Lectum Kiadó, Szeged, 2010. 517 o.
Sárközy Tamás professzor 2010. október 28-án ünnepelte 70. születésnapját. Ebből az alkalomból kollegái és barátai egy tanulmánykötettel tisztelegtek előtte.[1] Az ünnepi kötet összesen 25 tanulmányt foglal magában. Az Ünnepelt széles körű érdeklődését és tudományos tevékenységét jól tükrözik a tanulmányok témái, hiszen a dolgozatok között épp úgy megtalálhatóak a tisztán magánjogi-polgári jogi vonatkozásúak, mint a társasági jog egyes kérdéseit bemutató munkát, de a közjogi, alkotmányjogi áttekintések is. A kötet végén olvasható Sárközy Tamás - nyugodtan mondhatjuk: monumentális számú - publikációinak jegyzéke.[2]
A könyvismertetés sem műfaját, sem terjedelmét tekintve nem teszi lehetővé az összes tanulmány bemutatását. Ezen korlátokra tekintettel ebben az áttekintésben csupán néhány társasági jogi[3] és polgári jogi[4] témájú
- 461/462 -
dolgozat rövid bemutatására kerülhet sor. Természetesen a jelen ismertetésből kimaradó tanulmányokra is feltétlenül érdemes felhívni különösen azoknak az olvasóknak a figyelmét, akik elsősorban az alkotmányjogi,[5] nemzetközi jogi,[6] esetleg büntetőjogi témák[7] iránt érdeklődnek. Mint minden ünnepi kötetben, természetesen ebben is vannak tematikailag nehezen, vagy egyáltalán nem besorolható - ugyanakkor hasznos tudásanyagot közvetítő - dolgozatok.[8]
Balásházy Mária tanulmánya behatóan foglalkozik a felügyelőbizottsági tagok felelősségének kérdésével.[9] A 2006. évi Gt. 36. § (4) bekezdése - szemben a korábbi két társasági jogi kódex-el - kiegészítette a felügyelő-
- 462/463 -
bizottsági tagok felelősségére vonatkozó szabályozást és beemelte a közös károkozásra történő utalást.[10] Ennek egyik következményeként a felügyelőbizottság tagjának és a vezető tisztségviselőnek a magatartása együttesen bírálható el, vagyis mindkét magatartás bevonható a károkozó magatartások releváns okai közé.[11] Ez a fajta deliktuális felelősség[12] azonban egyben önálló is, vagyis a kártérítési felelősségi tényállás elemeit mindkét károkozó vonatkozásában külön-külön kell vizsgálni, és mindkettejük esetében más-más kimentési okok vezethetnek a felelősség alóli mentesüléshez. Az önálló egyetemleges felelősség lehetőséget ad a felügyelőbizottság tagjának arra, hogy kimentse magát az egyetemleges felelősség alól.
