Az Európai Unión (a továbbiakban: EU) belül mára megvalósult a közös piac - a személyek, az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlása -, amelynek hatására számos multinacionális vállalat hozott létre a különböző tagállamokban telephelyet, fióktelepet. Mivel a termelés globálissá vált, így immáron a munkaügyi konfliktusok is szükségképpen túllépik az országhatárokat. Ha az egyik tagállamban a vállalat dolgozói sztrájkba kezdenek, akkor a nagyvállalatok az esetleges sztrájk miatt rájuk nehezedő nyomást általában akként kezelik, hogy más gyáregységre, telephelyre koncentrálják a termelést. A gyártás sikeres átcsoportosítása révén azonban csökken a cégen a nyomás, így a sztrájkolók joga némiképp csorbát szenved. E jelenség kiküszöbölését célozva, a közelmúltban több ízben felmerült Magyarországon annak a gondolata, hogy a magyar leányvállalat dolgozói vajon csatlakozhatnak-e az anyacég ellen más országban kezdeményezett sztrájkhoz szolidaritási alapon.
A magyar jog ismeri a szolidaritási sztrájk intézményét, mely a sztrájk olyan speciális típusa, melynek során a sztrájkolók más munkáltató dolgozóinak követelését támogatják, az ún. fősztrájk követelései melletti támogatásukat fejezik ki. E jogalapon tehát elméletileg a magyar megmozdulás jogszerű lehetne. Van azonban e körben egy másik probléma is. Tekintettel arra, hogy a fősztrájk más országban zajlana, a magyar munkavállalók megmozdulása nem pusztán szolidaritási, hanem egyben transznacionális sztrájk is lenne. Transznacionális sztrájkról akkor beszélhetünk, ha a sztrájk túlnyúlik valamely állam határain.
Jelen tanulmány azt vizsgálja, hogy lehetséges-e a jogi szabályozás jelen stádiumában a transznacionális szolidaritási sztrájk az EU-n belül. Milyen pró és kontra érvek sorakoztathatók fel a megengedhetőség mellett és ellen. A tanulmány kitér röviden a sztrájkjog alapjogi jellegére, a sztrájk fogalmára, valamint a szolidaritási és transznacionális sztrájk általános jellemzőire is.
1. A sztrájkjog és az ENSZ dokumentumai
2. A sztrájkjog és az Európa Tanács
3. A sztrájkjog és az Európai Unió joga
4. A sztrájkhoz való jog és a sztrájk fogalma a magyar munkajogban
5. A szolidaritási sztrájk és értelmezési kérdései a magyar munkajogban
6. Szolidaritási megmozdulások a közelmúltban
7. A transznacionális szolidaritási sztrájk jogi problematikája
8. Érvek és ellenérvek a transznacionális szolidaritási sztrájk megengedhetősége mellett és ellen
8.1. Érvek a szolidaritási sztrájk megengedhetősége mellett
8.2. Érvek a szolidaritási sztrájk megengedhetősége ellen
A sztrájkhoz való jog a kollektív munkajog egyik legkiemelkedőbb jelentőségű kérdésköre. Általában e jog vizsgálata akkor merül fel a jogirodalomban, ha annak korlátozhatóságával kapcsolatban kell állást foglalni. Ennek elemzése során gyakran felmerül az a kérdés, hogy a sztrájkhoz való jog alapjogi jellege szerint hol helyezkedik el az alapjogvédelem nemzetközi rendszerében. A sztrájk szabályozása többszintű. Az alapvető standardokat, deklaratív jellegű szabályokat nemzetközi, regionális és európai uniós szinten határozták meg, míg a sztrájkjog gyakorlásának tételes jogi, technikai szabályait a jogalkotók nemzeti szinten alkotják meg.
A sztrájkhoz való jog számos nemzetközi dokumentumban megjelenik. Az ENSZ által elfogadott Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya szerint az egyezségokmányban részes államok kötelezettséget vállalnak arra, hogy biztosítják az adott ország törvényeivel összhangban gyakorolt sztrájkjogot.[2] A fenti egyezmények alapján létrejött hagyományos alapjogi felosztás szerint a sztrájkjog második generációs alapjog, a gazdasági, szociális és kultu-
- 1/2 -
rális jogok közé tartozik.[3] A második generációs alapjogok sajátossága, hogy ezek érvényesülése körében az államot tevőleges kötelezettség terheli, azonban ennek eredménye egy adott államban mindig az adott állam fejlettségétől, gazdasági erejétől függ, szemben az első generációs alapjogokkal, amelyekkel szemben az államot tűrési - tiszteletben tartási - kötelezettség terheli, és azoknak feltétlenül érvényesülniük kell. Álláspontom szerint vitatható, hogy a sztrájkjog a második generációs jogok körébe tartozik.
