A reasonable fogalma az angolszász jogban fontos szerepet tölt be. Ha felütjük az angol jogi szótárakat a reasonable (észszerű) fogalmánál, akkor gyakran az észszerűtlenség fogalmához kapcsolódva találjuk meg. A Gifis által szerkesztett szótár szerint az unreasonable (észszerűtlen) definíciója: "Önkényes, szeszélyes, abszurd, merev vagy túlzott; nincs összhangban az értelemmel, irracionális, az értelem vagy mérséklet határain túl" (arbitrary, capricious, absurd, immoderate, or exorbitant; not conformable to reason, irrational, beyond bounds of reason or moderation")[1]. A reasonable a Black szótár szerint: "tisztességes, megfelelő vagy mérsékelt az adott körülmények között" (fair, proper, or moderate under the circumstances)[2].
A reasonable kifejezést számos angolszász jogintézmény és jogág használja[3], például a teljesség igénye nélkül beszélnek reasonable belief-ről (ésszerű meggyőződés), amely a büntetőjogban azt vizsgálja, hogy mikor igazolható, hogy hatósági végzés nélkül kutassanak át egy lakást vagy fogjanak le valakit. Ennek a fogalomnak az értelmezésében a hivatalos személynek a tényekkel és a körülményekkel kapcsolatos ismerete fontos szerepet játszik. Beszélhetünk reasonable care-ről is (észszerű gondoskodás), amely azt fejezi ki, hogy meghatározott körülmények között milyen gondoskodás/figyelem az, amelyet észszerűen egy átlagosan gondos személytől el lehet várni. Szintén a büntetőjogban kap szerepet az úgynevezett reasonable doubt (észszerű kétség): egy juror-tól (esküdtbírósági tagtól) a bizonyosság egy meghatározott fokát várják el, amikor megállapítja a vádlott bűnösségét. További fontos kifejezés a reasonable time (észszerű idő), amely egy szubjektív ítéletet jelent, az adott esetben szereplő tényeket és körülményeket veszi figyelembe. A kereskedelmi jogban úgy jelenik meg, mint az az időintervallum, amely alatt például el lehet fogadni egy ajánlatot. Vagy például ha nincs más törvényi előírás, akkor ez az idő, amely alatt be kell jelenteni egy balesetet a biztosítónál.
A reasonable kategóriájának egyik fontos vetülete az észszerű(en gondolkodó) személy, aki az anglo-amerikai jog egyik központi karaktere. Gyakran úgy is hivatkoznak rá, mint "a Clapham Omnibuszon utazó ember". Az észszerű személy fogalmát megtalálhatjuk a joggyakorlatban és a jogtudományi elemzésekben is. Kulturális szterotípia, viszont a tisztességes interakció gondolatának a megnyilvánulása is. Az emberek szabadon cselekszenek, de a jognak lehetővé kell tennie, hogy biztonságban legyenek mások cselekedeteitől[4]. Az észszerű személy kategóriája számos jogágban megtalálható.
A Brit Birodalomban a 19. század elején, a különböző társadalmi és gazdasági körülmények változása nyomán megfogalmazódott az individualizmus egy új koncepciója, ahol az utca emberére már úgy tekintettek, mint önálló alanyra, telve magabiztosággal, aki képes arra, hogy a saját sorsát irányítsa.
A szerződési jogban merült fel az a kérdés, hogy egy szerződés a felek között létrejött-e. A személyes szubjektív megközelítés (pl. a szerződő felek nyilatkozatai) nem volt megfelelő az angol jog számára. A bíróság ezért alkalmazni kezdte a reasonable man tesztet, amely kellően objektívnak bizonyult[5]. A fogalom megjelenése 1835-re nyúlik vissza, amikor Adolphe Quetelet[6] összegyűjtötte az átlagos ember (l'homme moyen) tulajdonságait, ezt a munkát később lefordították angolra. [Érdemes a fentieket összevetni Joseph Pothier munkásságával, aki a Traité des obligations (1761) című művével szintén hatást gyakorolt
- 345/346 -
az angol jogra. Pothier könyve elsőként Franciaországban vált elérhetővé, majd az angol fordításnak köszönhetően Nagy-Brittaniában is ismertté vált[7]].
Quetelet munkája következtében számos szerző kezdte el használni az átlagos ember, közember, és észszerű ember (average man, common man, reasonable man) kifejezést. Angol jogesetekben is hivatkoztak a fogalomra, például a Vaughan v. Menlove (1837) ügyben. A jogesetben szereplő Menlove oly módon helyezte el a szénáját, hogy az alkalmas volt arra, hogy kigyulladjon és kárt okozzon másoknak is. Miután erre többször is eredmény nélkül figyelmeztették, a széna elégett és elpusztított több szomszédos vagyontárgyat is. A bíróság úgy találta, hogy vannak olyan objektív előírások, amelyeket mindenkinek be kell tartania. Az ügyvédje arra kívánt hivatkozni, hogy ügyfele nem volt elég értelmes ahhoz, hogy ezt előre lássa. Viszont, ha a bíróság ezt az érvelést elfogadta volna, akkor a feleket nem kezelte volna egyenlően, és nem védte volna őket egymás tevékenységétől, nem biztosított volna elég lehetőséget arra, hogy az egyéni céljaikat megvalósíthassák[8] (az egyéni cél elérése egy fontos elem a gondolkodásban l. Rawls elméletét lent). Meg kell jegyeznünk, hogy a 19. századi reasonable man (észszerű férfi/ember) kifejezés reasonable person-ná (észszerű személy) alakul, leginkább azért, mert az előző fogalom egy 19. századi férfidominanciájú társadalmat jelenített meg, sajátos nézőponttal és elvárásokkal. A nők ebben a korban kevesebb jogviszonyban vettek részt, illetve jogilag nem is voltak teljesen egyenlőek a férfiakkal. A nők egyre fokozottabb munkavállalásával és tanulmányaik végzésével különböző élethelyzetekbe kerültek. Így lett a man (férfi/ember) kifejezésből egyre inkább person (személy). A fogalom értelmezésére vonatkozó szabályokat tartalmazó törvények is kifejezik, hogy a man fogalmába a nőket is bele kell érteni (Acts Interpretation Act 1924, vagy Interpretation Act 1978)[9]. Vannak kifejezetten olyan jogi helyzetek, ahol az észszerű nők meghatározott helyzetekben válnak az értékelés alanyaivá (l. pl. kisgyermekes anya).
