Bevezető általános megállapításként - egyelőre az 1959. évi IV. tv. (a továbbiakban: rPtk.) és az 2013. évi V. tv. (a továbbiakban: Ptk.) részletszabályainak és a két szabályozásban mutatkozó eltérések ismertetése nélkül - rögzíthetjük, hogy az óvadék olyan járulékos jellegű, a) sajátos vagyontárgyon létrehozható b) dologi biztosíték, amelyből az óvadék jogosultja c) minden további jogi eljárás mellőzésével (közvetlenül) jogosult a biztosított követelését kielégíteni d) az utólagos elszámolás kötelezettségével.
a) A sajátos vagyontárgy pénz (az ingónak minősülő pénzérme, bankjegy), "számla-pénz" (a rPtk. terminológiája szerint bankszámla-, míg a Ptk. megnevezése szerint fizetési számla követelés), értékpapír (dematerializált vagy papírformátumban létező), valamint külön jogszabályban meghatározott egyéb vagyontárgy (pénzügyi eszköz) lehet.
b) A dologi biztosíték fogalom alatt azt kell értenünk, hogy a létrejött óvadék alapján a jogosult nem csak az adóssal (relatív hatállyal), hanem minden más hitelezővel szemben igényt tarthat az óvadékból történő kielégítésre. [Itt érdemes megjegyezni, hogy az rPtk. 270. § (2) bekezdése a zálogjog szabályait rendeli alkalmazni az ott részletezett módon át nem adott óvadékra is, miből következően (a Ptk.-án alapuló új megközelítés szerint) a meg nem alapított óvadék is dologi hatályú biztosíték lenne, ami véleményem szerint csak úgy elfogadható, ha - ismét csak a Ptk. új fogalmai szerint (át)értelmezve a régi szabályt - elismernénk a kötelmi hatályú, azaz a csak a szerződő felek viszonyában hatályosuló zálogjogot; aminek persze egy felszámolási eljárásban, ahol több hitelező verseng a vagyonból történő kielégítésért, semmi gyakorlati jelentősége nem lenne].
c) A közvetlen kielégítés alapvetően a zálogjogtól különbözteti meg az óvadékot, hiszen az előbbinél - nem csak a külön törvény által szabályozott bírósági végrehajtás során, hanem - még akkor is szükséges a kielégítéshez egy jogi (értsd ez alatt, hogy jogszabályok által részletesen meghatározott) eljárás, ha a felek a rPtk. szabályai szerint egy bírósági végrehajtáson kívüli értékesítés alkalmazhatóságában állapodtak meg (257. §), vagy ha a Ptk. új rendelkezései szerint eleve a jogosult dönthet abban [5:126. § (3) bek.], hogy végrehajtási eljárást választ, avagy megkísérli igényét az ennek alternatívájaként szabályozott eljárások szabályai szerint kielégíteni (5:127-139. §). Ezzel szemben a jogosult az óvadék tárgyát "szabadon" felhasználhatja a saját követelésének kielégítésére. (Az itt megfogalmazott megállapítás főszabályként érvényesül: pénzre, bank/fizetésiszámla-követelésre).
- 10/11 -
d) Utólagos elszámolási kötelezettség: Mivel a biztosítéki célból eredően a jogosult hatalmába került sajátos vagyontárgyból csak a követelés kielégítéséhez szükséges mértéket lehet jogszerűen igénybe venni, a fennmaradó részt (értéket) vissza kell adni a kötelezettnek, azzal tehát el kell tehát számolni. [A rPtk. 271/A. §-a folytán alkalmazandó 258. § (3) bek., illetve Ptk. 5:138. § (2) bek.].
A felszámolási eljárásban a fentebb ismertetett alapvető anyagi jogi szabályokon túl figyelemmel kell lennünk a Cstv. speciális rendelkezéseire is, amelyek alapvetően az óvadéki megállapodással biztosított jogosult kielégítésének mikéntjét szabályozzák.
Az első - talán meghökkentőnek tűnő - kérdés, aminek megválaszolása szükséges, hogy a felszámolási eljárásban szükségszerűen hitelező-e az, akinek az adóssal szemben olyan követelése van, amelyet óvadékkal biztosítottak? Emlékezhetünk rá, a Cstv. 28. § (2) bek. f) pontjának 2011. évi módosításáig a zálogjogos hitelezőkkel kapcsolatosan is volt olyan - persze a korábbi szöveggel sem alátámasztható álláspont -, amely szerint a zálogjoggal biztosított követeléssel rendelkező "hitelezőnek" nem is kell az eljárásba határidőben bejelentkezni. E mögött azt a nézetet véltem fölfedezni, hogy az adott hitelező biztosítékaként lekötött vagyontárgy lényegében nem is része a csődvagyonnak, a zálogjogos hitelező így valójában a saját javára lekötött biztosítékból, a Cstv. 49/D. §-a szerint, nem pedig "a hitelezőkre" irányadó szabályok szerint (57. §-58. §) kap kielégítést.
Az óvadéknál a hatályos szabályok talaján a következő szempontok megfontolandóak (mindezek nem vonatkoznak értelemszerűen arra a korábbi szabályozásra, de jelenleginél sem arra a körre, ahol a törvény megkövetelte/megköveteli, hogy az óvadékot azonnal vissza kell adni):
1. Az óvadékot nem rögtön, hanem csak akkor kell a felszámolónak (az adós vagyonába) visszaadni, ha azt a jogosult három hónapig a követelése kielégítésére nem (vagy nem mind) használta föl. A számviteli előírások alapján [2000. évi C. tv. 3. § (8) bek. 14. pont] azonban az óvadékba adott eszközt függő kötelezettségként kell kimutatni, ebből pedig az a következtetés vonható le, hogy az óvadék ezen időpontig is a Cstv. 4. § (1) bek. szerint az adós vagyonába tartozik. (Megjegyzem, hogy a vagyonba tartozást illetően, szerintem tévesen, a Legf. Bír. Gfv. XI. 30.290/2006. sz. határozatában egy vámbiztosítékkal kapcsolatosan ezzel ellentétes álláspontot foglalt el.)
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