A sztrájkjog egyik alapvető eleme, hogy az államnak tűrési kötelezettsége van a jog érvényesülésével szemben. E jog biztosításához nem szükséges gazdasági és szociális beavatkozás. Ez a vonás az első generációs jogokhoz teszi hasonlatossá a sztrájkjogot.[4] A sztrájkjogot jellemző korlátok, egyes munkavállalók esetén pedig a jog teljes elvonása miatt azonban azt sem mondhatjuk, hogy a sztrájkhoz való jog egyértelműen első generációs szabadságjog volna. Kiss György szerint mivel a sztrájkjog a munkavállalók egy nagyobb csoportját vagy a szakszervezetet illeti meg, így a sztrájkjog levezethető az első generációs alapjogokból, mégpedig az egyesülési és gyülekezési jogból.[5] Eszerint tehát a sztrájkhoz való jog egy első generációs jogból levezethető alapjog, mellyel a második generációs jogoktól eltér ugyan, ám az első generációs jogokkal sem említhető egyelőre egy kategória alatt. Előbbiek ellenére Bagdi Katalin és Kiss György szerint a sztrájkjog egyre inkább alapvető emberi joggá válik, kiemelkedve a koalíciós szabadság egyik megjelenési formájának skatulyájából.[6]
Álláspontom szerint a sztrájkhoz való jog jellegét tekintve több mint egy második generációs alapjog, azonban nem minősül első generációs alapjognak. Az egyesülési jogból levezethető speciális emberi jog, amely a munkavállalói minőséghez kötve gyakorolható.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet [International Labour Organization (a továbbiakban: ILO)] keretei között elfogadott nemzetközi egyezményekben nincs kifejezett szabályozás a sztrájkjogra vonatkozóan.[7] Ugyanakkor az ILO esetjoga általánosságban elismeri a sztrájkjogot mint a kollektív tárgyalások lefolytatásához szükséges olyan jogot, amely ezen egyezmények védelmét élvezi.[8]
Az Európa Tanács égisze alatt szintén több nemzetközi dokumentum rögzíti a sztrájkhoz való jogot. Az Európai Szociális Charta a béralkuhoz való jog biztosítása körében rendelkezik a sztrájkjogról: a béralku megkötésére irányuló tárgyalások folytatására való jog tényleges gyakorlásának biztosítására a szerződő felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy elismerik a dolgozók és a munkaadók jogát az érdekkonfliktusok esetén történő kollektív fellépésre, beleértve a sztrájkhoz való jogot is, azon kötelezettségek függvényében, amelyek a korábban életbe lépett kollektív szerződésből eredhetnek.[9]
Az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: EJEE) ezzel szemben kifejezetten nem deklarálja a sztrájkhoz való jogot, az csak az egyesülési jogból vezethető le.[10] Az EJEE által rögzített alapjogok védelmére hivatott az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB), melynek gyakorlatában több ízben is megjelennek a sztrájkjog értelmezésével kapcsolatos megállapítások.
Az EJEE a sztrájkhoz való jogot nem tartalmazza, csak a gyülekezés és egyesülés szabadságát.[11] Emiatt sokáig az EJEB azon az állásponton volt, hogy az EJEE nem biztosítja a sztrájkhoz való jogot, a 11. cikk azt a kötelezettséget rója a részes államokra, hogy azt az intézményrendszert biztosítsák, melyben a szakszervezetek érdekvédelmi tevékenységet tudnak kifejteni.[12] A sztrájkjog alapjogi elismerése körében az áttörést a Demir és Baykara kontra Törökország-ügy (2006), valamint az Enerji Yapi-Yol Sen kontra Törökország-ügy (2009) jelentette.[13]
A Demir és Baykara kontra Törökország-ügyben az EJEB még nem ismerte el a sztrájkhoz való jogot, de értelmezésével gyakorlatilag megágyazott a későbbi döntésnek. Az EJEB e döntésében kimondta, hogy mivel az EJEE egy speciális élő jog, így az EJEB-nek figyelemmel kell lennie a nemzetközi jog más forrásaira és az aktuális nemzetközi jogi tendenciákra is, és ezek tükrében kell az EJEE tartalmát értelmeznie, hogy az EJEE által rögzített alapjogok ne üresedhessenek ki.[14] A döntés emellett elismerte, hogy a kollektív alkuhoz való jog védelme a 11. cikk részét kell hogy képezze.
- 2/3 -
A sztrájkjog alapjogi elismerésének utolsó lépcsőfoka az Enerji Yapi-Yol Sen kontra Törökország-ügy volt, melyben az EJEB kimondta, hogy az érdekvédelmi tevékenység és a sztrájkjog szükségképpen összekapcsolódik egymással, és a kollektív alkuhoz való jog biztosításának feltétele a sztrájkjog elismerése, így a 11. cikk védelme e jogra is kiterjed, a sztrájkjog az egyesülési szabadságból levezethető alapjog.[15]
Ez persze messze nem jelenti azt, hogy a sztrájkjog korlátlan volna, hiszen a sztrájkhoz való jog az EJEB értelmezése alapján nem abszolút.[16] A sztrájkjog korlátozása akkor jogszerű, ha a korlátozás törvényben meghatározott, törvényes célokat szolgál, egy demokratikus társadalomban szükséges, és az elérni kívánt céllal arányos.
Fontos hangsúlyoznunk azt is, hogy szolidaritási sztrájk esetén a korlátozás követelményei enyhébbek, a korlátozás szélesebb körben lehetséges. Ezt az EJEB a National Union of Rail, Maritime and Transport Workers (Vasúti, Tengeri és Közlekedési Dolgozók Országos Szövetsége) kontra Egyesült Királyság-ügyben mondta ki. Ennek az az oka, hogy e sztrájktípus nem tekinthető a koalíciós szabadság lényeges aspektusának, így ezt csak a védett szakszervezeti akcióval azonos védelemben kell részesíteni. Emiatt a másodlagos akció kapcsán az a vélelem, hogy az azt tiltó vagy korlátozó rendelkezés jogszerű és arányos, mely nem sérti a koalíciós szabadság lényegi tartalmát.[17]
Az uniós jogon belül két jogforrás tartalmaz rendelkezést a sztrájkjogra vonatkozóan: az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (a továbbiakban: EUMSZ), valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Alapjogi Charta).
Az EUMSZ 153. cikke rögzíti a támogató uniós hatásköröket a foglalkoztatást érintő kérdések terén. Az EU támogató hatásköre azt jelenti, hogy e körben uniós szintű jogforrást csak a tagállami jogalkotások támogatására, kiegészítésére, összehangolására lehet alkotni. Az EUMSZ 153. cikke azonban - szemben az Alapjogi Chartával - kifejezetten kizárja az EU hatáskörét a sztrájkjogra vonatkozóan: e cikk rendelkezései a díjazásra, az egyesülési jogra, a sztrájkjogra vagy a kizárás jogára nem alkalmazhatók.[18] E szabállyal tehát az EUMSZ kifejezetten kivonja az unió hatásköréből a sztrájk kérdéskörét.