A Black jogi szótár szerint a reasonable person egy olyan elképzelt személy, aki jogi mértékként szolgál a gondosság fokának meghatározására, jelesül, hogy milyen figyelemre, tudásra illetve intelligenciára van szüksége egy adott helyzetben, hogy a saját és a társadalom érdekeit meg tudja védeni[10]. Ez a magyarázat egy amerikai nézőpont ad meg, és leginkább a tort (kártérítési) joghoz kapcsolódik. Tekintettel a közös angol nyelvre, az értelmezés nem áll messze az angol jogtól sem. Jellemzi a személyek azon tulajdonságait, amelyek segítségével számos jogágban a különböző egyéni magatartásokat értékelni lehet.
Ripstein ismerteti Rawls nézetét az észszerű emberről, aki szabad és egyenlő, másokkal együtt tud működni, viszonzáson alapuló kapcsolatokban, ahol együttesen előnyökre tesznek szert[11]. Rawls kidolgozta a felelősségmegosztás elméletét, illetve ennek keretrendszerét. A koncepció szerint egy embernek megvan arra a képessége, hogy saját személyes célokat tűzön ki, illetve ezekben vállalásokat tegyen. Ahhoz, hogy az árukat és a szolgáltatásokat meg lehessen venni vagy kicserélni a szerződési szabályok a jogon alapulva kapcsolati kötelezettségeket állapítanak meg, amelyeket az egyének szabadon vállalhatnak. A rawls-i értelemben a személyek nem csak racionálisak (rational), hanem észszerűek (reasonable) is. Ez azt jelenti, hogy az egyének szabadon vállakozhatnak arra, amire akarnak, viszont az észszerűsség lencséjén keresztül lesznek mérve. A magánjogi interakciók esetében arról van szó, hogy mi a tisztességes az egyének számára a másokkal történő kapcsolatokban, és nem arról, hogy mi számít tiszteségesnek az egyes egyének szubjektív nézőpontjából[12]. Az észszerűsséget is hasonló módon lehet kezelni, mint a tisztességet, és meg lehet találni a morális értelmét. Az észszerűsségről beszélhetünk versengő értelemben is, például amikor egy döntésről úgy szólunk, hogy az észszerű. Az észszerű személyről azt gondoljuk, hogy a gondolkodásával minden rendben van és kielégítőek a szellemi képességei. Amikor például egy döntés észszerűségéről beszélünk, nem csak azt gondol-
- 346/347 -
juk, hogy megfelelő, hanem el is fogadjuk azt[13].
Az objektív megközelítés szerint a felek belső szándéka nem játszik szerepet a szerződés létrejöttében vagy elemeinek a meghatározásában. Hevia idézi a Smith v. Hughes jogesetet, amelyben a felperes zabot ajánlott megvételre Hughes-nek aki lótartással foglalkozott, és mintát is adott. Hughes elfogadta az ajánlatot, közölte az árat és a mennyiséget, amit szeretne megvenni. Később kialakult egy vita a leszállított zab állapotáról. A bíróságon azt próbálták megállapítani, hogy észszerű volt-e azt gondolnia az eladónak, hogy a vásárlót inkább az öreg zab érdekelte az eset körülményeiből, árából és a többi feltételből következtetve, illetve hogy a minta alapján kellett volna-e szállítania az eladónak? Hannen bíró szerint az a képessége a szerződő félnek, hogy felismerje a vele szerződő fél szándékát azon alapul, hogy egy észszerű ember milyen értelmet tulajdonított volna a fél kifejezéseinek. Az eset azt is mutatta, hogy egy társadalomban, ahol az egyének közötti interakciókat a tisztesség feltételei irányítják, szükség van arra, hogy legyen egy objektív teszt arra vonatkozóan, hogy mely megállapodások kötelezőek, illetve kikényszeríthetőek[14].
