A Polgári Törvénykönyv Magyarázata az öröklési jog tárgyalása során közöl egy - ismereteink szerint jogesetgyűjteményben közzé nem tett - eseti határozatot, mely első látásra sem külön magyarázatot, sem megkülönböztetett figyelmet nem érdemelne.[1] A döntés okfejtése egy látszólag vitán felüli jogi tétel egyszerű alkalmazása: a tulajdonost saját dolga felett korlátolt dologi jog (jelen esetben haszonélvezeti jog) nem illetheti meg ("nemini res sua servit" szabálya). A tulajdonjog megszűnésével a saját dolgon fennálló saját dologi jog a határozat szerint szükségszerűen megszűnik. Ezt mondja ki a consolidatio elve, mely a dologi jog körében vitán felül álló (ám látni fogjuk, hogy nem kivétel nélküli) szabály.
A megállapított tényállás szerint az örökhagyó édesanyja (a per felperese) egy lakásingatlant vásárolt az örökhagyó részére oly módon, hogy a tulajdonjog a szerződés alapján közvetlenül az örökhagyó javára nyert bejegyzést, míg a felperes az adásvételi szerződésben holtig tartó haszonélvezeti jogot kötött ki a maga számára. Az örökhagyó leszármazó hátrahagyása nélkül hunyt el, így az öröklakást ági öröklés jogcímén a felperes örökölte meg, az örökhagyó túlélő házastársának (az alperesnek) az özvegyi haszonélvezeti jogával terhelten. A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy bár az öröklakás tulajdonjogát megszerezte, a szerződésben kikötött haszonélvezeti joga fennmaradt, és megelőzi az alperes özvegyi haszonélvezeti jogát. A jogerős ítélet - melyet a Legfelsőbb Bíróság Pfv. V. 23642/1996. sz. határozata hatályában fenntartott - a felperes erre irányuló kereseti kérelmét elutasította. Indokolása szerint az ingatlannak a felperes (mint ági örökös) által történt megöröklésével a tulajdonjog és a haszonélvezeti jog egy személyben egyesült, így a felperes javára fennállott haszonélvezeti jog megszűnt. A másodfokú bíróság kiemelte azt is, hogy amikor a felperes a hagyatéki eljárás során ági öröklési igényét előterjesztette, e döntésével gyakorlatilag azt is kinyilvá-
- 105/106 -
nította, hogy haszonélvezeti jogának további fenntartása helyett az ingatlan tulajdonjogát kívánja megszerezni.[2]
Bár a kivonatosan közölt döntés egyéb megállapításai is említést érdemelnének, az alábbiakban kizárólag a haszonélvezeti jog megszűnésének kérdésével foglalkozunk. Úgy véljük, hogy az eljáró bíróságok által elfoglalt álláspont nem helytálló, a jogi helyzet ugyanis - látszólagos egyszerűsége ellenére - sokkal árnyaltabb, a jogi érdekekre jobban koncentráló jogalkalmazást kívánt volna meg.
A téma azért is figyelemre méltó, mert a készülő Polgári Törvénykönyv 4:177. § (1) bekezdésének fordulata - immáron tételes szabályként, kivétel engedése nélkül - kimondani szándékszik, hogy a haszonélvezet megszűnik, ha a haszonélvező szerzi meg a dolog tulajdonjogát. Ugyanígy foglal állást a Szakértői javaslat 4:178. § (1) bekezdésének utolsó fordulata is.[3] Ez a rendelkezés azonban nem helyes.
A consolidato gondolata - mely szerint megszűnik a korlátolt dologi jog, ha a tulajdonjog és a korlátolt dologi jog jogosultjává ugyanaz a személy válik, másképpen fogalmazva: "ha a tulajdonjog és a korlátolt dologi jog egy személyben egyesül" - mint evidens, szükségszerű szabály került be a jogi köztudatba. Az a megközelítés, mely a korlátolt dologi jogokat - szolgalmakat és értékjogokat - idegen dologbeli jogként aposztrofálja, mintegy "rásegített" ennek az elvnek a meggyökeresedésére, mondván: idegen dologbeli jog csak más személy tulajdonában álló dolog felett állhat fenn, saját dolog felett idegen dologbeli jog létezése fogalmilag kizárt. Ez az álláspont azonban - látni fogjuk - közel nem volt általános, messze nem volt kivétel nélküli.
