A folyóirat szó szerint közöl egyes, a Kúria honlapján a Sajtó, közlemények, média menüpont alatt a Kúria Sajtótitkársága által közétett, a Kúria tanácsai által elbírált ügyekről készített tájékoztatókat.
A Kúria M.I. tanácsa által tárgyaláson kívül elbírálta a Mfv.I.10.210/2018. számú ügyet, 2018. december 17-én, melynek elvi tartalma: a felszámolás kezdő időpontja után a gazdálkodó szervezet ellen a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos pénzkövetelést csak a felszámolási eljárás keretében lehet érvényesíteni. Ezért a felszámolás kezdő időpontja előtt indított munkaügyi per a hitelező munkavállalót nem mentesíti a felszámolási eljárásban történő igénybejelentés kötelezettsége alól. A munkáltató Bt. elleni felszámolási eljárásban, amennyiben a munkavállaló nem vált hitelezővé, a Bt-vel szemben a követelése érvényesíthetősége, következésképpen a mögöttes felelős Bt. beltaggal szembeni igény érvényesíthetősége is elenyészett (Csődtv. 37. § (2)-(3) bekezdés).
A felperes az I. r. alperes munkavállalójaként 2007. május 7-én üzemi balesetet szenvedett. I. r. alperest a peres eljárás alatt 2013. március 14-én jogerőre emelkedett végzéssel a cégnyilvántartásból törölték. A felszámolási eljárásban felperes a perbeli követelésére vonatkozóan hitelezői igénybejelentéssel nem élt. A felperes keresete az üzemi balesetből eredő vagyoni és nem vagyoni kárai megtérítésére irányult, pontosított keresetét I. r. alperesként a munkáltatóval, mögöttes felelőssége alapján III. r. alperesként a beltaggal szemben tartotta fenn. III. r. alperes ellenkérelmében vitatta a kereset jogalapját és összegszerűségét is. Az elsőfokú bíróság megismételt eljárásban hozott ítéletével megállapította, hogy a III. r. alperes mögöttes felelőssége alapján felel a felperes 2007. május 7-én bekövetkezett balesetéből eredő károkért. A III. r. alperesre terhesebben 70-30%-ban állapította meg a kármegosztás arányát. Kötelezte a III. r. alperest a felperes javára egy összegben 46.160.519 forint megfizetésére, valamint kártérítési járadékot is megítélt. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A III. r. alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, a keresetet elutasította. A felperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. III. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott. A felperes jogszabálysértésként a Gt. 104. § (1) bekezdését, 108. § (1) bekezdését jelölte meg. A törvényszék ítéletét azonban nemcsak a Gt. 108. § (1) bekezdésére, hanem a Csődtv. 37. § (1), (3) bekezdéseire és 38. § (2) és (3) bekezdéseire is alapította. Megállapította, hogy az igény III. r. alperesnek mint az I. r. alperes beltagjának a Gt. 108. § (1) bekezdésén alapuló mögöttes felelőssége folytán előterjeszthető volt, és nem a beltag e mögöttes felelőssége szűnt meg a perbeli igénnyel összefüggésben, hanem csak annak érvényesíthetősége a jogvesztés miatt. A Bt. beltag mögöttes felelőssége törvény rendelkezésén alapuló járulékos jellegű, másodlagos, közvetett helytállási kötelezettséget jelent. A járulékos kötelezettség mindig főkötelezettséget feltételez, tehát mindig ehhez a főkötelezettséghez igazodik. A járulékosságból következik az is, hogy a főkötelezett oldalán bekövetkezett jogi tények kihatnak a járulékos kötelezettre, vagyis a mögöttes kötelezett helyzete a főkötelezett helyzetéhez igazodik. Ebből következően ha a fő kötelezettel szemben jogvesztés következik be, az kihat a mögöttes kötelezettre is. A fentiek alapján a törvényszék jogszerűen, a bírói gyakorlatnak (EBH 2012.P10, EBH 2010.2241) megfelelően foglalt állást arról, hogy a főkötelezettel (I. r. alperes munkáltató Bt.) szembeni felszámolási eljárásban a felszámolás közzétételétől számított 180 napon belüli igénybejelentés elmulasztása a főkötelezettel szemben jogvesztéssel járt [Csődtv. 37. § (1) és (3) bekezdés], ami a járulékos kötelezettel szemben is jogvesztést eredményezett. A felszámolás kezdő időpontja előtt indított eljárás a hitelezőt nem mentesíti (a törvényszék által is figyelembe vett) Csődtv. 37. § (1) bekezdésben foglalt felszámolási eljárásban történő igénybejelentési kötelezettsége alól (Mfv.I.10.030/2016/6.). A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
Budapest, 2019. január 28.
