1. Hazánkban a rendes bírói szervezet látja el a közigazgatási határozatok törvényességének ellenőrzésével összefüggő feladatokat, e szervek gyakorolják a bírói felülvizsgálat jogköreit. Ha megvizsgáljuk az erre vonatkozó mai szabályzás kialakulásának történetét, láthatjuk, hogy minden tudatosság nélkül esett erre a rendszerre a választás. Ha röviden össze szeretnénk foglalni, akkor azt mondhatjuk, hogy 1989-ben adva volt a bírói felülvizsgálat szocialista modellje, mely a rendes bíróságokhoz kapcsolta e feladatot és adva volt az Alkotmánybíróság mulasztást megállapító és a felülvizsgálat alá vonható ügyek körét alkotmányellenesen szűkre szabó jogszabályt megsemmisítő határozata, és az abban szabott nagyon rövid határidő. A legegyszerűbb megoldásnak tűnt a szervezeti szabályozás változatlan hagyása, melyhez csak az eljárási és hatásköri szabályokat kellett újraalkotni (módosítani). Minderre még az alkotmányreform előtt készen volt egy 1988 őszén készült törvénytervezet, amely akkor természetesen még a bírói szervezet egységének szocialista államban érvényesülő alapelvére épült. Ezt a javaslatot terjesztette elő a rendszerváltozás utáni kormány 1991-ben. Egy olyan javaslatot, melyet 1991-ben már az azt 1988-ban készítő sem terjesztett volna elő.[1]
Annak ellenére, hogy a szocialista államjog sok korábban szent és sérthetetlen alapelve már 1991-ben nemigen "volt hatályban" (ahogy Kilényi Géza fogalmazott: "eltűnt a történelem süllyesztőjében"), a rendes bíróságok felülvizsgálati jogkörét alapvetően meghatározó elv, a bírósági szervezet egysége nem jutott erre a sorsra, az egyetlen bírósági vertikumhoz való ragaszkodás erőteljes maradt.[2] Ez a ragaszkodás később kapott némi magyarázatot, az viszont nem, hogy a rendszerváltozás előtt jóval korábban kidolgozott, mondhatni kiérlelt közigazgatási bírósági reformjavaslatok miért szenvedtek 1991-ben teljes mellőzést és miért ez a sorsuk a mai napig. Nem kívánunk ítélkezni köztünk élő nagy elődök nehezen áttekinthető időkben tanúsított magatartása felett. Mindössze érzékeltetni szeretnénk a problémát. Várhatóan robbanásszerűen kitáguló ügykör és az akkori bírói kar számára teljesen ismeretlen jogágazatok szintén várhatóan bekövetkező alkalmazása mellett a teljesen tapasztalatlan és erre felkészületlen, releváns eljárási eszközökkel nem rendelkező rendes bírói szervezet lett a közigazgatási bíráskodás letéteményese hazánkban. Miért is?
2. A törvényjavaslat készítőjének nyíltan vállalt felfogása volt, hogy a közigazgatási ügyeket (akkor, 1990-ben) tárgyaló bírák előtt nemigen vannak speciálisan közigazgatási ügyek. Az általuk elbírált határozatok inkább hasonlítanak a hagyományos civiljogi ügyekre (sic!). Igaz, hogy a pénzügyi bíráskodásra ez egyáltalán nem volt elmondható, és az új hatáskörökre sem, de a vita kontradiktórius jellegének nem szabad megváltozni a közigazgatási bíráskodás bevezetésével sem. Így, ez alapján és a garanciális elemek fokozott érvényesülése miatt, az államigazgatási határozatot hozó szerv szintjére tekintet nélkül első
- 125/126 -
fokon egy, az egész megyére (fővárosra) kiterjedő illetékességű, csak epitenon ornans-sal "közigazgatási" bíróságnak nevezendő bíróság járt el, másodfokon pedig a megyei, fővárosi bíróság.[3] Ez tulajdonképpen a szocialista modell szervezeti megoldásának fenntartását jelentette. Emlékeztetni szeretnénk arra, hogy e szervezeti modellt Martonyi János csak a szűk hatáskör miatt rendkívül alacsony éves ügyszám tükrében tartotta fenntartásra érdemesnek.[4] Már a rendes bírósági szervezet közigazgatási bíróságkénti működése idejéből (1993-ból) származó magyarázat szerint egyáltalán nem számít az, hogy valamely megoldás (itt a közigazgatási különbíróságokról van szó) bevált már egy jogállamban, nem szabad azt a saját környezetétől függetlenítve átvenni, alkalmazni, önmagában tehát nem elegendő érv, hogy más viszonyok között már bevált.