Abban az alapvetően elméleti kérdésben, hogy helytálló-e egyáltalán az idegen dologbeli jogok terminus technicus használata, állást foglalnunk nem szükséges, mert a jogi helyzet értékelése és megoldása enélkül is lehetséges (a kérdés azért merül fel, mert a consolidatio melletti érvek - mint láttuk - gyakran éppen az elnevezésből fakadnak: "idegen dologbeli jog csak idegen dolog felett állhat fenn"). Az mindenesetre figyelemreméltó, hogy az idegen dologbeli jogok közé sorolt személyes és telki szolgalmak valamint az értékjogok klasszikusa, a zálogjog tekintetében a consolidatiora nézve a mai irodalom sem tud egységes álláspontot elfoglalni. A Polgári Törvénykönyv Magyarázata pl. a haszonélvezeti jogra nézve rögzíti, hogy "a tulajdonjog és a haszonélvezeti jog egy személyben való egyesülése esetén (így ha a haszonélvező a tulajdonjogot megszerzi) a haszonélvezet megszűnik. A haszonélvezetnek ugyanis tartalmi eleme, hogy más személy tulajdonában levő dolgon álljon fenn."[4] A haszonélvezet Ptk-beli fogalma ugyanis kimondja, hogy e jognál fogva a haszonélvező a más személy tulajdonában álló dolgot birtokolhatja, használ-
- 106/107 -
hatja illetve hasznait szedheti (Ptk. 157. § (1) bek.). A telki szolgalomra vonatkozóan ugyanakkor - holott ennek fogalmában is benne van, hogy a szolgalmi jogosult más ingatlanát meghatározott terjedelemben használhatja (Ptk. 166. § (1) bek.) - a kommentár a bővebb magyarázatot mellőzve úgy foglal állást, hogy polgári jogunk a jogosultság és a kötelezettség egy személyben való egyesülését nem tekinti olyan oknak, mely a telki szolgalmat megszünteti. Ez a körülmény ugyanis csak "szünetelteti" a telki szolgalmat.[5] A jelzálogjog esetében azonban - a kifejezett jogszabályi rendelkezés miatt - sem az irodalom, sem a gyakorlat nem vitat(hat)ja, hogy a jelzálogjog - a későbbi jogosultakkal szemben - a consolidatio (vagy confuso) miatti megszűnés ellenére fennmarad.[6] Figyelemre méltó a három helyzet közötti különbség: az első esetben a Magyarázat szerint a korlátolt dologi jog megszűnik, a másodikként említett esetben nem szűnik meg, csak a gyakorlása szünetel, míg a harmadik esetben a zálogjog a törvény rendelkezése szerint megszűnik, de fennmarad a rangsorban hátrább álló zálogjogosultak irányában.
A haszonélvezetre nézve a consolidatio elvét mindenesetre mind a Ptk. törvényjavaslata, mind pedig a Szakértői javaslat jogszabályi rendelkezésként kimondani szándékszik, mely megoldással nem tudunk egyetérteni.
Ebben a kérdésben Szladits Károly véleményét tartjuk helytállónak, aki egyenesen és világosan leszögezi, hogy a korlátolt dologi jogoknak nem a legjellemzőbb sajátságuk az, hogy idegen dologra vonatkoznak; "...elképzelhetni korlátolt dologi jogot, amely a tulajdonost a saját maga dolgán illeti meg avégből, hogy más teherjogok korlátait a tulajdonossal szemben elhárítsa."[7]
Ugyanígy foglal állást Szászy István is: "a magyar magánjog általában nem ismeri el azt a tételt, hogy 'nemini res sua servit'. Ennek folytán olyankor, amikor a tulajdonos javára fennálló korlátolt dologi jog valamely védelmet érdemlő gazdasági érdeket szolgál, a magyar magánjog szerint általában nincs akadálya annak, hogy a korlátolt dologi jognak ugyanaz legyen az alanya, mint aki a tulajdonos."[8]
Ugyanígy tanította Nizsalovszky Endre is. Álláspontja szerint a tulajdonjog fogalmi egységével egyáltalán nem áll ellentétben az az élethelyzet, amikor a korlátolt dologi jognak ugyanaz az alanya, mint aki a tulajdonos.[9] A szerző a Szladits által szerkesztett Magyar Magánjog Ötödik kötetében önálló fejezetet szentel a saját dolgon fennálló korlátolt dologi jogok tárgyalásának, részletesen elemezve e jogi helyzetet.
