Megrendelés

Dr. Hohmann Balázs: Első oldal (IJ, 2021/2. (77.), 1. o.)

Tisztelt Olvasó!

Ha pár év múlva visszatekintünk a jelenre, szinte biztosan azt állapíthatjuk meg, hogy ez volt az az időszak, amikor újabb és újabb lépéseket kellett tenni annak érdekében, hogy a rohamos technológiai fejlődés előnyös hatásait megerősítsük, míg hátrányait pedig kizárni vagy legalább mérsékelni tudjuk. Digitalizálódó társadalmunkban lépten-nyomon tetten érhető, hogy a technológia már nemcsak önmagában létezik a társadalmi közegben, hanem minden korábbinál erőteljesebben fejti ki hatását mindenre, amellyel csak kapcsolatba kerülünk. Alakítja a viszonyokat, relációkat, nem csupán közvetíti azokat, markáns befolyásolási lehetőséget engedve ezekbe - utat nyitva megannyi visszaélési lehetőségnek egyúttal.

Mostanra már-már magától értetődő, hogy a jog sem maradhat meg eredeti szabályozási megoldásainál, azoknál a modelleknél, amelyek követték a felmerülő változásokat, s azokra - időnként jelentős átfutási idő után - reagáltak. A változások gyors léptéke és a korábban elképzelhetetlen mértékű társadalmi és gazdasági hatások miatt a jog szerepének, funkciójának változása is felgyorsult.

Némi kitekintéssel, a műszaki, környezeti tudományok területéről hozott gondolatmenettel: már nem lehet teljes körű megoldás és nem is hatékony, ha a jogi szabályozás csővégi (end-of-pipe) megoldásokat nyújt, mert ez csak reparálni tudja a technológiai fejlődésből eredő negatív hatások következményeit. Szükség van rá, hogy a nemzeti és nemzetközi jogalkotó proaktív megoldásokat alkosson meg, a hátrányok kialakulásának megelőzésére. S mindez nem merül ki az előzetes, ún. ex-ante jellegű kötelezettségek meghatározásában egyes jogágak, jogviszonyok vonatkozásában, napjainkra ennél többre van szükség a jogpolitikai célok eléréséhez. Ez az, ami előtérbe helyezi a megfelelőség újabb és újabb érvényesítési lehetőségeit, utalva e helyütt a beépített jogszerűség előtérbe kerülésére, amelynek segítségével az infokommunikációs technológiákkal áthatott tevékenységeknél is el lehet érni, hogy szabályozott keretek között maradjon az alkalmazási folyamat része vagy egésze, akár a folyamatba történő beavatkozás nélkül.

E változási folyamathoz nyújthatnak segítséget, eligazodást segítő útjelzőket a lapszám szerzőinek írásai. Szerzőink tanulmányaikban olyan témakörökkel foglalkoznak, mint az on-line figyelempiacok körében felmerülő problémák orvoslása több jogágat átfogó jogintézmények innovatív alkalmazásával. A figyelempiacok problémáinak, a jogi megítélés kikristályosodása jól mutatja, hogy egy-egy korábban alaposabban vizsgált témakör - így az online reklámpiac vagy az internetes forgalomirányítók szabályozási kérdései - miként mutat eltérő jellemzőket, ha új nézőpontból vizsgájuk a felmerülő jelenségeket.

Az infokommunikációs technológiák előtörését vizsgáló szakmai diskurzus elkerülhetetlen témakörét képezi a személyes adatok védelmének, az információs önrendelkezési jog érvényesíthetőségének vizsgálata az elektronizálódó, digitalizálódó viszonyok közepette: ehhez kapunk támpontokat abban a tanulmányban, amelyik bemutatja számunkra az adatvédelmi tervezés örökzöld témakörét és ezen belül az alapértelmezett és beépített adatvédelem kérdéseit tárgyalja. Hasonlóképp adatvédelmi kérdéseket feszeget szerzőink egyike abban a tanulmányban, amelyben a biometrikus adatok védelmével foglalkozik egy olyan korszakban, amelyben a minket körülvevő elektronikus eszközök majd mindegyike képes arra, hogy elektronikus hírközlési hálózatok igénybevételével kommunikáljon egymással, emberi beavatkozás nélkül is.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére