A 2000. április 7-én elhunyt T. J. örökhagyónak a felperes a törvényes öröklésre jogosult leszármazója, az alperes a túlélő házastársa. Az örökhagyó 1999. december 21-én kelt végrendeletében a felperest az öröklésből kitagadta. A kitagadás okaként azt jelölte meg, hogy lánya az eltartásáról nem gondoskodik és vagyonából a kötelesrészt meghaladó juttatásban részesült. Általános örökösévé túlélő házastársát, az alperest jelölte meg.
A hagyatéki eljárásban eljárt közjegyző az örökhagyó hagyatékát ideiglenes hatállyal az alperes részére adta át és a felperest kötelesrészre vonatkozó igényével perindításra hívta fel.
A felperes keresetében a kitagadás érvénytelenségét állítva kötelesrésze részben természetben, részben pénzbeni kiadására kérte az alperes kötelezését. Álláspontja szerint érvényes kitagadási ok nem állt fenn, mert az örökhagyó az alperessel jó anyagi helyzetben élt, ápolását az alperes el tudta látni, az alperes magatartása miatt nem látogathatta az örökhagyót és az ő magatartásuk vezetett a tényleges kapcsolat megszűnésére.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A megállapított tényállás szerint a felperes és a házastársa 1985 januárjáig a szülőkkel élt közös háztartásban. Kapcsolatuk nem volt zökkenőmentes, 1985-ben előzetes megbeszélést követően költöztek el. A felperes gyermeke a szülők háztartásában maradt, ellenszolgáltatás nélkül ők nevelték fel.
Az örökhagyó és az alperes megfelelő anyagi körülmények között éltek, a felperes a szüleivel a kapcsolatát 1996-tól gyakorlatilag megszakította.
Az örökhagyó egészségi problémái 1997-ben kezdődtek, 1999 szeptemberétől teljesen mozgásképtelen lett, 24 órás ellátásra szorult. Kórházi kezelése során a felperes nem látogatta, utána nem érdeklődött. Az alperes gondoskodott az örökhagyó ápolásáról és gondozásáról, ehhez alkalmanként rokonok, ismerősök segítségét is igénybe vette. A felperes és családja az örökhagyó temetésén sem jelent meg.
E tényállás alapján az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a felperes, mint leszármazó az örökhagyó tartásában, ápolásában köteles lett volna közreműködni, e kötelezettség elmulasztása a tartási kötelezettség súlyos megsértésének minősül, ezért az arra alapított végrendeleti kitagadás érvényes, tehát a felperes kötelesrészre sem jogosult.
A felperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság közbenső ítéletében megállapította, hogy az örökhagyó 1999. december 21-én kelt írásbeli magánvégrendeletének a felperest kitagadó rendelkezése érvénytelen, egyebekben az ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A másodfokú bíróság a megállapított tényállás alapján közbenső ítéletében a felperesi kereset jogalapjáról döntött. Döntését azzal indokolta, hogy a Csjt. 60. és 61. §-ai alapján a törvényes tartási kötelezettség az adott esetben nem a felperest terhelte. Az örökhagyó csak ápolásra és gondozásra szorult, ami a tartási kötelezettség körébe tartozik, azonban az alperes a tartás sorrendjében a felperest megelőzően volt tartásra kötelezett, és kötelezettségét maradéktalanul el tudta látni, mert csak alkalmanként szorult rokonok és ismerősök segítségére. Az alperes a perben nem bizonyította, hogy egészségi állapota miatt az örökhagyó irányában fennálló tartási kötelezettségét megfelelően nem tudta teljesíteni és ahhoz akár ő, akár az örökhagyó a felperes segítségét kérte volna. A bizonyítás sikertelensége folytán a felperest terhelő törvényen alapuló tartási kötelezettség súlyos megsértése nem állapítható meg, a végrendeletben megjelölt kitagadási ok valótlan, ezért a felperesi kereset jogalapja fennáll.