A felügyelőbizottsági tag(ok) és a vezető tisztségviselő(k) egyetemleges felelősségének megállapítására mindenekelőtt akkor kerülhet sor, ha a felügyelőbizottság az ellenőrzési tevékenységét az ügyrendi szabályozás ellenére elmulasztja és a vezető tisztségviselő ennek következtében jut olyan helyzetbe, hogy a társaság károsodásához vezető döntést hozhat, így pedig mindkét társasági szerv részessé válik a társaságot ért kár előidézésében. Ilyen esetben tehát több felróható magatartásról van szó: kötelességszegő mulasztás[13] a felügyelőbizottság (és/vagy a könyvvizsgáló) részéről és felróható hibás döntés a vezető tisztségviselő részéről. A felügyelőbizottsági tag kártérítési felelősség alóli mentesülése akkor lesz eredmé-
- 463/464 -
nyes, ha azt bizonyítja, hogy a rá vonatkozó szabályokat maradéktalanul betartotta. Ebből a szempontból pedig kiemelkedő jelentőségű a felügyelőbizottság feladatait meghatározó ügyrend szerepe, ennek hiánya ugyanis a társaság terhére esik, vagyis ebben az esetben a társaság nem érvényesíthet kártérítési igényt a felügyelőbizottság tagjaival szemben. Nincs ugyanis olyan szabály, amelyet a felügyelőbizottság, illetve annak tagja megszegett volna, így jogellenesség hiányában a felelősség sem állapítható meg.[14]
A Gt.-nek a közös károkozásra történő utalása emellett jelentős a felügyelőbizottsági tagok egymás közötti belső viszonyaiban is. Egyrészt ez alapján a társaság a felügyelőbizottság bármely tagjától követelheti a kártérítés megfizetését, mert azok korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a társaság irányában. Másrészt azonban vizsgálni kell az egyes felügyelőbizottsági tagok magatartásának felróhatóságát is, az egyes tagok eltérő vétkességi foka ugyanis adott esetben a felelősség alóli teljes mentesülést is eredményezheti.[15]
Miskolczi Bodnár Péter tanulmányában a befolyásszerző társasági tagot terhelő bejelentési kötelezettségre és annak megszegésére vonatkozó szabályokat elemzi.[16] Az 1988. évi társasági törvény csak részvénytársaságok egymás közötti kapcsolatában szabályozta a részesedést, az 1997. évi Gt. ehhez képest látványosan kiterjesztette a konszernjogi szabályok személyi hatályát, hiszen mind az uralkodói, mind pedig az alávetetti pozícióban bővítésre került sor. A 2006. évi társasági törvény újra szűkítette a személyi kört, a nyilvánosan működő részvénytársaságban történő befolyásszerzésre (take over) pedig a tőkepiaci törvény tartalmaz rendelkezéseket.[17]
Az első Gt. differenciált tájékoztatási kötelezettséget írt elő, az 1997. évi törvény azonban az irányításszerzés mindhárom szabályozott esetében (jelentős, többségi, közvetlen irányítást biztosító befolyás) azonos
- 464/465 -
módon szabályozta a tájékoztatási kötelezettséget. A 2006. évi Gt., amellett, hogy a jelentős és a többségi irányítást biztosító befolyás szabályozását mellőzi és csak a szavazatok legalább 75%-ával való rendelkezést szabályozza, a bejelentési kötelezettség teljesítésére röviden (15 napos) határidőt szab. Ezzel kapcsolatban a szerző azt emeli ki, hogy a nyilvánosságra hozatali kötelezettség kezdetben szűk körben érvényesült, majd kibővült, végül leszűkült.[18]
A bejelentési kötelezettség megszegésének jogkövetkezményeiről szólva a tanulmány hangsúlyozza, hogy az 1988. évi Gt. alapján nem volt a befolyásszerző tag felelősségére kiható társasági jogi jogkövetkezménye a bejelentési kötelezettség megszegésének. Az 1997. évi törvény ezzel szemben a befolyásszerzőt - bizonyos feltételek fennállása esetén - felelőssé tette az ellenőrzött társaság tartozásaiért, vagyis a késedelem, illetve a mulasztás jogkövetkezménye felelősség volt. A 2006. évi Gt. újabb változást hozott, hiszen a bejelentési kötelezettség megszegéséhez nem fűz felelősségi következményt. A szerző szerint figyelemreméltó, hogy sem az első, sem a jelenlegi társasági törvény nem tartotta szükségesnek felelősségi jogkövetkezménnyel sújtani a bejelentési kötelezettség elmulasztását. Álláspontja szerint ez arra utal, hogy az 1997. évi Gt.-ben szereplő szankció nem állta ki az idő próbáját.[19]