Hatályos jogunkban sem példa nélküli, hogy olyan helyzet áll elő, amikor a korlátolt dologi jog nem szűnik meg, ha a tulajdonos a korlátolt dologi jogot megszerzi (vagy fordítva), illetőleg van olyan helyzet is, amikor a tulajdonost valamilyen - a jog által elismert indoknál fogva - eleve a saját tulajdonában álló dolog felett illeti meg korlátolt dologi jog. Ilyen az alábbiakban részletesebben elemzett tulajdonosi zálogjog (Ptk. 259. § (4) bekezdés), de említhetjük a társasház alapításnak azt az
- 107/108 -
esetét is, amikor pl. egyszemélyi alapítás mellett a külön tulajdonba kerülő lakásokhoz földtulajdon nem, csak földhasználati jog kapcsolódik (Thtv. 1. § (3) bek.).
A gondolatébresztőnek szánt, a felvezetőben hivatkozott jogesethez a helyes megoldás kézenfekvő analógiáját a tulajdonosi jelzálogjog intézménye szolgáltatja. Ennek oka abban rejlik, hogy a vizsgált tényállásban és a tulajdonosi jelzálogjog intézményében ugyanaz az érdek vezet (kell, hogy elvezessen) a consolidatio főszabályának áttöréséhez. Sőt, mint látni fogjuk, a haszonélvezeti jog esetében még tisztább jogi helyzettel állunk szemben, mint a tulajdonosi (saját) jelzálogjog kapcsán.
A Ptk. 259.§ (4) bekezdése értelmében tulajdonosi jelzálogjog akkor keletkezik, ha a zálogjogosult a zálogtárgy tulajdonjogát, vagy a zálogtárgy tulajdonosa a zálogjoggal biztosított követelést megszerzi (feltéve, hogy a követelést megszerző tulajdonos nem személyes kötelezett). A saját zálogjog keletkezése egy rendhagyó helyzet. ilyenkor ugyanis a zálogjognak - mondhatnánk: "a dolgok rendes menete szerint" - meg kellene szűnnie (a rendelkezés a törvényben is "A zálogjog megszűnése" cím alatt szerepel). A tulajdonosnak azonban a polgári jog által elismert érdeke fűződik ahhoz, hogy a consolidatio elve áttörésre kerüljön. Mindkét fordulat esetében arról van szó, hogy a tulajdonos indokolatlanul kerül(het)ne hátrányos helyzetbe a későbbi rangsorú zálogjogosultakkal szemben, ha a javára fennálló vagy általa megszerzett zálogjog a tulajdonjoggal való egyesülés következtében automatikusan megszűnne. A polgári jog azonban csak félig-meddig ereszti el a consolidatio szabályát: a zálogjog - mondja a Ptk. - megszűnik, de a hátrébb álló zálogjogosultak irányában fennmarad. A saját jelzálogjog jogosultja - a tulajdonos - a zálogjog megszűnése ellenére a későbbi rangsorú hitelezőkkel szemben a megszűnő zálogjog ranghelye szerint tarthat igényt a dolog értékesítése esetén a dolog értékének meghatározott részére. Ezért is mondja igen helyesen Szladits: "...a tulajdonos jelzálogjoga nem más, mint a későbbi rangsorú idegen jelzálogjogok visszaszorítása, melynél fogva az ingatlannak ekként felszabaduló értékzónája a tulajdonos rendelkező hatalmába esik vissza."[10]
A consolidato követelményét félretevő törvényi rendelkezés folytán a megszűnő de a későbbi zálogjogosultak (valamint álláspontunk szerint analógia útján a végrehajtási jog jogosultjai) irányában fennmaradó "saját jelzálogjog" valójában már nem ss igazi zálogjog, mert hiányzik belőle, de legalábbis erősen módosult az egyik legfontosabb - ha nem a legfontosabb - zálogjogi jellemző, a dologból való (és valamilyen, az adóssal szemben fennálló követelést biztosító) kielégítési lehetőség.[11] A zálogjog értékjogi jellemzői erősen átalakulva maradnak fenn ilyenkor: a tulajdonost ("jelzálogjogosultat") nem az a jog illeti meg, hogy a követelést biztosító zálogtárgyból kielégítést keressen (hiszen magával szemben kötelmi követelése nincs), hanem azzal a joggal élhet, hogy a saját jelzálogjog által elfoglalt értékzó-
