Idős Cs. I.-nak és Cs. I.-nénak az unokája, utóbbinak perbeli jogutódja is a felperes. A felperes édesapja 1991-ben hunyt el. A perbeli házas ingatlan korábban az idősebb Cs. házaspár tulajdonában állt. Gyermekük: a felperes apja és felesége házasságkötésüket követően az ingatlanon építkeztek és az idős szülők a földszinti, a fiatalok az emeleti lakrészben laktak.
1994- ben a felperes édesanyjával - a hozzátartozóik ellátása és betegsége miatt - az ingatlanból elköltözött.
1995- ben állapították meg id. Cs. I. daganatos betegségét, ezt követően kemoterápiás és sugárkezelést kapott. Állapota 1997. áprilisáig stagnált. 1997. áprilisától betegsége, állapot-rosszabbodása folytán több ízben kórházi gyógykezelésére került sor. Felesége, maga is rossz pszichés állapotban volt, és egyéb megbetegedései is voltak. Férje ápolását és gondozását nem tudta ellátni. Az idős házaspárnak jó kapcsolata volt id. Cs. I. testvéreivel. Korábban is rendszeresen találkoztak. Cs. I. tisztában volt súlyos betegségével, aggasztotta, hogy feleségével ki fog törődni és mindketten szerették volna, ha valaki őket gondozza, eltartja, így került sor arra, hogy Cs. I. testvérét, Cs. S.-t és feleségét kérték meg erre.
Az alperes kereste fel a közjegyzőt, aki miután Cs. I. kórházban volt, orvosi igazolást kért egészségi állapotáról, tudati állapotáról.
1997. július 7-én a kórházban írták alá az elkészített, közjegyzői okiratba foglalt életjáradéki szerződést. A szerződésben Cs. I. és Cs. I.-né hozzájárultak ahhoz, hogy a perbeli ingatlan 2/8 illetőségének tulajdonjogát az alperes a jogosultak holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelten megszerezze. Az alperes vállalta, hogy 1997. július 1. napjától összesen 5.000 forint életjáradékot fizet a járadékra jogosultaknak életük végéig, előre esedékesen. A szerződés 7. pontjában rögzítették, hogy a kötelezett már hosszabb ideje ápolja és gondozza a jogosultakat, továbbra is vállalta, hogy amennyiben rászorulnának a természetbeni tartásra, úgy a járadékra jogosultak ellátásáról halálukig gondoskodik, napi háromszori, egy esetben meleg ételt biztosít részükre, takarítja lakásukat, bevásárol és ellátja a háztartás körüli teendőket, a jogosultakat betegségük esetén ápolja, gondozza, haláluk után illő módon eltemetteti. Rögzítették, hogy a jogosultak nyugdíjukkal szabadon rendelkeznek. Cs. I. a halálát megelőzően ápolási otthonba került, 1998. január 4-én elhunyt, hagyatékát a felperes örökölte.
Cs. I.-né 1999. február 22-én egy alapítványi idősek otthonába került. Egyösszegű befizetésként 900.000 forintot kellett teljesíteni, amelyet az alperes fizetett be, ehhez Cs. I.-né 200.000 forintot adott az alperes részére, amelyet később visszakért. Elszámolás eredményeként az alperes 161.000 forintot fizetett részére vissza.
Az alperes a szerződéssel érintett lakásban közmű-leválasztási munkákat végzett. Cs. I.-né az otthonban nem érezte jól magát, haza szeretett volna menni. A probléma súlyosbodott, amikor kiderült, hogy az egyösszegű befizetés csupán félszoba használatára szólt, emiatt több vita alakult ki és nevezett az alperesnek ezt szóvá tette.
2000. februárjában a felperes és Cs. I.-né keresetet terjesztettek elő. Kérték az alperessel 1997. július 7-én kötött tartási elemekkel vegyes életjáradéki szerződés érvénytelenségének megállapítását. Cs. I. vonatkozásában arra hivatkoztak, hogy az alperes a szerződéskötéskor tisztában volt az ő súlyos, gyógyíthatatlan betegségével, és azzal, hogy halála rövid időn belül bekövetkezik, ezért a szerződés semmis. Az eltartott a folyamatos fájdalomcsillapítás miatt belátási képességgel nem rendelkezett. Azzal a szándékkal kötötte a szerződést, hogy otthon ápolják és gondozzák, de az alperes ennek a kötelezettségének nem tett eleget, elfekvő osztályra helyezte. A szerződés szerinti 5.000 forint életjáradék a jogosultak létfenntartását nem biztosította.