A szerző tanulmányának nagy részében ezt az állítását igazolja, rendkívül alapos és jól következő okfejtéssel. Ennek az érvelésnek az egyik sarok pontja, hogy a befolyásszerző magatartással érintett személyek közül kizárólag a bejelentési kötelezettség beálltát követően hitelezővé vált személyek kerültek kedvezőbb helyzetbe a speciális felelősségi szankció révén. Az állam, az ellenőrzött társaság tagjai, de még a tényleges hitelezők számára sem jelentett semmit ez a jogkövetkezmény.[20] Ehhez járult, hogy a bejelentés elmulasztásának, illetve késedelmes teljesítésének súlya össze sem volt mérhető a felszámolási eljárásban meg nem térülő hitelezői követelések nagyságrendjével. Végül pedig a bejelentési kötelezettségét elmulasztó, vagy azt késedelmesen teljesítő befolyásszerzőnek lehetősége nyílt arra, hogy a tartozások kiegyenlítése nélkül is csökkentse az általa fizetendő kártérítés összegét (pl. ha egyes hitelezői követeléseket kellő időben zálogjoggal biztosított, míg másokat nem).[21]
- 465/466 -
Az 1997. évi Gt. által meghatározott felelősségi szankcióval szemben a szerző végül arra hivatkozik, hogy az érintett személyi kör számára maga a törvény tett lehetővé alternatív eszközöket. Ezek közül kiemelten szól arról a lehetőségről, hogy ha az alávetett társaság változásbejegyzési kérelméből történik meg a befolyásszerzésről való információszerzés. A bírói gyakorlat nem volt egységes abban a kérdésben, hogy az uralkodó tag bejelentését vajon helyettesíti-e az, ha ugyanerről a körülményről az alávetett társaság informálja a cégbíróságot változásbejegyzés keretében. A vonatkozó bírói gyakorlat áttekintése után a szerző arra az hívja fel a figyelmet, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak a jogszabályt betű szerint értelmező, konzekvensnek tűnő gyakorlata ellenére az alsóbb bíróságok újra és újra kísérletet tettek egy rugalmasabb értelmezésre, amelyet ugyan kezdetben a Legfelsőbb Bíróság elvetett, de végül mégis elfogadott (BH 2008. 49.).[22]
Összességében a szerző azt emeli ki, hogy a befolyásszerző bejelentési kötelezettségének elmulasztásához fűződő jogkövetkezmények nem illeszkedtek a Gt. felelősségi rendszerébe, ott idegen testet képeztek, vagyis helyeselhető, hogy az új társasági törvény nem vette át ezt az intézményt.[23]
A nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság kiváltó okaival és a jogrendszerre gyakorolt hatásaival a külföldi jogirodalom rendszeresen foglalkozik.[24] A szerzők külön elemzik a válság közjogi[25] és magánjogi[26] hatásait. Az ünnepi dolgozatok közül Nochta Tibor tanulmánya foglalkozik a
- 466/467 -
válságnak a magánjogra, azon belül is a szerződési jogra gyakorolt hatásaival.[27]
A szerző abból indul ki, hogy egy gazdasági válság a szerződés egészének oldódását eredményezi, nagyobb igény mutatkozik a külső beavatkozásra. Sok esetben bírói lazításra van szükség, mert a jog nem várhatja el a fizikailag és jogilag már nem teljesíthető szerződésnek megfelelő magatartást. Beavatkozásra akkor kerülhet sor, ha a gazdasági-piaci változások következtében az ésszerű kockázatvállalás már olyan terjedelmű és olyannyira előreláthatatlan, amely valamelyik fél számára elviselhetetlen többletterhet jelent. Egy szerződéses kötelezettség alóli mentesüléshez ugyanakkor nem vezethet el az - hívja fel rá a figyelmet a szerző -, ha valamelyik fél saját teljesítőképességét, a szerződési és piaci kockázatokat rosszul mérte fel.[28]
