A jogutód nélkül megszűnő cégeknek a gazdasági életből való kivonulására csak akkor kerülhet sor, ha előbb vagyoni és egyéb jogviszonyaikat jogilag szabályozott rendben felszámolják, követeléseik, tartozásaik, kötelezettségeik és jogaik sorsát rendezik. A vállalkozási tevékenységgel forgalombiztonsági okból, a piaci szereplők védelme érdekében nem lehet egyszerűen felhagyni, előzetesen le kell folytatni a cég végelszámolását, amely éppen e szabályozott módon történő jogutód nélküli megszűnést szolgálja.
A végelszámolás szabályait hatályos jogunkban a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, a Csődtörvény (a továbbiakban: Cstv.) IV. fejezete tartalmazza. Ez az állapot nem szerencsés, mivel a Cstv. fizetésképtelenségi eljárások (a csődeljárás és a felszámolás) szabályozására született, tartalma alapján idegen joganyagnak tekinthető abban a végelszámolási normarendszer. A végelszámolás ugyanis az olyan jogutód nélkül megszűnő cégek gazdasági jogviszonyainak megszüntetésére irányul, amelyeknek vagyona a hitelezői követelések kielégítésére várhatóan elegendő lesz, vagyis lényegi eleme, hogy a cég nem fizetésképtelen. Amennyiben a cégvagyon a tartozásokat nem fedezi, végelszámolás nem, csak felszámolás indítható, illetve a már folyamatban lévő végelszámolás helyett felszámolást kell kezdeményezni. Erre figyelemmel a fizetésképtelenségi jogban mindenképpen idegenül hat a végelszámolás joganyaga, és ez volt az indoka annak a döntésnek, hogy a Gt.-Ctv.-Cstv. jelenleg zajló kodifikációs folyamatában az a nézet vált uralkodóvá, hogy a Cstv.-ből a végelszámolási fejezet kerüljön ki, és a Cégtörvénybe (Ctv.-be) épüljenek a végelszámolás szabályai. Szóba jöhetett volna az is, hogy a végelszámolási normákat a Gt.-be ültessék át (hiszen ilyen megoldást az 1988. évi VI. törvényben, a régi Gt.-ben is láthattunk), ez azonban azzal a hátránnyal járt volna, hogy a végelszámolási szabályok csak a gazdasági társaságokra vonatkoznak, és ahhoz, hogy a többi gazdálkodó szervezet megszűnési előírásai is kiegészüljenek ezekkel, számos utaló szabályt kellett volna beiktatni az ezekre irányadó anyagi jogszabályokba. Jogtechnikai szempontból ezért célszerűbb volt a Ctv.-ben történő szabályozás, ez minden, a Ctv. hatálya alá tartozó cégre biztosította a végelszámolási normák érvényesülését. Kivétel természetesen lehetséges, hiszen van olyan cég, amelynek esetében végelszámolásról nem lehet szó. Ilyen például az egyéni cég, amely nem más, mint a vállalkozási tevékenységet folytató, cégjegyzékbe is bejegyzett természetes személy, akire nézve fogalmilag kizárt a "végelszámolása"; vagy a külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe, továbbá a kereskedelmi képviselet, amelyeknek anyagi jogszabálya (az 1997. évi CXXXII. törvény) a végelszámolás helyett speciális - az 1997. évi CXXXII. törvény 23. § és 30. §-ai által szabályozott - eljárás lefolytatását írja elő megszűnés esetére.
A végelszámolás újraszabályozásának fontos indoka volt az is, hogy a Cstv.-ben olvasható végelszámolási szabályok meglehetősen következetlenek, egyrészt azért, mert a szabályozás nem a végelszámolási teendők logikai sorrendjében történik, hanem attól önkényesen el-elszakadva, így meglehetősen nehéz összeilleszteni, hogy a végelszámolás egyes szereplőinek mikor milyen feladatot kell teljesíteni.
