1. Az európai kontinens északi országait, amelyek a common law-tól és a római-germán jogcsaládtól egyaránt elkülönülnek, a római jogi hagyományok szempontjából is célszerű két csoportra osztani. Ez a két csoport egyrészt a dán-norvég-izlandi, másrészt a svéd-finn jogterület. Fontos utalni arra, hogy a római jogot Észak-Európában nem tekintették ius communénak, s így nem került sor annak a németországi recepcióhoz hasonlító átvételére sem.
A párhuzamos vonásokat felmutató jogfejlődés alapját a három skandináv királyság uniója (Dánia és Norvégia 1357-től, majd 1397-től Svédország) alkotta. Meg kell említenünk azonban, hogy a svéd függetlenségi, a teljes szuverenitásra irányuló törekvések már I. Keresztély (Krisztián) uralkodásának idején (1448-1481) jelentkeztek Svédországban, amelyek 1523-ban II. Keresztély (Krisztián) Svédországból való elűzésével az önálló svéd királyság megalakulásához vezetett. Kétségtelen tény azonban, hogy európai viszonylatban a leghosszabb ideig tartó föderáció az 1357 és 1814 között fennálló dán-norvég unió volt.
2. A dán területeken (Dániában és Izlandon) a római jog hatása csak csekély mértékben mutatható ki a II. Valdemár király (1202-1241) korából származó jütlandi törvény (Jyske lov, 1241) szövegében, melynek előszava főleg a Decretum Gratianiból kölcsönöz általános jogi tételeket, elveket. A Jyske lovhoz fűzött, glossza formáját öltő XV. századi kommentár a helyi jog és a római jog eltéréseit mutatja be. A Jyske lov Dániában a Danske lov 1683-ban történő hatályba lépéséig, Schleswig hercegségben pedig egészen a német Bgb hatályba lépéséig, 1900. január 1-jéig volt hatályban.
- 9/10 -
A római jogot a koppenhágai egyetemen annak alapításától (1479) fogva oktatták, befolyása azonban a bíróságok ítéleteiben kizárólag a kötelmi jog területén mutatható ki. A koppenhágai egyelem statútumai 1539-től kezdve kifejezetten rögzítik, hogy a római jogot azért oktatják - bár azt nem tekintik feltétlenül kötelező erővel rendelkező jognak -, mert összhangban áll a természetjoggal (ius naturale). A római jog a természetjog forrása, még akkor is, ha a helyi jog a természetjoggal más összefüggésben áll összhangban.
3. Svédországban a jogi széttagoltság felszámolása a XIV. század derekán, II. Magnus Eriksson király (1319-1364) nevéhez fűződik. Kiemelendő, hogy a későbbi időkben elkészült középkori kódexek (Lex municipalis regni Sueciae) kivételesen voltak tekintettel a római jog elveire.
Ezzel a ténnyel függ össze az, hogy - a svéd terminológiával élve - a városi jogot (stadslag) és a falusi jogot (landslag) egymástól elválasztva, önállóan foglalták rendszerbe. Ezek a gyűjtemények viszont a XVII. század második felében a társadalmi-gazdasági viszonyok fejlődésére való tekintettel mái-nem voltak alkalmasak az életviszonyok adekvát szabályozására.
4. A német jogtudomány befolyása Észak-Európában is éreztette hatását. A dán és sok tekintetben a norvég jogtudományt is a Történeti Jogi Iskola (Historische Rechtsschule) hatása alatt Savigny kortársa, Anders Sandoe Orsted (1778-1860) helyezte új alapokra, aki a hazai jog hiányosságait az idegen (vagyis a pandekta-) jog tanulmányozásával vélte pótolhatónak.[2] Orsted alaposan tanulmányozta az új európai kódexeket, így a porosz Allgemeines Landrechtet, a francia Code civilt és az osztrák ABGB-t. Számos javaslatot tett a már szerinte is idejétmúlt Danske lov több rendelkezésének módosítására. Ugyanakkor a Danske lov általános elveivel nem kívánt szakítani. Orsted a dán és norvég magánjogi törvényhozást és magánjogtudományt bemutató hatkötetes
- 10/11 -
munkája a Haandbog over den danske og norske Lovkyndighed (1818-1835) c. műve ma is, a XXI. század első évtizedében is olvasott. F. C. Bornemann és a pandektarendszert Dániában meghonosító A. W. Scheel munkáiban Savigny hatása tükröződik. A német pandektisták hatottak J. E. Larsenre és F. T. J. Gramra is, akiknek irodalmi munkássága a XIX. század közepén bontakozott ki.
Svédországban az uppsalai egyetem gyakorlati filozófiai professzora, Axel Hagerström (1868-1939) római jogi értekezésében a jog korában uralkodónak számító pozitivista felfogását kritizálva a római jog örök értékeit emelte ki. Alfred Vilhelm Lundstedt[3] (1882-1955), aki a polgári jog és a római jog tanára szintén az uppsalai egyetemen, hidat jelent egyfelől Hagerström, másfelől Olivecrona és Ross munkássága között, feladatának tekintette azt, hogy Hagerström pontosan ki nem fejtett gondolatait következetesen továbbvigye. Mindkét kiemelkedő jelentőségű müve - a Superstition or Rationality in Action for Peace? (1925) és a Legal Thinking Revised (1956) - írása során a római jog bizonyos mértékig modellként szolgál.