A szerző ezt követően részletesebben szól a gazdasági lehetetlenülés (frustration) intézményéről, amelyet korlátozottan az 1928-as Magánjogi Törvényjavaslat 1150. §-a is elismert. Ezt követően a pacta sunt servanda elve korrekciójaként ismert clausula rebus sic stantibus intézményének szerepét mutatja be. Végül a bírói szerződésmódosítás lehetőségeit elemzi.[29] Rámutat, hogy jogalkotói akarat volt, hogy a hatályos Ptk. 241. §-a alapján a bíróság általi szerződésmódosítás kivételes és feltételekhez kötött legyen.[30] Ennek megfelelően nincs helye a Ptk. 241. §-a alapján a szerződés bíróság általi módosításának, ha az alapvető társadalmi-gazdasági változások széles körben jelentkező következményeiről van szó.[31] A módosításhoz három törvényi feltétel - a jogviszony tartóssága, a körülmények utó-
- 467/468 -
lagos változása és a változás következtében valamelyik fél lényeges jogos érdekének sérelme - együttes fennforgása szükséges. A bíróság azonban még ebben az esetben is dönthet úgy, hogy a szerződést megszünteti, ha nem tartja reálisnak a szerződéses viszony további fenntartását. A bíróság tehát ebben az esetben nincs kötve a keresethez.[32]
A tanulmány utolsó részében a szerző a fenti három törvényi feltétel fennálltát napjaink leginkább válságérzékeny szerződései, a devizaalapú kölcsönszerződések esetében vizsgálja. Ezek a kritériumok ugyan fennállnak, a Ptk. 241. §-a azonban mégsem jelenthet az adósok számára reális alternatívát. Ennek legfontosabb oka, hogy a szerződéskötéskor mindkét fél számára ismert volt az árfolyamkockázat. Másrészt, ha a bíróságok megnyitnák az utat a Ptk. 241. §-a alapján ezeknek a kölcsönszerződéseknek az utólagos módosítása előtt, akkor az azzal a következménnyel is járhatna, hogy a hitelintézetek tömegesen felmondják a fizetési késedelembe esett adósok szerződéseit. A megszűnt szerződés bírósági módosítására ugyanis már nincs lehetőség.[33]
Sándor István nagyon jó áttekintést nyújtó tanulmányában a rendszerváltásnak a magyar magánjogra gyakorolt hatását mutatja be röviden.[34] A kérdés élénken foglalkoztatja a jogirodalmat, amelynek az új Ptk. kodifikációja még inkább aktualitást ad.[35] Sándor István négy fő témakör mentén vizsgálja meg azt a kérdést, hogy a rendszerváltás időszakában a magánjog területén végbement jogalkotás esetében evolúcióról, vagy inkább revolúcióról lehet-e beszélni.
Az első nagy témakör a tulajdonviszonyok átalakulása. Ebben a tekintetben a kárpótlási, a privatizációs és a vagyonátadási törvények radikálisan új tulajdonviszonyokat hoztak létre Magyarországban. A tulajdonviszonyok részben vissza-, részben pedig átrendeződésének jogi környezetét megalapozó törvények alapvetően forradalminak tekinthetők, hiszen gyökeres
- 468/469 -
átalakítást valósítottak meg a korábbi tulajdonosi szerkezethez képest.[36] Ezzel szemben a piacgazdaság feltételeinek megteremtése szervesen ráépül az 1945 előtti magyar jogi szabályozásra és joggyakorlatra, így a szerző szerint ezen a területen inkább az evolúció elemeit fedezhetjük fel. A harmadik nagy területen, a non-profit szférán belül szintén olyan jogszabályokkal találkozhatunk - elsősorban az alapítvány esetében -, amelyek szorosan kötődnek a II. világháború előtti jogi környezethet, így a korábbi szabályok továbbélése, evolúciója szintén biztosított. Még a negyedik vizsgált területhez, a fogyasztói jogok szabályozásához kapcsolódva is feltűnnek a régi magyar magánjogi előzmények, bár itt jóval erőteljesebb az európai uniós hatás, nem beszélve arról, hogy a fogyasztóvédelmi jog az egyik leggyorsabban változó jogterület.