Nagyobb problémát jelent ennél, hogy a Cstv. láthatólag nincs tisztában a végelszámolás valódi természetével. A szabályozás ugyanis olyan mértékben közelít a fizetésképtelenségi eljárásokéhoz, különösen a felszámolási eljáráshoz, ami a végelszámolás esetében nem megengedhető. A felszámolás ugyanis - noha számos bíróságon kívüli szakasza van - alapvetően mégis egy különleges nemperes bírósági eljárás, amelyet azonban a bíróság folyamatosan figyelemmel kísér és abban tevőleg is részt vesz. (Pl. közbenső mérleg jóváhagyása, zárómérleggel kapcsolatos feladatok stb.)
A végelszámolás ezzel szemben a jogutód nélkül megszűnni kívánó cégnek a gazdaságában beállt speciális létszaka, az az állapot, amikor a teljes jogi és gazdasági megszűnéshez szükséges tevékenységeket végzi, az ezzel járó korlátozott és egyre szűkebb keresztmetszetű működést folytatja, de mégiscsak gazdasági állapot, amelyről rendes körülmények között a cégbíróság éppen csak "érintőlegesen" szerez tudomást, a folyamatba azonban érdemi beleszólása nincs. Igaz, hogy a jogutód nélküli megszűnés elhatározása és a végelszámolás megindítása olyan jogilag jelentős tény, amely a piac szereplőinek tájékoztatása szempontjából komoly jelentőséggel bír, s ezért az adott cég nyilvános és közhiteles cégjegyzékéből ki kell derüljön, az ilyen cégeket tehát kötelezni kell arra, hogy ezt a működésben beállt változást a cégjegyzéküket vezető cégbíróságnak bejegyzés és közzététel végett jelentsék be. Ugyanakkor azonban a jogutód nélküli megszűnés és a hozzá kapcsolódó végelszámolás megindításában született döntés teljesen autonóm, kizárólag a cég tulajdonosi grémiumát tömörítő legfőbb szerv által hozható határozat, amelyet rendes körülmények között bíróság vagy más hatóság nem kényszeríthet ki, mert a vállalkozás szabadságának elvéből következően a tulajdonosok maguk rendelkezhetnek arról, hogy gazdasági tevékenységüket az adott cégformában folytatni kívánják-e vagy sem.
Hasonlóképpen a többségi vagy egyhangú határozatban megtestesülő tulajdonosi akarat függvénye az, hogy végelszámolásuk "levezénylését" a jogszabályi feltételeknek egyébként megfelelő (és arra késznek mutatkozó) személyek közül kire bízzák, továbbá az is, hogy a végelszámolás tartama alatt milyen gazdasági tevékenységet végezzen a cég, folytatja-e (korlátozott mértékben) vállalkozói, ipari, kereskedelmi, szolgáltató stb. tevékenységét, vagy azzal teljes egészében hagyjon fel, és a végelszámoló működése ezzel nagyobbára a kintlévőségek behajtására és a cég vagyontárgyainak értékesítésére korlátozódjon.
Ezek a gazdasági szükségszerűség, az üzleti haszonszerzés talaján született szakmai, közgazdasági hozzáértést feltételező tulajdonosi, operatív cégvezetési döntések, amelyeket - és az ezekhez kapcsolódó egyes üzleti cselekményeket sem - lehet bíróság hatáskörébe adni. A bíróság feladata a végelszámolással kapcsolatban csak annyi, hogy a végelszámolással összefüggő cégjegyzéki változásokat a cégnyilvántartáson átvezesse, a végelszámolás alatt - éppúgy, mint más "rendesen" működő cégek felett - szükség esetén törvényességi felügyeletet gyakoroljon, intézve azokat a peres és nemperes eljárásokat, amelyeket jogszabály bírósági hatáskörbe rendel, de maga a végelszámolás lefolytatása, mint gazdasági folyamat, nem tartozik a bíróság jogosítványai közé.