Cs. I.-né arra hivatkozott, hogy róla az alperes nem gondoskodott, ellátást csak időszakonként nyújtott. Szándéka a szerződéskötéskor is másra irányult, mint ami a szerződésben van. A szerződésben foglaltakat az alperes megszegte azzal, hogy az idősek otthonában helyezte el, a szerződés célját betölteni nem tudja, ezért a szerződés megszüntetését is kérte.
Cs. I.-né 2003. október 9-én elhunyt, törvényes örököse a felperes, aki jogelődje keresetét fenntartva a Ptk. 200., 202. § és 589. § (2) bekezdésre alapította a keresetet.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A szerződés semmisségére vonatkozó kereset elutasítását azzal indokolta, hogy az orvosszakértői véleményből és a kórház adjunktusának, továbbá más tanúknak vallomásából megállapítható, hogy bár 1997. második felétől nevezett a fájdalomcsillapításra morfin származékot kapott, belátási képessége azonban nem változott, az ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel a szerződéskötéskor rendelkezett.
A bíróság szerint nem állt fenn a szerződés jóerkölcsbe ütközése sem. Ezt azzal indokolta, hogy fiúk halála után az ingatlan tulajdoni helyzetét a szülők rendezték, pontosan meghatározták, hogy melyik fél milyen illetőséggel bír. A szerződés szerencse-jellegére figyelemmel a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő aránytalansága nem vizsgálható, ezért a szerződés amiatt, hogy súlyosan beteg személlyel kötötte az alperes és ténylegesen rövid ideig volt szükség a tartásra, a jóerkölcsbe ütközés megállapítását nem alapozza meg. A tanúvallomások alátámasztották, hogy az alperes az ellátást és gondozást - amikor a jogosult otthon tartózkodott - elvégezte. Cs. I. nem hivatkozott arra, hogy az alperes a szerződést nem teljesítette. Amikor nem kívánt kórházba menni, az alperes otthon látta el, egy idő után az otthoni ellátás nem volt megoldható, így került sor az otthonban való elhelyezésre, ahol részére megfelelő ellátást nyújtottak.
Cs. I.-nét illetően a bíróság azt állapította meg, hogy a tanúk vallomása alátámasztotta, hogy férje halála után nem akart otthon maradni, félt az egyedülléttől, kereste a társaságot. Attól félt, hogy elesik, nem lesz segítsége, nem törődnek vele, megbetegszik. Ezért olyan ellátást keresett, ahol van orvos és ápoló személyzet. Miután kiválasztotta az otthont, így került sor arra, hogy az alapítvánnyal megállapodott. A tanúk vallomása és az alperes személyes előadása azt támasztotta alá, hogy álláspontját, véleményét viszonylag rövid időben belül megváltoztatta. Maga akarta az otthonba való elhelyezést, ennek megtörténte után pedig haza akart menni. A perben nem nyert bizonyítást, hogy visszaköltözését az alperes akadályozta volta. Tudott a fűtésleválasztásról, amikor felajánlották, hogy hazaköltözhet, továbbra is az otthonban maradt. A tartás minősége, színvonala, nem megfelelősége miatt a szerződés jogosultja léphet fel a kötelezettel szemben. A szerződés megkötésének időpontjában nem lehetett tudni, hogy milyen idejű további tartásra van szükség, ezért nem állapítható meg, hogy a szerződés a jóerkölcsbe ütközött volna.