A Kúria tájékoztatója a Kúria Pfv.III.22.569/2017. számú elvi ügyben hozott határozatáról.
A felperes keresetében 5.000.000 forint nem vagyoni kártérítés, 430.500 forint elmaradt jövedelem és ezek késedelmi kamatai, valamint perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Keresete egyik indokaként arra hivatkozott, hogy a 2013-ban elvégzett műtéttel kapcsolatban az alperes megsértette a tájékoztatási kötelezettségét, mert nem adott számára részletes, egyéniesített, a műtét kockázataira, szövődményeire kiterjedő tájékoztatást, ezért a műtét szövődményeként kialakult egészségkárosodásért felelősséggel tartozik. A nála 2004-ben végzett, hasonló műtéttel kapcsolatos tájékoztatás álláspontja szerint nem helyettesítette a perbeli beavatkozásra vonatkozó tájékoztatást.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét részben találta alaposnak, és a tájékoztatási kötelezettség elmulasztása miatt kötelezte az alperest 500.000 forint és kamatai megfizetésére.
A peres felek fellebbezését elbíráló másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a keresetet elutasította.
A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság ítéletét hagyta helyben.
Az alperes tájékoztatási kötelezettségével kapcsolatban rámutatott, hogy a felperes részére évekkel korábban, hasonló műtétje során adott tájékoztatás nem mentesíti a kezelőorvost az adott beavatkozással kapcsolatos teljes körű, egyéniesített formában történő, a lehetséges szövődményekre is kiterjedő, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényben előírtaknak megfelelő tájékoztatási kötelezettség alól. Ennek elmaradása, illetve alperes általi bizonyítatlansága esetén felel minden olyan kárért - így a műtét szövődményeként kialakult egészségkárosodásért -, amely a beavatkozás nélkül nem következett volna be.
Budapest, 2019. január 30.
Forrás: https://kuria-birosag.hu/en/node/14057
A döntés elvi tartalma:
I. A munkavállaló kizárólagos és elháríthatatlan magatartása a baleset bekövetkezésénél nem állapítható meg, ha a munkáltató nem tett eleget az egészséges és biztonságos munkavégzés biztosítására vonatkozó jogszabályi előírásoknak.
II. Amennyiben a baleset bekövetkezésének pontos oka a rendelkezésre álló adatok alapján nem határozható meg, úgy nem vonható le következtetés arra, hogy a baleset kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása miatt következett be [Mt. 166. § (1), (2) bekezdés].
A felperes gépkezelő munkakörben állt az alperes alkalmazásában. 2014. május 11-én az éjszakai műszakban balesetet szenvedett, melynek következtében gyűrűsujját az éjszaka folyamán a traumatológiai osztályon megműtötték. 2014. júniusától október 21-ig a felperes könnyített munkát végzett. Miután az üzemorvos alkalmasnak minősítette a feladatra, ismételten gépkezelői munkakört töltött be. A felperes keresetében sérelemdíj címén 4.500.000 forint és kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A felperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett a jogszabályoknak megfelelő határozat meghozatalát kérte, másodlagosan az első-, vagy a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását indítványozta. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint megalapozott. A baleset okaként a munkavállaló kizárólagos és elháríthatatlan magatartása nem állapítható meg, ha a munkáltató nem tett eleget az egészséges és biztonságos munkavégzés biztosítására vonatkozó jogszabályi előírásoknak [Mt. 21. § (1)-(5) bekezdések]. Jelen esetben az eljáró bíróságok nem a fenti következetes ítélkezési gyakorlat szerint jártak el, továbbá az Mt. 166. § (2) bekezdés első mondatában foglalt bizonyítási teher szabályait is figyelmen kívül hagyták, amikor a baleset bekövetkezése körülményeinek bizonyítatlanságát, tisztázatlanságát a felperes terhére értékelték. A megismételt eljárásban ezért vizsgálni kell, hogy a munkáltató eleget tett-e a biztonságos munkavégzés biztosítása követelményének, és a munkavállaló a szakmai szabályok és előírások alapján látta-e el a feladatát. Ennek során - a felek indítványa szerint - szakértői bizonyítás lefolytatása látszik szükségesnek. Értékelni szükséges, hogy a felperes által használt eszköz megfelelt-e a munkafolyamathoz előírtnak, illetve miért volt szükség arra, hogy saját szerszámát vigye a munkaterületre. Nem hagyható értékelés nélkül, hogy a felperes részére biztosított védőeszköz (kesztyű) anyaga, minősége megfelelt-e a szakmai elvárásoknak, és ha igen, hogyan fordulhatott elő, hogy a felperes - aki bizonyítottan használta a védőeszközt - ilyen súlyos sérülést szenvedjen. Szakértő tud a fentiek megválaszolása mellett ahhoz is adatokat szolgáltatni, hogy a baleset bekövetkezésének körülményei alapján valamely fél teljes vagy részleges mentesülése megállapítható-e az általa tanúsított magatartás mellett. Mindezen bizonyítási eljárás lefolytatása után lesz a bíróság abban a helyzetben, hogy megalapozott, mindenre kiterjedő döntést hozzon, ezért a Kúria a másodfokú bíróság ítéletét az elsőfokú bíróság ítéletére kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján.
