Mind a Csődtv. mind a Ctv. azt a követelményt támasztja a vezető tisztségviselővel szemben, hogy partneri viszonyait állandóan nyomon kövesse, és bármikor meg tudja mondani, hogy az általa irányított szervezet/gazdasági társaság a jövőben képes lesz-e esedékességkor kielégíteni a hitelezői követeléseit. Tartós jogviszonyok esetében, illetőleg a szerződéskötésekhez képest távol eső esedékességek esetében nyilvánvalóan nem lehet előre látni azt, hogy a folyamatosan és gyorsan változó piaci és adózási környezetben versengő gazdasági társaság a szerződéskötéstől számított több hónap vagy több év elteltével is képes lesz esedékességkor kiegyenlíteni a hitelezői követeléseket. A fizetőképtelenséggel fenyegető helyzet fogalmának ilyenképpen történő meghatározása tehát komoly bizonytalanságot rejt magában.[1]
A törvény generálklauzulaként alkalmazza a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet fogalmát, nem tölti fel tényállási elemekkel, ezért a bírói gyakorlat feladata annak kimunkálása, mikor következik be a "kritikus időpont".
A mérlegben szereplő eszközök és azok értéke egy szempontja lehet a mérlegelésnek, hiszek a mérlegnek a számviteli előírások szerint a valóságot kell tükrözniük. Ezzel együtt nem garantált, hogy az eszközök azonos nominális összegben pénzzé tehetőek. Ezért a fizetésképtelenség fenyegethet akkor is, ha egyébként a tartozást meghaladó összegben vannak nyilvántartott eszközei a szervezetnek. "A tényleges vagyoni helyzet, azaz a fizetőképesség megítélésnél - amint ez a Legfelsőbb Bíróság EBH 2001.543. számú döntéséből is következik - nem a mérlegben kimutatott, hanem a valóságban a tartozások kifizetésére rendelkezésre álló pénzeszközöket és vagyont kell figyelembe venni."[2]
A Kúria 2013-as döntésében a kritikus időpontra nézve lényeges megállapításokat tett: "A fenyegető fizetésképtelenség megállapíthatósága tekintetében az a lényeges kérdés, hogy az adós a tartozását az esedékességkor képes-e kiegyenlíteni. Ha erre nem képes, mert nincs megfelelő pénzeszköze - vagy megfelelő hitele a tartozás kifizetésére, illetve nem tud megállapodni a hitelezővel a teljesítés más módjában, vagy a teljesítési határidő módosításában -, akkor bekövetkezik a fenyegető fizetésképtelenség abban az esetben is, ha az adós egyéb vagyona - kimutatások szerint - fedezetet nyújtana a tartozások kielégítésére."[3]
A Kúria tehát szigorú, értékelése szerint meglehetősen korán beáll a kritikus időpont:
- csak a rendelkezésre álló, likvid, vagy könnyen likviddé tehető eszközök számítanak 'megfelelő pénzeszköznek';
- a 'nincs megfelelő pénzeszköze' helyzete akkor is fennáll, ha az adósnak van vagyona, de az hosszú távon befektetett eszközökből (pl. állampapír), vagy a nehezen értékesíthető vagyontárgyakból áll (pl. nehezen eladható gyáringatlan, speciális géppark), amelyek akár jelentős értéket is képviselhetnek;
- átmeneti ugyan a likviditáshiány, de az adósnak a hitelezők felé fennálló hitelképessége megromlott, nem kap fizetési haladékot, kedvezményt, tartozás-elengedést;
- más forrásból (pl. bankok, más hitelezők) sem tud kölcsönt felvenni;
- a döntés a vállalat szabad cash flow kimutatására, tehát az esedékes/lejárt tartozásokra koncentrál, és nem veszi számításba a társaság elvont jövedelmező képességét;
- két mérleg közötti időben, év közben is megállapítható a fizetésképtelenségi fenyegetettsége.
