Az emberek közötti kapcsolatok az ősidők óta konfliktusokkal voltak terheltek, a dolgot némileg abszrahálva Ádám és Éva, Káin és Ábel, Dávid király és Absalom története óta erről (is) szól minden háború, családi, munkahelyi, szomszédi vagy bármilyen más, emberek közötti kapcsolat. A házasságok, az élettársi kapcsolatok a párkapcsolatoknak a "minősített esetei" és ezek éppen ezért köztudomásúlag "veszélyes üzemek". Két ember törvényszerűen különböző, hiszen - az egypetéjű ikreket leszámítva - eleve teljesen különböző a génállományuk, de még az egypetéjű ikrek esetében is gyakran előfordulnak egymás közötti konfliktusok, hiszen a tudatukat, személyiségüket már az eltérő környezeti hatások is befolyásolják és alakítják. Ezeket a különbségeket értelemszerűen számottevően fokozza, ha a párkapcsolatok résztvevői nagyon különböző módon, például különböző államokban, kultúrkörökben szocializálódtak. Ennek alapján némi joggal tehető fel a kérdés, miszerint szabad-e akár csak a Duna túlpartjáról[1] is párt választani.
A párkapcsolatok tipikusan a szerelem tudatszűkítő hatása alatt keletkeznek. Ilyenkor a szerelmesek szervezetében tombolnak az örömérzetért felelős endogén opiát peptidek (EOP), más néven endomorfinok, rövidítve endorfinok,[2] amelyeket nem véletlenül nevez a köznyelv "boldogsághormonoknak". Minthogy jelen írás elsősorban jogászoknak szól, ne merüljünk el a neurotransmitterek, az amygdala vagy a hippocampus funkciójának élettani rejtelmeiben,[3] érjük be azzal, hogy ezek hatására a másikat mindketten csodálatosnak, boldogságuk úgyszólván egyedüli forrásának látják, csupa-csupa jó tulajdonsággal. Ezzel összefüggésben eleve nem veszik észre a másik valós tulajdonságait, esetleges hibáit, gyengéit (vagy "csak" nem vesznek róla tudomást), holott tökéletes férfi vagy nő értelemszerűen nem létezik.[4] Nem véletlenül szokás úgy fogalmazni, hogy valaki "részeg a szerelemtől", "a szerelem mámorában" él, "elvakította a szerelem" stb., mivel ez a fajta tudatszűkítő hatású endorfin-áradat valóban sok szempontból hasonló hatással jár, mint az alkoholos befolyásoltság. Mindkét állapotra jellemző ugyanis, hogy azokban az érintett nem képes a valóság hatékony érzékelésére, ebben a kvázi "módosult tudatállapotban" a tudatszűkültség egyszerűen a végletekig eltorzíthatja a realitást.
A szerelmek azonban csak a szirupos hollywoodi filmekben tartanak a sírig, a való életben az endorfinok tombolása törvényszerűen előbb-utóbb lecseng, és a párok tagjai fokozatosan szembesülnek a másik fél tényleges személyiségével. A szerelem ideje alatt a felek kölcsönösen észre se vették, illetve elnézték a másiknak azokat a dolgokat, amelyek nem vagy kevésbé illeszkedtek az ő igényeikhez, világról alkotott képükhöz, azokról lényegében tudomást sem vettek. Ez a helyzet azonban fokozatosan megváltozik a szerelem elmúltával, és ilyenkor már számít az, amit a másik fél másként gondol, vagy pláne tesz. Ilyenkor kerülnek elő azok a problémák, amelyek a másik fél eltérő világképével, társadalmi hátterével, neveltetésével, értékrendjével stb. kapcsolatosak.[5] Teljesen nyilvánvaló, hogy ha az egyik fél például mélyen vallásos, a másik ateista, az egyik markánsan baloldali, a másik erősen jobboldali gondolkodású stb., ez egy hosszabb kapcsolat esetén nagy valószínűséggel nézetkülönbségekhez, súrlódásokhoz vezethet. Ez természetesen nem törvényszerű, nem jelenti azt, hogy az ilyen párkapcsolatok eleve szétválásra lennének ítélve, legfeljebb azt, hogy ezek ko-
- 14/15 -
moly rizikófaktorok, amivel a feleknek jóelőre tisztában kell lenniük, és igencsak odafigyelniük arra, hogy az ilyesmikből ne fakadjanak komolyabb konfliktusok.