A jogerős közbenső ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet a másodfokú közbenső ítélet hatályon kívül helyezése - tartalma szerint - a kereset elutasítása iránt.
Érvelése szerint a jogerős ítélet a Csjt. 60-61. §-ában, valamint a Ptk. 663. § (1) bekezdésében foglaltakat sérti.
Hivatkozott arra, hogy az adott esetben a felperes ápolási kötelezettségét nem teljesítette, az alperesnek az örökhagyó ápolásához idegenek és rokonok segítségét kellett igénybe venni, mert maga is betegvolt és kímélő életre szorult. Az ítélet ezzel ellentétes ténymegállapítása iratellenes.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős közbenső ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Helyes okfejtéssel mutatott rá a jogerős ítélet arra, hogy a perben a Pp. 164. § (1) és 3. § (3) bekezdése alapján az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a tartási kötelezettség a felperest terhelte, mert annak a felülvizsgálati kérelemben is kifejtett körülmények miatt ő maga nem tudott eleget tenni és ehhez a felperes közreműködését is kérték. A perbeli bizonyítékokkal összhangban állapította meg a jogerős közbenső ítélet azt, hogy az örökhagyó ápolását és gondozását az alperes látta el, és ehhez a szomszédok és ismerősök csak alkalmi segítséget nyújtottak. Iratellenesség hiányában nem képezheti a felülvizsgálati kérelem alapját a bizonyítékok mérlegelésével megállapított tényállás, mert a felülvizsgálati eljárásban annak felülmérlegelésére, a bizonyítékok újabb értékelésére jogi lehetőség nincs.
Téves az alperes álláspontja az anyagi jogszabálysértést illetően is. APtk. 663. § (1) bekezdés d) pontja az örökhagyó irányában fennálló törvényes tartási kötelezettség súlyos megsértését minősíti érvényes kitagadási oknak. A törvényes tartási kötelezettségről a Csjt. 60. és azt követő §-ai rendelkeznek. A törvényi szabályozás értelmében a házastárs tartási kötelezettsége minden más rokon tartási kötelezettségét megelőzi. Az anyagi jog szabályai-figyelemmel a Ptk. szabályai alapján alkalmazandó Csjt. háttérjogára - a kitagadási ok megítélése szempontjából sem mellőzhetők. így az adott esetben is - az adott tényállás mellett - helyes annak megállapítása, hogy az örökhagyót illető tartás kötelezettsége nem a felperest terhelte, ezért a végrendeletben megjelölt érvényes kitagadási ok nem valósult meg. (Legf. Bír. Pfv. II. 20.166/2002. szám)
A peres felek 1986. április 21-én közjegyző előtt "életjáradéki szerződést" - tartalmát tekintve öröklési szerződést - kötöttek, melyben a felperes úgy rendelkezett, hogy a tulajdonában álló házas ingatlanának tulajdonjogát halála esetén az alperesek egyenlő arányban örököljék, az alperesek pedig az ingatlan forgalmi értékének felét kitevő 150 000 forint egyösszegű megfizetése mellett vállalták, hogy 1986. május 1. napjától megfizetnek a felperesnek havi 2300 forint életjáradékot. A szerződés - egyebek mellett - tartalmazza, hogy a ház külső javításával kapcsolatos kötelezettségek a végrendelkezőt valamint a szerződéses örökösöket közösen terheli.
A felperes keresetében elsődlegesen a szerződés érvénytelenségének megállapítását, másodlagosan a szerződés megszüntetését kérte. Ezzel kapcsolatban az alpereseknek a ház felújításával kapcsolatos szerződésszegő magatartására hivatkozott, úgy nyilatkozott, hogy a szerződés megszüntetése esetén az alperesek megfelelő kielégítésre azért nem tarthatnak igényt, mert a szerződésszegésükkel okozott kár mértéke meghaladja az általuk havonta fizetett járadék összegét.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