A Kúria megállapításai köszönnek vissza egy ítélőtáblai döntésben, ami megállapította, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet már a kft. alapítását követően fennállt, az átalakulási vagyonmérleg-tervezet szerint elegendő pénzeszközzel a kft. nem rendelkezett. Miután a cég alapításától kezdődően fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt, a társaság külső
- 8/9 -
hitelezőinek érdeke azt kívánta meg, hogy az alperes a saját - a Csődtv. kötelező kielégítési sorrendre vonatkozó szabályai folytán 'hátrasorolt' - követeléséhez másokat megelőzően ne jusson hozzá, és ne csökkentse a társaság vagyonát úgy sem, hogy értékaránytalan adásvételi szerződést köt.[4]
Jól látszik, hogy a 'Fenyegető fizetésképtelenség, mint fordulópont' pontban írtakkal egybevetve a Kúriának a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetről alkotott leírása nagyjából megközelíti sok 'átlag' hazai gazdasági társaság működése során tapasztalható anomáliákat, és emiatt nem reális elvárásokat tükröz.
Ha valóban ennyire korán beáll a kritikus helyzet, akkor jogszabályi előírásnak kellene azt előírni, hogy a normál működés során milyen intézkedéseket kell tenni, hogyan lehet elkerülni a likviditáshiányt.
A Kúria indokolása ezzel együtt általános maradt, nem nyújtott elegendő iránymutatást a jogalkalmazásnak.
Mindez arra vezet, hogy a bírói döntések eltérő, néhol ellentmondásos érvelések mentén keresik a fenyegető fizetésképtelenség fogalmát. A Joggyakorlat-elemző Csoport kimutatta, hogy a feldolgozott ítéletek 35%-ban a rendelkezésre álló adatokból állapították meg a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetet és annak időpontját, míg 26%-ban a mérleg vizsgálata alapján. Utóbbi körben a bíróságok a beszámoló mérleg részének eszközoldalán szereplő forgóeszközöknek az értétét vetették össze a forrásoldalon nyilvántartott rövid lejáratú kötelezettségekkel. Ha a rövid lejáratú kötelezettségek értéke magasabb volt, mint a fogóeszközök mérleg szerinti értéke, akkor a mérleg fordulónapjára a fenyegető fizetésképtelenséget jellemzően megállapították. Az esetek egy részében azonban nem lehetett megalapozott döntést hozni, mivel a forgóeszköz vagyon mérlegbeli értékelése gyakran nem reális, a különböző típusú forgóeszköz elemekhez eltérő likviditási mutatók társulnak, társulhatnak.[5]
A jelentés mindkét esetre megállapítja, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet megállapításához további tényezőket is meg kellett vizsgálni, és az eset összes körülményét kell vizsgálni.
Törvényi definíció, és annak meghatározott tényállási elemei hiányában nem értelmezhető, hogy mi a bizonyítandó tényállás. Emiatt lényegében a bíróságok eltérő érveléssel, eltérő esetekben állapították meg a kritikus időpontot. A bizonytalanságot az egyes döntések szintjén néhány példával szemléltetem:
- A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet akkor következik be, amikor az adós a tartozását likvid vagyon hiányában kifizetni nem képes, és erről a tényről a vezető tisztségviselő - gondos eljárás keretében - tudomást szerez.[6]
- A bíróság nem fogadta el a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet beállásának azt az időpontot, amikor "az alperes levélben tájékoztatta a felperest, hogy kintlevőségei miatt az adós likviditási gondokkal küzd, azonban követelései meghaladják a kötelezettségeit, és a tartozás ütemezett kiegyenlítése módjának meghatározására egyeztetést javasolt. [...] Önmagában a felperes esedékes számláinak meg nem fizetése nem igazolja, hogy az adós a fenyegető fizetésképtelenség helyzetébe került. [...] 2011 őszi időszakban nehéz likviditási körülmények között, de működött a cég, és nem volt fizetésképtelen helyzetben." A tényállás bizonyítottsága hiányában a felperes keresetét a keresetet elutasító elsőfokú ítéletet a másodfok fenntartotta, az alperes több száz milliós tartozást hagyott hátra.[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
