Több mint 30 éve született meg a Hágai Gyermekelviteli Egyezmény (a Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi Vonatkozásairól szóló, Hágában az 1980. évi október 25. napján kelt egyezmény)[2]. Az elmúlt évtizedekben a Hágai Gyermekelviteli Egyezmény alkalmazásával kapcsolatban kialakult joggyakorlat álláspontom szerint nemzetközi szinten egységes abban, hogy a gyermek érdekével a jogellenes külföldre vitele éles ellentétben áll. A 2005 március óta alkalmazandó 2201/2003/EK rendelet (más néven Brüsszel IIa. rendelet) célja, hogy az Európai Unión belül a Hágai Gyermekelviteli Egyezményben megfogalmazott törekvések még inkább érvényesüljenek, azaz egyrészt megelőzzék a gyermekek Unión belüli jogellenes külföldre vitelét, ha pedig megtörtént, meggyorsítsák az eljárást, hogy a gyermek minél hamarabb visszakerülhessen abba a tagállamba, ahol az elvitelét közvetlenül megelőzően szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett.
Az elmúlt években a nemzetközi szakkönyvek kínálatában örvendetesen sok kötet jelent meg a gyermekek jogellenes külföldre vitelének témájában, ezek egyike a jelen - német nyelven írt - kiadmány is. Isabel Pape,[3] könyve tartalmilag megegyezik a szerzőnek a berlini Humboldt Egyetemen elfogadott doktori dolgozatával, és lényegében a 2008 tavaszáig rendelkezésre álló forrásokon - joggyakorlaton és jogirodalmon - alapul. A szerző azt vizsgálja, hogy milyen hatást gyakorolt a Brüsszel IIa. rendelet és az azzal egyidejűleg Németországban hatályba lépett családjogi tárgyú nemzetközi magánjogi kódex[4] a Hágai Gyermekelviteli Egyezményen alapuló, a jogellenesen külföldre vitt gyermek visszavitele iránti eljárásra multinacionális és európai összehasonlításban.
Hasonlóan a magyar felfogáshoz, a szerző különválasztja a kizárólag a Hágai Gyermekelviteli Egyezményen alapuló és a Brüsszel IIa. rendeletet is érintő - Unión belüli - jogellenesen elvitt gyermek miatti visszaviteli eljárást és gyakorlati példákkal is segítve az olvasót, mindkettőt külön-külön górcső alá veszi. Külön erőssége a könyvnek, hogy megállapításainak forrásaként konkrét bírói döntésekre is támaszkodik, az érthetőség kedvéért tényállásokon keresztül mutatja be ezt a nemzetközi családjogon belül is speciális területet.
A kötet a Hágai Gyermekelviteli Egyezményen alapuló, általa nemzetközinek nevezett visszavitel iránti eljárásokat is külön tárgyalja, ezen belül hosszasan kifejti, hogy mi minősíthető egyáltalán jogellenes elvitelnek/visszatartásnak, és részletezi a gyermek szokásos tartózkodási helyének megállapításával kapcsolatban aktuálisan felmerülő problémákat is, mint például a kétnemzetiségű családok periodikusan váltakozó tartózkodása egyik, illetve másik országban. A jogellenesség témakörében kitér arra, hogy az aktuális bírói gyakorlat szerint a Hágai Gyermekelviteli Egyezmény 3. cikkének b) pontja tükrében milyen szülői magatartás elegendő ahhoz, hogy megállapítható legyen az, hogy az elvitel vagy a visszatartás időpontjában gyakorolta-e a visszavitelt kérelmező a szülői felügyeleti jogait. A kapcsolódó bírói döntéseket elemezve a szerző arra a következetésre jut, hogy az érintett szülőnek viszonylag kevés feltételt kell ennek megállapíthatóságához teljesítenie. Elegendő, ha a különélő szülő időről időre élt a gyermekkel való kapcsolattartási jogával. Amennyiben a bíróság határozatában feljogosította az elvitelt megvalósító szülőt az elvitelt megelőzően a gyermek tartózkodási helyének meghatározására, az Oberlandesgericht Koblenz egy 2007-es döntése[5] szerint a gyermek külföldre vitele még olyan esetben sem jogellenes, ha a másik szülő azt kifejezetten ellenezte. Rámutat az említett bírói határozat és indokolása tükrében is arra, hogy a Hágai Gyermekelviteli Egyezmény 5. cikk a) pontja alapján a gyermek lakóhelyének meghatározására való szülői jogosultságnak a visszavitel iránti kérelem elbírálása szempontjából döntő jelentősége van.