[5] Másrészt Magyarországon a különbíróságok (népbíróságok, uzsoratanácsok) mindig is ki voltak téve a "politika széljárásának", az egységes bírói szervezet mindig is ellent tud állni a politika aktuális kívánalmainak, mint a védtelenebb különbíróság.[6] Nem tudunk szó nélkül elmenni e két megállapítás bornírtsága mellett. Egyrészt az említett különbíróságokat nagyon nagy jóindulattal lehet csak egy lapon említeni a Közigazgatási Bírósággal, annak alkotmányos helyzetével, gyakorlatával, bíráinak függetlenségével, stb. Mint a fenti megállapítások szerzője is elismerte, az általa említett szerveket éppen a politikai befolyásolhatóság miatt szervezték meg úgy, ahogyan. További érv volt a rendes bírósági szervezetbe integrált közigazgatási ítélkezés mellett az ügyek (keresetek) alacsony száma és azzal összefüggésben a külön bíróság megszervezésének és fenntartásának relatív drágasága (gazdaságossági érv). Olyan helyzet volt ez, mint a munkaügyi bíróságoké, ahol gyakran egy bíró kevés volt az ügyforgalomhoz, kettő már viszont sok.[7] Valószínű, hogy éppen ezt elemezve, előre látva tettek már az 1981-es eljárási reform során a szakemberek arra javaslatot (ahogyan erre már utaltunk), hogy a munkaügyi bíróságokhoz képest ne megyénként, hanem regionális alapokon, az akkori öt megyei városban és Budapesten, azaz csak hat székhelyen állítsák fel a közigazgatási bíróságokat.
Úgy tűnik, a fentiek "nyomós érvek" voltak az igazságszolgáltatás egységének fenntartása, és a rendes bíróságok bírói felülvizsgálati jogkörének fenntartása mellett.[8] Olyannyira nyomósak, hogy a szervezet kérdését a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatának kiterjesztéséről szóló 1991. évi XXVI. törvény (Kbt.) indokolása lenyűgöző nagyvonalúsággal kezelhette: "A közigazgatási döntések törvényessége feletti bírói kontrollt a törvényjavaslat a rendes bíróság szervezeti keretein belül valósítja meg, nagyrészt a jelenlegi társadalmi realitásokból kiindulva." Sem a miniszteri, sem az idézett szakmai indokolás nem adott arra választ, hogy "a bírósági szervezet egysége valamiféle önmagában való és tűzzel-vassal megvédendő érték? [...] Vajon mi járunk-e az egyedül helyes úton, s azok az országok a szánandó tévelygők (Nyugat- és Kelet-Európában), amelyek kiépítették az önálló közigazgatási bíróságok teljes vertikumát?"[9]
3. Sem akkor, sem azóta nem adott ez a szervezeti megoldás sok alapvető kérdésre választ, bár magunk úgy látjuk, hogy a szervezeti kérdés alapos de lege ferenda mérlegelésére a mai, tényleges hatásköri és eljárási szabályok vizsgálata után lehet sort keríteni. Még annyiban szeretnénk rávilágítani a rendes bíróságokhoz utalt bírói felülvizsgálat szervezeti indokainak átgondolatlanságára, hogy az említett törvényelőkészítő úgy szállt síkra a rendes bíróságokhoz utalt közigazgatási bíráskodás mellett, hogy közben egy sor olyan "klasszikus" közigazgatási bírósági hatáskör megteremtése mellett érvel, melyeknél a civiljogi előképzettség nem feltétlenül előny, ahol tehát ezek szerint nem okoz gondot számára az esetleges ügyszaporulat és annak költségvonzata. Hiszen az önkormányzatok jogainak védelmében az önkormányzatok pénzügyi elszámolási vitáinak intézése, illetve az önkormányzatoknak az államigazgatási szervekkel és azoknak egymás közötti "belső szervezeti" vitáinak eldöntése[10] egyáltalán nem képezi polgári jogi szaktudás kérdését. A szabálysértési ügyekben történő ítélkezés (melyeknek közigazgatási határozatként való felfogása nem egyöntetű vélemény a hazai tudományban), az államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése és a közszerződések fölötti vitában való hatáskör gyakorlás[11] pedig véleményünk szerint önmagában növelte volna a bíróságok ügyforgalmát, azaz a csekély ügyszámra való hivatkozás súlya ezáltal is csökkent.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
