi I. törvénnyel módosított 1998. évi XIX. törvényről van itt szó.
Úgy tűnik, az "eredeti" Be. kódex alkalmazása - eltekintve néhány jogtudóstól - ma már senkinek nem érdeke. A reform tehát még továbbra is várat magára. S az új évezred egyik érdekessége, hogy a jelenleg hatályos jogszabály az új törvény - az 1998. évi XIX. - ruháját ölti majd magára, megcsúfolva a XX. század végének szellemét, amely a kor lelkeként zászlajára tűzte a haladás eszméjét.
A reformerek hittek abban, hogy a jogpolitikusok komolyan gondolják az eljárás megújítását. Hittek abban, hogy a rendszer, amelynek kidolgozására vállalkoztak - mert arra felhatalmazásuk volt -, a XXI. század igényeit is kielégíti majd. S egyszer csak arra ébredtek, a reform haldoklik.
A támadások kereszttüzében az eljárási szakaszok viszonyának átértékelése és a tárgyalás reformja állt. A tárgyalás új rendjének - a felek által történő kikérdezésnek - rendszerét a bírálók többsége azonosította az angolszász eljárásokra jellemző keresztkérdezéses módszerrel.
Tanulmányunk célja, hogy felélesszük a reformot, ha még lehet. Kiszabadítsuk címkéinek bűvköréből. Lehántsuk róla a ráaggatott ruhát, amit magán soha nem viselt. Ezért cikkünket vitaindítónak is szánjuk. Ha már korábban nem valósult meg a jogi szakirodalomban, hogy a büntetőeljárás minden lényeges kérdését a szakemberek megvitassák, akkor ideje ezt elkezdenünk.
Dolgozatunkban a büntetőeljárás első szakaszának, a nyomozásnak a szerepét az elmaradt reform szempontjából vizsgáljuk, összehasonlítva azt az osztrák előzetes eljárással. Az összehasonlító jogelemzésre kettős érdek vezetett minket. Egyrészt szükségesnek tartjuk a jogfejlődés más irányát követő osztrák államnak a jogintézménnyel kapcsolatos kérdésfelvetését és válaszát. Másrészt a szomszédunkban zajló folyamat talán példa is lehet a hazai jogalkotás számára. Itt kell megjegyeznünk, amikor elhatároztuk, hogy egybevetjük a két államban végbemenő reformot, akkor még úgy tudtuk, az osztrák törvény elfogadása nem ütközhet akadályba. Nem így történt. Az ottani parlament a reform tárgyalása nélkül oszlott fel. Most bizonytalanok vagyunk azt a kérdést illetően, ki járt jobban. Nekünk van egy érvényes, de nem hatályos új büntetőeljárási jogszabályunk, amely csak itt-ott hasonlít az eredeti reformelképzelésekhez. Nekik még "épségben" van a reformjuk. Azzal is büszkélkedhetnek, hogy a tervezet és a javaslat között nincs nagy eltérés. A törvény elfogadása viszont - ami a reform megvalósulását is jelenti - még várat magára. Mindezek ellenére, vagy éppen ezért, szükségesnek tartjuk, ha a két eljárási rendszert és a két eljárási reformot összehasonlítjuk.
Pusztai László ma is érvényes gondolatai szerint "napjainkban, amikor a jogállamiság eszméjének érvényre juttatása érdekében folyik a hazai jogrendszer teljes felülvizsgálata, a jog-összehasonlítás szerepe szükségszerűen felértékelődik. Az újra felfedezett paradigma, a jogállamiság eszméje ugyanis a polgári demokráciákban huzamosabb ideje átszövi a jogrendszert. A jogállamiságnak a büntető igazságszolgáltatás területén történő érvényre juttatásához így ezek a jogrendszerek megfelelő példákkal szolgálhatnak számunkra."1 Ezzel egyetértve valóban nem lehet érdektelen más államok jogrendszereire kitekintenünk és így összehasonlítási alapot keresnünk akkor, amikor a hazai igazságszolgáltatás átalakítása a cél. A büntetőeljárás ideális modelljének kialakításához ugyanis a nemzetközi tapasztalatok tanulsággal szolgálhatnak.
Az európai eljárások egy része még ma is azt a rendszert követi, amely a XIX. század végén megfogalmazott alapelvekre épült. Az akkori büntető perrendtartások többsége az 1896. évi Bp. kortársa volt. A törvénykönyvek hasonlósága talán arra vezethető vissza, hogy megfogalmazásuknál a francia vegyes rendszerű eljárást vették alapul, figyelembe véve a német területeken történő módosításokat. A hazai Bp. előzetes eljárása pl. - hasonlóan a többi kontinentális jogrendszerben működő eljárásokhoz - két szakaszból épült fel: a nyomozásból és a vizsgálatból. A törvény szerint a nyomozást elméletileg az ügyészség, gyakorlatilag viszont - bár az ügyészség irányításával - a rendőrség végezte. A vizsgálat a vizsgálóbíró hatáskörébe tartozott. A Bp. ismerte a vádtanács intézményét, amely akkor kapott szerepet, ha a vádlott a vádirat ellen kifogást emelt. Közvádra üldözendő bűncselekmények esetén fakultatív volt a vádtanácsi vizsgálat, magánvádas eljárásban viszont kötelezően a vádtanács döntött a vádemelésről.
Az előzetes eljárás célja nem a bizonyítás volt, hanem mindössze annyi, hogy tájékoztassa a vádlót arra nézve, van-e helye vádemelésnek. A büntetőeljárás első részének legfontosabb jellemzője az írásbeliség és a titkosság volt.
Ebben a rendszerben a fő szerep a bírósági eljárásnak, azon belül is a tárgyalásnak jutott.
Azóta sokat változott a világ! Ennek ellenére megfigyelhető, hogy a nyugat-európai eljárások többsége elméletileg még ma is a XIX. században megfogalmazott elvekre építi eljárási rendszerét. Az osztrák előzetes eljárás ismertetésénél látni fogjuk viszont, a gyakorlat nem képes követni és betartani azokat az eszméket, amelyek a felvilágosodás utáni Európában megszülettek. A 2001 szeptemberének eseményei csak tovább erősítették azokat a törekvéseket, amelyek egy ún. "neo-inkvizitórius" modell létrehozására irányultak és irányulnak még napjainkban is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