5. A XIX. század legvégétől kezdődően a svéd, dán és norvég jogtudomány képviselőire elsősorban Bernhard Windscheid (1817-1892) és Rudolf von Jhering (1818-1892) tanai gyakoroltak komolyabb hatást, igaz, más irányzatok befolyásával ötvöződve. Itt utalunk arra, hogy Ivar Afzelius (1848-1921), aki Lipcsében Windscheid, Göttingenben pedig Jhering tanítványa volt, a német magánjogi dogmatikát igyekezett a hagyományos svéd jogi hagyományokkal összeötvözni. A törvénytervezetet előkészítő állandó bizottság elnökeként szorgalmazta az északi államok jogának egységesítését. Afzelius, aki 1910 és 1918 között a Svea Hofgericht elnöke, nevéhez fűződik az úgynevezett dogmatikus módszer meghonosítása Svédországban. Afzelius célja volt az, hogy hidat építsen a német jogtudomány és a tradicionális svéd jogi kultúra között. Ehhez köthető, hogy lefordította svéd nyelvre Jhering Der Kampf ums Recht c. munkáját.[4]
6. Finnországban a pandektisztika hatása a kezdetektől fogva érvényesült, a Történeti Jogi Iskola fogalmi jogtudománya pedig még századunkban is erősen hat. A római jog, a pandektajog és a római-holland pandektatudomány behatolása a dán-norvég és a svéd-finn jogterületre jelentősen megkönnyíti az észak-európai államok évszázados törekvéseit a magánjog (kereskedelmi jog) egységesítésére.
J. Lessing (1847-1923) 1899-ben fogalmazta meg egy valamennyi északeurópai államban hatályos magánjogi kódex megalkotásának igényét. Az 1962-
- 11/12 -
ben Helsinkiben kötött egyezmény értelmében Dánia, Izland[5], Norvégia, Svédország és Finnország törvényhozása olyan céllal folytat együttműködést, hogy a magánjog területén a lehető legnagyobb összhangot érje el.
7. V. Keresztély (Krisztián) dán király (1670-1699) 1683. április 15-én hirdette ki, az 1683. június 23-án királyi pátenssel hatályba lépett, kiemelkedő jelentőségű, hat könyvre tagolódó kódexet, a Danske lov-ot. A kódex szerkesztésének munkálatai Rasmus (Erasmus) Vinding Poulsen (1615-1684) nevéhez fűződnek. Rasmus Vinding korának kiemelkedő jelentőségű történésze, nyelvésze, irodalmára volt. Annak ellenére, hogy a legfelső bíróság bírája volt, nem rendelkezett alapos elméleti jogi képzettséggel. A Danske lov szerkesztése elsődlegesen a kor kiemelkedő műveltségű jogászának, Peder Lassennek (Lasson) (1606-1681) az érdeme. Lassen Rostockban, Orléans-ban és Padovában végezte jogi tanulmányait, és Baselben szerzett 1636-ban a De jurisdictione et imperio c. munkájával a licenciátusi fokozatot. A kódex szerkesztésére először 1661-ben hoztak létre bizottságot. Valójában a néhány évvel később, 1667-ben létrejött bizottság munkájának eredménye a hatályos jogot tartalmazó Danske lov megalkotása. A kódex megalkotását a kor kiemelkedő dán államférfija, Peder Schumacher Griffenfeld (1635-1699) támogatta.[7] Feltétlenül utalnunk kell azonban arra, hogy sem a Danske lov, sem pedig a Norske lov modern értelemben vett kódexnek nem tekinthető.
- 12/13 -
A dán írott törvényi (kodifikált) jog értelmezésére a természetjogi irányzat a XVIII. században nagy hatást gyakorolt. A dán természetjogászok közül kiemelkedik Dons, aki a dán és a norvég kódexről írt Forelaesninger over den danske og norske lov c. munka (1780-1781) szerzője, Brorson, aki a dán kódex értelmezéséről írt Forsog til den danske lovs fortolkning címen hatkötetes művet (1791-1801), valamint Norregaard, a szintén többkötetes, a dán és norvég magánjogot tárgyaló Forelaesninger over den danske og norske lovs private ret (1784-1799) mű szerzője. A XIX. század elején, 1819-ben publikálja Hurtigkarl a dán és norvég jog történeti alapjairól szóló Den danske og norske rets forste grunde c. művet.
Ezzel szemben mind a common law, mind pedig a római jog hagyományaitól eltér a Dániában 1917-ben elfogadott, szerződésekről szóló törvény, amely nagy hatással volt a többi skandináv állam hasonló tárgyú törvényhozására.