Ezzel szemben az Alapjogi Charta expressis verbis rögzíti a kollektív tárgyaláshoz és fellépéshez való jogot, melybe deklaráltan beleérti a sztrájkjogot is. Eszerint a munkavállalóknak és a munkaadóknak, illetőleg szervezeteiknek az uniós joggal, valamint a nemzeti jogszabályokkal és gyakorlattal összhangban joguk van arra, hogy megfelelő szinten kollektív tárgyalásokat folytassanak és kollektív szerződéseket kössenek, valamint hogy érdekütközés esetén érdekeik védelmében együttesen lépjenek fel, a sztrájkot is beleértve.[19]
Az Alapjogi Charta az EU-n belüli alapjogvédelem szempontjából bír kiemelkedő jelentőséggel, hiszen az EU-n belül gyakorlatilag az első olyan dokumentum, ami alapjogokat deklarál az uniós polgárok számára. 2009-ben a lisszaboni szerződés hatálybalépésével vált elsődleges uniós jogforrássá, ezzel az EUMSZ és az Alapjogi Charta látszólag összeütközésbe került. Azért látszólag, ugyanis, ha jobban átgondoljuk, beláthatjuk, hogy nincs szó összeütközésről. Az EUMSZ azt rögzíti, hogy a sztrájkjog körében az Európai Unió nem szabályozhat, ez azonban álláspontom szerint nem ellentétes azzal, hogy az Európai Unió az Alapjogi Chartában alapjogként deklarálja a sztrájkhoz való jogot. A kérdés sokkal inkább ott merül fel, hogy ennek az alapjognak az érvényesítése körében az unió tagállamainak jogalanyai hivatkozhatnak-e ezen alapjog sérelmére, ha például a sztrájkjog és valamely más alapjog vagy alapszabadság összeütközésbe kerül egymással.
A jelen tanulmányban vizsgált legfőbb kérdés, hogy lehet-e helye transznacionális szolidaritási sztrájknak az Európai Unión belül. Egy ilyen szituáció óhatatlanul felvetné a szolgáltatásnyújtás uniós alapszabadságának a sztrájkjoggal való összeütközését, mellyel kapcsolatban az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) gyakorlata egyelőre nem a sztrájk pártján áll. Ezzel a kérdéssel két releváns esetben foglalkozott az EUB: a Viking- és a Laval-ügyekben.
A Viking-ügy lényege az volt, hogy a Viking Lines finn komphajótársaság észt lobogó alatt kívánta üzemeltetni a Balti-tengeren közlekedő hajóit, mivel a finn bérezés és munkakörülmények ezzel kijátszhatók voltak, így a finn jogszabályok helyett lényegesen alacsonyabb bérért és a dolgozókra kedvezőtlenebb munkakörülmények között foglalkoztathattak észt munkavállalókat. A Szállítási Alkalmazottak Nemzetközi Szövetsége ezt meg kívánta hiúsítani, így körlevelet küldött tagszervezetei részére azzal a felhívással, hogy zárkózzanak el minden tárgyalástól és megállapodástól a társasággal, illetve annak leányvállalataival. A Viking Lines pert indított az EUB előtt arra hivatkozva, hogy a körlevél jogellenesen korlátozza a munkaerő szabad áramlását. Az EUB döntésében bár elismerte a szakszervezetek jogát az akciókra kollektív érdekeik érvényesítése céljából bármely tagállam területén, azonban azzal a korlátozással, hogy az nem sértheti az EU alapszerződésének rendelkezéseit (jelen ügyben a letelepedési szabadságot), és csak közérdekű okok motiválhatják.[20]
A Laval-ügy a Svédországba kiküldött lett munkavállalók díjazását és munkakörülményeit érintette. A svéd szakszervezetek azért szerveztek akciót, hogy fellépjenek azon sérelemmel szemben, hogy a lett munkavállalókra nem terjedt ki a svéd kollektív szerződés. Az EUB ítéletében akként foglalt állást, hogy a 96/71/EK (kiküldetési) irányelvet[21] kell alkalmazni a kiküldött munkavállalók alkalmazásának minimális feltételeire, és ezeknek a minimális követelményeknek a betartása minden munkáltató részére kötelező az EU egész területén. Nem tekinthetők azonban jogszerűnek az olyan szakszervezeti akciók, amelyek a kiküldetési irányelv által meghatározott minimális követelményeket meghaladó követelések kiharcolására irányulnak.[22]
- 3/4 -
Láthatjuk tehát, hogy mindkét releváns esetben egyértelműen foglalt állást az EUB: az alapszabadságok érvényesülése elsőbbséget élvez a sztrájkhoz való joggal szemben. A két eset kapcsán egyértelműen elismerésre került uniós szinten a sztrájkhoz való jog, azonban meghatározták a korlátait is. Ha a sztrájk az EU valamely alapszabadságát megsérti, akkor csak abban az esetben lehet jogszerű, ha a szakszervezetek bizonyítják, hogy az arányos és szükséges volt. A döntéseket számos kritikával illeték amiatt, hogy az EUB az alapszabadságok sztrájkjoggal szembeni prioritásából indult ki, a gazdasági érdekeket a szociális érdekek elé helyezve.[23]
Fontos látnunk azonban azt is, hogy az említett két ítélet még azelőtt született, hogy az Alapjogi Charta elsődleges jogforrássá vált, emellett azóta - bár ez az EUB-ra semmilyen kötőerővel nem bír[24] - az EJEB gyakorlata is változott a sztrájkjog elismerése körében. Álláspontom szerint lehetséges, hogy a jövőben megváltozik az EUB gyakorlata is.
Erre utaló jeleket vél felfedezni Bagdi Katalin, aki kiemeli tanulmányában, hogy az Európai Bizottság kontra Németországi Szövetségi Köztársaság-ügyben készült indítványában 2010-ben Trstenjak főtanácsnok már amellett foglalt állást, hogy az alapszabadságok és az alapjogok egymással egyenrangúak, azonos szinten találhatók, így ütközésük esetén nem lehet kizárólag azt vizsgálni, hogy az alapjog jogszerűen korlátozza-e az alapszabadságot. Valószínűleg az indítvány hatására ebben az ügyben mondta ki először az EUB azt, hogy megfelelő egyensúlyt ("fair balance") kell teremteni a munkavállalókat megillető alapjogok (így a sztrájkjog) és a belső piac alapját képező alapszabadságok között.[25]
Álláspontom szerint e jelek biztatók, azonban e körben szükséges lesz további elmozdulás a jövőben, ugyanis a túl szigorú feltételek meghatározása a sztrájkjog kiüresítése felé hat, ami lehetetlenné tenné a transznacionális sztrájkjog kifejlődését, melyre azonban a kor gazdasági sajátosságai tükrében bizonyosan szükség volna, akár - az EUMSZ módosítása útján - uniós szintű szabályozás révén is.