A szerző záró következtetése, hogy az átmenet során megalkotott magánjogi törvények alapvetően figyelemmel voltak a magyar magánjog tradícióira, a meglévő vagy korábban alkalmazott jogintézményekre. A régi magyar magánjogi hagyományok a rendszerváltást megelőzően is jelen voltak a magyar jogi gondolkodásban, a társadalmi változásokkal együtt pedig ismételten szerves részévé váltak a hatályos jogunknak és jogtudományunknak.[37]
A szerző állításának igazát egy negyedik nagy jogterületről, a hitelbiztosítéki jogból vett példával támaszthatjuk alá. A keretbiztosítéki jelzálogjogra vonatkozó korábbi szabályok - amelyeket a jelzálogjogról szóló 1927. évi XXXV. törvény foglalt magában - a bírói gyakorlatban úgy a rendszerváltás előtti, mint az 1989 utáni időszakban képesek voltak továbbélni, most pedig egy stabilt bázist jelenthetnének ezen jogintézménynek az új Ptk.-ban történő újraszabályozásához.■
- 469 -
JEGYZETEK
[1] A továbbiakban: Ünnepi tanulmányok.
[2] Ünnepi tanulmányok. i. m. 487-571. Összeállította: Elek Judit.
[3] Az itt bemutatásra kerülő dolgozatok mellett társasági jogi kérdést tárgyalnak a következő tanulmányok is: PAPP T.: Társasági jogi jogalkotásunk rövid története, európai kitekintéssel. In: Ünnepi tanulmányok. i. m. 261-296., valamint SZIKORA V.: A társaság fogalomköre a német jogban - rövid magyar vonatkozásokkal. In: Ünnepi tanulmányok. i. m. 401-424.
[4] Magánjogi, illetve gazdasági jogi témákat dolgoznak fel a következő tanulmányok is: DÓSA Á.: A gyógyulási esély csökkenésének értékelése a kártérítési jogban. In: Ünnepi tanulmányok. i. m. 49-64.; HALUSTYIK A.: Bankügyletek és Shakespeare. In: Ünnepi tanulmányok. i. m. 131-146.; KŐHIDI Á.: A magánjogi csábítás egyes vonatkozásairól. In: Ünnepi tanulmányok. i. m. 147-156.; SÁNDOR T.: Az alapvető szerződések a Bécsi Konvencióban. In: Ünnepi tanulmányok. i. m. 371-384.; VEREBICS J.: Az üzleti élet jogi környezetének fejlődése a posztszovjet Oroszországban. In: Ünnepi tanulmányok. i. m. 467-486.
[5] FÁBIÁN F.: A tulajdon alkotmányos korlátozhatóságáról. In: Ünnepi tanulmányok. i. m. 65-82.; SAJÓ A.: Szólásszabadság a lelki finomság korában. In: Ünnepi tanulmányok. i. m. 331-356.
[6] LAMM V.: Lesz-e egységes európai nukleáris kárfelelősségi jog? (Az EU készülő második nukleáris csomagja). In: Ünnepi tanulmányok. i. m. 173-183.
[7] FEHÉR L.: A definíciók jelentősége: az emberkereskedelem fogalma. In: Ünnepi tanulmányok. i. m. 83-122.; TÓTH M.: Morzsák és szilánkok Sárközy Tamás gondolatai ürügyén. In: Ünnepi tanulmányok. i. m. 449-465.