8. Grönland szigete 1721-ben vált ténylegesen Dánia részévé. Dánia felségjogát az egész szigetre csaknem két évszázaddal később, 1917-ben terjesztette ki. Az 1953. évi dán alkotmány Grönlandot a dán királyság külső országrészének nyilvánította. Grönland 1979 óta rendelkezik széleskörű belső autonómiával. Harmincegy tagból álló, egykamarás parlamentje (Landsting) van. A szigetet a koppenhágai parlamentben két küldött képviseli. Grönlandnak saját kormánya is van, melynek élén grönlandi miniszterelnök áll.
Grönland Dánia csatlakozásával egyidejűleg az Európai Közösségek részévé vált. Az 1982. február 23-án megtartott népszavazás alapján azonban Grönland kilépett az Európai Közösségekből. Grönland és az Európai Közösségek (1993. november 1. óta Európai Unió) viszonyát jelenleg egy 1984. március 12-én aláírt szerződés rendezi.
Grönlandon a dán magánjog van hatályban. Az ősi, grönlandi (inuit, azaz eszkimó) szokásjog csak egyes jogintézmények területén érvényesül a bírói joggyakorlatban. A törvénykezésre jellemző az, hogy a jogviták eldöntésében a laikus, jogvégzettséggel nem rendelkező, azaz nem professzionális bírák jutnak szerephez, akik azonban a Dániában jogot végzett hivatásos bírák tanácsait kérhetik ki. A jogviták jelentős hányadát nemperes úton, a felek kölcsönös megegyezésével, mediációval zárják le.[8]
9. A Faeroer-szigetek - megőrizve autonómiájukat - 1035 és 1380 között Norvégia birtokát képezték. A szigetcsoport 1380 óta tartozik hűbéresként Dániához. Dánia feloszlatván az ősi parlamentet 1816-ban felszámolta a Faeroer-szigetek önkormányzatát. A szigetcsoport 1948-ban kapott önkormányzatot. Koppenhága azonban fenntartotta magának a külpolitika, a honvédelem és az
- 13/14 -
igazságszolgáltatás irányítását. A Faeroer-szigetek 1948 óla önálló, egykamarás parlamenttel (Logting) rendelkezik. Az 1953. évi dán alkotmány alapján a Faeroer-szigetek Dánia részét alkotják. A szigeteket két küldött képviseli a dán parlamentben. A dán parlament választja a Faeroer-szigetek miniszterelnökét és kormányának másik két tagját. Ez is közrejátszik abban, hogy az autonómiával rendelkező szigetcsoporton, melynek autonómiája szűkebb körű, mint Grönlandé, viszonylag erős a nemzeti szuverenitás iránti törekvés.
A Faeroer-szigeteken a dán magánjog hatályos. Eltérően Grönlandtól az ősi szokásjog továbbélése még nyomaiban sem fedezhető fel. Ebben közrejátszik az is, hogy a Kr u. VIII. és IX. században a szigetek őslakói írek és norvégek voltak, akiknek jogszokásai - eltérően Grönlandtól - szinte azonosak voltak a dán államban 1683 előtt (Danske lov) ismert szokásjogi hagyományokkal. A Faeroer-szigetek - Grönlanddal ellentétben - az Európai Unió részét alkotják.
10. A Danske lov 1687-ben (Norske lov néven) Norvégiában is hatályba lépett. Norvégia 1814-ig Dániához tartozott, majd egy, csupán néhány hónapig tartó függetlenségi periódus után még ugyanebben az évben Svédország része lett. Szuverén állammá csaknem száz évvel később, 1905-ben vált. A kódex számos rendelkezése mindkét országban még ma is hatályos, szerkezetében a iustinianusi institúció-rendszert követi, tartalmilag azonban csak néhány jogintézményében tükrözi a római jog befolyását. Ismételten hangsúlyoznunk kell, hogy ez a törvénymű még nem tekinthető modern értelemben vett kódexnek.
Kiemelést érdemel, hogy a Norske Lov az ingók tulajdonátszállásának szabályozásakor - bizonyos tekintetben - előre vetíti a német BGB által követett, ún. absztrakciós elvet (Abstraktionsprinzip)[9]
- 14/15 -
11. A 930-as években létrejött izlandi állam joga a sziget egységes szokásjogán alapult. A jog formálásában jelentős szerep jutott a törvényhozói szervként és bírói fellebbezési fórumként egyaránt működő Althingnek. A XIII. század második felében norvég uralom alá került szigeten 1273-ban egy, Norvégiában és Izlandon egyaránt hatályos modern kifejezéssel élve törvénykönyv bevezetésére került sor, amely a norvég jogon alapult.
Egy, 1281-ből származó új törvény Norvégiára ruházza át a törvényhozó hatalmat, miáltal az Althing kizárólag bírói fórummá válik. 1380-ban Norvégiának Dániával történő egyesülését követően Izland is dán befolyás alá került. 1660-ban Izland Dánia provinciájává válik, azt követően, hogy az izlandiak a dán abszolutizmus megalapítójának, III. Frigyesnek (1648-1670) alattvalói hűséget esküsznek. 1800-ban sor kerül az Althing feloszlatására. Az Althing mint tanácskozó gyűlés helyreállítására 1843-ban kerül sor.