Európában az államok többsége alkotmányában vagy külön törvényben kifejezetten alapjogként ismeri el a sztrájkjogot, úgy mint például Franciaország, Ausztria vagy éppen Olaszország. Míg más országok - például Egyesült Királyság vagy Németország - joggyakorlatuk révén ismerik el a sztrájkjogot. Magyarország az előbbi országok körébe tartozik.
A magyar jogi szabályozás kétszintű. A sztrájkjog deklarációjának alapvető forrása az Alaptörvény, amely felhatalmazza a munkavállalókat, hogy a törvényben meghatározottak szerint a munkaadókkal tárgyalást folytassanak, annak alapján kollektív szerződést kössenek, érdekeik védelmében együttesen fellépjenek, vagy munkabeszüntetést tartsanak.[26] Az Alaptörvény egyértelművé teszi a sztrájk ultima ratio jellegét, azt meg kell előznie a felek jóhiszemű tárgyalásainak, egyeztetéseinek, és csak azok sikertelensége esetén kerülhet sor munkabeszüntetésre.
Az Alaptörvény részletszabályokat nem tartalmaz, csupán utal a törvényi szabályozásra. A szabályozás második szintjét a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény (a továbbiakban: Sztv.) jelenti, amely a munkavállalók gazdasági és szociális érdekeinek érvényesítésére deklarálja és biztosítja a sztrájkjogot.[27] A sztrájk a kollektív munkaügyi viták végső, ultima ratio jellegű eszköze. Épp ezért meglepő, hogy a jogalkotó nem törekedett az intézmény jogi definiálására. A jogirodalomban különféle fogalmi kísérleteket találunk.
Például a Cséffán József által elfogadott definíció szerint "a sztrájk a munkavállalók egy vagy több csoportja, illetve a szakszervezet által kezdeményezett, a munkavállalók közös gazdasági és szociális érdekeinek biztosítására szolgáló, időleges munkabeszüntetés annak érdekében, hogy a munkavállalók kikényszeríthessék valamilyen követelésük teljesítését, illetve ellenállásukat fejezzék ki valamivel szemben, vagy így nyilvánítsák ki sérelmüket, esetleg más munkavállalókat támogassanak követeléseikben vagy szolidaritást vállaljanak azokkal sérelmeikben".[28] Kiss György szerint a sztrájk a munkavállalók többségének ideiglenes munkabeszüntetése meghatározott céllal, a munkajogviszony előzetes felmondása nélkül.[29] Berki Erzsébet meghatározásában a sztrájk "több munkavállaló által szervezett ideiglenes munkabeszüntetés, amelynek célja a tágan értelmezett munkakörülmények megváltoztatása".[30] Kajtár Edit szerint a sztrájk a munkavállalók csoportjának ideiglenes és előre bejelentett munkabeszüntetése a saját, illetve más munkavállalói csoportok gazdasági és szociális érdekeinek előmozdítása érdekében.[31]
Összegezve a fentieket a sztrájk általánosan elfogadott fogalmi elemei a több munkavállaló részvétele, a munkabeszüntetés ténye, szervezettsége, valamint a cél meghatározása. A nyomásgyakorlás tehát nem deklarált célja
- 4/5 -
a munkabeszüntetésnek, hiszen maga a sztrájk a nyomásgyakorlás. A sztrájk célja az érdekérvényesítés - vagy ahogyan az Sztv. fogalmaz -, a gazdasági és szociális érdekek biztosítása. Álláspontom szerint Kajtár definíciója fejezi ki a legteljesebben a magyar munkajogban, az Sztv. által szabályozott sztrájkot, ugyanis ez tekintettel van a szolidaritási sztrájkra is.
A szolidaritási sztrájk (vagy szimpátiasztrájk) a sztrájk olyan speciális típusa, mely során a sztrájkolók más munkáltató dolgozóinak követelését támogatják, az ún. fősztrájk követelései melletti egyetértésüket, támogatásukat fejezik ki.[32] A szolidaritási sztrájkot szervezők munkáltatója gyakorlatilag tehetetlen a követelés teljesítésével kapcsolatban, hiszen a sztrájkolók magatartása nem ellene irányul. Az intézményt több európai ország jogi szabályozása is kifejezetten lehetővé teszi. A szolidaritási sztrájk jogszerű például Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Olaszországban vagy éppen Spanyolországban is.[33]
Az Sztv. az alábbiak szerint rendelkezik a sztrájk e típusáról: a szakszervezeteket megilleti a szolidaritási sztrájk kezdeményezésének joga, szolidaritási sztrájk esetén az előzetes egyeztetés[34] mellőzhető.[35] Az Sztv. szűkszavú szabályozása ellenére néhány alapvető következtetést levonhatunk a törvényi rendelkezésből. Az Sztv.-ből kiderül, hogy a sztrájknak ezt a típusát kizárólag a szakszervezet kezdeményezheti. A jogszerű szolidaritási sztrájknak nem feltétele, hogy az a munkavállalók gazdasági és szociális érdekeinek előmozdítására irányuljon, hiszen a törvény logikai értelmezéséből az következik, hogy e feltétel a csak dolgozók által gyakorolható "rendes" sztrájkra vonatkozik. Ebben az esetben a munkáltató kénytelen elszenvedni egy olyan sztrájk hatásait, melyre semmilyen ráhatása nincs.[36]
Nem feltétele emellett a jogszerű szolidaritási sztrájknak az előzetes egyeztetés sem, ugyanis - tekintettel arra, hogy a sztrájkolóknak nincs a saját munkáltatójukkal szemben követelésük - nincs miről egyezkedniük a feleknek.[37] Előbbi állításból pedig logikusan az következik, hogy a szolidaritási sztrájkhoz szükség van egy fősztrájkra is, melyhez a szolidaritási sztrájk járulékosan kapcsolódik. Ez utóbbi gondolat véleményem szerint tűri a vitát, a következőkben még e kérdéskörre visszatérek.