[8] FERENCZY E.-TÖRÖK G.: Az elektronikus jogra vonatkozó külföldi nézetekről. In: Ünnepi tanulmányok. i. m. 103-122.; HALÁSZ I.-SCHWEITZER G.: Jog - emlékezet - kultusz. A történelmi személyiségek helye a jogban. In: Ünnepi tanulmányok. i. m. 123-129.; NÓTÁRI T.: A Cluentiana - avagy a cicerói "porhintés" magasiskolája. In: Ünnepi tanulmányok. i. m. 217-259. Polgári peres és nemperes eljárásjogi témát dolgoznak fel: BOÓC Á.: A választottbírósági ítéletek érvénytelenítése a közrendre (public policy) hivatkozással az Amerikai Egyesült Államokban. In: Ünnepi tanulmányok. i. m. 33-47.; KREINIKER M.-SCHADL Gy.: Európai kitekintés a bírósági végrehajtás szervezetrendszerére és szabályozására. In: Ünnepi tanulmányok. i. m. 157-172. Munkajogi témában ld.: RÁCZ Z.: A világválság, a recesszió hatása a foglalkoztatásra, valamint a munkajogra. In: Ünnepi tanulmányok. i. m. 317-329. Versenyjogi témájú dolgozatok: SÁRINÉ SIMKÓ Á.: Erőfölény teszt helyett versenyhatás teszt. In: Ünnepi tanulmányok. i. m. 385-399.; SZUCHY R.: Verseny, szabályozás és a hatékonyság. A hatékonyság szerepe az Európai Unió összefonódás-ellenőrzési rendszere tükrében. In: Ünnepi tanulmányok. i. m. 425-448. Jogelméleti témát tárgyal: PÁZMÁNDI K.: Gondolatok a "jogelméleti aktivizmus" elméleti összefüggéseiről. In: Ünnepi tanulmányok. i. m. 297-315.
[9] BALÁSHÁZY M.: Új vonások a felügyelőbizottság felelősségének szabályozásában. In: Ünnepi tanulmányok. i. m. 13-30.
[10] Gt. 36. § (4) bekezdés: "A felügyelőbizottsági tagok - a Ptk. közös károkozására vonatkozó szabályai szerint - korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a gazdasági társasággal szemben a társaságnak az ellenőrzési kötelezettségük megszegésével okozott károkért...".
[11] A szerző utal arra, hogy létezik ezzel ellentétes nézet is, amely szerint a károkozáshoz vezető jogi relevancia körébe nem kell bevonni mindkét magatartást, azaz a felügyelőbizottság mulasztását és a vezető tisztségviselő döntését is. Ebben az esetben azonban nem állapítható meg a felügyelőbizottsági tagok felelőssége. Ld.: BALÁSHÁZY: i. m. 28.
[12] A szerző álláspontja szerint a felügyelőbizottság tagjának jogviszonya sui generis társasági jogviszony, tehát nem megbízási jogviszony. A megbízásra vonatkozó szabályokat csak szubszidiáriusan lehet alkalmazni. Ebből következően a felügyelőbizottsági tag felelősségi viszonyaira nem a kontraktuális, hanem a deliktuális felelősség szabályait kell alkalmazni. Ld.: BALÁSHÁZY: i. m. 27-28. Ezzel ellentétes nézetet vall Farkas Csaba, aki szerint a felügyelőbizottság tagjai tisztségüket megbízási jogviszony keretében látják el, így amennyiben a felügyelőbizottság tagja mulaszt, akkor szerződésszegést követ el. Ld.: FARKAS Cs.: A gazdasági társaság szervezete. In: FARKAS Cs.-JENOVAI P.-NÓTÁRI T.-PAPP T.: Társasági jog. Lectum Kiadó, Szeged, 2009, 171., 178.
[13] A mulasztás ténye önmagában még nem vezet felelősséghez, illetve kárhoz, mert a társaságot ért kárt közvetlenül a vezető tisztségviselőnek az a magatartása okozza, amelynek ellenőrzését a felügyelőbizottság elmulasztotta. Közvetlenül tehát a vezető tisztségviselőhöz kapcsolódnak azok a döntések, amelyek a társaság károsodásához vezetnek. Ld.: BALÁSHÁZY: i. m. 28.
[14] BALÁSHÁZY: i. m. 31.
[15] BALÁSHÁZY: i. m. 31.