1874-ben Izland különleges státuszt kap. Az Althing kétkamarássá válik, és jogot nyer arra, hogy a szigetet érintő ügyekben törvényeket hozzon. Az 1918-ban elfogadott dán-izlandi szövetségi törvény létrehozza az önálló izlandi királyságot, amely Dániával perszonálunióban marad. A legfelsőbb fellebbviteli fórum székhelye továbbra is Koppenhága. Az 1920-ban elfogadott izlandi alkotmány értelmében a törvényhozás az Althing jogosultsága lesz. Izland 1940-ben, Dániának Németország által történő megszállását követően végrehajthatatlannak nyilvánította az 1918-as dán-izlandi szövetségi törvényt. Az Althing a korlátlan végrehajtó hatalmat a kormányra ruházta, amely a Dániával való uniót érvénytelennek nyilvánította. Ezt a deklarációt népszavazás is megerősítette.
1941-ben a kormány deklarálta Izland függetlenségét, amelyet az Althing is megerősített. Az 1918-as szövetségi törvény formális hatályon kívül helyezését, valamint a köztársasági alkotmány elfogadását azonban a háború végéig elhalasztották. A köztársaság kikiáltására, és egy, a Dániával való közjogi kapcsolatot felszámoló alkotmány elfogadására 1944-ben került sor. Kiemelést érdemel, hogy az alkotmány modelljéül az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya szolgált.
- 15/16 -
A dán jogrendszertől formailag független, de tartalmilag annak sajátosságait magán hordozó magánjogi rendszer kiépítésére a perszonálunió fölszámolását követően került sor.
A kötelmi jog körében kiemelkedő jelentőségű az 1936-ban elfogadott, a szerződésekről és más, vagyonjogi jogügyletekről szóló törvény.
12. A római jog ismeretének terjesztésében kiemelkedő szerepet játszott az az 1477-ben egyházi főiskolaként alapított, majd a XVII. században egyetemmé vált uppsalai és a XVII. század első felében alapított lundi egyetem, mely utóbbinak Samuel Pufendorf (1632-1694) is tanára volt. Az uppsalai egyetemen került sor Európában elsőként, 1620-ban a nemzeti (hazai) jogot (ius patrium) oktató tanszék felállítására. Uppsalában a XIX. század utolsó évtizedében (1897) a római jog előadása a "jogi enciklopédia" c. tantárgyhoz kapcsolódott. V. Nordling az uppsalai egyetem professzora magánjogi munkáiban is a német pandektisztika követője. Ugyanez vonatkozik Ö. Undénre, a civilisztika neves művelőjére.
Az 1734-ben csaknem fél évszázados előkészítés - 1686-ban került sor a törvényelőkészítő bizottság (Lagkommissionen) létrehozása - eredményeként fogadták el a Rigsdag-ban képviselt svéd rendek a Svéd Általános Törvénykönyvet (Sveriges Rikes Lag). Az uralkodó 1736. január 23-án hirdette ki a kódexet, amely 1736. szeptember 1-jén lépett hatályba. Ez a törvénykönyv ma is hatályos, az időközben elfogadott több módosítás és kiegészítés ellenére.
A Sveriges Rikes Lag, más néven Svea Riges Lag eredetileg kilenc önálló részből, "kódexből", más elnevezéssel könyvből áll (a svéd, egyébként 'gerenda' jelentésű balk szó ugyanis törvényként és könyvként egyaránt értelmezhető). Mai struktúráját tekintve ez a kódex tíz balkból áll. Ez a törvénykönyv a magánjogon és a kereskedelmi jogon kívül a büntetőjogot, a végrehajtási jogot és az eljárásjogot is tartalmazza.
- 16/17 -
A kereskedelmi jog elnevezést viselő rész (Handelsbalken) a szerződések jogát szabályozza. A kereskedelmi jogot is magában foglaló Handelsbalken a Sveriges Rikes Lag eredeti struktúrájában az V., mai szerkezetében pedig a VI. "kódex", ill. könyv. A Handelsbalkent jelentősen módosította - többek között- az 1905-ben elfogadott adásvételt szabályozó törvény, és az 1915-ben kihirdetett szerződésekről szóló törvény. Az 1972-ben elfogadott törvény a magánjogi felelősséget szabályozta újra. A mai struktúrában a VI. részben kimutatható - a törvényi úton történő módosítások következtében - a német pandektajog hatása is.