- 108/109 -
nát a maga javára hasznosítsa és a dologra vezetett végrehajtás esetében az értékzónára eső vagyoni értéket az elvonás alól mentesítve magának tarthassa meg).[12]
Helyesen érzékelteti Szladits, hogy a tulajdonosi zálogjog éppen ezért nem is más, mint rangsorjog: a többi zálogjogosult hátrébb szorítása. Ezt az álláspontot és magyarázatot hatályos jogunkra nézve is maradéktalanul osztjuk. A jogosult (tulajdonos) ilyenkor a saját jelzálogjoggal a későbbi rangsorúakat szorítja hátrébb, azokat, akiknek joga későbbi és ezáltal gyengébb, mint a saját jelzálogjog ranghelye szerinti jog. Ezt olyan jog segítségével teheti meg, aminek "normális esetben" meg kellett volna szűnnie, de éppen az ő érdekében és a későbbi rangsorú harmadik személyek ellenében a tételes jog nem engedte elenyészni.
Lehetetlen nem észrevenni, hogy a perbeli esetben lényegét tekintve ugyanaz az érdek áll elő, mint a fentiekben a tulajdonosi jelzálogjog esetében. Az ott kifejtettek szinte módosítás nélkül erre a helyzetre is találnak. Az okfejtés szempontjából azonban egy különbségre feltétlenül rá kell mutatnunk. Ebben az esetben a saját dolgon fennmaradó haszonélvezeti jognak tartalmi módosuláson sem kell átmennie ahhoz, hogy az anyagi igazságnak megfelelő eredményt produkálhassa (nem úgy, mint a rangsorjoggá alakuló, már csak nevében zálogjogi tulajdonosi jelzálogjognál).
Térjünk vissza a Magyarázat által közölt konkrét esetre. Az örökhagyó halálával a hagyaték - az ipso iure öröklés elve alapján - minden jognyilatkozat nélkül, a törvény alapján száll át az örökös(ök)re (Ptk. 598. §, 673. §). Ha a Polgári Törvénykönyvben foglalt feltételek fennállnak, az ági örökös szerzi meg az ági öröklés alá eső hagyatéki vagyontárgy tulajdonjogát ("állagát", vagyis állagörökös lesz), míg az ági háramlás alá eső vagyontárgyra nézve a túlélő házastársat a törvényes öröklés rendje szerint holtig tartó haszonélvezeti jog (özvegyi jog) illeti meg (Ptk. 615. § (1) bek.). A házastárs örökli ugyanis mindazon vagyon haszonélvezetét, melyet egyébként nem ő örököl.
Az örökhagyó halálakor a hagyaték részét - a vizsgált esetre koncentrálva - egy szerződéses haszonélvezettel terhelt ingatlan képezte. Az öröklési jogviszony közvetett tárgyát éppen ezért az ingatlan ebben az állapotában, vagyis haszonélvezeti joggal terhelten képezte. Az ági örökléssel és az özvegy öröklésével tehát a perbeli ingatlanra nézve - a szerződéses haszonélvezeti jog megmaradása mellett - további, későbbi rangsorú haszonélvezet jog keletkezett. Az előállt állapot az "özvegyi jogok versengéseként" ismert jogi helyzet polgári jogi alapképletét mutatja fel. Semmiképpen sem lehet helyes az a megközelítés, hogy a haszonélvező azzal, hogy ági öröklési igényt terjesztett elő, "lemondott" a haszonélvezeti jogáról (mert a tulajdont - az állagöröklést - választotta).
