Az igazságszolgáltatás, ezen belül a bizonyítási eljárás egyik sarkalatos kérdése, hogy ki mond igazat és ki nem. Az igazság azonban nem mindig azonos a valósággal, ezért nem véletlen, hogy a hamis tanúzás esetében a törvény valótlan vallomásról vagy való elhallgatásáról tesz említést.[1]
A kérdés azonban ennél bonyolultabb, ugyanis az elmélet megkülönböztetést tesz a szubjektív és objektív valóság között.
Hamisságuk, illetve igazságtartalmuk alapján ugyanis a tanúvallomások elvileg négyféle csoportba sorolhatók: a) objektíve is és szubjektíve is igaz, b) szubjektíve igaz, de objektíve hamis, c) szubjektíve hamis, de objektíve igaz és d) szubjektíve és objektíve is egyaránt hamis.
A poligráf vizsgálat szempontjából értelemszerűen a b) pontban írt esetnek van jelentősége. Ezek szerint szubjektíve igaz, de objektíve hamis vallomás esetén a tanú a valóságnak megfelelően kívánja elmondani a történteket, ám a vallomása valamilyen okból, így például figyelmetlensége vagy az időmúlásból fakadó felejtés miatt a valóságnak mégsem felel meg, ám ilyenkor a tanút legfeljebb gondatlanság terhelheti.[2]
Értelemszerűen a tanú poligráfos vizsgálata során az objektív valótlanság nem fog kiderülni, mert nem lépnek működésbe azok a fiziológiás elváltozások, amelyeket a műszerek érzékelhetnének.
Régóta vitatott kérdés mind az elmélet, mind a gyakorlat számára a poligráf alkalmazásának a köre, alkalmazásának a helye és ezen belül az, hogy a tanú vallomása poligráf alkalmazásával ellenőrizhető-e vagy sem.
A kérdés megválaszolását a 2011. évi LXXXIX. törvény 23. §-a elkerülhetetlenné tette, amikor az eljárási törvénybe beiktatta a XXVIII/A. Fejezetet, a kiemelt jelentőségű ügyek eljárási szabályairól. A Be. akkor hatályos szabályai közé ezáltal az 554/E. § révén bekerült a poligráf alkalmazása, mint bizonyítási eszköz. Ezek szerint kiemelt jelentőségű ügyben a tanú vallomása beleegyezése esetén poligráf alkalmazásával is vizsgálható.
Ebből következően úgy tűnt, hogy a kérdés már megválaszolható, vagyis a tanú vallomása poligráf alkalmazásával 2011. július 13-át követően már vizsgálható. Az egyértelmű törvényi rendelkezés ellenére azonban további számos olyan kérdés is felmerült, amelynek megválaszolása feltétlenül szükséges lenne.
A poligráf több mint három évtizedes alkalmazása során mindvégig vitatott volt, hogy ki lehet a poligráf vizsgálat alanya és ki nem. A 2011. július 13-át megelőzően a jogi helyzet egyszerűnek és világosnak is tűnhetett, ugyanis az eljárásjogi törvény mindössze két helyen tett említést a poligráf alkalmazásáról, nevezetesen a Be. 180. § (2) bekezdésében, amikor rögzítette, hogy "a gyanúsított beleegyezése nélkül a vallomása poligráf alkalmazásával nem vizsgálható."
Ezt követően a Be. 182. § (2) bekezdésében rögzíti, hogy "szaktanácsadó igénybevétele kötelező, ha a terhelt vallomását a nyomozásban poligráf alkalmazásával vizsgálják."
Mindebből úgy tűnt, hogy a poligráfos vizsgálatot kizárólag a nyomozás során, és csakis a gyanúsítottal szemben alkalmazhatták.
A szóhasználatból, vagyis a terhelt perjogi státuszának nevesítéséből arra a következtetésre lehetett jutni, hogy önmagában ez a kifejezés csak a nyomozati szakban teszi lehetővé a poligráf alkalmazását. Ez a megközelítés azonban korántsem egyértelmű, mert a gyanúsított szóhasználat kizárólag a Be. 180. § (2) bekezdésében szerepel, míg a 182. § (2) bekezdése már terheltről tesz említést, amely önmagában természetszerűleg nem zárná ki a bírósági szakaszban történő használatot sem.