Így például a bíróság nem avatkozhat bele a végelszámolási tevékenységbe, nincs joga mérleg-elfogadásra vagy jóváhagyásra, ezek ugyanis mind tulajdonosi döntések, a bírósági "beleszólás" sértené a cégek (és tulajdonosaik) önrendelkezési jogát.
Emiatt elhibázottak a hatályos Cstv. 6. §-ának (1), (3) és (4) bekezdésében megfogalmazott szabályok, amelyek erről mit sem tudva, a végelszámolást (a felszámolás mintájára, de a végelszámolás lényegi jellemzőit szem elől tévesztve) bírósági eljárásként fogalmazzák meg.
A Cstv. 6. § (1) bekezdése ugyanis azt deklarálja, hogy "…a végelszámolás pedig ezen bíróság, mint cégbíróság … hatáskörébe tartozó nemperes eljárás." A 6. § (2) bekezdése egyebek közt azt mondja ki, hogy "…a végelszámolási eljárásban felfüggesztésnek, félbeszakadásnak és szünetelésnek … nincs helye"; a 6. § (4) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a "…a végelszámolási eljárásban … a gazdálkodó szervezetet, a hitelezőt és a végelszámolót kell félnek tekinteni."
E rendelkezések tarthatatlanságát nyomban be kell látnunk, ha számba vesszük, hogy a végelszámolás valójában egy olyan gazdasági folyamat, cégműködés, a cég bizonyos létszaka, amelynek éppúgy, mint más gazdasági tevékenységnek, állapotnak, vannak jogi vonatkozásai, bírósági eljárásokhoz kötődő kapcsolódási pontjai. A végelszámolási létszak felfüggesztéséről, félbeszakadásáról (eljárási értelemben) beszélni képtelenség, e létszak szüneteltetése szintén értelmezhetetlen. A cég vagy végelszámolás alatt áll, vagy nem, a kettő között átmeneti "függő" gazdasági állapot nincs. A végelszámolást el lehet határozni (vagy rendelni, bírósági aktussal is, mint majd látni fogjuk), és az önkéntesen elhatározott végelszámolást a legfőbb szerv be is szüntetheti, ha - újabb autonóm tulajdonosi döntéssel - mégis a vállalkozás folytatását rendeli el, de a végelszámolás felfüggesztése, szüneteltetése, Pp. 111. § szerinti félbeszakadása elképzelhetetlen. A Pp. 111. §-ában, 137. és 157. §-ában meghatározott jogintézmények eljárásjogi természetűek és csak polgári peres és nemperes eljárásokban alkalmazhatóak, de nem vonatkozhatnak gazdasági ténykedések, műveletek sorából álló cégműködés meghatározott (bár különleges) szakaszára.
Éppígy elhibázott a Cstv. 6. §-ának (4) bekezdésében foglalt, már idézett rendelkezése. A gazdasági életnek szereplői és nem eljárásjogi értelemben vett félként meghatározott résztvevői vannak. A végelszámolási teendők és elvégzendő feladatok ismeretében egyébként is furcsán és féloldalasan hat a Cstv. felsorolása. Az még elfogadható, hogy a gazdálkodó szervezet, amely a saját jogutód nélküli megszűnését és üzleti viszonyainak végelszámolását elhatározta, a folyamatnak valóban főszereplője. A végelszámoló azonban nem valami - tőle független - személy, hanem (rendes körülmények között) éppen a végelszámolását folytató gazdálkodó szervezet által kiválasztott és megbízott operatív irányító szerve, vezető tisztségviselője, aki a cég legfőbb szerve által meghatározott elvek és keretek között, a legfőbb szervnek felelősen, bármikor visszahívható, "lecserélhető" tisztségviselőként, a legfőbb szervnek és a tulajdonosi akaratnak alárendelten működik. Feladata - gazdasági értelemben véve - más vezető tisztségviselőkétől csak annyiban különbözik, hogy míg azok a lehető legnagyobb haszonnal járó, minél életképesebb cégműködést hivatottak biztosítani, a végelszámolónak az a dolga, hogy a tulajdonosok (és persze a hitelezők) érdekeit szem előtt tartva, a lehető legcsekélyebb veszteségek elszenvedése mellett bonyolítsa le a cég gazdasági működésének befejezését, a gazdálkodó szervezet piacról való kivezetését.