A Kúria összefoglalója a Kúria 2019. február 11. napján tárgyaláson elbírált, Mfv.III.10.354/2018. számú ügyben hozott határozatáról
Az alperes határozatával a felperest, az általa villamos hálózat karbantartó munkakörben foglalkoztatott személy munkabalesetével összefüggésben felmerült egészségbiztosítási ellátások megtérítése címén 2.748.933 forint és kamata megfizetésére kötelezte. A határozat indokolása szerint a baleset a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.) 2. § (2) bekezdése, 18. § (1) bekezdése, 40. § (1) bekezdése, 41. § (1) bekezdése, 54. § (2) bekezdése, 54. § (7) bekezdés b), c) és h) pontjai, valamint a munkaeszközök és használatuk biztonsági és egészségügyi követelményeinek minimális szintjéről szóló 14/2004. (IV.19.) FMM rendelet 12. §-a felperes általi megsértésével okozati összefüggésben következett be, a felperes a balesetmentes munkavégzéshez köteles lett volna kockázatértékelés alapján biztonságos munkaeszközt biztosítani. A felperes keresetében a társadalombiztosítási határozat hatályon kívül helyezését arra hivatkozva kérte, hogy a határozatban felsorolt munkavédelmi szabályokat betartotta, a baleset kizárólag a sérült figyelmetlensége miatt következett be. Az elsőfokú bíróság a társadalombiztosítási határozatot hatályon kívül helyezte. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. A Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, mert a másodfokú bíróság döntését részben az Ebtv. 67. § (1) bekezdése helytelen értelmezésével, részben a bizonyítékok Pp. 206. § (1) bekezdésével ellentétes, okszerűtlen mérlegelésével hozta meg. A Kúria az elsőfokú bíróság által is felhívott, EBH 2010.2262. számon közzétett határozatában rámutatott arra, hogy helytelen az Ebtv. 67. § (1) bekezdésének olyan értelmezése, amely szerint a munkavédelmi szabályszegést elkövető munkavállalót ezzel összefüggésben ért balesetért a foglalkoztató minden esetben felel, ha ez a munkavállaló a munkavégzés irányításával meg volt bízva. A munkavállaló balesetével összefüggésben felmerült társadalombiztosítási szolgáltatásokért megtérítési kötelezettség akkor nem terheli a foglalkoztatót, ha a balesetelhárító, vagy egészségvédő óvórendszabályt vagy óvintézkedést kizárólag maga a balesetet szenvedett munkavállaló mulasztotta el. A másodfokú bíróság a fentiekkel ellentétes jogértelmezés eredményeként állapította meg, hogy a sérült munkavállaló munkavédelmi szabályszegése, figyelmetlensége miatt bekövetkező balesetért a felperes felelősségét megalapozta, hogy a munkavállaló a munka irányításával is meg volt bízva. Az Ebtv. 67. § szerinti felelősséget önmagában nem alapozza meg az, ha a foglalkoztató egy munkahelyi baleset bekövetkezte után, annak következményeit levonva, a hasonló balesetek elkerülését biztosítandó, intézkedéseket tesz, így pl. a baleset körülményeit, okát, megelőzési módozatait munkavédelmi oktatás keretében ismerteti, belső szabályzatát, utasítását módosítja. A foglalkoztató munkavédelmi szabályszegése, mulasztása önmagában a munkahelyi baleset bekövetkeztének tényével nem támasztható alá (Mfv.III.11.195/2010/4., Mfv.III.10.542/2010/5.), ehhez hasonlóan a munkafolyamat, technológia, munkaeszköz nem megfelelő megválasztását sem bizonyítja önmagában az, hogy munkabaleset következett be és az sem, hogy a foglalkoztató a balesetveszély minimalizálása érdekében a technológiában módosításokat hajt végre vagy egyéb megelőző intézkedéseket tesz (Mfv.III.10.602/2015/4.). A baleset utáni megelőző, veszélycsökkentő intézkedések elrendelése nem teszi mellőzhetővé annak a vizsgálatát, hogy a baleset - részben vagy egészben - a foglalkoztatóra "kötelező munkavédelmi szabályokban foglalt" kötelezettségek megszegésével vagy elmulasztásával okozati összefüggésbe hozható-e.