A perben bizonyítást nyert, hogy az alperestől a felperesi jogelőd az életjáradék összegét és a felemelt járadék összegeket nem vette át. A szerződés megszüntetését a szolgáltatások egyoldalú megtagadásával nem lehet kikényszeríteni. A bíróság szerint a perben az volt megállapítható, hogy Cs. I.-né az alperessel és családjával a kapcsolatot ok nélkül megszakította, egy időponttól kezdődően az életjáradékot és az egyéb segítséget nem fogadta el. A közjegyző vallomása alátámasztotta azt is, hogy a szerződést megfelelő tájékoztatást követően írták alá, azt meg akarták kötni, az aláíráskor a szerződéskötéshez szükséges belátási képességgel Cs. I.-né is rendelkezett.
A fellebbezés alapján a másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, a szükséges tények megállapításával a kereseti kérelemnek való helytadás iránt a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint a jogerős ítélet alapját képező tényállás iratellenes, okszerűtlen és logikai ellentmondást tartalmaz, ezért jogszabálysértő és az indokolás sem felel meg a Pp. 221. § (1) bekezdésében írtaknak.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta, az alábbi indokok szerint.
A felperes - jogutódként - a nagyszülei által az alperessel 1997. július 7-én kelt, tartási elemeket is tartalmazó, életjáradéki szerződés érvénytelenségének megállapítását több okból kérte. Keresete kiterjedt a nagyanyja által előterjesztett kereset alapján az öröklési szerződés megszüntetésére is.
Az elsőfokú bíróság, bár terjedelmes bizonyítási eljárást foganatosított, azonban valamennyi kereseti kérelem megalapozott elbírálásához szükséges releváns tényállást sem állapította meg, valamennyi kereseti kérelemmel kapcsolatban az alperest meg sem hallgatta, a bizonyítékok mérlegeléséből a felperes által bejelentett tanúk vallomását kirekesztette és ítéletében ennek okát sem adta, annak ellenére, hogy a ténybeli bizonyítás tekintetében a bíróságnak az indokolási kötelezettsége kiterjed az eltérő, ellentmondó bizonyítékok közötti mérlegelés okainak a feltárására is.
A másodfokú bíróság az indokolási kötelezettségének nem tett megfelelően eleget. Az eljárási szabályok lehetővé teszik ugyan a rövidített indokolással ellátott ítélet hozatalát (Pp. 254. § (3) bek.), azonban az indokolási kötelezettség ilyen esetben is kiterjed a fellebbezés lényegét jelentő jogszabálysértéssel kapcsolatos álláspont kifejtetésére. A rövidített indokolás sem mentesíti tehát a bíróságot azon kötelezettsége alól, hogy a fellebbezés lényegére vonatkozó saját álláspontját kifejtse (BH 2003/240. sz. jogeset). Ennek a követelménynek a jogerős ítélet nem felel meg.
A fentiekre figyelemmel az eljárt bíróságok ítéletei jogszabálysértőek, a Pp. 163. § (1) bekezdés, Pp. 206. § (1) bekezdése és 221. § (1) bekezdését sértik. A döntéshez szükséges tények nem állapíthatók meg, ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alkalmazásával az elsőfokú ítéletre is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A további eljárásra vonatkozóan az alábbiakat hagyja meg az elsőfokú bíróságnak.
A felperes néhai Cs. I.-val kapcsolatos kereseti kérelmét a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdésére, a szerződés jóerkölcsbe ütközése miatti semmisségére is alapította.
A bírói gyakorlat szerint (BH 1995/3/158. sz. jogeset, hasonló elvi alapot foglal el a BH 2002/8/310. sz. jogeset) nyilvánvalóan sérti a jóerkölcsöt a tartási szerződés, ha az eltartó a szerződéskötéskor tudta, hogy közeli hozzátartozója, az eltartott gyógyíthatatlan beteg és így tartási kötelezettségét rövid ideig kell teljesítenie. Az általános társadalmi közfelfogással sem volna összeegyeztethető, hogy a családtagok egymás öröklési igényeinek megrövidítése érdekében ilyen módon illetéktelen vagyoni előnyökhöz jussanak, kivéve, ha az eltartás másként nem volt biztosítható, vagy már a szerződés megkötése előtt is jelentős értékű szolgáltatások nyújtására került sor.