- 109/110 -
Térjünk vissza a consolidatio kérdéséhez. Megítélésünk szerint nem férhet kétség ahhoz, hogy helyes érdekmérlegeléssel arra a következtetésre kellett volna a perbeli esetben jutni, hogy a szerződéses haszonélvezeti jog nem szűnik meg a tulajdonjog megszerzésével, mert a korlátolt dologi jog fennmaradásához a polgári jog által elismert nyomós érdek fűződik. Ez a jog nem más, mint az özvegy jogszerzését megelőzően, vagyis az öröklés időpontjához képest korábban - jelen esetben ráadásul visszterhesen, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzetten - szerzett haszonélvezet jog védelme a tulajdonszerzéssel egy időben előlépő özvegyi jogosulttal szemben. Itt kell ismét felhívnunk a tulajdonosi zálogjog szemléletes analógiáját, különösen Szladits helyes értelmezésében. Ha a tulajdonosi (saját) jelzálogjog esetében a polgári jog elismeri és konkrét jogi rendelkezéssel támogatja a tulajdonosnak azt az érdekét, hogy a megszűnő jelzálogjogára későbbi jogosultak irányában hivatkozhasson, ugyanilyen súlyú védelem illeti meg a haszonélvezeti jog jogosultját is. A két jogi helyzet eltérő értékelése mellett (egyszerűen fogalmazva: jogi védelem a jelzálogjog esetében, közömbös hozzáállás a haszonélvezet kapcsán) nem szól semmilyen érv, éppen ellenkezőleg, további érvek is sorakoztathatók a jogerős határozat okfejtésével szemben.
A vizsgált esetben az eljáró bíróságok a consolidatio mellett szóló érvként rögzítették azt is, hogy ".a tulajdonjog az erősebb jogcím, és az magába foglalja a használatot, a hasznok szedésének jogát is, amire a haszonélvezet a haszonélvezőt feljogosította." Ez a megállapítás akkor állja meg a helyét - és a perbeli esetben is csak akkor lett volna helyénvaló hivatkozás - ha és amennyiben a tulajdonjog, mint legteljesebb dologi jog ténylegesen a tulajdonos rendelkezésére áll és tartósan biztosítja számára a tulajdonjogban benne rejlő valamennyi jogosultságot (a birtoklás, használat és hasznosítás jogát is). ilyenkor valóban nincs szükség a tulajdonos kezében külön korlátolt dologi jogra is: ha a korlátolt dologi jog (haszonélvezet, telki szolgalom, zálogjog) az "egy kézben való egyesüléssel" meg is szűnik, a consolidato nem jelent a tulajdonos (egyben a megszűnő korlátolt dologi jog jogosultja) számára jogvesztést. A megszűnő jog ugyanis nem enyészik el, hanem beleolvad a teljes értékű tulajdonjogba és továbbra is a tulajdonost szolgálja. A jog gyakorolhatósága megmarad, csak ezt követően nem haszonélvezet (korlátolt dologi jog), hanem a tulajdonosi joggyakorlás jogcímén. Összegezve: a consolidato akkor tiszta és vitathatatlan, ha a korlátolt dologi jog beolvadásakor a tulajdonjog a maga teljességében a tulajdonos rendelkezésére áll, és ha a megszűnő korlátolt dologi jog a tulajdonjogban rejlő részjogosítványként a tulajdonos hatalmába kerül.