Az angol jog különféle teszteket használ, hogy segítségükkel bizonyos zsinórmértéket tudjon megjeleníteni. Például a szerződési jogban azt, hogy egy szerződés létezik-e, illetve, hogy egy adott feltétel mennyiben válhatott a szerződés részévé, az előzékeny szemlélő (officious bystander) [vagy észszerű szemlélő (reasonable bystander), észszerű harmadik fél (reasonable third party), vagy észszerű személy a fél helyzetében (reasonable person in the position of the party)] teszt segítségével állapították meg, amit MacKinnon bíró fejlesztett ki a Southern Foundries Ltd v Shirlaw (1926) esetben. A teszt lényege, hogy amennyiben alku közben a két szerződő félnek egy megfigyelő javasolná, hogy az adott feltételt írják bele a szerződésbe, a két fél azonnal lehurrogná őt egy egybehangzó "Ez csak természetes!" felkiáltással. Ez a megközelítés a szerződés szabadságával egybevág [objektív nyilvánvalósági tesztként (objective obviousness test) is szoktak rá hivatkozni]. A másik teszt az üzleti hatékonyság (business efficacy) teszt. A The Moorcock (1889) ügyben alkalmazták a tesztet, hogy csak azok a kikötések tekinthetők a szerződésbe foglaltaknak, "amelyek nélkül üzleti szempontból nem lenne értelme" (a szerződésnek). Lord Simon a BP Refinery (Westernport) Pty Ltd. v. Shire of Hastings (1978) ügyben kitért az üzleti hatékonyság teszt komponenseire, amelyek lehetőséget biztosítanak arra, hogy egy feltétel a szerződés részévé váljon még akkor is, ha a felek nem megfelelően nyilvánították azt ki. Ezek szerint e feltétel egyrészt észszerű és egyenlő, másrészt üzleti hatással jár, tehát, ha a szerződés meg tud nélküle lenni, akkor nincs rá szükség, harmadrészt egyértelmű, negyedrészt világosan kifejezhető és ötödrészt, nem mond ellent a szerződés többi rendelkezéseinek. A trust law-ban (kb. bizalmi vagyonkezelés) is létezik egy elképzelt személy, az (átlagos) körültekintő ember (ordinary prudent man) illetve az erre vonatkozó teszt. A Speight v Gaunt (1882) jogesetben Sir George Jessel MR kifejtette, hogy a bizalmi vagyonkezelőre vonatkozó legfontosabb alapelv, hogy úgy kell a trust keretében az üzletet bonyolítania, mintha egy átlagos körültekintő üzletember (ordinary prudent man of business) a saját vagyonával tenné, és ezen felül nincsen felelősség vagy kötelezettség a vagyonkezelőn (trustee).[15] Érdekes például, hogy a Trustee Act 2000 (amely a bizalmi vagyonkezelők kötelezettségeivel foglalkozik) bizonyos esetekben lazított a gondossági követelményen a befektetésekkel kapcsolatban, és a "körültekintő ember" teszt helyett azt várja el, hogy a megbízottak észszerűen járjanak el, olyan kockázatot vállalva, amely arányos a megbízás természetével[16].
2014-ben az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bírósága felülvizsgálta a Healthcare at Home Limited v. The Common Services Agency ügyben az észszerű személy fogalmát (the man on the Clapham omnibus). Lord Reed az ítéletben kifejtette, hogy a Clapham omnibusznak rengeteg utasa van. Ezek közül a leginkább tiszteletreméltó az észszerű ember, aki Viktó-
- 347/348 -
ria királynő uralkodása alatt született... A többi utas között - tette hozzá - vannak jóravaló, tisztességes gondolkodású egyének, például az officious bystander, az ésszerű szülő, az ésszerű főbérlő és az elfogulatlan és informált megfigyelő. A személyeknek ilyen felosztása és tesztjének alkalmazása mind visszavezethetőek arra az intellektuális hagyományra, amely jogi sztenderdeket hoz létre egy hipotetikus személyről, és a tradició visszamegy a római jogászok által kialakított karakterre, a bonus paterfamilias-ra. Az angol jogra pedig, hatással volt a római jog is[17]. Az ismert angol jogi fordulatot 'diligentia of a bonus paterfamilias' azonosítani lehet a kellő gondosággal való eljárás követelményével (duty to exercise reasonable care), amely pedig a tort jogban (kb. kártérítési jog) jelent meg. A római jogi hatást ebben a körben mutathatja a Coggs v. Bernard (1703) eset, ahol Holt bíró hivatkozott a leggondosabb családapára (most diligent father of a family), amely gyakorlatilag egy római kifejezés fordításának felel meg[18].
O'Sullivan és Hilliard kifejezik azt a közkeletű vélekedést, hogy az angol jogban a szerződések létrehozatala az "elmék (szándékok) találkozása" (meeting of the minds). Ez az elképzelés viszont nemigen állta meg a helyét a jogban, mert a felek szándékát objektívan kell megítélni (az egyes felek gondolataira alapozó szubjektív elmélet helyett), aszerint, hogy a szavaik és a tetteik egy észszerűen gondolkodó embernek (reasonable person) mit jelentenek[19]. Ibbetson utal arra, hogy a felek szubjektív gondolatait nehezen lehet megragadni. Az objektív elmélet (illetve az észszerű ember értékelése) segít csak a tárgyilagos tényekre összpontosítani a szerződés megkötése során. Ez azt is jelenti, hogy nincs helye semmiféle 'titkos szándéknak' a felek részéről[20]. Morgan megemlíti, hogy az objektív megközelítés értelme abban van, hogy meg kell védeni azt a felet, aki észszerűen hagyatkozott a külső jegyek alapján a másik fél szerződéskötési hajlandóságára. Szerinte az észszerű megfigyelő (reasonable observer) álláspont, amit a szerződésben szoktak alkalmazni, az objektív és a szubjektív elemek egész komplexitását magába olvasztja, mert csak így dönthető el, hogy a másik fél mit szándékozott tenni[21]. A Schriven v. Hindley ügyben utaltak arra is, hogy a reasonable observer ne csak a nyilatkozat megjelenésére hagyatkozzon, hanem azt is észlelnie kelljen, ha a nyilatkozatot tevő igazi akarata nem egyezik meg a nyilatkozattal. Sőt, felelősségre is vonható, ha a nyilatkozattevő szándéka és szavai közötti különbséget nem érzékelte[22].