A felperes kereseti tényállítása szerint az alperes a fentiek ismeretében szerződött, az eltartottat a saját otthonában való tartás helyett (ami csak rövid időszak volt és más módon is biztosítható lett volna) ápolási otthonba helyezte el, noha mindkét eltartott azt kívánta biztosítani a szerződéssel, hogy életük utolsó szakaszában a saját otthonukban való tartásuk, gondozásuk, ápolásuk biztosított legyen.
Az elsőfokú bíróság ebben a körben a tényállást nem tárta fel, az alperest meg sem hallgatta, és a szükségesnek látszó bizonyítást sem foganatosította, ezért a megismételt eljárásban mindenekelőtt az alperes személyes meghallgatása nem mellőzhető. Vizsgálandó, hogy a súlyosan beteg, ápolásra szoruló eltartott gondozása más módon nem volt-e biztosítható, a szerződéskötés előtt az alperes nyújtott-e és ha igen, mikortól és miben álló, milyen értékű szolgáltatásokat saját vagyona terhére. Az ekként lefolytatott bizonyítás eredményéhez képest - a bizonyítékok együttes a Pp. 206. § (1) bekezdése szerinti mérlegelésével - kell állást foglalni abban, hogy az érvénytelenséget eredményező, a kereseti kérelemben megjelölt jogcím fennáll-e.
Néhai Cs. I.-né vonatkozásában a perben eddig feltártak alapján az érvénytelenség nem áll fenn, de a szerződés megszüntetése iránti kérelem elutasítása a rendelkezésre álló peradatok alapján megalapozatlannak tűnik.
Az alperes maga sem állította, hogy a szerződési kötelezettségét a szerződésben foglaltaknak megfelelően teljesítette volna, téves ezért annak megállapítása is, hogy az eltartott a szolgáltatások visszautasításával kívánta a szerződés megszüntetését kikényszeríteni.
A további eljárás során az írásbafoglalt szerződést tartalmához képest kell vizsgálni azt, hogy az alperes szerződési kötelezettségét teljesítette-e. Vizsgálandó, hogy volt-e a felek között valami elképzelés az idősek otthonába történő elhelyezéssel összefüggően a szerződéssel kapcsolatban. Az egyszeri térítési díj fizetése és az otthonba való elhelyezés mellett a szerződés fenntartását hogyan képzelték. Ebben a körben figyelembe kell venni azt is, hogy a külön szoba biztosításához szükséges, az eltartóénál jelentősebb összeget a felperes édesanyja biztosította, és az eltartott fedezte a betegségéhez szükséges gyógyszer és havi térítési díjak összegét, aminek az alperes által felajánlott és az eltartott által el nem fogadott havi térítési díj csak a töredéke volt, eltartása, gyógykezelése és ápolása költségeit a szerződésben rögzítettekkel szemben az eltartott saját vagyona terhére biztosította.
Csak a fentiek szerint lefolytatott bizonyítási eljárás az annak során feltárt és a rendelkezésre álló bizonyítékok együttes mérlegelésének eredményeként lesz az elsőfokú bíróság abban a helyzetben, hogy a perben előterjesztett valamennyi kereseti kérelem tárgyában az eljárási és anyagi jog szabályainak megfelelő döntést hozhasson. (Legf. Bír. Pfv.II.21.933/2007. szám)
A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint a felperes és az I. rendű alperes jelen perbeli jogelődje: néhai P. G.-né (a továbbiakban: I. rendű alperesi jogelőd) 2002. december elején ismerkedett meg úgy, hogy az I. rendű alperesi jogelőd albérlőt, a felperes pedig albérletet keresett, majd 2002. december 27-én az I. rendű alperesi jogelőd az előző tartási szerződését felbontotta és a felperessel kötött újabb tartási-gondozási szerződést. A szerződésben a felperes mint eltartó vállalta, hogy az I. rendű alperesi jogelődöt mint eltartottat a saját költségén eltartja, ennek keretében a részére napi négyszeri étkeztetést biztosít - amelyből a déli és az esti meleg étel -, gondoskodik az eltartott tisztán tartásáról, ápolásáról, gyógyíttatásáról, gyógyszerekkel ellátásáról, a lakás takarításáról, fűtéséről, a háztartási teendők ellátásáról, viseli az eltartott által lakott lakás fenntartási és felújítási költségeit, a lakás használatával kapcsolatos közüzemi díjjak és egyéb költségeket. A szerződő felek a tartás ellenértékét havi 20 000 forintban határozták meg, azzal, hogy annak összege az infláció mértékével emelkedik. Mindezen szolgáltatások ellenében az I. rendű alperesi jogelőd a perbeli lakóingatlannak az ő tulajdonában álló 46/208 részilletőségét a felperesre ruházta át. A szerződés tartalmazza, hogy az I. r. alperesi jogelőd által a korábbi eltartójának kifizetett 486.000 forintot és a tartási szerződésük megszüntetésével felmerült ügyvédi munkadíjat a felperes biztosította.