Ha azonban a consolidato folytán a korlátolt dologi jog indokolatlanul, nyom nélkül elenyészne és ez a tulajdonos (a dolgon korábban fennállt korlátolt dologi jog jogosultjának) védelemre érdemes érdekeit sértené, arra a magánjognak reagálnia kell. A perbeli esetben hiába szerezne tulajdonjogot az ági örökös, ha a tulajdonjogba "beleolvadó" korábbi haszonélvezeti joga azonnal semmivé is válna, mert a tulajdonszerzésével egy időben egy későbbi rangsorú haszonélvező azonnal a helyébe is lép. Éppen emiatt- vagyis a későbbi rangsorú jogosultak hátrébb szo-
- 110/111 -
rítása érdekében - szükséges a tulajdonost illető haszonélvezeti jog fenntartása. Ugyanazzal az indíttatással és jogi logikával, mint a jelzálogjog fenntartása a későbbi zálogjogosultak irányában a tulajdonosi jelzálogjog esetében.
Hatályos jogunkra nézve is irányadó ezért Nizsalovszky korrekt okfejtése, melyet érdemes hosszabban idéznünk: véleményünkkel egybevágó nézete szerint előfordul, hogy "ex consolidatione a korlátolt dologi jogok nem szűnnek meg akkor, ha a tulajdonosnak a korlátolt dologi jog fennmaradásához valami jogi védelmet érdemlő érdeke fűződik. Az az elv tehát, hogy a tulajdon rugalmassága folytán a személyi találkozás a korlátolt dologi jogot magába olvasztja, úgy készül átalakulni, hogy ez a beolvasztás csak a gazdaságilag feleslegessé váló korlátolt dologi jogokra nézve következik be. [...] A feleslegessé válást pedig [...] rendszerint nem lehet megállapítani, ha a tulajdonnal egy személyben egyesült jogot követő rangsorban is áll fenn korlátolt dologi jog."[13] Ez utóbbi megállapítás a perbeli esetre maradéktalanul talál.
Hatályos jogunkban nem létezik olyan tételes szabály, melynek értelmében a haszonélvezeti jog ipso iure megszűnik, ha a tulajdonjog és a haszonélvezeti jog "egy kézben egyesül" (consolidatio).
Nincs olyan szabály sem, mely kimondaná, hogy a haszonélvezet olyan idegen dologbeli jog, melynek jogi létezése saját tulajdonban álló dolog felett kizárt (akkor sem, ha a főszabály egyértelműen az, hogy a személyes és telki szolgalom más személy tulajdonában álló dolgot terhel).
Létezik ellenben - mint fentebb részleteztük - számos olyan élethelyzet, mely szükségessé teszi a saját dolog felett fennálló korlátolt dologi jogot, olyképpen, hogy ezt az igényt a polgári jog tételes normában kimondva elfogadja és támogatja.
A consolidatio elve tehát - mely szerint a korlátolt dologi jog megszűnik, ha a jogosult megszerzi a dolog tulajdonjogát, vagy fordítva - a dologi jogban főszabályként igaz és alkalmazandó, de semmiképpen nem kivétel nélküli szabály. Létezhet azonban olyan jogi érdek, mely a főszabály alkalmazását kizárja.
Olyankor, ha a tulajdonos javára fennálló korlátolt dologi jog valamely védelmet érdemlő gazdasági érdeket szolgál, a jognak el kell ismernie és támogatnia kell a saját dolgon - későbbi rangsorú jogosultakkal szemben - fennálló korlátolt dologi jog létezését. Ilyen érdek lehet a dolog haszonvételének biztosítása, de a dolog értékét képviselő ún. "értékzóna" rendeltetésre tartása is.
Éppen ezért a már fennálló haszonélvezeti jogot nem szünteti meg a consolidatio, ha a tulajdonjognak a haszonélvező általi megszerzésével egy időben későbbi rangsorú haszonélvezeti jog is születik. Különösen indokolt ez olyan esetben - ilyen a perbeli élethelyzet is - amikor a tulajdonjogot megszerző fél a haszonélvezeti jogot korábban visszterhesen szerezte. Ellenkező esetben a
- 111/112 -
consolidatio olyan jogvesztést eredményez a korábbi rangsorú haszonélvező oldalán, melynek semmilyen ésszerű indoka nincs.