A szolidaritási sztrájk nincs időkorláthoz kötve, ugyanakkor Berki szerint az együttműködési kötelezettség és a még elégséges szolgáltatás nyújtásának kötelezettsége a szolidaritási sztrájk esetén is fennáll.[38] A bírói gyakorlat szerint szolidaritási sztrájk esetén nem alkalmazandó az az általános rendelkezés, miszerint az egyeztetés alatt csak egy alkalommal és legfeljebb két órára lehet sztrájkot tartani.[39]
A szolidaritási sztrájk tehát egy olyan jogintézmény, amellyel a szakszervezet kezdeményezésére a dolgozók más sztrájkmegmozdulást támogatva a saját munkáltatójuknak okoznak kárt, miközben a saját munkáltatójuk tehetetlen, hiszen nincs a sztrájkolók és a munkavállalók között gazdasági és szociális érdekkonfliktus, melynek feloldásával a sztrájk véget érne. E megmozdulást a jogalkotó szerint elegendő annyi garanciához kötni, hogy a szakszervezet kezdeményezheti csak a szolidaritási sztrájkot. Álláspontom szerint ez egy aggályos rendelkezés ebben a formában, az intézmény pedig revízióra szorul.
Véleményem szerint az Sztv. 1. § (4) bekezdéséből nem derül ki, hogy vannak-e további feltételei a jogszerű szolidaritási sztrájknak. Általában tényként kezeljük, hogy a szolidaritási sztrájk egy másik sztrájkhoz kapcsolódhat, véleményem szerint azonban ez nem következik közvetlenül a normaszövegből. Felvethető a kérdés, hogy nem elegendő-e más - a sztrájktól enyhébb - akció. Erre a kérdésre természetesen azonnal érkezhetne az a válasz, hogy az visszaélésszerű lenne, illetve hogy egy nem sztrájkszintű akcióhoz logikusan nem kapcsolódhat szolidaritási sztrájk, hiszen az nem lenne arányos. Csakhogy az Sztv. által rögzített rövid rendelkezésből nem következik az sem, hogy a szolidaritási sztrájknak az Sztv. 1. § (4) bekezdése alapján feltétele volna az arányosság.
Amivel e körben érvelhetünk legfeljebb az, hogy az Sztv. 1. § (3) bekezdése alapján a sztrájkjog gyakorlása során a munkáltatóknak és a munkavállalóknak együtt kell működniük, a sztrájkjoggal való visszaélés tilos. Az aránytalannak minősülő szolidaritási sztrájk pedig könnyen minősülhet joggal való visszaélésnek. Ezt az érvelést lehetségesnek tartom, ugyanakkor, ha az Sztv. rendszertani felépítését megnézzük, kifejezetten és elkülönülten nem találunk benne olyan közös, alapelvi szintű szabályokat, amelyek a sztrájk valamennyi típusára vonatkoznak. E problémakör könnyen feloldható volna a sztrájk típusaira vonatkozó közös alapelvek elkülönült deklarálásával, mely segítené a kiszámíthatóságot a normaértelmezés körében.
E szabályozási hiányosság körében nem tartom elfogadhatónak azt az ellenérvet, hogy a sztrájktörvény valamennyi szabálya vonatkozik a szolidaritási sztrájkra, és ehhez képest rögzít az Sztv. 1. § (4) bekezdése speciális szabályokat, ugyanis ezzel a logikával - bár sok kérdés kétségtelenül tisztázódna - irányadó volna számos olyan szabály is, amely értelmezhetetlen a szolidaritási sztrájk körében. Ilyen például az Sztv. 1. § (1) bekezdése, mely szerint a dolgozókat a gazdasági és szociális érdekeik biztosítására - az Sztv.-ben meghatározott feltételek szerint - illeti meg a sztrájk joga. A szolidaritási sztrájkra ez nyilvánvalóan nem vonatkozhat, hiszen e típus nem a dolgozók gazdasági és szociális érdekeinek érvényesítésére szolgál, hanem a szolidaritás kifejezésére.
A második hatalmas hiányosság az, hogy az Sztv. nem rögzíti, hogy van-e a szakszervezet kizárólagos kezdeményezési jogán kívül további előfeltétele a szolidaritási sztrájknak. Osztja-e a szolidaritási sztrájk a fő megmozdulás jogi sorsát? Ha a fősztrájk nem jogszerű, a szolidaritási sztrájk lehet-e jogszerű?
- 5/6 -
Bármerre megyünk is, méltánytalan megoldásra találunk. Ha a szimpátiasztrájk jogi sorsa a fősztrájk jogi sorsát osztja, akkor ez a szakszervezetekre nézve eredményezne méltánytalan megoldást, hiszen honnan tudhatná a szimpátiamegmozdulást szervező szakszervezet, hogy a másik sztrájk, a fősztrájk jogszerű-e, vagy sem. Ugyanakkor, ha akként foglalunk állást, hogy a jogszerű szolidaritási sztrájknak nem feltétele a fősztrájk jogszerűsége, akkor olyan méltánytalan eredményre jutunk, hogy a szimpátiasztrájkot "elszenvedő" munkáltató teljesen tehetetlen egy olyan megmozdulással szemben, amely egyébként egy jogsértő sztrájkhoz kapcsolódott.
A fősztrájk és a szolidaritási sztrájk kapcsolata tekintetében az ILO Egyesülési Szabadság Bizottságának (Committee on Freedom of Association) standarjai bírnak relevanciával. E puha jogi eszközök között számos elvi szintű szabály kristályosodott ki. Ezek közül a szolidaritási sztrájk körében került rögzítésre az alábbi elv: "A general prohibition of sympathy strikes could lead to abuse and workers should be able to take such action provided the initial strike they are supporting is itself lawful."[40] Eszerint tehát, ha az eredeti sztrájk jogszerű a szimpátiasztrájk nem tiltható meg. E standardból egyértelműen az következik, hogy a fősztrájk jogszerűsége feltétele a szolidaritási sztrájk jogszerűségének.