2003. első hónapjaiban a tartási-gondozási szerződés a peres felek megelégedésével teljesedésbe ment. Ekkor azonban a felperes - aki a szerződéskötéskor rokkantsági nyugdíjas volt - egy vállalkozásba szállt be, és az ezzel összefüggésben egyre hosszabb időre nyúló távollétében az I. rendű alperesi jogelődről való gondoskodás megoldatlan volt. A szerződés tárgyát képező ingatlan társtulajdonosai, valamint az azzal szomszédos ingatlan tulajdonosai ugyanakkor az említett ingatlanok eladása mellett döntöttek, amelyről az I. rendű alperesi jogelőd rokonai is tudomást szereztek és értesültek a tartási szerződés létrejöttéről is, amely utóbbi miatt a szerződő felek, de elsősorban az eltartott ellen fordultak, a perbeli ingatlan társtulajdonosainak pedig a felperesnek az ingatlanban tanúsított magatartását kifogásolták.
Az I. rendű alperesi jogelőd szellemi állapota már a tartási szerződés megkötésekor is korlátozottnak volt mondható, ez azonban a belátási képességét még nem korlátozta, 2003-ban viszont jelentős romlásnak indult. A felperes a szerződéses kötelezettségeinek maradéktalanul nem tett eleget, és egyre kevesebb időt töltött az eltartottal, aki az udvarbeli szomszédait és a hétközben számára ebédet hordó személyeket is kenyér és tej hozatalára kérte meg arra hivatkozással, hogy nincs mit ennie.
Mindezek miatt a szerződő felek viszonya teljes mértékben megromlott és az I. rendű alperesi jogelőd a jelen perben megtartott első tárgyaláson már úgy nyilatkozott, hogy a szükséges gondozását az idősek otthonában való elhelyezése útján látja megoldhatónak. A felperesnek a kétágyas, emelt szintű ellátással járó idősek otthoni elhelyezésére, valamint az ezzel kapcsolatos bekerülési költség megfizetésére és kisebb összegű havi járadék megfizetésére irányuló egyezségi ajánlatait ennek ellenére nem fogadta el, mert ekkorra már teljes mértékben a felperes ellen fordult, a vele kapcsolatot tartó távolabbi rokonai és elhalt férjének menye pedig kizárólag a szerződés megszüntetését tartották elképzelhetőnek.
Ilyen előzmények után az I. rendű alperesi jogelődnek - a fizikai és szellemi állapota miatt szükségessé vált - gondozását az őt időközönként meglátogató hozzátartozói az új építésű idősek otthonában két ágyas szobában való elhelyezése útján biztosították, amely 2006. január végétől vehető igénybe.
A felperes a keresetében a tartási szerződés életjáradéki szerződéssé való átalakítását, az I. rendű alperesi jogelőd pedig viszontkeresetében a tartási szerződés megszüntetését kérte.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével a felperes és az I. rendű alperesi jogelőd között létrejött tartási szerződést megszüntette, kötelezte az I. rendű alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 820.034 forintot, a felperest pedig arra, hogy a perbeli lakást adja az I. rendű alperesi jogelőd birtokába, ezt meghaladóan a keresetet és a viszontkeresetet elutasította.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezést terjesztett elő annak megváltoztatása és elsődlegesen - a keresetének helyt adva - a tartási szerződés életjáradéki szerződéssé történő átváltoztatása, másodlagosan - a tartási szerződés megszüntetése esetére - pedig az I. rendű alperesi jogelőd korábbi tartási szerződésének megszüntetésével összefüggésben általa kifizetett 40.000 forint, valamint a jelen tartási szerződés megkötésével összefüggésben ugyancsak általa viselt további 40.000 forint ügyvédi munkadíjnak, az elsőfokú bíróság által a javára el nem számolt további tartási szolgáltatások ellenértékének, valamint a marasztalási összeg évi 6%-os késedelmi kamatának a javára való elszámolása iránt.