Még kevésbé érthető, hogy miért hangsúlyozza a végelszámolás alatt álló szervezet hitelezőinek fontosságát a Cstv., miközben említést sem tesz a cégtulajdonosok szerepéről, akik legalább olyan mértékben érdekeltek a végelszámolásban, mint a kívülálló hitelezők, hiszen a tulajdonosoknak is igényük van a társasággal szemben, ha annak összegszerűsége (sőt gyakran fennállása is) bizonytalan, ez pedig a cég jogutód nélküli megszűnése esetén felosztható vagyonból őket megillető likvidációs hányadra vonatkozik.
Az sem fogadható el, hogy a Cstv. 6. § (4) bekezdése a végelszámolásban ugyancsak fontos szerepet játszó, a végelszámolás alatt álló cég kintlévőségeiért helytállni tartozó személyekről sem tesz említést. A végelszámolás nem bírósági, és főként nem fizetésképtelenségi eljárás, ahol az adós cég hitelezői az adós tulajdonosaival és az adósnak tartozó személyekkel szemben vagy e személyekhez képest kitüntetett figyelmet kapnak. A végelszámolásnak - mint gazdasági folyamatnak, a megszűnni kívánó cég sajátos létszakának egyaránt fontosak azok az üzleti partnerek, akiknek a cég tartozásait ki kell fizetni. A végelszámolónak (mint a cég vezető tisztségviselőjének és operatív irányítójának) a legfőbb szerv felhatalmazása alapján éppen e kétféle személyi körre kell figyelmet fordítania, hogy a tartozások és követelések egyenlegének felállításával, a cégvagyon felmérésével megállapítsa: lesz-e a tulajdonosok közt felosztható vagyon, elegendő-e a vagyon a tartozások kifizetésére, és ha nem (és a tulajdonosok a hiányzó részt nem pótolják), kezdeményeznie kell a felszámolást.
A végelszámolás lényegét, fenti jellemző vonásait tisztázva arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a végelszámolás nem szabályozható bírósági nemperes eljárásként, s ezt az álláspontot teszi magáévá a Ctv. - tervezet VIII. fejezetében megszövegezett végelszámolási szabályrendszer is. A tervezet a végelszámolás lehető legrészletesebb szabályozását igyekszik megadni, úgy, hogy a végelszámolási teendők bárki által követhetően és jól áttekinthető elrendezésben szerepeljenek a törvényben. (Gondolni kell ugyanis arra is, hogy a végelszámolási feladatokat gyakran nem erre szakosodott profi személy vagy szervezet, hanem a megszűnő cég valamely laikus tagja, korábbi tisztségviselője fogja végezni, akinek számára a súlyos felelősségi szabályok mellett lehetővé kell tenni a végelszámolási normák közötti viszonylag könnyű eligazodást. Ennek egyik előfeltétele - amelyet a tervezet igyekszik megvalósítani -, hogy a teendők világosan és jól követhető logikai sorrendben nyerjenek meghatározást.
A Ctv.-tervezet végelszámolási fejezete éppen ezért első részében a végelszámolás alapelvi szintű, közös szabályait állapítja meg, világosan megfogalmazva azt is, hogy a Pp. eljárási normái nem a végelszámolásra, hanem értelemszerűen csak végelszámoláshoz kapcsolódó nemperes eljárásokra vonatkozhatnak.