A consolidatio főszabályával szemben fennmaradó haszonélvezeti jog célja és megmaradásának jogi indoka a későbbi rangsorú haszonélvezeti, használati jogok "hátrébb szorítása" a tulajdonossá vált haszonélvező védelmében. Ebben a tekintetben a "tulajdonosi haszonélvezeti jog" a tulajdonosi (saját) jelzálogjoggal azonos indíttatású intézmény. A tulajdonosi haszonélvezeti jog a jelzálogjoghoz képest azonban tisztább, mert jogi természetét teljes egészében megtartja, tartalmi átalakuláson nem megy át. Haszonélvezet marad, nem válik rangsorjoggá.[14]
A perbeli esetben a haszonélvezet, mint korlátolt dologi jog (idegen dologbeli jog) és a tulajdonjog egymáshoz való viszonyát az eljáró bíróságoknak nagyobb körültekintéssel kellett vonna értékelnie. Az ismertetett tényállás mellett ugyanis a consolidatio elve nem alkalmazható. A helyes döntés - melyet dolgozatunkban kifejtettünk - jogszabálysértés nélkül meghozható lett volna. Ha a jogalkalmazó a döntését a polgári jogban megjelenő, jelen lévő olyan elvre, elvi tételre, szokásjogon alapuló magánjogi szabályra stb. alapítja, melynek tételes jogi alapja nincsen, abban az esetben az elv mögött álló mélyebb összefüggések, a jog által védett érdekek sokkal alaposabb vizsgálata mellőzhetetlen. ■
JEGYZETEK
[1] Magára a jogesetre tanszéki munkatársam, Pusztahelyi Réka tanársegéd hívta fel a figyelmemet, köszönet illeti érte.
[2] A Polgári Törvénykönyv magyarázata (Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2007, a továbbiakban Magyarázat) 2069. és köv. o.
[3] Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez (szerk.: Vékás Lajos, Complex Kiadó Kft., Budapest, 2008.) 717.o.
[4] Magyarázat 573.o. Ugyanígy foglal állást a megszűnés tekintetében részletesebb magyarázat nélkül Menyhárd Attila: Dologi jog (Osiris Kiadó, Budapest, 2007., a továbbiakban Menyhárd) 429.o.
[5] Magyarázat 599. o. Egyezően foglal állást itt is Menyhárd 441. o.
[6] Magyarázat 961. o.
[7] Szladits Károly: Dologi jog (Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1930.) 238. o.
[8] Szászy István: A magyar magánjog általános része (Egyetemi Nyomda, Budapest, 1947. I. kötet) 185. o.
[9] Nizsalovszky Endre: Korlátolt dologi jogok(Magyar Magánjog V. kötet, szerk.: Szladits Károly, Grill Kiadó, Budapest, 1942., a továbbiakban Nizsalovszky) 344. o.
[10] Szladits Károly: Dologi jog (Grill Károly Könyvkiadó vállalata, Budapest, 1930.) 328. o.
[11] Leszkoven László: A zálogjog új szabályai (Novotni Kiadó, Miskolc, 2001.) 117. o.
[12] Hasonlóképpen Nizsalovszky: a tulajdonosnak "módot kell adni arra, hogy a javára fennmaradó értékjog alapján - rangsorának megfelelően - hozott áldozata visszatérüljön." Nizsalovszky 346. o.
[13] Nizsalovszky Endre: Korlátolt dologi jogok (Magyar Magánjog V. kötet, szerk.: Szladits Károly, Grill Kiadó, Budapest, 1942.) 346. o.
[14] Itt értelemszerű megszorítások adódnak, ezek azonban a jogi okfejtést el nem erőtlenítik. Pl. a haszonélvező-tulajdonos, ha a dolgot bérbe adja, elővásárlási nyilatkozatot beszereznie önmagától nem kell, önmagával szemben elszámolási kötelezettsége nincs, stb. A joggyakorlással kapcsolatos korlátok nem a "haszonélvezői-tulajdonosi" kettősségből, hanem a rangsorban mögötte álló személy jogaira tekintettel adódnak.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző Egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék
Visszaugrás