Az I. rendű alperesi jogelőd a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását, valamint az elsőfokú ítélet meghozatala után általa viselt 66.642 forint lakásfenntartási költség fele részének a felperes terhére való elszámolását kérte.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, a fellebbezett részét pedig részben megváltoztatta, és az I. rendű alperesi jogelőd által a felperesnek fizetendő marasztalási összeget 846.713 forintra felemelte, míg egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást kiegészítette azzal, hogy az I. rendű alperesi jogelődöt a bíróság ítéletével cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezte, mely érinti - többek között - az ingatlan és ingó vagyonnal kapcsolatos rendelkezési jogát, és a tartási kötelezettséggel kapcsolatos vagyoni döntés meghozatalát is. Az I. rendű alperesi jogelőd gondnoka a meghatalmazott nyilatkozataival egyetértett.
A jogerős ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítás anyagából megállapítható, hogy a felperes az általa a tartási szerződésben vállaltakat kezdettől fogva nem teljesítette teljes körűen. A felperes a per első tárgyalásán tartott személyes meghallgatásakor elismerte, hogy az I. rendű alperesi jogelődnek az ebédet a szerződés megkötése után - ugyanúgy, mint 1995-től kezdődően korábban - gondozó hordta, ennek költségét az I. rendű alperesi jogelőd fizette és fizeti jelenleg, miként a gyógyszerei vételárát is.
Az I. rendű alperesi jogelőd a személyes meghallgatásakor úgy nyilatkozott, hogy hétköznap nem kapott sem reggelit, sem vacsorát a felperestől, a felperes pedig az ezzel ellentétes tényállításait nem bizonyította, ezért a perben eljárt bíróságok az e vonatkozásban fennálló bizonyítatlanság tényét a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a felperes terhére értékelték. Az I. rendű alperesi jogelőd által bejelentett M. L.-né tanú vallomása ugyanakkor alátámasztotta azt, hogy az eltartott a szociális gondozó által hordott ebédet ette vacsorára is, 2003. márciusától szeptemberéig a számlákat a saját nyugdíjából fizette ki, J. I.-né vallomása szerint pedig hétköznapokon az ebédet évek óta ő hordja az I. rendű alperesi jogelődnek, aki ezért napi 100 forintot fizet neki.
A felperes által tanúként kihallgatni kért D. K. tanú azt vallotta, hogy a felperes és az I. rendű alperesi jogelőd viszonya a szerződéskötés után mintegy egy évvel romlott meg, és az I. rendű alperes az említett időponttól kezdődően nem fogadta el a felperes szolgáltatásait. E vallomásnak a már kifejtettekkel való egybevetése alapján megnyugtatóan megállapítható, hogy a felperes a jelen per általa 2003. augusztus 4. napján történt megindítása előtt sem tartotta be a szerződésben foglaltakat, vagyis kezdettől fogva részben megszegte a szerződést. Amikor tehát az I. r. alperesi jogelőd megtagadta a felperestől a további szolgáltatások elfogadását, nem a szerződésszerűen felajánlott szolgáltatásokat utasította vissza egyoldalúan. A bírói gyakorlat szerint a tartási szerződés megszüntetését általában nem lehet kikényszeríteni úgy, hogy a jogosult a szerződésszerű szolgáltatások elfogadását egyoldalúan megtagadja (BH 1995/12/712.). A felperes által kezdettől fogva elkövetett szerződésszegés után azonban az I. rendű alperesi jogelőd terhére nem róható fel az, ha a felperes további szolgáltatásainak igénybevételétől elzárkózott. A felperes a keresetlevelében maga is arra hivatkozott, hogy az I. rendű alperessel a kapcsolata megromlott.