Ezt követően taglalja a tervezet a végelszámolás lefolytatásának előírásait, mégpedig úgy, hogy a végelszámolás "alapesetének" a cég legfőbb szerve által önként elhatározott végelszámolást tekinti, és erre nézve határozza meg a végelszámolásban különféle feladatokat ellátó személyek teendőit, jogait és kötelezettségeit. E szabályozás során a végelszámolási szabályok közé jó néhány olyan jogintézményt beépít, amely eredetileg a felszámolási eljárásból ismert, de minden esetben figyelemmel van arra a nem lényegtelen különbségre, hogy itt nem fizetésképtelenségi szabályrendszerről van szó, és az érintett cég önrendelkezési joga az önkéntes (saját elhatározásból történő) végelszámolásnál mindvégig fennáll. A hatályos szabályozásnál jobban részletezi a hirdetményi eljárást, a hitelezők jegyzékének elkészítését és abban az elismert és vitatott hitelezői igények megkülönböztetését; az ezekről való tájékoztatási kötelezettséget. Bevezeti a vitatott hitelezői igényre vonatkozó előírásokat, a végelszámolási kifogást átfogóan szabályozza (és ennek során figyelembe veszi a felszámolási kifogás jogintézménye kapcsán összegyűlt jogalkalmazói tapasztalatokat); kimondja, hogy - a halaszthatatlanul fontos kifizetéseken túl - tilos a hitelezők jegyzékének összeállítása, és a teljes vagyonfelmérés előtt bármely hitelezőt kielégíteni -, és időben korlátozza a végelszámolás tartamát, azt ugyanis - ha a tervezetet elfogadják - a jövőben három év alatt be kell fejezni.
A tervezet újításai közé tartozik, hogy részletesen szabályozza a végelszámolás két speciális esetkörét is, az egyszerűsített végelszámolást és a kényszer-végelszámolást.
Az egyszerűsített végelszámolás már az 1988. évi VI. törvényben, és az 1997. évi CXLIV. törvényben is szerepelt, és arra szolgált, hogy a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok számára a Cstv.-ben megfogalmazott, viszonylag bonyolultabb végelszámolást valamelyest egyszerűsítse. Ez a szabályozás azonban - miután a Gt.-t a Cstv. végelszámolási normáival nem hozták összhangba - egyszerűsítést gyakorlatilag alig hozott, inkább csak a cégeljárásban volt haszna az "egylépcsős" bejegyzés lehetővé tételével. A törvényi megszövegezésből arra a következtetésre lehetett jutni, hogy a végelszámolás ilyen eseteiben a hirdetményi eljárás elmaradt. Az egyszerűsített végelszámolás az volt, hogy ha a jogutód nélkül megszűnő jogi személyiség nélküli gazdasági társaság tartozásait 30 nap alatt rendezte, a végelszámoló a végelszámolással kapcsolatos változásokat a törlési kérelemmel együtt (illeték és közzétételi díj nélkül) terjeszthette elő, és a hitelezői hirdetményt (miután azt rendes körülmények között a végelszámolás "első lépcsőjének" bejegyzésével a cégbíróság jelentette meg, ez a bejegyzési és közzétételi aktus pedig ebben az eljárásban elmarad) sem kellett megjelentetni. A cégbíróság mindezen adatokat -, továbbá a végelszámoló adatait - a törlő végzésben tüntette fel, és annak közzétételével együtt került nyilvánosságra a végelszámolás minden adata is. Ez a fajta szabályozás igen sok visszaélésre adott alkalmat, különösen az egyszerűsített végelszámolás szabályozatlansága folytán, noha kétségtelen, hogy az érintett cégeknél legalább egy beltag helytállási kötelezettsége bizonyos fokú hitelezővédelemhez fedezetül szolgált.
A tervezet megtartja az egyszerűsített végelszámolás jogintézményét, azt azonban körültekintően szabályozni pótolja. Az időtartamot ésszerűbben és betarthatóbban 120 napban állapítja meg, és rendszeresíti a hirdetményi eljárást is, biztosítva ezzel a hitelezők korrekt értesítését, és annak felelős felmérését, hogy az egyszerűsített eljárásnak valóban helye van-e, nem kell-e végelszámolás helyett felszámolást kezdeményezni.