13. A Sveriges Rikes Lag az 1683-as Danske Lov-val összehasonlítva fejlettebb törvényszerkesztési technikát követ. Jellemző rá továbbá, hogy szerkesztői jelentős mértékben vették figyelembe a természetjogot. Ezzel szemben a kódex magánjogi részében a római jog hatása igen csekély. A svéd jogrendszerre mindig is a törvényi jog dominanciája volt jellemző. Ennek ellenére a jog rendszerbe foglalásának módszere eltér a francia és német kodifikációs sajátosságoktól. Ennek magyarázatául szolgál az is, hogy a Sveriges Rikes Lag szerkesztői a középkori svéd jog forrásainak nyelvezetét és sajátos, nem tudományos rendszerét fokozott mértékben követték az institúció-, ill. a pandektarendszerrel szemben.[12]
A Sveriges Rikes Lag jelenti a hatályos jog nagy részét. Minden évben új, a legújabb joggyakorlatot, a legfontosabb bírói döntésekben kifejezésre jutó elveket tartalmazó Sveriges Rikes Lag félhivatalos kiadására kerül sor. A bírói gyakorlatban kialakított szabályoknak a törvény szövege elé történő helyezésének gyakorlata több évszázados múltra nyílik vissza. A XVI. század derekán Olavus Petri (1493-1552) negyvenhárom bírói maximát, melyeknek nagy része a római jogi regulák hatását tükrözi, újonnan fogalmazott meg.[13]
Annak ellenére, hogy a Sveriges Rikes Lag ma is - módosításokkal - hatályos Svédországban, egyes jogintézményeket önálló törvényben szabályoznak. Vonatkozik ez pl. a szerződésen kívüli felelősségre, amelyet egy 1972-ben elfogadott, a polgári jogi felelősségről szóló törvény szabályoz (Ska-destandslag).[14]
Bár Svédországban a római jog formális recepciójára nem került sor, az 1614-ben létrehozott, és hivatásos bírák részvételével bíróságként is működő, svéd királyi udvari tanács (Svea Hofratt) vitajegyzőkönyveiből (ún. codices rationum) mégis egyértelműen kiderül, hogy e legfelső bíróság jellegű intéz-
- 17/18 -
mény bírái az akkor már elavult Városi jogi törvény és Falusi jogi törvény (1350 és 1357 között) helyett elsősorban a római jogot alkalmazták, szemléletükre pedig a római-holland pandektatudomány volt döntő hatással.
14. Finnországban, amely 1809-ig Svédországgal, annak széleskörű autonómiával rendelkező részeként egy államot alkotott, a Svéd Általános Törvénykönyv (Sveriges Rikes Lag) szintén hatályban volt. A Svéd Általános Törvénykönyv formailag még ma is hatályban van. Az 1950 óta minden páros évben kibocsátott, hivatalos finn törvénygyűjtemény, amelynek első része tartalmazza a magánjogot (Suomen Laki l) - hasonlóan a minden évben újonnan kibocsátott Sveriges Rikes Laghoz - a legfontosabb bírói döntésekben kifejezésre jutó elveket foglalja magában a gyűjtemény elején. A bírói gyakorlatban kialakított szabályoknak a törvény szövege elé történő helyezésének gyakorlatának mintájául a svéd törvénykibocsátási gyakorlat szolgál. Ezek az elvek gyakran a római jogi regulákban foglaltakat tartalmazzák.
A római jog tételeinek megjelenése az 1640-ben alapított turkui akadémiának s az itt oktatott "összehasonlító római jognak" tulajdonítható. Az akadémia tanára, Michael Olai Wexionius (Gyldenstalpe) már a XVII. század végén szorgalmazta a római jog recipiálását. Matthias Calonius (1738-1817) professzor szemléletét szintén a pandektajogi gondolkodásmód jellemezte, amely Turkuban kezdettől fogva uralkodónak számított. Calonius nevéhez fűződik a Sveriges Rikes Lag finn nyelvre történő, 1808-ban megjelent fordítása.[16]
15. Finnországban - amely 1809-től a jog területén is autonómiáját megőrizve Oroszországhoz tartozott 1917-ig - továbbra is hatályban maradt a Svéd Általános Törvénykönyv, bár a csupán konszolidált, de nem kodifikált orosz magánjog is bizonyos szerephez jutott a törvénykezésben.
Az első, finnek számára írt és az institúció-rendszert követő római jogi tankönyv a római és az orosz jogot oktató K. E. Ekelundtól származik, aki arra is
- 18/19 -
megbízást kapott, hogy a svéd jogrendszert követő finn jogot a Szvod Zakonovban konszolidált orosz jog alapján alakítsa át. Ekclund a jog szisztematizálására irányuló munkája során nagymértékben épített a római jogra.
Kiemelkedő R. A. von Wrede (1851-1938) munkássága, aki a helsinki egyetemen a római jog, a magánjog és a polgári perjog tanára volt, amellett, hogy a politikai életben is komoly szerepet játszott. A modern finn magánjogot és perjogot bemutató munkái a német jogtudomány hatását tükrözik.
A finn analitikus iskolának kiemelkedő képviselője S. Zitting, aki a helsinki egyetemen 1978-ig a polgári jog tanára volt. A tulajdonátruházásról szóló, 1951-ben publikált főművében (Omistajavaihdoksesta) a dologi jogok alapvető kérdéseit a római jog és a német pandektisztika alapján taglalja.