Budapest, 2019. április 1.
A Kúria tájékoztatója a Kúria Bfv.II.1.278/2018. számú jelentős ügyben, 2019. április 2-án hozott határozatáról.
Amennyiben a kerékpáros sértett váratlanul balra irányt változtatva az addig mögötte és vele egy irányban haladó, irányát nem változtató terhelt által vezetett személygépkocsi elé kanyarodik, ezzel megsérti azt a közlekedési szabályt, amely szerint, aki járművel irányt változtat, köteles az azonos irányban vagy szemben haladó, irányt nem változtató járműveknek elsőbbséget adni. Ha ebben a helyzetben a terhelt minimális (2,5 másodperc) késedelemmel nem észleli a sértett elé kanyarodását, de észlelési késedelem nélkül is elütötte volna a sértettet, cselekménye nem bűncselekmény, nem valósítja meg a közúti baleset okozásának vétségét.
A járásbíróság a terheltet bűnösnek mondta ki közúti baleset okozásának vétségében [Btk. 235. § (1) bekezdés, (2) bekezdés b) pont], s ezért vele szemben büntetést szabott ki. A másodfokon eljárt törvényszék az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A bíróságok szerint a terhelt megszegte a KRESZ 34. § (8) bekezdésének szabályát, és ez a szabályszegés okozati összefüggésben állt a bekövetkezett eredménnyel.
A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a védő terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a terhelt bűnösségének megállapítása miatt, felmentés érdekében.
A Kúria azt állapította meg, hogy a védő felülvizsgálati indítványa és a Legfőbb Ügyészség - azzal egyetértő - indítványa alapos.
A kerékpárján a belterületi út jobb oldalán haladó sértett a tőle elvárható módon nem mérte fel a kialakult közúti közlekedési helyzetet, amikor - függetlenül attól, hogy karjával jelezte az akaratát - váratlanul balra - a mögötte, vele egy irányban, szabályosan haladó, az előzése érdekében már balra húzódó és őt megközelítő - a terhelt által vezetett személygépkocsi elé kanyarodott annak féktávolságán belül. Az volt a célja, hogy az utat keresztező gyalogos-átkelőhely után induló, balra kanyarodó sávba térjen át. Mindezt a terhelt 2,5 másodperc késedelemmel észlelte, és fékezés nélkül a gyalogos-átkelőhelyen ütközött a sértettel, aki a baleset következtében a helyszínen életét veszítette.
A sértett megszegte a KRESZ 29. § (1) bekezdésében előírt közúti közlekedési szabályt, amely szerint, aki járművel irányt változtat, köteles az azonos irányban vagy szemben haladó, irányt nem változtató járműveknek elsőbbséget adni. Ezzel közvetlen baleseti veszélyhelyzet alakult ki, amelyben a terheltet a baleset elhárításának kötelessége terhelte. A KRESZ 3. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott általános balesetelhárítási szabály megszegése azonban értelemszerűen csak akkor róható a terhelt terhére, amennyiben megvolt számára a baleset elhárításának a lehetősége.
Az irányadó tényállás alapján az volt megállapítható, hogy a sértett váratlan balra kanyarodása folytán kialakult közlekedési helyzetben - függetlenül attól, hogy 2,5 másodperc észlelési késedelme állapítható meg - a terhelt az általánosan és így tőle is elvárható intenzív fékezés mellett sem háríthatta el - minden kétséget kizáróan - a sértettel való ütközést, a baleset bekövetkezését.