A hirdetményt (a továbbra is "egylépcsős" változásbejegyzési eljárásra figyelemmel) a végelszámoló teszi közzé a Cégközlönyben, feladataira egyébként az általános szabályok vonatkoznak. Ha nincs szükség felszámolásra, és a 120 nap alatt valóban befejezhető az egyszerűsített végelszámolás, akkor a hatályos szabályozással egyező módon a törlési kérelemmel együtt jelenti be a cégbíróságnak a végelszámoló a végelszámolással együtt járó egyéb cégjegyzéki változásokat, adatokat is. Az egyszerűsített végelszámolásról az általános szabályok szerinti "kétlépcsős" végelszámolásra kell áttérnie a végelszámolónak, ha a végelszámolási folyamatban valamely időigényesebb nehézség adódik, például hitelezői igény miatt vita támad, kifogást nyújtanak be és értelemszerűen akkor is, ha a végelszámolás befejezése a 120 nap alatt nem sikerül.
Ha a hirdetményt akkorra a végelszámoló már megjelentette, a bíróságnak a hitelezői felhívást végzésével nem kell másodjára is közzétenni, ha azonban az áttérés előtt hirdetményi eljárás még nem volt, akkor a bírósági végzésbe belekerül a hitelezőkhöz intézett közlemény is, és a továbbiakban az általános rendben folyik a "kétlépcsőssé" vált végelszámolás.
A kényszer-végelszámolásra akkor kerül sor, ha a cégbíróság törvényességi felügyeleti hatáskörében eljárva kötelezi jogutód nélküli megszűnésre a céget, továbbá, ha az anyagi jogszabályok rendelkezései miatt kötelezően következik be a jogutód nélküli megszűnés [például a társaság egy főre csökkenése; vagy a bt.-nél valamennyi kültag (beltag) kiválása folytán]. Szankciós jelleggel kényszer-végelszámolásra kerül sor akkor is, ha a cég végelszámolását a maximáltan rendelkezésre álló 3 év alatt nem fejezte be, vagy önként nem tért át az egyszerűsített végelszámolásról az általános szabályok szerinti végelszámolásra.
A kényszer-végelszámolásra az általános végelszámolási előírások irányadóak, van azonban néhány lényeges különbség. Ilyen eltérés, hogy a legfőbb szerv határozatát a cégbíróság végzése pótolja, egyúttal a jogutód nélküli megszűnésre kötelező, a végelszámolást elrendelő és a végelszámolót kijelölő bírósági határozattal együtt járó (végelszámolással kapcsolatos) cégjegyzéki változásokat a cégbíróság hivatalból vezeti át a cégjegyzéken.
A bíróság által kijelölt végelszámoló feladata a végelszámolás első lépcsőjével kapcsolatban csak annyi, hogy címpéldányát a jogerős kirendeléstől számított 15 nap alatt (jogi képviselő közreműködése nélkül) benyújtsa a cégiratokhoz. (Végelszámolóként elsősorban felszámoló szervezet jelölendő ki, aki - ha a végelszámolás során mégis felszámolási eljárást kell indítani-, felszámolóként is kirendelhető, költsége pedig felszámolási költségnek minősül.)
További eltérés az önkéntes végelszámoláshoz viszonyítva, hogy a kényszer-végelszámolás visszafordíthatatlan, azaz a legfőbb szerv (és a cégbíróság) sem dönthet a végelszámolás megszüntetéséről és a működés továbbfolytatásáról, sőt, ha a kényszer-végelszámolásról felszámolásra kellett áttérni, e felszámolásban sincs helye egyezségkötésnek, vagy az adós teljesítése miatti megszüntetésnek, az eljárás kizárólag az adós cég megszűnésével fejeződhet be.
A tervezet részletesen foglalkozik a végelszámoló jogállásával, felelősségével, és olyan átmeneti szabályokat terveznek, amelyek kapcsán - némi felkészülést engedve - a három évnél hosszabb ideje tartó, már folyamatban lévő végelszámolások befejezésére ösztönzik az érintett cégeket és a végelszámolót. ■
Visszaugrás