16. A magánjog egységesítésére irányuló törekvéseket jelentős mértékben megkönnyítette az a tény, hogy Dánia, Norvégia és Izland jogrendszere a törvényhozás szintjén is ugyanazokra az alapokra épült. Ugyanez vonatkozik Svédországra és Finnországra.
Az 1870-es évekkel kezdődően Skandinávia vezető jogászai, jogtudósai célul tűzték ki valamennyi skandináv állam magánjogának egységesítését. Ezeket a törekvéseket siker koronázta, így 1905 és 1907 között az akkor még szuverenitással nem rendelkező Finnország kivételével sor került az angol elnevezéssel Sale of Goods Act elfogadására. Az első világháború idején került sor a szerződéseket szabályozó törvény elfogadására. A szerződésekről és más, vagyonjogi jogügyletekről szóló törvény elfogadására Svédországban 1915-ben, Dániában 1917-ben, Norvégiában pedig 1918-ban került sor. E törvényt a függetlenségét elnyert Finnország 1926-ban, Izland pedig 1936-ban fogadta el. Ennek a törvénynek a revideálására 1929-ben és 1936-ban került sor. A jogegységesítés végső célja egy egységes skandináv polgári törvénykönyv elfogadása. Jelentős
- 19/20 -
mértékben hozzájárul a jogegységesítés megvalósulásához az, hogy valamennyi országban a német magánjogtudomány jelentős szerepet játszott az oktatásban és a doktrínában.
17. 1962-ben egy bizottság felállítására került sor, amelynek feladata egy új, az észak-európai adásvételt szabályozó törvény kidolgozása volt. Az előkészítő munka során a törvény szerkesztői tekintettel voltak az akkor még készülő, az ingók nemzetközi adásvételét szabályozó Bécsi Vételi Egyezmény (CISG, 1980) rendelkezéseire. Az észak-európai adás-vételi törvénytervezetet (angol elnevezéssel Nordic Sales Act) Norvégia, Finnország és Svédország ugyanazzal a szöveggel hirdette ki, Dániában erre eddig még nem került sor.
Az észak-európai államok egységesen aláírói az 1980. április 11-én elfogadott Bécsi Vételi Egyezménynek, ugyanakkor fenntartással éltek az Egyezmény második, a szerződés létrehozását szabályozó részét illetően. Az Egyezményt az észak-európai államok az egymás közötti kereskedelemben nem alkalmazzák. Minderre az Egyezmény 92. cikkelye ad lehetőséget. Norvégia, melynek 1814-ben elfogadott alkotmánya, módosításokkal ugyan, de még mindig hatályban van - sajátos alkotmányjogi megoldással - ezt az Egyezményt közvetlenül, külön törvényhozási aktus nélkül a norvég jog részévé tette.[18]
- 20/21 -
Il est utile de distinguer les pays de l'Europe du Nord des autres pays du continent européen, qui se séparent du common law, comme de la famille juridique romano-germanique, en deux groupes du point de vue des traditions de droit romain : les territoires juridiques a) danois-norvégien et b) suédois-finnois. En Europe du Nord, le droit romain n'était pas considéré comme ius commune, une réception semblable à celle de l'Allemagne n'a donc pas eu lieu.
Sur les territoires danois (au Danemark et en Islande), l'influence du droit romain est seulement démontrable dans le texte de la loi du Jylland (Jyske lov, 1241) datant de l'époque du roi Valdemar II (1202-1241), dont le préambule emprunte des notions juridiques générales surtout au Decretum Gratiani. Le commentaire du XVe siècle au Jyske lov prenant la forme d'une glose, présente les différences entre le droit local et le droit romain. Ce dernier était enseigné à l'Université de Copenhague dès sa fondation (1479), mais son influence dans les jugements rendus par les tribunaux n'est observable que dans le domaine du droit des obligations.
Le code (Danske lov) du roi danois Christian V (1670-1699) a été promulgué en 1683. Une partie considérable de ses dispositions sont toujours en vigueur. Le Danske lov suit le système (plan) des Institutes de Justinien dans sa structure, mais dans son contenu, il ne reflète l'influence du droit romain que dans quelques institutions juridiques. Néanmoins, cette œuvre législative ne peut pas encore être considérée comme un code au sens moderne. En revanche, la loi relative aux contrats promulguée en 1917 au Danemark s'écarte tout autant des traditions du common law que de celles du droit romain. Mais elle a largement influencé la législation des autres pays Scandinaves portant sur le même objet.
Le Danske lov de 1683 fut mis en vigueur sous le nom Norske lov quatre ans plus tard en Norvège - qui a fait partie du royaume danois à partir de 1357 jusqu'en 1814. La même année, le pays est devenu partie (conservant une large autonomie) de la Suède. Néanmoins, le Norske lov est resté en vigueur, de même qu'après 1905, l'année de l'indépendance du pays. Les dispositions du Norske lov sont encore aujourd'hui en grande partie en vigueur en Norvège.