A szerződés létrejövetelére vonatkozó alapítéletnek számító Smith v Hughes (1871) ügyben Blackburn bíró véleménye kifejezi az objektív elmélet velejét: "Ha egy személy úgy viselkedik, bármi is legyen a valódi szándéka, hogy egy észszerűen gondolkodó ember azt hiheti, hogy elfogadja a másik fél által javasolt feltételeket, és a másik fél ezen vélelem alapján szerződést köt vele, akkor az első személyt éppúgy köti a szerződés, mintha szándékában állt volna elfogadni a másik fél feltételeit[23]." Az objektív feltétel az észszerűsségre hagyatkozva lehetővé teszi az angol szerződési jognak, hogy könnyedén kerülhessenek be olyan pragmatikus nézetek, amelyek a gyakorlatban a kereskedelem képviselőinek a gondolatvilágát idézik. A szerződéskötés objektív elve, amely kapcsolódik az észszerűsséghez is, központi elem, az angol jog széleskörűen elismeri és tiszteli, ám leginkább az üzleti élet szereplőinek a várakozásaihoz áll közel[24].
A közelmúlt ügyei közül meg kell említeni a Legfelsőbb Bíróság döntését az RTS Flexible Systems Ltd v Molkerei Alois Müller GmbH & Co (UK Production) (2010) jogesetben, amelyben Lord Clarke azt mondta, hogy annak eldöntését, hogy egy szerződést megkötöttek-e és, hogy milyen feltételekkel jött létre a felek között, nem a szubjektív megítélésre (state of mind) kell bízni, hanem arra, ahogyan a felek közötti kommunikáció alapján objektívan lehet következtetetni arra, hogy milyen jogviszonyt és mely feltételekkel kívántak létrehozni. McKendrick aláhúzza, hogy az elmélet létjogosultsága kereskedelmi értelemben jelentős, mert az objektív teszt alkalmazásával sokkal kiszámíthatóbbá válik a szerződési
- 348/349 -
jog[25]. A Procter & Gamble Co v Svenska Cellulosa Aktiebolaget SCA (2012) ügyben Rix bíró is megerősítette az objektív teszt alkalmazását, amely kapcsán az észszerű személy a szerződés kontextusában értelmezi a felek kinyilvánított szándékát[26]. A szerződések kapcsán felmerülő kérdések eldöntésénél egyébként a bíróságoknak van lehetőségük, hogy figyelembe vegyék a tisztességet, észszerűséget vagy jóhiszeműséget. Ezeket a megfontolásokat leginkább az alku folyamatára vonatkoztatják, és nem az alku eredményére.[27]
Az angol jogban úgy gondolták egy ideig, hogy csak egy objektív teszt létezik, de aztán McKendrick idézi Howarth-ot, [William Howarth "The meaning of objectivity in contract" (1984) 100 Law Quarterly Review 20. 279-281.o.] aki 1984-ben kifejtette, hogy az objektív tesztnek valójában három különböző interpretációját lehet megadni. Az első az elkülönülő objektivitás (detached objectivity) sztenderdje, amely a külső, elkülönült megfigyelő perspekítváját ragadja meg (fly on the wall - légy a falon). Lényegében arról van szó, hogy amennyiben egy személy a szerződő felek viselkedését nézné, akkor milyen értelmezés jutna eszébe a szavaik és az akcióik révén. A második lehetséges értelmezés szerint, amit Howarth javasolt, hogy úgy kellene a szavakat értelmezni, mint ahogyan az ígéretet kapó (promisee) észszerűen érthette (promisee objectivity). A harmadik és az utolsó értelmezés azon észszerű személy sztenderdje, aki az ajánlatot tette (promisor objectivity)[28].
Az észszerűség nemcsak a szerződések létrehozatalakor segíthet a gyakorlat számára a felmerülő kérdéseket eldönteni, hanem például a szerződések egyes pontjainak az értelmezésére vonatkozólag is. Az Investors Compensation Scheme Ltd v West Bromwich Building Society (1998) ügyben Lord Hoffmann több alapelvet határozott meg a jogi dokumentumok értelmezésére. Egyrészt kifejti, hogy "az interpretáció annak a jelentésnek a megállapítása, amit a dokumentum egy észszerűen gondolkodó személy számára kifejezett volna, akinek rendelkezésére állt volna az a háttértudás, amely észszerű esetben rendelkezésükre állt volna a feleknek abban a szituációban, amelyben a szerződéskötés időpontjában voltak[29]". Másrészt beszél a tények mátrixáról, amelynek fogalmába gyakorlatiig mindent bele kell érteni, aszerint, hogy a dokumentum nyelvezetét egy észszerű személy értelmezné. Egy további pontban utalt arra is, hogy egy dokumentum szó szerinti jelentése, illetve az az értelem, amit egy észszerű ember részére közvetít, nem ugyanaz. A dokumentum értelme az, amit a felek a releváns háttérrel együtt neki kívántak tulajdonítani[30]. Lord Steyn a Lord Napier and Ettrick v RF Kershaw Ltd (1993) ügyben elmondta, hogy miért olyan fontos megvizsgálni azt, hogy egy észszerű ember mit várhat el a szerződéstől. A kereskedelmi szerződés szövegéhez hűnek kell lenni a jelentésének meghatározása során, és a kontextusában kell értelmezni, ez a legfontosabb alapelve az értelmezésnek. De az értelmezés folyamán a kereskedelmi dokumentum nyelvezetét a bíróságnak általában úgy kell értelmeznie, hogy egy kereskedelmileg értelmezhető megoldás szülessen. Az oka ennek a megközelítésnek az, hogy egy kereskedelmi megoldás általában a felek akaratának ad hatást. Ezért a szavakat úgy kell értelmezni, ahogy egy kereskedelmileg észszerű ember tenné. Smits felhívja a figyelmet arra, hogy ez egy észszerű harmadik fél pozíciója[31].