Összességében a szolidaritási sztrájk jogintézménye véleményem szerint jelen formájában több jogértelmezési kérdést vet fel, mint amennyi a jogbiztonság követelményének szem előtt tartása mellett felmerülhetne. Kétségtelen, hogy számos országban a bírói gyakorlat munkálta ki a sztrájkjog gyakorlásának határait, Magyarországon azonban láthatóan nincs elég eset ehhez. Berki kutatásai szerint 1989 és 2014 között összesen 874 kollektív munkaügyi megmozdulásra került sor, melynek csupán 30 százaléka (270 eset) volt az Sztv. szerinti sztrájk, melyből szolidaritási sztrájk mindössze 1 százalék volt. E számadatok mellett a bírói gyakorlat aligha fogja kimunkálni a szolidaritási sztrájk jogi kereteit.[41]
Azt a választ viszont nem tartom elfogadhatónak, hogy a csekély számadatokra tekintettel szükségtelen az intézmény újraszabályozása, ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy a jogbizonytalanság számos esetben eltántorítja a jogalanyokat egy adott jogintézmény használatától, így nem vagyok benne biztos, hogy e számadatok hasonlóképpen alakulnának egy kiszámíthatóbb, kalkulálhatóbb szabályozás mellett is.[42]
A szolidaritási megmozdulások jogi relevanciáját és a téma aktualitását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elmúlt években számos olyan megmozdulás történt mind hazánkban, mind az EU más tagállamaiban, ahol felmerült vagy éppen tartottak is szolidaritási sztrájkot.
Hazánkban a feldolgozóipar húzóágazatának számító járműiparban több sztrájk-megmozdulás is történt a közelmúltban (Autoliv, Mercedes, Audi), melyek közül 2016 májusában a Mercedes - egy viszonylag visszafogott, a gyáron belül lefolytatott - szolidaritási sztrájkkal támogatta az Audi-dolgozók munkabeszüntetését. 2017 nyarán, a Tesco-sztrájk, valamint 2018-ban a Bosch-sztrájk kapcsán, szintén több - az ágazatba tartozó - foglalkoztató dolgozóinál felmerült a szimpátiatüntetés kezdeményezésének gondolata.
Ha Európát nézzük, akkor elsősorban a német kezdeményezések voltak hangsúlyosak a szolidaritási mozgalmak tekintetében. Az IG Metall szakszervezet már évekkel ezelőtt akként érvelt, hogy a nemzeti keretek közé szoruló bér- és munkafeltételekről szóló tárgyalások nem léphetnek fel hatékonyan a tőkés nagyvállalatok versenyének bérleszorító törekvéseivel szemben.
Európai szinten a nemzetközi szolidaritásnak eddig is voltak részsikerei. 2001-ben a General Motors üzemeiben működő szakszervezetek európai szintű megmozdulást, egynapos sztrájk formájában kinyilvánított szolidaritási akciót szerveztek Európa-szerte az angliai Lutonban tervezett üzembezárással szemben. Az akció nemcsak európai szintű munkaügyi megállapodást kényszerített ki a munkáltatótól, de azt is sikerült elérni vele, hogy 2001-2008 között a General Motors nem hajtott végre egyoldalúan eldöntött csoportos létszámleépítéseket az európai üzemeiben.
A legismertebb megmozdulás a közelmúltban kétségkívül a 2018. év elején Németországban zajló sztrájkhullám volt, melyben az IG Metall több hétig tartó sztrájksorozatával elérte a 28 órás munkahét intézményének bevezetését a fém- és elektronikai iparban. E sztrájksorozat azért volt különösen érdekes, ugyanis ezekkel a megmozdulásokkal összefüggésben több hazai szakszervezetnél is napirendre került a szolidaritási sztrájk kezdeményezése, amely a jogi kockázatokra tekintettel késlekedett, és végül a németországi sztrájk időközbeni befejezése miatt maradt el.
Mindenekelőtt azt szükséges tisztázni, hogy mit is értünk a transznacionális sztrájk fogalmán. E körbe olyan kollektív fellépések tartoznak, melyek a határokon átnyúlnak. A határon átnyúló jelleget két tényező adhatja. Mindkét esetben jelen van transznacionális sztrájkok lényeges eleme, a munkavállalók közti nemzetközi szolidaritás.[43]
- 6/7 -
Egyrészt - nemzetközi magánjogi szempontból - transznacionálisnak minősül a kollektív fellépés, ha külföldi elemet tartalmaz. Külföldi elem lehet például, ha kiküldetésben dolgozó munkavállalók vesznek részt a sztrájkban. Ekkor a nemzetközi magánjog szabályrendszere jelöli ki azt a jogrendszert, amelynek rendelkezései irányadók a sztrájk jogszerűségének megítélésekor.
Másfelől az is transznacionális sztrájk, ha különböző államokban párhuzamosan zajló sztrájkokat köt össze közös elhatározás. E körben olyan sztrájkhullámról beszélünk, amelyben az egyes sztrájkok jogszerűségének jogi megítélése - bár közös célra irányulnak - különböző országokban, különböző jogrendszerek alapján történik. Ez utóbbi a kifejezetten érdekes a tanulmány szempontjából, legfőképpen az a dimenziója, amikor egy másik országban tartott sztrájkhoz csatlakozva szolidaritási sztrájkba kezdenek a sztrájkolók.
Nincs kifejezett probléma akkor, ha a sztrájkolók maguk is szeretnének gazdasági és szociális érdeket érvényesíteni a munkáltatóval szemben, hiszen ebben az esetben a jelenlegi struktúra megfelelő: az egyes tagállami (fő)sztrájkokat elbírálja a tagállami bíróság, a transznacionális jelleget pedig legfeljebb a határon túli megmozdulások iránti szolidaritás képezi, jogi relevanciája azonban nincs, hiszen önálló sztrájkokról beszélünk.
Gondoljunk azonban csak a szolidaritási sztrájk esetére! A fősztrájk más országban van, melyhez a szolidaritási sztrájkot kezdeményező szakszervezet és a dolgozók csatlakoznak. A szolidaritási sztrájk jogszerűségének megítélése meglehetősen nehéz, hiszen a fősztrájk jogi megítélése - amelyhez járulékosan kapcsolódik - más bíróság joghatósága alá tartozik.
Induljunk ki egy olyan hipotetikus szituációból, hogy Magyarországon szolidaritási sztrájkba kezdenek egy cég munkavállalói, mellyel az anyacég ellen más országban indított fősztrájkot támogatnak. Ha a szolidaritási sztrájk jogszerűsége tárgyában bírósági eljárást kezdeményez akár a munkáltató, akár a szakszervezet, mely érvek vethetők fel a transznacionális szolidaritási sztrájk megengedhetősége mellett és ellen.