En Suède, au milieu du XIVe siècle, c'est le roi Magnus II (1319-1364) qui a éliminé le morcellement juridique. Les codes du Moyen Âge préparés par la suite ne faisaient pas référence aux règles du droit romain, et n'étaient plus capables de réglementer le droit à un niveau convenable dans la mesure où ils ont systématisé les droits urbain cl rural d'une façon autonome, l'un séparé de l'autre.
Le chapitre (balk, en français : poutre) V (Handels Balk) qui règle le droit commercial du Sveriges Rikes Lag (Code général suédois) de 1734, livre entre en vigueur en 1736 après une préparation de presque 50 ans, se base sur la «vieille» science des pandectes allemande ; mais
- 21/22 -
l'influence du droit romain est très faible dans les parties du code traitant du droit privé. Bien qu'en Suède le droit romain n'ait pas été reçu formellement, il résulte des procès-verbaux des débats (codices rationum) du conseil de la cour royale suédoise (Svea Hovratt) créée en 1614, que les magistrats de cette institution, à caractère de cour suprême, utilisaient surtout le droit romain au lieu de la Loi sur le droit urbain et de la Loi sur le droit rural déjà dépassées. La pensée de ces magistrats était fondamentalement influencée par la science juridique des pandectes romano-hollandaise.
En Finlande, où le Sveriges Rikes Lag (Code général suédois) était également en vigucur, l'apparition des notions du droit romain est duc à l'académie de Turku (Abo) fondée en 1640 et au «droit romain comparé» qui y était enseigné. Le professeur de l'académie, Michael Olai Wexionius (Gyldenstalpe) proposait déjà la réception du droit romain à la fin du XVIIe siècle. La conception du professeur Matthias Calonius (1738-1817) était également marquée par le style de réflexion de l'École des pandectistes qui régnait à Turku dès le XIXe siècle. Le premier manuel de droit romain écrit pour les Finnois, suivant le système (plan) des Institutes, est l'œuvre de K. E. Ekelund qui a enseigné les droits romain et russe. 11 a reçu un autre mandat pour le remaniement du droit finnois suivant le système juridique suédois sur la base du droit russe consolidé dans le Svod Zakonov Rossiyskoy Imperii (Recueil de Lois de l'Empire Russe).
L'infiltration mentionnée ci-dessus du droit romain, du droit des pandectes et de la science des pandectes romano-hollandaise sur les territoires juridiques danois-norvégien et suédois-finnois, a largement facilité les efforts séculaires des États d'Europe du Nord pour l'unification du droit privé y compris du droit commercial (des contrats commerciaux). En 1899, J. Lessing (1847-1923) a formulé l'exigence de la création d'un code de droit privé en vigueur dans tous les États de l'Europe du Nord. Conformément à l'accord conclu à Helsinki en 1962, les législateurs du Danemark, de l'Islande, de la Norvège, de la Suède et de la Finlande coopèrent pour atteindre l'harmonisation la plus grande possible, et parfois l'unification dans le domaine du droit privé.■
- 22 -
JEGYZETEK
[1] L. B. Orfield: The growth of Scandinavian law, Philadelphia 1953; B. Gomard: Common law. civil law and Scandinavian law, Scandinavian Studies in Law 5 (1961); J. Sundberg: Civil law, common law and the Scandinavians, Scandinavian Studies in Law 13 (1969); Pólay E.: A pandektisztika hatása a skandináv magánjogtudományra, Szeged 1984.
[2] D. Tamm: Anders Sandoe Oersted and the influence from civil law upon Danish private law at the beginning of the 19th century, Scandinavian Studies in Law 22 (1978).
[3] S. Castignone: Vilhelm Lundstedt. Nuove ricerche sul realismo giuridico scandinavo. Materiali per una storia della cultura giuridica (cur. G. Tarello), II, Bologna 1972.
[4] A fordítás Striden för ratten címmel jelent meg Uppsalában 1879-ben.
[5] S. Lindal: Law and legislation in the Icelandic Commonwealth, Scandinavian Studies in Law 37 (1993); H. E. Sigurbjörnsson: Island - im Nordlicht am Rande der modernen europaischen Rechtsentwicklung, Zeitschrift für Europaisches Privatrecht 8 (2000), 278-300.
[6] Danische Rechte (Übers. v. C. Frhrn. v. Schwerin), Weimar 1938; F. Dahl: Geschichte der danischen Rechtswissenschaft in ihren Grundzügen, Leipzig 1940; H. Ussing: The Scandinavian law of torts. Impact of insurance on tort law, American Journal of Comparative Law 1 (1952); D. Tamm: A. S. Orsted and the influence from civil law upon Danish private law at the beginning of the 19th century, Scandinavian Studies in Law 22 (1978); S. Jorgensen: La teoria del diritto in Danimarca, Rivista trimestrale di diritto e procedura civile 34 (1980); D. Tamm: The Danish Code of 1683. An early European code in an international context, Scandinavian Studies in Law 28 (1984); W. Wagner: Zur 300 Jahr-Feier des Danischen Gesetzbuches König Christians V, Der Staat 23 (1984); I. Dübeck: Einführung in das danische Recht, Baden-Baden, 1996; D. Tamm: "Unus lure consultus lectionem institutionum imperialium praeleget. " Römisches Recht an der Universitat Kopenhagen, in: Quaestiones Iuris. Festschrift für J. G. Wolf zum 70. Geburtstag. Berlin, 2000.