Azzal a problémával kapcsolatban, hogy a felek között a szerződés milyen tartalommal jött létre, a Parker v South Eastern Rly Co (1877) ügyben megállapították, hogy akkor válik egy feltétel a szerződés részévé, ha a használatára felhívták a figyelmet, és ha a felhívás formája normális körülmények között megfelelőnek tekinthető. Akkor lehetséges egy szabványfeltételnek a szerződés részévé válnia, ha a másik félnek észszerű meggondolás alapján megvolt a lehetősége, hogy megismerje a feltételeket (reasonable notice test) [l. még: Thorton vs. Shoe Lane Parking Ltd. (1971)][32].
A bíróságok az észszerűséget, illetve észszerűtlenséget a szerződési feltételek értékelésénél is használják. Ezt olyan helyzetekben alkalmazzák, amikor egy kifejezett feltétel az egyik félnek (aki azt megfogalmazta) szabad kezet ad a feltétel vonatkozásában. A
- 349/350 -
tesztre Wednesbury reasonableness teszt néven utalnak [ez egy közigazgatási jogi fogalom, az Associated Provincial Picture Houses Ltd v Wednesbury Corporation (1948) ügyben jelent meg. Akkor lehetett egy ilyen feltételt alkalmazni, ha az nem helytelen célra irányul].[33]
Az Unfair Contract Terms Act (UCTA) 1977-ben jelent meg és a tisztességtelen kikötéseket szabályozza. Az UCTA-ban szerepet kap az észszerűség (reasonableness) alaptétele. A törvény úgy vélte, hogy szükség van bizonyos helyzetekben a felelősség mérséklésére vagy éppen kizárására, ha ennek észszerűsségi okai merülnek fel. A 2(2) cikkely szerint a felelősséget kizárni hanyagságért emberélet vagy személyes sérülés esetében csak akkor lehet, ha az észszerűsség követelményével indokolni lehet. Minden egyes olyan feltétel esetén alkalmazni kell az észszerűségi tesztet, amely a kikötést megszerkesztő felelősségét a szerződés megszegése esetén kizárja. Az egyes esetekben arról, hogy egy feltétel észszerűnek (reasonable) minősül, a bírósági döntések[34],[35] határoznak. A szerződéses feltételeket a felek határozzák meg. A szerződésben abszolút biztosság és kiszámíthatóság, valamint teljesség nem várható el, de amennyiben egy megállapodás nagyon ködös, vagy hiányos, akkor az nem válik kötelezővé. A reasonable kategória alkalmazására további példa: ha a felek az árat nem határozták meg, akkor egy észszerű árat (reasonable price) kell fizetni [Foley v Classique Coaches (1934), Sudbrook Trading Estate Ltd v Eggleton (1983)][36].
Az 1. pontban már említettük, hogy a reasonable fogalmát például a szerződések kapcsán az időre is alkalmazzák. Ha nincs kifejezetten az ajánlatban szó róla, akkor az ajánlat észszerű időn belül lejár. Hogy például mi számít észszerűnek, gyakran attól függ, hogy az ajánlatnak mi volt a tárgya. Erre ad jó példát ad a Ramsgate Victoria Hotel Co. Ltd v Montefiore (1866) eset, amelyben aláhúztak, hogy egy ajánlat csak bizonyos ideig él, például részvényvásárlás esetén öt hónap múltán az ajánlati kötöttség megszűnt[37].
A törvényekben is hivatkoznak az észszerűségre, például a Supply of Goods and Services Act-ben (1982), amely az áruk és szolgáltatások nyújtására vonatkozó szabályokat tartalmazza. A szolgáltatások nyújtása kapcsán (2. rész) megfogalmazzák, hogy a szolgáltatónak az üzlet körében a szolgáltatását észszerű gondosággal és szakértelemmel kell megtennie (13. szakasz). A 14. szakaszban kifejtik, hogy amennyiben a szerződésben nincs kikötve meghatározott időtartam, akkor a szolgáltatónak észszerű időn belül kell szolgáltatnia. A második bekezdés kifejezi, hogy az észszerű idő meghatározása ténykérdés. A 15. szakaszban kifejezik, hogy ha nincs a szerződésben ár meghatározás, akkor a szolgáltatóval szerződő félnek észszerű díjat kell fizetnie. A második bekezdésben itt is utalnak arra, hogy az észszerű díj meghatározása ténykérdés[38].