A Kúria álláspontja szerint - eltérően a bíróságok érvelésétől és egyetértve az indítványozó védő, valamint a Legfőbb Ügyészség álláspontjával - az alapügyben a terhelt terhére rótt, KRESZ 34. § (8) bekezdés a) pontjában rögzített közúti közlekedési szabály a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen és közvetlenül a kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt lévő gyalogosok védelmére hivatott. Kizárólag a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, illetőleg annak közvetlen térségében tartózkodó, elsőbbségre jogosult gyalogosok tekintetében határoz meg a járművezetőkre nézve kötelezettséget. Nem célja, nem rendeltetése a közúti közlekedésben részt vevő más járművezetők védelme.
Az ítélkezési gyakorlat - részben a 6/1998. BJE határozat iránymutatása nyomán - a büntetőjogi felelősséget a baleset bekövetkezéséért való felelősséghez kapcsolja. A baleset bekövetkezéséért való felelősség megállapítása során pedig mindig vizsgálni kell, hogy a tettes terhére rótt szabályszegésnek volt-e konkrét relevanciája.
A konkrét normasértés konkrét relevanciájának a vizsgálata az objektív elkerülhetőség, illetve elkerülhetetlenség vizsgálatát jelenti. Szillogizmus, amelyben a ténylegesen megtörtént történeti tényállást, a konkrétan bekövetkezett eredményt egybevetjük egy, a jogkövető magatartást feltételező fiktív magatartással.
A relevancia vizsgálatának fő módszere tehát az, hogy a fiktív tényállásban a jogkövető magatartást jelenítjük meg. Mi történt volna, ha a terhelt észlelési késedelem nélkül intenzív fékezésbe kezd. A Kúria az irányadó tényállás alapján azt állapította meg, hogy a baleset akkor is bekövetkez(het)ett volna.
A konkrét normasértés relevanciájának a vizsgálata során csak egy elemet cserélhetünk ki, a normasértő elkövetési magatartást, és azt is csak olyanformán, hogy a jogkövető magatartással helyettesítjük. (Vajon a baleset akkor is bekövetkezett volna?) Egyéb releváns körülmények - mint pl. behaladás, kihaladás, elkormányzás stb. - megváltoztatására nem kerülhet sor. A tényleges elkövetési magatartást tehát a szabályok megtartásával tanúsított magatartással kell egybe vetni, és ha a kerékpárost ebben az esetben is elgázolta volna, akkor a szabályszegés nem volt releváns. Ha viszont a fiktív tényállásban az eredmény elmarad, akkor a normasértés releváns és a konkrét normasértés az elkövető által okozott eredménybe beszámítható.
A gyakorlati jogalkalmazás során az egyedi eset konkrét körülményeinek mindenre kiterjedő figyelembevételével kell eldönteni azt a kérdést, hogy a jogszerű alternatív magatartás mellett reális lehetőség nyílott volna-e a tényállásszerű eredmény (példánkban a halál) elkerülésére.
A Kúria egyetért azzal a jogirodalmi állásfoglalással, amely szerint a rizikófokozási elmélet a mulasztási cselekményeknél alkalmazhatatlan. A jogszerű alternatív magatartás ugyanis nem lehet más, mint az elmulasztott szabályszerű pozitív cselekvés, amelynek a feltételezett hatását az eredmény bekövetkezésére már a mulasztás okozatosságának a megállapításához figyelembe kell venni.
A napi jogalkalmazás során a terhelt terhére beszámítható okozati összefüggés megállapítása kizárólag a tényállásszerű eredmény tiltott veszélyét előidéző magatartás (a gyakorlatban kizárólag csak a hanyag gondatlansággal megvalósuló bűncselekmények) esetén jut jelentőséghez, mert e cselekmények megállapításának az egyik feltétele az objektív gondossági kötelesség megsértése.
Az eredmény tiltott veszélyének a követelménye a magatartással szemben támasztott feltétel. Mindig szükségképpen a magatartás tanúsításának az időpontjára kell vizsgálni, abban az időpontban, amikor a konkrét eredmény még nyilvánvalóan nem következett be.