[16] MISKOLCZI BODNÁR P.: A befolyásszerzőt terhelő bejelentési kötelezettségre és annak megszegésére vonatkozó szabályok az 1988., az 1997. és a 2006. évi társasági törvényekben. In: Ünnepi tanulmányok. i. m. 185-206.
[17] KISFALUDI A.: Társasági jog. Complex Kiadó, Budapest, 2007, 644-659.; JENOVAI P.: Konszernjog. In: FARKAS Cs.-JENOVAI P.-NÓTÁRI T.-PAPP T.: Társasági jog. Lectum Kiadó, Szeged, 2009, 469.
[18] MISKOLCZI BODNÁR: i. m. 191.
[19] Uo. 193.
[20] Uo. 198.
[21] Uo. 200.
[22] Uo. 202.
[23] Uo. 206.
[24] BERND, R.: Die internationale Finanzkrise: Ursachen, Treiber, Veränderungsbedarf und Reformansätze. Zeitschrift für Unternehmens- und Gesellschaftsrecht (ZGR), 2010/1. 1-47., illetve CORDES, C. A.-THELESKLAF, J.-/SYROWATKA, Th.: Aspekte der Finaz- und Wirtschaftskrise. Österreischische Bankarchiv (ÖBA), 2010/6. 356-364.
[25] WERNER, H.: Der Staat und die Finanzkrise. Juristen Zeitung (JZ), 2/2010, 53-62.; RAFFER, K.: Insolvenz für Staaten - eine rechtsstaatliche und wirtschaftliche Notwendigkeit. ECOLEX, 2010, 435-438.
[26] FEIßEL, A.-GORN, C.: Finanzkrise vs. Pacta sunt servanda - Vertragsanpassung in Krisenzeiten. Betriebs-Berater (BB), 2009/22. 1138-1145.
[27] NOCHTA T.: A gazdasági válság mint szerződési kockázat. In: Ünnepi tanulmányok. i. m. 207-216.
[28] NOCHTA: i. m. 208.
[29] A tanulmány témáját nem érinti, de mégis érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy az érvénytelen szerződésnek a Ptk. 237. § (2) bekezdése alapján történő érvényessé nyilvánítása során valójában bírói szerződésmódosításra kerül sor. Emellett a Ptk. még több olyan rendelkezést is tartalmaz, amelyek tartalmilag bírói szerződésmódosításnak minősülnek. Pl.: a túlzottan magas kamat mértékét a bíróság mérsékelheti: Ptk. 232. § (3) bek., Ptk. 301. § (3) bek.; a túlzott mértékű foglalót [Ptk. 245. § (3) bek.] és kötbért [Ptk. 247. § (1) bek.] a bíróság mérsékelheti; hasonló rendelkezés található a jogvesztés kikötésénél is: Ptk. 250. § (2) bekezdés.
[30] A Ptk. 241. §-a kapcsán felmerül a kérdés, hogy ez a szakasz alkalmazható-e ún. dologi jogi szerződések esetében. Ezt haszonélvezet alapítására irányuló szerződés esetén a bírói gyakorlat elutasítja. Erről ld.: MENYHÁRD A.: Dologi jog. Osiris Kiadó, Budapest, 2007, 421.
[31] NOCHTA: i. m. 211.
[32] NOCHTA: i. m. 213.
[33] NOCHTA: i. m. 215.
[34] SÁNDOR I.: A magyar magánjog evolúciója és a rendszerváltás. In: Ünnepi tanulmányok. i. m. 357-369.
[35] HARMATHY A.: Jogpolitika - polgári jog. Magyar Jog, 2010/12. sz. 705-719.
[36] A tulajdonviszonyok átalakításának egyik katalizátora a privatizáció volt. Erről ld.: SÁRKÖZY T.: A korai privatizációtól a késői vagyontörvényig. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2009.
[37] SÁNDOR: i. m. 369.
Visszaugrás