Mindazonáltal mindkét rendelkezés a Be. IX. Fejezet III. Címében található meg, amely a nyomozás lefolytatásának különös szabályait tartalmazza, és a szaktanácsadó is csak a nyomozás során vehető igénybe, következésképpen a vallomás műszeres vizsgálatára is csak a nyomozás során kerülhet sor.
Akár a gyanúsított, akár terhelt terminológiát használ a törvény, az egészen bizonyos volt, hogy törvényi rendelkezés hiányában a poligráf alkalmazása a tanú esetében egyértelműen kizárt volt.
A helyzet azonban ennél bonyolultabb volt, ugyanis egyes büntető ügyekben a nyomozás során szinte gyakorlattá vált a tanúvallomások poligráfos vizsgálata, arra hivatkozással, hogy nincs akadálya, mivel az eljárási törvény nem tiltja.
Nem volt elfogadható ez az álláspont véleményem szerint, ugyanis amit az eljárásjogi törvény kategorikusan nem zárt ki, abból még korántsem az következik, hogy azt a jogszabály megengedhetőnek tartaná, mivel számos olyan eljárási lehetőséget nem tilt a törvény, amelyet kifejezett tiltó rendelkezés ellenére mégsem alkalmazunk. Nevezetesen, nem tiltja a törvény az igazságügyi szakértővel szembeni poligráf alkalmazását, mégsem merül fel senkiben még csak a gondolata sem, hogy a szakértő igazmondását műszeres vizsgálattal ellenőriznék.
A vitára végül a 2011. évi LXXXIX. törvény 23. §-a tett pontot, amikor az indokolásában a következőket rögzítette: "A jelenlegi Be.-ben csak együttműködő gyanúsítottat lehet poligráffal vizsgálni."
A törvény tehát visszamenőleg megerősítette azt az
- 645/646 -
álláspontot, miszerint 2011. július 13. előtt a tanú vallomása poligráffal nem volt vizsgálható, ugyanis ellenkező esetben teljes egészében szükségtelen lett volna a Be. 554/E. § törvénybe iktatása, amely szerint "kiemelt jelentőségű ügyben a tanú vallomása beleegyezése esetén poligráf alkalmazásával is vizsgálható."
Ebből nyomban két következtetés vonható le, nevezetesen az, hogy e szabály törvénybe iktatásából egyértelmű, hogy korábban tanúval szemben nem volt törvényes lehetőség a poligráf alkalmazására, a másik pedig az, hogy ezt követően is kizárólag a Be. XXVIII/A. Fejezet 554/B. pontjában felsorolt kiemelt jelentőségű ügyekben volt alkalmazható, más ügyekben viszont nem.
Abban az esetben ugyanis, ha a törvényalkotó a tanú poligráfos vizsgálatát általánossá kívánta volna tenni, úgy abban az esetben a VII. Fejezet II. Címében a tanúvallomás különös szabályainál iktatta volna be az eljárási törvénybe. Mivel ez nem így történt, egyértelműnek tűnnek azok a következtetések, miszerint a) korábban a tanúval szemben nem volt törvényes lehetőség poligráf alkalmazására, b) 2011. július 13-ától is kizárólag kiemelt jelentőségű ügyekben alkalmazható.
Mindettől függetlenül megállapítható, hogy korábban törvényi rendelkezés hiányában a tanú vallomásának poligráfos vizsgálatára 2011. július 13-át megelőzően nem volt törvényes lehetőség, azonban a gyakorlat egészen más képet mutatott.
Egyre gyakrabban és egyre több ügyben került sor arra, hogy a nyomozóhatóság törvényi felhatalmazás nélkül elrendelte a tanú poligráfos vizsgálatát annak ellenére, hogy a Legfőbb Ügyészség a poligráfos hazugság vizsgálatok alkalmazhatósági körét egyértelműen kizártnak ítélte meg a tanúk és a sértettek esetében.[3]
Egy a "móri mészárlás" címen elhíresült büntető ügyben a nyomozás során több tanú vallomását is poligráfos vizsgálattal ellenőrizték.[4]
A poligráf alkalmazását ezekben az esetekben a rendőrségi törvény megengedő rendelkezéseivel indokolták, ugyanis a törvény szerint "A Rendőrség a büntetőeljárásban vagy körözött személy felkutatásakor az ügyben érintettet, ha előzetesen írásban hozzájárul, illetve gyermekkorú vagy fiatalkorú esetében törvényes képviselőjének írásos hozzájárulásával, műszeres (poligráfos) vizsgálat alkalmazásával is ellenőrizheti."[5]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