A fogyasztói jogokról szóló Consumer Rigths Act (2015) több szakaszában is megtalálható a reasonable fogalom. Például a 20. cikkelyben, amikor nem a fogyasztónak kell a termék visszaadásával járó költségeket kifizetnie, hanem a kereskedőnek kell az észszerű költségeket állnia. A 23. szakaszban helyet kap a fogyasztó joga a kereskedővel szemben egy áru megjavítására vagy kicserélésre, amelyet a kereskedőnek azt észszerű időn belül kell lebonyolítania. A 42.-43. szakaszban a törvény a digitális tartalom vonatkozásában fogalmazza meg az előbbi előírásokat. A törvényben megtalálható az a szabály is, hogy bizonyos esetekben a fogyasztónak joga van ismételt teljesítést kérni egy észszerű időn belül (55. szakasz)[39].
Röviden szükséges utalni az angol magánjog egy másik nagy oszlopára, a tort law-ra, amelyben a reasonable és a reasonable person fogalmak jelentős súllyal képviseltetik magukat. Az Oxford Law Dictionary szerint "azokban az esetekben, amelyekben a cél annak megállapítása, hogy az egyik fél gondatlanul járt-e el, a gondossági kritériuma azon alapul, hogy az adott helyzetben egy észszerű embertől milyen tevékenység várható el, figyelembe véve a körülményeket és az előre látható következményeket[40]". 1856-ban
- 350/351 -
merült fel az első eset, amikor a gondatlanság (negligence law) kapcsán előkerült a reasonable man fogalma. Ebben a Blyth v. Birmingham Waterworks esetben úgy határozták meg a gondatlanságot (negligence), mint egy olyan cselekedet elmulasztását, amit egy észszerű ember, azon megfontolások szerint vezetve, amelyek rendszerint szabályozzák az emberi kapcsolatok intézését, megtenne, vagy egy olyan cselekedet elvégzését, amit egy körültekintő és észszerű ember nem tenne".[41] Dent felhívja a figyelmet arra, hogy a hipotetikus személyek a bíróságok részére kiindulópontot jelentettek, hogy a vitás jogi kérdéseket el tudják dönteni az ítéletekben, és a peres ügyekben inkább a felperes (plaintiff) akcióit és viselkedését segítettek megítélni, mintsem az alperesét (defendant)[42].
A Donoghue v Stevenson (1932) esetben szintén megfogalmazták a gondossági kötelmet (duty of care), és Lord Atkin kifejtette, hogy a jogesetben a felelősség (liability) a duty of care-n alapult: "az embernek észszerű gondosságot kell tanúsítania, hogy elkerülje azokat a cselekedeteket vagy mulasztásokat, amelyekről észszerű előrelátással megállapítható, hogy a szomszédjának kárt okoznak. A jog szerint ki a szomszédom? A válasz az, hogy azok a személyek tekinthetők annak, akiket a cselekedetem olyan közelről és közvetlenül érint, hogy nekem észszerűen számításba kell vennem őket, amikor a kérdéses cselekedeteket vagy mulasztásokat tervbe veszem"[43]. A duty of care (gondossági kötelem) megalapozására a gondatlanság kapcsán (tort of negligence) használják a "tisztességes, igazságos és észszerű" ('fair just and reasonable') kifejezést, amely az értékelést segíti, például a rendőrséggel szemben vagy a helyi hatóságok feladataival kialakuló kötelezettségek vonatkozásában. Felvetődik az a kérdés, hogy mely kapcsolatokban kell a szükséges gondosságot tanúsítani, ezt a reasonable man tesztje megmutatja[44]. A Glasgow Corporation v Muir (1943) ügyben Lord Macmillan a következőt mondta: "Az észszerű ember előrelátásának sztenderdje bizonyos értelemben személytelen teszt... Az észszerű emberről feltehetjük, hogy sem nem fél túlzottan, sem nem túlzottan magabiztos."[45] Lord Reid azt állította, hogy "egy észszerű ember vigyázz a szomszédja biztonságára" ('a reasonable man, careful of the safety of his neighbour'), ami kifejezi, hogy a veszélyviselésre vonatkozóan bizonyos mércék léteznek[46]. Steel utal arra, hogy az előreláthatóságot a kár bekövetkezte kapcsán is a Privy Council a reasonable man fogalmára alapozta, ez az alapja a felelősség meghatározzásának[47]. Az angol jog a szakemberek kapcsán is előír gondossági kötelmet, de akkor az általános, észszerű ember az adott körülmények között teszt ("reasonable person under the circumstances"), helyett egy sokkal magasabb szintű sztenderdet alkalmaznak: észszerű szakember az adott körülmények között ("reasonable professional under the circumstances"). Ilyen szakmai tevékenységekre példa az egészségügy, vagy a fegyveres szakmát végzők, ez utóbbi esetben a felelősség mértéke az úgynevezett "észszerű tiszt" ('reasonable officer') sztenderd lesz. Itt azt vizsgálják, hogy az a kényszer, amit alkalmaztak, indokolt volt-e, illetve ez az erő nem volt-e túlzott[48]. Létezik egy sürgősségi doktrína, amikor valakinek egy fenyegető vészhelyzet miatt kell cselekednie, hogy valamilyen károsodástól óvjon meg valamit, ebben az esetben egy észszerű ember nem biztos, hogy észszerű módon tud viselkedni, ezért a tett értékelésénél erre is figyelemmel kell lenni[49].