1. Az Sztv. logikája - mint egy alkotmányos alapjogot keretek közé szorító jogszabálynak általában - az, hogy az alapjog gyakorlásának egyes részletszabályait, kereteit adhatja meg. Azaz leegyszerűsítve: amit az Sztv. nem szabályoz, azt elvileg szabad, hiszen egy alapjogról van szó. Márpedig az Sztv. sem a transznacionalitást, sem a szolidaritási sztrájkot nem rendezi részletesen. Az Sztv.-hez képest a bíróság elvileg nem állapíthat meg további korlátokat, alapjogot ugyanis az eljáró bíró nem korlátozhat.
2. A sztrájkjog mint második generációs, az egyesülési jogból levezethető alapjog gyakorolhatóságát biztosítani kell (lásd nemzetközi jogi dokumentumok, Európai Alapjogi Charta stb.). A munkáltatói gazdasági érdek nem élvezhet prioritást egy alapjoggal szemben. Különös tekintettel arra, hogy az Alapjogi Charta az EU elsődleges jogforrásai közé tartozik, és ez kifejezetten biztosítja a sztrájkhoz való jogot az EU jogalanyainak.
3. Az észszerűség szempontjából vitatható volna egy olyan jogalkalmazói okfejtés, hogy szolidaritási sztrájk jogszerű lehet két hazai, egymással semmilyen jogi kapcsolatban nem lévő, független szervezet relációjában, azonban egy cégcsoporton, egy jogi entitáson belül nem, csak azért, mert több ország is érintett. Ez a szolidaritási elv alapvető logikáját üresítené ki. Miért élvezhetne nagyobb védelmet a jogban egy húsüzem dolgozóinak a kosárlabdázók fizetésemelése miatti sztrájkhoz kapcsolódó szolidaritási sztrájkja, mint az egy cégcsoporton belül, azonos szektorban dolgozók egymás melletti kiállása, szolidaritása.
1. Az Sztv. hatálya a magyar sztrájkra terjed ki, a jogalkotó értelemszerűen nem szabályozhatja közösségi szinten a sztrájkot. Ennek megfelelően a magyar közigazgatási és munkaügyi bíróságok joghatósága csak a Magyarországon tartott szolidaritási sztrájkra terjedhet ki, a fősztrájkra nem. Mivel a jogszerű fősztrájkra szükség van a szolidaritási sztrájk jogszerűségéhez, így elképzelhetőnek tartok olyan bírósági döntést, amely a szolidaritási sztrájkot a fősztrájk vizsgálhatatlansága miatt meg nem engedhetőnek ítéli.
2. Az sem szolgálna feltétlenül a sztrájkolók javára, ha az eljáró bíró előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezne az EUB előtt, annak megítélésére, hogy a szolidaritási sztrájk meg nem engedése sérti-e az EU Alapjogi Charta - sztrájkjogot rögzítő - 28. cikkét. Hiszen ahogyan a Viking- és a Laval-ügyek kapcsán is láthattuk, az EU a gazdasági érdekeket, a piaci alapszabadságokat egyelőre előtérbe helyezi az alapjogokkal szemben, jelen esetben pedig egy olyan, Charta által rögzített alapjogról van szó, amely tekintetében az EUMSZ egyébként is eleve kizárja a közösségi jogalkotás lehetőségét. Könnyen lehet, hogy az EUB idegenkedne egy a sztrájk lehetőségét pártoló döntés meghozatalától annak hosszú távú gazdasági hatásaira való tekintettel.
Összességében úgy vélem, tekintettel arra, hogy ilyen jellegű ügy korábban nem volt sem a magyar, sem az uniós gyakorlatban, így a bírói jogértelmezést illetően csak tapogatózunk. Mivel a sztrájkjogra nincs egységes közösségi szabályozás, így egy másik tagállamban lévő sztrájkhoz való kapcsolódás jogilag mindenképpen kockázatos. Nem tudjuk, hogy egy magyar bíróság hogyan ítélne meg egy olyan szituációt, amikor a bíróság joghatósága csak a más tagállamban lévő fősztrájkhoz járulékosan kapcsolódó sztrájk jogszerűségének vizsgálatára terjedne ki. Nagy esélyt látok arra, hogy a bíróság megállapítaná a sztrájk jogsértő voltát.
A problémakört nemzeti szinten feloldani bizonyosan nem lehet. Az EUMSZ szabályai, valamint a nyugati tőkének kedvező kelet-európai piaci és foglalkoztatási viszonyok tükrében csekély esélyt látok arra, hogy az EU szemlélete megváltozik, és a sztrájkjog - nem pusztán deklaratív jellegű, hanem valódi - közösségi szintű védelmet kap, a transznacionális sztrájk pedig uniós szintű szabályozást nyer. ■
JEGYZETEK
[1] Egyesült Nemzetek Szervezete.
[2] Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 8. cikk d) pont. Magyarországon az 1976. évi 9. törvényerejű rendelettel került kihirdetésre.
[3] Kajtár Edit szerint a politikai, valamint a gazdasági és szociális jogok megkülönböztetése nem helyes, ehelyett javasolja a szociális szférára kiható alapvető jogok kategóriájának bevezetését. Kajtár Edit: Magyar sztrájkjog a nemzetközi és az európai szabályozás fényében. PhD- értekezés, Pécs, 2011. 19. o.
[4] Rácz Zoltán: A sztrájkjog megítélése az Alaptörvény tükrében. Publicationes Universitatis Miskolciensis, Sectio Juridica et Politica, Tomus XXX/2. 2012. 570. o.
[5] Kiss György: Alapjogok kollíziója a munkajogban. Justis, Pécs, 2010. 233-234. o.
[6] Bagdi Katalin: A sztrájkhoz való jog az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában. Pro Futuro, 2016. 1. szám 117. o., Kiss György: Munkajog. Osiris, Budapest, 2005. 494. o.