Ezzel összefüggésben érdekes látni, hogy az Unión belüli költözéssel kapcsolatos szemléletmód miként változik az elmúlt évek során, illetve az mennyire tagállamfüggő. A fent hivatkozott koblenzi határozatban azt is kifejtette a német bíróság, hogy a gyermek külföldre költözését nem lehet megakadályozni, ha a különélő szülő a szülői felügyeleti jogát minden további nélkül továbbra is gyakorolni tudja. Adott esetben egy Németországon belüli költözés nagyobb földrajzi távolságot okoz, és nagyobb költségkihatást gyakorol a kapcsolattartási jog szempont-
- 50/51 -
jából, mint egy külföldre történő költözés abban az esetben, ha az új tartózkodási hely közel, akár a két ország közötti határ túloldalán van. Megjegyzik azonban a döntésben, hogy még a fenti egyedi esetben, az Unión belüli költözés esetén is felmerülhetnek a különélő szülő felügyeleti jogának tényleges gyakorlását akadályozó tényezők, például nyelvi problémák akár az iskolával való kapcsolattartás, akár a gyermek egészségügyi problémáinak intézése során. Felhívja a figyelmet mindezek miatt annak fontosságára, hogy a szülői felügyelet gyakorlásáról való bírói döntésekből minden esetben egyértelmű módon tűnjön ki az, hogy a gyermek tartózkodási helyének meghatározása kit vagy kiket illet meg és milyen módon.
Úgy gondolom ez az okfejtés az új Ptk. szülői felügyelet szabályozására figyelemmel a magyar bíróságok számára is átgondolandó, hiszen a szülői felügyelet rendezése, a 4:167. § és 4:168. § alkalmazása során alaposan és előre végig kell gondolni az egyes döntéseknek a lehetséges jövőbeli következményeit és azt, hogy az adott konkrét esetben milyen lépések előtt nyílik meg az út a gondozó szülő számára, illetve a bíróság határozatát más, külföldi bíróságok miként interpretálhatják.
A gyermek szokásos tartózkodási helyének megállapításával kapcsolatban kiemeli a szerző, hogy az a visszavitel iránti kérelem elbírálásához szükségszerű, és nem kapcsolódik automatikusan a gondozó szülőéhez, továbbá függ a gyermek életkorától is. Más tényezőket kell értékelni a csecsemőknél, óvodáskorúaknál és a tinédzsereknél. A csecsemő tartózkodási helyét elsősorban a gondozói környezete, családon belüli érzelmi kötelékei határozzák meg, a nagyobbaknál már a nyelvhasználatnak is súlya van a mérlegelés során. Ugyancsak értékelni kell az eltelt, adott helyen ténylegesen ott töltött idő mellett azt is, hogy eredetileg mennyi időben gondolkodtak, tehát végső soron a szülők szándéka sem elhanyagolható.
A Hágai Gyermekelviteli Egyezmény 12. cikkében meghatározott egyéves határidőt taglalva, a kapcsolódó döntések alapján arra a megállapításra jut a szerző, hogy az a gyermek minden egyes továbbköltöztetése esetén újrakezdődik, tehát az eredeti szokásos tartózkodási helyről való elvitel óta eltelt idő az újabb és újabb államba történő továbbvitel esetén nem számolandó össze. Ennek oka, hogy a meghatározott határidőnek a gyermek új környezetbe való beilleszkedése, és ezen keresztül a gyermek érdeke szempontjából van jelentősége. Megemlíti, hogy ezt az egyéves határidőt - a szakirodalmi kritikákra is figyelemmel - le lehetne rövidíteni, mivel az elmúlt harminc év alatt hatalmas telekommunikációs változások történtek, amelyek egyben meg is könnyítik a Hágai Gyermekelviteli Egyezmény végrehajtását. Ezzel a kérelmezőket is rászorítanák arra, hogy ne késlekedjenek a kérelem benyújtásával, mivel a mihamarabbi visszavitel felel meg leginkább a gyermek érdekének. Az időbeli tényező kapcsán megemlíti a PAS-t[6] is, amelyet ezekben az esetekben mint fenyegető jelenséget nem szabad elfelejteni. Az idézett vonatkozó szakirodalom szerint ugyanis maga a külföldre vitel a helyzet jellegéből adódóan fokozza a gyermeknek az elvitelt megvalósító szülőre való ráutaltságát, és ez mintegy kedvez a PAS kialakulásának is. Hozzáteszi, hogy a PAS esetében még egy relatíve kevésbé ismert és nem mindenki által elfogadott szindrómáról van szó, de az is lehet, hogy csupán egy régóta ismert gyermeki reakciót neveznek ily módon új néven. Maga az igazságszolgáltatás sem tudja, miként is álljon a kérdéshez, de a PAS-esetekben többnyire nehéz egyértelmű diagnózist felállítani. Mindezek alátámasztása végett számos olyan német bírósági döntésre is kitér, amelyben felmerült a PAS, illetve az arról való bírói állásfoglalás szükségessége.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