Mindezekből pedig az a következtetés vonható le, hogy a tartási szerződés nem képes betölteni azt a célját, hogy általa az I. r. alperesi jogelőd tartása, gondozása, ellátása a jövőben biztosítva lesz, ezért az I. rendű alperesi jogelődnek a tartási szerződés felek megfelelő kielégítésével történő megszüntetésére irányuló viszontkeresetét mindkét fokú bíróság alaposnak találta.
A szerződés megszüntetése folytán az elsőfokú bíróság a felek megfelelő kielégítése körében elszámolt és ennek alapján a felperesnek járó összeget 846.713 forintra felemelte.
A felperes ezt meghaladó elszámolási igényét a másodfokú bíróság alaptalannak találta, mert a szerződő felek közötti viszony perbeli szerződés megszüntetését eredményező megromlásában mindkét fél magtartása közrehatott, a tartási szerződés megszüntetésének pedig nem az eredeti állapot helyreállítása, hanem a felek megfelelő kielégítése mellett történő elszámolás a jogkövetkezménye, ezért ezzel összefüggésben késedelmi kamat jogszerűen nem igényelhető, mert a bíróság által megállapított pénzbeli ellenérték csak az ítélet jogerőre emelkedése után válik esedékessé (BH 2000/11/491.).
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt annak megváltoztatása és a tartási szerződés életjáradéki szerződéssé történő átváltoztatása iránt.
Az I. rendű alperesi jogelőd a jogerős ítélet meghozatala után meghalt, jogutóda az I. rendű alperes, akit a felperes perbevont.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság a következő indokokkal találta alaptalannak.
1. A Ptk. 277. § (2) bekezdése szerint a felek a szerződés teljesítésében együttműködésre kötelesek. A kötelezettnek a szerződés teljesítése érdekében úgy kell eljárnia, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, a jogosultnak pedig ugyanilyen módon elő kell segítenie a teljesítést.
Ebből pedig - a felperes helyes felülvizsgálati érvelése szerint - az következik, hogy a tartási szerződés megszüntetését általában nem lehet kikényszeríteni oly módon, hogy a jogosult a szerződésszerű szolgáltatások elfogadását egyoldalúan megtagadja. Ilyen esetben - a jogosult magasabb életkorától függetlenül - mód nyílik a tartási szerződés életjáradéki szerződéssé történő átalakítására (BH 1995/712.). Helyesen hivatkozik a felperes arra is, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint önmagában a felek közötti viszony megromlása nem ad alapot a - felek közötti bizalmi viszonyt feltételező - gondozási szerződés megszüntetésére sem. Ilyen esetben a gondozott nem köteles ugyan a teljesítés elfogadására, a teljesítés lehetetlenné válása esetén azonban a gondozási kötelezettség járadékká változtatható, ha a kötelezett arra nem adott okot, de a felek közötti viszony megromlása folytán a jogosult nem fogadja el a gondozást (BH 2002/399.).
Mindezek ellenére is alaptalanul sérelmezi a felperes a keresetének elutasítását.
A Legfelsőbb Bíróság fentebb idézett eseti döntései szerint ugyanis a törvény a tartási szerződés életjáradéki szerződéssé történő átalakítására csak akkor ad módot, ha az eltartott a szerződésszerű szolgáltatások elfogadását tagadja meg egyoldalúan, vagy ha a felek közötti bizalmi viszony megromlására a kötelezett magatartása nem adott okot.
A per adatai azonban nem hagynak kétséget afelől, hogy a felperes a szerződést kezdettől fogva nem a "tartalmának megfelelően" teljesítette, a Ptk. 277. § (1) bekezdésében foglalt követelményektől eltérő teljesítés viszont "szerződésszerűnek" nem tekinthető, a nem szerződésszerű teljesítés elfogadását pedig az eltartott okkal tagadhatja meg. A szerződésnek az erre visszavezethető lehetetlenülése ugyanakkor - a másodfokú bíróság helyes indokai szerint - nem adhat alapot arra, hogy a bíróság a szerződést - az eltartott életkorára és egészségi állapotára való tekintet nélkül - életjáradéki szerződéssé alakítsa át.