[7] Az egyesülési szabadság és a szervezkedési jog védelméről szóló, a nemzetközi munkaügyi konferencia 1948. évi 31. ülésszakán elfogadott 87. sz. egyezmény. A szervezkedési jog és a kollektív tárgyalási jog elveinek alkalmazásáról szóló, a nemzetközi munkaügyi konferencia 1949. évi 32. ülésszakán elfogadott 98. sz. egyezmény.
[8] L. bővebben Kajtár: i. m. 40-61. o.
[9] Európai Szociális Charta 6. cikk. Magyarországon az 1999. évi C. törvény hirdette ki.
[10] EJEE 11. cikk (1) bekezdés.
[11] EJEE 11. cikk (1) bekezdése értelmében mindenkinek joga van a békés célú gyülekezés szabadságához és a másokkal való egyesülés szabadságához, beleértve érdekei védelmében a szakszervezetek alapítását és az azokhoz való csatlakozásnak a jogát. Az EJEE 11. cikk (2) bekezdése szerint e jogok gyakorlását csak a törvényben meghatározott, olyan korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság vagy közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megakadályozása, a közegészség, az erkölcsök, illetőleg mások jogai és szabadságai védelme érdekében szükségesek. Ez a Cikk nem tiltja, hogy e jogoknak a fegyveres erők, a rendőrség vagy az államigazgatás tagjai által történő gyakorlását a törvény korlátozza.
[12] Schmidt és Dahlström kontra Svédország-ügy (App. no. 5589/72), 1976. február 6-i ítélet.
[13] Az esetek elemzését és értékelését l. bővebben Kajtár: i. m. 66-70. o., Bagdi: i. m. 121-123. o.
[14] Demir és Baykara kontra Törökország-ügy (App. no. 34503/96), 2008. november 12-i ítélet, 66-68.
[15] Enerji Yapi-Yol Sen kontra Törökország-ügy (App. no: 68959/01), 2009. április 21-i ítélet, 32.
[16] Uo.
[17] National Union of Rail, Maritime and Transport Workers kontra Egyesült Királyság-ügy (App. no. 31045/10), 2014. április 8-i ítélet, 76-77., 87-88.
[18] EUMSZ 135. cikk (5) bekezdés.
[19] Alapjogi Charta 28. cikk.
[20] C-438/05. sz. The International Transport Workers Federation és The Finnish Seamen's Union kontra Viking Line ABP és OÜ Viking Line Esti ügyben 2007. december 11-én hozott ítélet, 90.
[21] Európai Parlament és a Tanács 96/71/EK irányelve (1996. december 16.) a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről (a továbbiakban: kiküldetési irányelv).
[22] C-341/05 sz. Laval un Partneri Ltd kontra Svenska Byggnadsarbetareförbundet ügyben 2007. december 18-án hozott ítélet, 99. és 111.
[23] Kajtár: i. m. 108. o.
[24] Relevanciája akkor lehetne, ha az EU csatlakozna az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez, amire egyébként 2009 óta lehetősége volna.
[25] Bagdi: i. m. 131. o., Verica Trstenjak főtanácsnok a C-271/08. sz. Európai Bizottság kontra Németország-ügyben tett indítványának 81., C-271/08. sz. Európai Bizottság kontra Németország-ügyben 2010. július 15-én hozott ítélet, 52.
[26] Alaptörvény XVII. cikk (2) bekezdés.
[27] Sztv. 1. § (1) bekezdés.
[28] Breznay Tibor (szerk.): A Munkajog Nagy kézikönyve. Complex, Budapest, 2008. 1445. o., Cséffán József: A Munka Törvénykönyve és magyarázata. Szegedi Rendezvényszervező Kft., Szeged, 2012. 667. o.
[29] Kiss György: i. m. 496. o.
[30] Berki Erzsébet: Sztrájk! Sztrájkok és más direkt akciók Magyarországon a rendszerváltás után. Budapest, 2000. 32. o.
[31] Kajtár: i. m. 8. o.
[32] Kulisity Mária: Munkaügyi vita. In: Gyulavári Tamás (szerk.): Munkajog. ELTE Eötvös, Budapest, 2013. 533. o.
[33] Bródy János: A sztrájkjog nemzetközi és magyar aspektusai. Acta Universitatis Szegediensis, Acta juridica et politica, Tomus LVII. Fasciculus 2., 5. o., Warneck, Wiebke: Strike rules in the EU27 and beyond. A comparative overview, ETUI-REHS aisbl, Brussels, 2007.
[34] Sztv. 2. § (1) bekezdés.
[35] Sztv. 1. § (4) bekezdés.
[36] Kulisity Mária: A sztrájk jogszerűségének megállapításával összefüggő bírósági gyakorlat. Pécsi Munkajogi Közlemények, 2009. 2. szám 74. o.
[37] Ezt a gondolatot kifejezetten rögzíti az EBH 2005.1253. is.
[38] Berki Erzsébet: Kérdések a sztrájkról. https://szakszervezetek.hu/hirek/4156-kerdesek-a-sztrajkrol (2018. július 18.).
[39] EBH 2005.1253.
[40] L. Digest of decisions and principles of the Freedom of Association Committee of the Governing Body of the ILO 1996, para. 486; 303rd Report, Case No. 1810/1830, para. 61; 307th Report, Case No. 1898, para. 325; 320th Report, Case No. 1963, para. 235; 333rd Report, Case No. 2251, para. 985; 338th Report, Case No. 2326, para. 445.
[41] Szabó Imre Szilárd: Sztrájkjogi problémák. Magyar Munkajog, E-folyóirat, 2016. 1. szám 48. o.
[42] Meríthetnénk például a német jogi megoldásból, ahol például akkor lehet jogszerű a szolidaritási sztrájk, ha az alapsztrájk jogszerű, a szolidaritási sztrájk arányos és valóban képes lehet az alapsztrájk támogatására. Bundesarbeitsgericht Urt. v. 19.06.2007, Az.: 1 AZR 396/06.
[43] Ila-Horváth Eszter: Transznacionális sztrájkok az Európai Unióban. https://arsboni.hu/transznacionalis-sztrajkok-az-europai-unioban/ (2018. július 19.).
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanársegéd, Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar, Kereskedelmi, Agrár- és Munkajogi Tanszék.
Visszaugrás