A kereskedelmi jog (anglo-amerikai sales law) elismeri a kereskedelmi észszerűség koncepcióját olyan módon, hogy figyelembe veszi az üzleti szokás szerepét és a kereskedelmi szokásokat a szerződés létrehozásában (interpretációjában), és a szerződések teljesítésében. Az értelmezés hozzásegít ahhoz, hogy a szerződést pontosítsák, vagy beillesszenek feltételeket, illetve joghézagokat töltsenek ki[50]. A The Alaskan Trader ügyben Lloyd bírótól származik a teljesen észszerűtlen sztenderd (wholly unreasonable standard) kifejezés. A szabály a törvényes érdek elemét kifejezve, a bíróság figyelmét azokra a tényekre irányította, amelyek relevánsak abban, hogy eldöntsék, mikor kell a szerződést fenntartani, ha egy fél a teljesítés elutasítását követően szolgáltatna[51].
Az észszerűség koncepciója különböző szerepeket játszik az EU jogrendszerében is, és a jelentése és céljai attól függően változnak, hogy milyen környezetben szeretnék használ-
- 351/352 -
ni. A Közösségi jogban alkalmas arra, hogy jogot alkossanak vele és kitöltsék a joghézagokat, de lehetséges értékelni vele az EU jogalkotást és az EU politikai intézményeinek a viselkedését. A tagállamoknak be kell mutatniuk az "észszerű indoklást" ('reasonable justification'), amikor valamilyen derogációt hajtanak végre. A Bíróság esetjogában észrevehető, hogy van egy anyagi észszerűség (substantive reasonableness) és eljárási észszerűség (procedural reasonableness). Az első az alapelvekre utal, a második fajta észszerűség azt jelenti, hogy az EU igazságszolgáltatási vagy közigazgatási eljárásaiban szükséges bizonyos garanciákat alkalmazni, hogy biztosítsák a tisztességet és ez alkalmazandó a nemzeti igazszágszolgáltatási vagy közigazgatási eljárásokban, ahol az EU jogalkotás a kérdés[52].
Érdekes megvizsgálni, hogy ezeknek a konstrukcióknak a gyakorlatban milyen előnyei voltak. Egyrészt segítették a jog szerkezetét fenntartani, mivel az angolszász jogokban a bíró és az esküdtek közötti pontos feladatmegosztást teremtették meg. A probléma a jury rendszerrel az, hogy nem jogképzett embereknek kellett érthetővé tenni a jogeseteket, illetve az érdeklődésük sem az elvont jogi kérdések felé vezetett. Ha például a 'reasonable man' kifejezést használták, akkor érthetővé vált számukra, hogy mi az ügyben a kérdés és hogyan kell értékelni. Másrészt, ez a kapitalista gazdasági rend által kínált előny volt (benefit of business), azáltal, hogy segítettek a felelősséget (liability) meghatározni, illetve elősegítették a szabadalmak jobb kidolgozását. A különböző eljárási reformok a 19. században a kapitalizmust támogatóak voltak. Például, a kártérítési jogban (negligence) a reasonable fogalom bevezetése azt jelentette, hogy a vállakozások által okozott kár nem mindegyike vált peresíthetővé és kompenzálhatóvá. Harmadrészt, bizonyos minták jelentek meg a konstrukciókban. Például az erényes én (virtuous self), egy fontos eleme az összes konstrukciónak, arra az elvárásra épít, hogy az észszerű személy a szerződési, tort vagy büntető jogban egy etikai sztenderdet jelenít meg [Dent itt G. Williams, "Provocation and the Reasonable Man' (1954) Criminal Law Review 740, at 742. című munkájára hivatkozik]. Dent utal a fogyasztóvédelemre is, amely ugyancsak sztenderdeket alkalmaz[53]. Fontos megjegyezni, hogy például az európai jogban ismeretes mintafogyasztó fogalma is a fenti elképzelt személyekhez hasonló szerepet tölt be. Egy elképzelt személy, aki viszonyítási pontot jelent az egyes fogyasztói jogviszonyokban. Ennek kapcsán az Európai Bíróság kifejtette a mintafogyasztó fogalmát, és úgy határozta meg az ítéletei alapján, mint "átlagosan informált, figyelmes és értelmes átlagfogyasztót". (C-210/96. sz. Gut Springenheide-ügy, C-220/98. sz. Estée Lauder Cosmetics GmbH & Co.-ügy)[54],[55]. ■
JEGYZETEK
[1] Steven H. Gifis: Dictionary of Legal Terms. Barron's Educatonal Series, New York 1998. 521. o.
[2] Bryan A. Garner (szerk.): Black's Law Dictionary. Thomson Reuters, St. Paul 2009. 1379. o.
[3] Gifis: i.m. 521. o.
[4] Arthur Ripstein: Reasonable Persons in Private Law. In: (Giorgio Bongiovanni, Giovanni Sartor, Chiara Valentini szerk.): Reasonableness and Law. Springer, Dordrecht 2009. 255. o.
[5] Paul Richards: Contract Law. Pearson Education Limited, Harlow 2017 5. o.
[6] Adolphe Quetelet: Sur l'Homme et le Développement de ses Facutés. The Atheneaum 1835. 593-594. o. (http://www.stat.ucla.edu/history/athenaeum.pdf 21. o.)
[7] ld bővebben: Joseph M. Perillo: Robert J. Pothier's Influence on the Common Law of Contract. Fordham University School of Law Research Paper 2004. 63. 1-20. o.
[8] Ripstein: i.m. 273-274.o.
[9] Wendy Parker: The reasonable person: a gendered concept? Wellington Law Review 1993. 23. 105-112. o.
[10] Garner: i.m. 1380. o.
[11] Ripstein: i.m. 257-258. o.
[12] Martín Hevia: Reasonableness and Responsibility: A Theory of Contract Law. Springer, Dordrecht 2013. 91. o.