Talán kevésbé tűnik magától értetődőnek, hogy az eltérő neveltetés és értékrend miért bizonyulnak a gyakorlatban ugyanilyen lényeges rizikófaktoroknak. Ehhez szükséges egy egészen rövid kitérőt tennünk. Az ún. Gestalt-pszichológia egyik alapaxiómája, hogy az emberek a világot és benne az általuk észlelt dolgokat szeretik "kerek egésznek" látni,[6] nevezik ezt jó egészre törekvésnek is. Ez a gyakorlatban olyasmikben is megnyilvánul, mint például, hogy a bennünket körülvevő világról általunk alkotott képpel kapcsolatban is igényünk, hogy az szintén minél "kerekebb", egységesebb, a saját rendszerünkbe minél jobban illeszkedő legyen, ami természetesen a párkapcsolat másik tagját is számtalan módon érinti. A kapcsolatok hétköznapjai szintjén ezt valahogy úgy képzeljük el, hogy ha fontos nekünk a tisztaság, nyilván nem lesz "kerek a világ", ha a másik nem húz papucsot az utcai cipője helyett, ha bejön a lakásba vagy nem zuhanyozik minden nap, ha fontosnak tartjuk az egészséges táplálkozást, valószínűleg komoly késztetést fogunk érezni arra, hogy a másikat "leneveljük" a házi disznótorosról vagy az energiaitalokról, ha a családunkban hagyomány volt a komolyzene szeretete, lényegesnek fogjuk érezni, hogy a gyermekeinket is erre neveljük diszkó helyett, hangversenyekre járjunk családostól stb., stb. A példák sora végtelen, az érintettek türelme kevésbé. A csaknem 30 éves családjogi praxisom alapján (amiből 10-et bíróságon töltöttem, a többiben ügyvédkedtem) kénytelen vagyok tehát leszögezni, hogy még az egyébként azonos kultúrkörből származó, tehát egész életükben Magyarországon nevelkedett felek esetében is igen komoly kihívást jelent az eltérő neveltetés, illetve értékrend. Ezzel kapcsolatos felmérésekről a hazai populáció vonatkozásában nincs tudomásom, az Egyesült Államokban azonban készült statisztika arról, hogy az azonos etnikumhoz tartozók, illetve különböző etnikumhoz tartozók (fehérek, illetve feketék) közötti házasságok milyen arányban bomlanak fel. A szerzők hangsúlyozták, hogy jóllehet az eltérő bőrszín és a különböző kultúra nem szinonimák, letagadhatatlanul erős a két változó közötti korreláció.[7] A fehér és színes bőrűek vonatkozásában azt találták, hogy míg az azonos etnikumon belül kötött házasságok 31%-a bomlott fel a vizsgált időszakban, addig ugyanez az arány eltérő etnikumúak házassága esetén 41%-ra nőtt.[8] Egyértelműem megállapítható tehát, hogy szignifikánsan - nagyjából 33%-kal - magasabb a különböző kulturális héttérrel rendelkezők esetében a párkapcsolat felbomlásának a valószínűsége az azonos kulturális háttérrel rendelkezőkhöz képest. Hasonló következtetésre jutottak Ausztrália vonatkozásában is, ahol már évtizedekkel ezelőtt is 40%-át tették ki a lakosságnak a bevándorlók, illetve azok elsőgenerációs utódai (gyermekei).[9] Európában a házasságok tipikusan 40-50%-a végződik válással, ezen belül Portugália a listavezető a maga 100 házasságra jutó 91 (!) válásával,[10] és nincs okunk azt feltételezni, hogy a házasságkötés nélküli együttélési formák, így elsősorban az élettársi kapcsolatok vonatkozásában azok felbomlásának aránya a fentieknél bármivel is kedvezőbb lenne. A téma tudományos oldalról és módszerekkel viszonylag rosszabbul megközelíthető, értelemszerűen nehéz ugyanis e téren általános érvényű kijelentéseket tenni, pláne ezeket tudományos módszerekkel igazolni.[11] Ettől azonban még egy mindenki által jól érzékelt világjelenség szintű problémáról van szó, amivel a lehetőségek adta tudományos határok között foglalkoznunk kell.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