A tartási szerződést valóban nem teszi érvénytelenné önmagában az, ha a felek attól -jogszabály által nem tiltott körben - egyező akarattal eltérnek (BH 200/14.). A jelen per tárgyát viszont egyrészt nem a szerződés érvényessége, hanem annak az átalakítása vagy megszüntetése képezte, másrészt a felek kapcsolatának megromlása és a szerződés tartalmától eltérő szolgáltatások I. rendű alperesi jogelőd általi elfogadásának megtagadása már önmagában is megkérdőjelezi azt, hogy a szerződés tartalmától való eltérésre nem a felperes szerződésszegése miatt, hanem a felek "egyező akarata" alapján került sor. Az eltartott magára hagyottságának, valamint a személye és környezete gondozatlanságának, elhanyagoltságának tényét nem csupán a perben kihallgatott érdektelen tanúk vallomása, hanem a gyámhivatali ellenőrzések során felvett jegyzőkönyvek adatai is alátámasztották. Ilyen körülmények mellett a felperes akkor sem hivatkozhatna alappal a feleknek a szerződéstől "egyező akarattal való eltérésére", ha ahhoz a jelen per megindításakor már 79 éves életkorú, megromlott egészségi és szellemi állapotú eltartott - a saját nyilvánvaló érdekeivel merőben ellentétes módon - bizonyítottan hozzájárult volna, annak pedig nincs jelentősége, hogy az I. r. alperesi jogelődöt a rokonai a felperes ellen hangolták, mert a felperes a szerződést kétséget kizáróan megszegte.
2. A Ptk. 589. § (1) bekezdése értelmében a bíróság a tartási szerződést - mindkét fél érdekeinek figyelembevételével módosíthatja, míg a (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha valamelyik fél magatartása vagy körülményei folytán a természetben való tartás lehetetlenné vált, bármelyik fél kérheti a bíróságtól a szerződés végleges vagy az említett körülmények megszűntéig tartó átváltoztatását életjáradéki szerződéssé, ha pedig a szerződés célja ilyen módon sem valósítható meg, a szerződés megszüntetését.
Az I. rendű alperesi jogelőd a természetbeni tartásra, gondozásra és ápolásra bizonyítottan rászorult, annak a felperes általi teljesítése azonban - a felperes szerződésszegése és a felek közötti kapcsolat megromlása folytán - lehetetlenné vált, és a szerződésnek ez a célja a szerződés életjáradéki szerződéssé történő átváltoztatása útján sem lett volna megvalósítható. Nem sértett tehát jogszabályt az első- és a másodfokú bíróság azzal, hogy a viszontkeresetnek helyt adott, a felek megfelelő kielégítése körében pedig a felperest megillető ellenérték összegét a perben kirendelt szakértők véleménye alapján megalapozottan, és összegszerűségét tekintve is helyesen állapította meg.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.II.21.021/2009. szám) ■
JEGYZETEK
1 1967. évi 24. törvényerejű rendelet a Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság között a kölcsönös polgári jogsegélyforgalomról és az okiratokról Bécsben, az 1965. évi április hónap 9. napján aláírt szerződés kihirdetéséről; valamint az 1967. évi 25. törvényerejű rendelet a Magyar Köztársaság és az Osztrák Köztársaság között a hagyatéki ügyek szabályozásáról Bécsben, az 1965. évi április hó 9. napján aláírt szerződés kihirdetéséről.
2 NB. A hatályos osztrák törvények - mindenekelőtt az állampolgárságról szóló Bundesgesetz über die österreichische Staatsbürgerschaft (Staatsbürgerschaftsgesetz 1985 - StbG.) - szerint, az az eset kizárt, hogy az örökhagyó egyszerre mindkét államnak állampolgára legyen, ugyanis az osztrák jogszabályok nem ismerik el osztrák állampolgárok számára a kettős (vagy többes) állampolgárságot.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Kőrös András legfelsőbb bírósági tanácselnök
Visszaugrás