[7] S. Iuul: Kodifikation eller kompilation? Christian V's Danske Lov paa baggrund af a'ldre ret, Festskrift udgivet af Kobenhavns Universitet, nov. 1954; P. J. Jorgensen: Dansk retshistorie, Kobenhavn 19746.
[8] D. Tamm: Convergence of Legal Systems? - The Legal Historian in a Changing World, Fundamina. A Journal of Legal History 5 (1099) 1-7.
[9] N. Gjelsvik: Norsk Tingsrett, Oslo 1919 (19363); R. Knoph: Oversikt over Norges Rett, Oslo 1937 (200412).
[10] R. Lundborg: Islands staatsrechtliche Stellung, Berlin 1908; R. Maurer: Das Staatsrecht des islandischen Freistaates [Aus d. Nachl. d. Verf. hrsg. v. d. Gesellschaft der Wissenschaften in Kristiana], Leipzig 1909; A. Gregersen: L'lslande. Son Statut á travers les ages. Paris 1937; A. E. Jensen: Iceland. Old-New Republic, New York 1954.
[11] W. Chydenius: Swedish Law Hook of 1734: An early German codification. Law Quarterly Review 20 (1904); S. Strömholm: La teoria del diritto in Svezia, Rivista trimestrale di diritto e procedura civile 34 (1980); W. Wagner (Hrsg.): Das schwedische Reichsgesetzbuch (Sveriges Rikes Lag) von 1736. Frankfurt a. M. 1986; C. Peterson: Das Schwedische Gesetzbuch von 1734: Ein Gesetzbuch mitteralterlicher Tradition oder reformerischer Aufklarungskodifikation? Zur Frage des Gesetzesverstandnisses in schwedischen Rechtsquellen im 18. Jahrhundert, in: Revolution, Reform, Restauration. Formen der Veranderung von Recht und Gesellschaft. Frankfurt a. M. 1988; K. A. Modéer: Jherings Rechtsdenken als Herausforderung für die skandinavische Jurisprudenz, Rattshistoriska studier 19 (1993).
[12] An introduction to Swedish law (cd. S. Strömholm), Stockholm I9882; G. Inger: Svensk rattshistoria, Uppsala 19863.
[13] G. Schmidt: Die Richterregeln des Olavus Petri, Göttingen-Stockholm 1966.
[14] A. Simoni: Una macchina risarcitoria. Regole, attori, problemi nel "modello svedese" di riparazione del danno alla persona. Torino 2001.
[15] A. Aarnio: 150 anni di filosofia del diritto in Finlandia, Rivista trimestrale di diritto e procedura civile 35 (1981); H. T. Klami: The Legalists. Finnish Legal Science in the Period of Autonomy. 1809-1917, Turku, 1981; T. Modeen: La Finlande scandinave: influences suédoises et scandinaves sur le développement du droit finlandais, Revue internationale de droit comparé 45 (1993), 783-794; J. Kekkonen: The main trends in Finnish legal history during the period of autonomy, in: Finland and Poland in the Russian Empire. A Comparative Study (ed. M. Branch-J. M. Hartley-A. Maczak), London 1995.
[16] M. Calonius: Praelectiones in iurisprudentiam civilem, edd. W. Chydenius-V. Nordström, Helsingforsiae 1908.
[17] S. Jorgensen: Towards strict liability in tort, Scandinavian Studies in Law 7 (1963); J. Uotila (ed.): The Finnish Legal System, Helsinki 1966; J. Hellner: Développement et role de la responsabilité civile délictuelle dans les pays scandinaves. Revue internationale de droit compare 19 (1967); S. Jorgensen: Entwicklung und Methode des Privatrechts. in: Vertrag und Recht, Kobenhavn 1968; Uö: Grundzüge der Entwicklung der skandinavischen Rechtswissenschaft, Juristenzeitung 1970; K. II. Neumayer: Ius et commercium, in: Studien zum Handels-und Wirtschaftsrecht. Festschrift F. Laufke, Würzburg 1971; S. Jorgensen: Die skandinavische Lehre der Vertragsverletzung. Geschichtliche und komparative Perspektive, Festschrift für K. Larenz zum 70. Geburtstag, München 1973.
[18] C. B. Andersen: Reasonable time in Article 39 (1) of the CISG - Is Article 39 (1) truly a uniform provision? Review of the Convention on Contracts for the International Sale of Goods (CISG) 1998, 63-176.
Lábjegyzetek:
[1] Tanszékvezető egyetemi tanár, az MTA levelező tagja, ELTE Állam-és Jogtudományi Kar, Római jogi tanszék E-mail: gabor.hamza@ajk.elte.hu
Visszaugrás