Összegezve a Kúria azt állapította meg, hogy a sértett közlekedési szabályszegése idézte elő a közvetlen baleseti veszélyhelyzetet és indította el a balesethez vezető okfolyamatot. A terhelt felelőssége a baleset el nem hárításában nem állapítható meg.
A terhelt cselekménye nem bűncselekmény, tehát bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor, ezért a Kúria az ellene emelt vád alól felmentette.
Budapest, 2019. április 15.
A Kúria tájékoztatója a Kúria Mfv.II.10.548/2018. számú jelenős ügyben hozott határozatáról:
Az Mt. 190. §-a szerinti jogintézmény alkalmazásának célja nem a ténylegesen kárt okozó és kártérítési felelősséggel tartozó munkavállaló mentesítése, hanem az, hogy a kisebb felelősséggel kirívóan nagy összegű kár okozása esetén a munkavállalót ne terhelje a kár teljes összege.
A felperes villamosvezető munkakörben állt munkaviszonyban az alperesnél, távolléti díja 152.617 forint volt. Az alperes kollektív szerződésének rendelkezése szerint a munkavállaló gondatlan károkozása esetén a kártérítés mértéke legfeljebb 4 havi távolléti díjnak megfelelő összeg lehet.
A felperes 2016. február 8-án a forgalomirányító jelzőlámpa tilos jelzése ellenére nem állt meg és emiatt összeütközött a kereszteződésben neki jobb kéz felől, vele azonos irányból a forgalomirányító fényjelzőkészülék szabad jelzésére induló személygépkocsival. Ennek következtében a villamosban és a gépkocsiban is anyagi kár keletkezett, valamint egy személy 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A felperes a magatartásával 523.240 forint kárt okozott az alperesnek, amelynek megtérítésére a munkáltató a 2016. május 2-án kelt kártérítési határozatával kötelezte a felperest.
A felperes a keresetében az alperes kártérítési határozatának hatályon kívül helyezését és az alperes perköltségben történő marasztalását kérte. Az alperes a kereset elutasítását kérte.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével az alperes kártérítési határozatában a felperes által fizetendő kártérítés összegét 50.000 forintra mérsékelte, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperes a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 179.§ (1) bekezdése alapján kártérítésre köteles. A felek vagyoni helyzetét mérlegelve azonban megállapította, hogy az alperes 3 milliárd forintot meghaladó vagyona a felperes havi nettó 129.488 forint átlagkeresetéhez képest kirívóan nagy. Ilyen jövedelem mellett életszerű, hogy a felperesnek megélhetési problémát okoz az alperes által követelt összeg teljesítése, ezért - figyelemmel arra is, hogy a munkáltató nem rendelkezett CASCO biztosítással - a kártérítés összegét 50.000 forintra mérsékelte.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, a fellebbezett részét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. A másodfokú bíróság az Mt. 190. §-ában foglalt körülmények közül a jogsértés súlyának tulajdonított kiemelkedő jelentőséget. Álláspontja szerint a felperes magatartása súlyosan gondatlan volt és az így elkövetett jogsértés kizárja az Mt. 190. §-a alapján a kártérítés összegének mérséklését, amelyet további körülmény sem indokol.
A felperes felülvizsgálati kérelme alapján eljárt Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Ítéletének indokolása szerint az Mt. 190. §-a alapján nincs lehetőség arra, hogy a bíróság a károkozó munkavállalót teljes egészében mentesítse a kártérítés megfizetése alól, csupán az okozott kár részbeni elengedésére ad felhatalmazást. Az Mt. rendelkezése a kártérítés alól történő részbeni mentesítés során figyelembe vehető méltánylandó körülményeket a "különösen" megjelöléssel csak példálózóan sorolja fel, megjelölve a felek vagyoni helyzetét, a jogsértés súlyát és a kártérítés teljesítésének következményeit. A felsorolás nem teljes körű és nem jelent sorrendiséget sem. Mindig az adott tényállás dönti el, hogy az értékelhető szempontokat a bíróság milyen súllyal veszi figyelembe.
Az Mt. 190. §-a szerinti jogintézmény alkalmazásának célja nem a ténylegesen kárt okozó és kártérítési felelősséggel tartozó munkavállaló mentesítése, hanem az, hogy a kisebb felelősséggel kirívóan nagy összegű kár okozása esetén a munkavállalót ne terhelje a kár teljes összege.
Budapest, 2019. május 15.
Visszaugrás