[13] Christopher McMahon: Reasonableness and Fairness. Cambridge University Press, Cambridge 2016. 62-64. o.
[14] Hevia: i.m. 96-97. o.
[15] Philip H. Petit: Equity and the Law of Trusts. Oxford University Press, Oxford 2012. 397. o.
[16] Petit: i.m. 423-424. o.
[17] David Ibbetson: How the Romans did for us: Ancient Roots of the Tort of Negligence. University of New South Wales Law 2003. 37.
(http://www.austlii.edu.au/au/journals/UNSWLJ/2003/37.html)
[18] Chris Dent: The "Reasonable Man', his Nineteenth-century "Siblings', and their Legacy. Journal of Law and Society 2017. 44. 3. 413. o.
- 352/353 -
[19] Janet O'Sullivan, Jonathan Hilliard: The Law of Contract. Oxford University Press, Oxford 2012. 3. o.
[20] Jonathan Morgan: Contract Law 2015 Palgrave Macmillan, London 2012 1. o.
[21] Morgan: i.m. 1-2. o.
[22] Morgan: i.m. 1-3. o.
[23] "If, whatever a man's real intention may be, he so conducts himself that a reasonable man would believe that he was assenting to the terms proposed by the other party, and that other party upon that belief enters into the contract with him, the man thus conducting himself would be equally bound as if he had intended to agree to the other party's terms."
[24] Andrews Burrows: A Restatement of the English Law of Contract. Oxford University Press, Oxford 2016. 50. o.
[25] Ewan McKendrick: Contract Law. Palgrave, London2015. 17. o.
[26] McKendrick: i.m. 154. o.
[27] Edwin Peel: The common law tradition: application of boilerplate clauses under English Law. In: (Giudetta Codero-Moss szerk.): Boilerplate Clauses, International Commercial Contracts and the Applicable Law. Cambridge University Press, Cambridge 2011. 136. o.
[28] McKendrick: i.m. 51. o.
[29] "(1) Interpretation is the ascertainment of the meaning which the document would convey to a reasonable person having all the background knowledge which would reasonably have been available to the parties in the situation which they were at the time of the contract."
[30] McKendrick: i.m. 159. o.
[31] Jan M. Smits: Contract Law. A Comparative Introduction. Edward Elgar, Cheltenham 2014. 145-146. o.
[32] Hans Schulte-Nölke, Christian Twigg-Flesner, Martin Ebers: EC Consumer Law Compendium. Sellier, München 2008. 220. o.
[33] Chris Turner: Unlocking Contract Law. Routledge, London 2014. 112. o.
[34] Catherine Elliott, Frances Quinn: Contract Law. Pearson Education Limited, Harlow 2009. 122. o.
[35] Richard Austen-Baker: Implied Terms in English Contract Law. Edward Elgar, Cheltenham 2011. 30-51. o.
[36] Burrows: i.m. 69. o.
[37] McKendrick: i.m. 54. o.
[38] Burrows: i.m. 92. o.
[39] Burrows: i.m. 153. o.
[40] Elizabeth A. Martin (szer.): Oxford Dsictionary of Law. Oxford University Press, Oxford 2006. 409.o. "Reasonable man An ordinary citizen, sometimes referred to as the 'man on the Clapham omnibus'. The standard of care in actions for *negligence is based on what a reasonable person might be expected to do considering the circumstances and the foreseeable consequences".
[41] "omission to do something which a reasonable man, guided upon those considerations which ordinarily regulate the conduct of human affairs, would do, or doing something which a prudent and reasonable man would not do."
[42] Dent: i.m. 416. o.
[43] "You must take reasonable care to avoid acts or omissions which you can reasonably foresee would be likely to injure your neighbour. Who then, in law, is my neighbour? The answer seems to be persons who are so closely and directly affected by my act that I ought reasonably to have them in contemplation as being so affected when I am directing my mind to the acts or omissions which are called in question".
[44] Jenny Steel: Tort Law. Oxford University Press, Oxford 2014. 140. o.
[45] "The standard of foresight of the reasonable man is in one sense an impersonal test... The reasonable man is presumed to be free both from over-apprehension and from over-confidence."
[46] Steel: i.m. 136. o.
[47] Steel: i.m. 187. o.
[48] Smits: i.m. 145-146. o.
[49] Smits: i.m. 145-146. o.
[50] Qi Zhou, Larry A DiMatteo: Three Sales Laws and the Common Law of Contracts. In: (Larry A DiMatteo és Martin Hogg szerk.): Comparative Contract Law. Oxford University Press, Oxford 2016. 354. o.
[51] Mark P. Gergen: The Right to Perform after Repudiation and Recover the Contract Price in Anglo-American Law. In: (Larry A DiMatteo és Martin Hogg szerk.): Comparative Contract Law. Oxford University Press, Oxford 2016. 325. o.
[52] Adelina Adinolfi: The Principle of Reasonableness in European Union Law. In: (Giorgio Bongiovanni Giovanni Sartor, Chiara Valentini szerk.): Reasonableness and Law. Springer, Dordrect 2009. 383-405.o.
[53] Dent: i.m. 410-425. o.
[54] Osztovits András: A fogyasztó fogalma az új Ptk.-ban. 2013, http://ptk2013.hu/szakcikkek/osztovits-andras-a-fogyaszto-fogalma-az-uj-ptk-ban/2267 letöltés: 2018. január 10.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző doktorjelölt, PPKE Jog- és Államtudományi Doktori Iskola.
Visszaugrás
